Szóval tudatosítom magamban az álmodás tényét. Fura érzés, hogy az egész napomat át- meg átszövi az éjszaka gondolata - és most szigorúan arra az időszakra gondolok, amikor le van hunyva a szemem:) Szinte óránként kérdezem magamtól: Ébren vagyok, vagy álmodom?

Jelenleg Vietnámban élünk, így a kulturális különbségek sokszor adnak alkalmat az elfogadás fejlesztésére (kisebb-nagyobb sikerrel), önismereti megfigyelésekre...

Ezt a bejegyzést egy Vietnámban élő külföldi nő, kérdőívben adott vicces válasza ihlette.
"Mi nevettet meg Vietnámban?"- kérdésre a következő volt a válasza:
"Soha nem fogom megérteni, hogy a nyilvános csók/puszi rosszallást vált ki, míg vizelni bárhol lehet!"

És ebből már jönnek a kérdések, hogy miért nem szeretik kimutatni az érzéseiket?

ENERGIA,TUDAT, MEZŐ.

Minden energiából áll amit 5 érzékszervünkkel egy szilárd világnak érzékelünk.5 érzékszervünkkel információt gyűjtünk aztán továbbítjuk az agyba.

Ezek az érzelmek felelősek az érzelmek kialakulásáért is ./tapintó, ízlelő, szagoló, látó, halló/

Én mint ember.
Akaratos éles fegyver.
Birtokló gőgös, üvöltő,
Ki keresi mennyi egy emberöltő.
Féltékeny, kapzsi irigy,
gyötrelmes szánalom.
Mint ember csak ezt számítom.

Én mint kereső.
úttalan útvesztő,
kétkedő koldus, irgalmas szamaritánus,
gyóntató pap s máglyára sem méltó eretnek
ki csak keresi utai, vajon merre vezetnek.

Én mint lélek.
Szeretem hinni a sötétnek,
a testemből áradó fények.
Fáklyája az némelynek
Másokért élek de magamért remélek.
Tudom. Látom még nem élek.

Rendre a kapcsolatok útvesztőjében találom magamat. Nem vadászok, hanem nyitott szemmel járok, hogy nehogy elmenjek a nagy Ő mellett. Találkozom, ismerkedem lányokkal, akik 1-2 beszélgetés során kinyílnak és megmutatják magukat. Problémáikat, gondjaikat, titkaikat, vágyaikat, álmaikat. Tudom mekkora felelősség, és tisztesség, hogy rám bízzák "magukat". Általában nincs is ezzel gond. Végre találkozom egy "olyan szép virágszállal, kinek lelkének illata menten rabul ejt, s csodálom szirmait".