Saját érzéseim régóta nem okoznak gondot, de másoké igen.
"Áthallom" mások érzéseit, amik az utóbbi időben negatívak, és rohamosan romlanak. Nem konkrét emberekét érzem elsősorban, hanem összességében a világét.

Sokan vagyunk így vajon? Világméretű agóniának vagyunk részesei vagy inkább áldozatai.
"Áthallom" a világ közérzetét, és feszült, nyomott, csalódott vagyok, pedig személyes gondjaim nem indokolnák, ugyanis nem olyan egetrengetőek számomra, sőt sokminden kifejezetten örömteli.

Fontos döntés előtt állok, szeretnék új életet kezdeni, de kavarognak bennem a gondolatok, hogy hogyan kellene tovább lépni. Sokat rágódok rajta, minden oldalról próbálom megközelíteni, de valahogy mindig megmarad ez a kettős érzés: egyszerre vágyok és félek tőle. Úgy gondoltam, azért lenne jó leírni, hogy mit érzek, hogy később visszaolvasva hátha néhány kérdésre választ találok, vagy egy „kívülálló” rávilágít néhány dologra, amit én nem veszek észre. Megpróbálok leírni mindent, amit gondolok és érzek.

Titkon minden nő arra vágyik,hogy jó anya, jó feleség és sikeres, kiegyensúlyozott, boldog nő legyen.
Ma arra keresem a választ, hogy mitől és hogyan lesz valaki valóban ilyen?
Ti mit tesztek mindezért, eláruljátok nekem?

És a párotok, vagy a gyerekek hogyan értékelik mindezt? Ha valamivel nem értenek egyet, hogyan adják a tudtotokra? Számít ehhez, hogy ki viseli a nadrágot a családban? És az, hogy a pénzügyeket ki intézi, a kasszát ki kezeli?
Hogyan lehet ma jól szervezni a háztartást, rendezni a gyerekeket, ápolni a párkapcsolatot és helytállni a munkában egyszerre?