Nem azért regisztráltam magam, mert egy annyira egészséges önismerettel rendelkező egyén vagyok, aki a krízishelyzeteket tökéletesen tudja kezelni. Hogy ki vagyok, és mit akarok ebben az emberi életben, egyre nehezebben tudom...
Jelen pillanatban meg tudom mondani a nevemet. És a név mögött sem tudom, hogy ki rejtőzik.

Több mint két év eltelt, mióta itt jártam. Ennek nagyon egyszerű oka van. Elfelejtettem, hogy regisztráltam itt. De az utam keresését nem hagytam abba. Illetve, volt egy pillanat, amikor feladtam. Amikor a legmélyebbre süllyedtem, olyan mélyre, hogy azt hittem elvesztem. Úgy éreztem magam, mint a fuldokló, aki elsüllyedt a sötét, hideg tengerben. Csak kapkodtam a levegő után. Feladtam. De akkor, a legutolsó pillanatban megkapaszkodtam az utolsó szalmaszálba. Kétségbeesésemben elkezdtem befelé figyelni, és meghallottam a belső hangomat. Gyengéden megfogta a kezem, erőt adott.

Az önelfogadás gyakorlása során már régóta foglalkoztat az a kérdés, hogy miért érzem úgy, hogy kezdem elveszteni a memóriám.

Középiskola, egyetem alatt leginkább a külsőm elfogadása okozott gondot. Most ezzel már elég jól állok, viszont helyette jött új megoldandó feladat az önelfogadásban.

Fogalma sem volt mit tegyen, a lánya szavait ismételgette magában.
- Miért nem gondolod meg jobban mihez kezdesz, kapkodsz összevissza!
Többször visszacsengett a fülében és elgondolkodtatta, tényleg így van?
Mert tényleg össze kellett kapnia már magát, élete főbb területein csődöt vallott évek óta.
Kissé elszállt az elmúlt években, a realitástól elrugaszkodott, ez tény.