Hihetetlen de már elég fiatal koromban kialakult egy lánynak a "mindene". Ez azt jelentette nekem,hogy megtalálom, és ő lesz a feleségem. Teltek múltak az évek és sok tényező által meg is találtam és ugyan úgy nézett ki mint azt ahogy megálmodtam. Ráadásul nem is volt messze tőlem egy faluban éltünk.

Kiskorunkban első ellenkezéseinkkel kezdjük el határainkat kialakítani. „A kisgyerek még egynek érzi magát az édesanyjával, ám eljön a pillanat, amikor már nem azt mondja, hogy a Palkó labdája, hanem azt, hogy az ÉN labdám. Ebben a pillanatban megjelenik a ’szembefordulás’, a leszakadás, a dac, az akarás az akarásért. Nem tudom még befűzni a cipőmet, de ÉN akarom befűzni! Vagy éppenséggel be tudom fűzni, de NEM akarom!”1 Természetes jellemfejlődésünk része, hogy megtanulunk nem-et mondani. Belső világunk kibontakozására viszont nem mindenki reagál egyformán környezetünkben.

Az ember alaptermészetének szerves része a félelem.

De miért van szükség a félelemre?

Miből születik a félelem?

Miért legyőzhetetlen a félelem?

Nos, a félelem egy belső feszültség következménye, amikor a saját elménkben biztosan tudunk valamit, erről maximálisan meg vagyunk győződve, és ez a tudás biztonsággal tölt el minket: ismerem a világot, és a helyén tudom kezelni annak jelenségeit.

Saját játékszabályaid szerint élsz.
A számodra fontos szabályokból fog állni az életed.
A fontos szabály nem biztos, hogy pozítiv.

Saját határainkat a teljesületlen vágyainkon keresztül ismerhetjük meg.
A teljesületlen vágyakat nem a kioltásukkal kell csökkenteni.
Teljesületlen vágy: - megfontolással magam fölé helyezett korlátok
- a határokat az ego építette.
Nem lebontani kellene, hanem az egot is kiterjeszteni.

Csak az a jelenség provokál, ami akar tőled valamit. A többi üzenet.