tapasztalás ;) (sem nem jó, sem nem rossz)

Felülemelkedik, a 2 D-ből szinte 3 D-be kerül a rajz, egy kis árnyékolással. Akár fekete papirra vetjük fehér krétával, akár forditva.

Semmi sem történik, csak az egyik éppen akkor nyilvánul meg jobban, mint a másik. Körforgás. Energiafolyam. örvénylő lüktető tánc.

Miért is?

2 D-és hasonlattal élve, attól függ, a vonalzó melyik részén állsz. ;) Ha a negativ számsornál, húz magához a pozitiv (vágysz a boldogsára), a pozitiv tartományban viszont a negativ felé ácsingózunk (unjuk magunkat a jóban, TÖRTÉNJEN MÁR VALAMI!!), minél tudatosabban közelitünk a 0 ponthoz, annál jobban rálátunk. Minden összeolvad, Egy pontban sem nem jó, sem nem rossz, bár ugyanakkor minden JELEN van, csak nincs sem lap, sem rajz, csak az üresség :). Bár ezt több dimenzióban és időben érzem. Spirális folyamatnak, felfelé egyre tágabb, lefelé egyre szűkül, de bárhova indulsz, ugyanoda lyukadsz ki :). Egyszerűen kiesel a "SEMMI/MINDENBE".
Attól függetlenül minden jelen van. Az üresség is, a lap is, a rajz is. Csak megnyilvánulásukhoz kellenek egymásnak, tulajdonképpen egymásra épülő következmények.

Valóban gyengébb?

Vagy csak nem Tudjuk, hogy már eleve ott van? Mindig is ott volt? Mindig is ott lesz? Sosem fogy el?

Miért is kell a kontraszt?

Felismerjük, tudatositsuk, egymásra épülő dolog ez, de ha csak egy részt ragadok ki, sosem lelem meg az egészet.

Egy lélekben ott van a gyilkos, a szerető, és számtalan megnyilvánulás. Mind jelen van. Csak annyi történik, TUDATÁBAN van.

Amig viszont nem vagyunk a nagy Egység tudatában, addig kell a kontraszt. Minél "tudatlanabb" az ember, minél "gyengébb a szeme", annál erősebb kontrasztra van szüksége. Annál erősebb drótokra, hogy az élet húzza, taszitsa, mig mindent magában fel nem ölel, meg nem ismer, át nem rág, magába olvaszt. Hisz a gyengén látó szem, a vak (elvakult, mondjuk magyarul, ha valaki csak fanatikusan hisz), semmit nem tud befogadni, korlátokat gyárt, kimondja, ez én vagyok, de az már nem.

Önmagának hazudik. Nem látja, pedig ő az is :)

Nem lesz egyre gyengébb az a bizonyos egyik sem, csak egyszerűen egyre jobban beleolvad az egységbe.

Ha más hasonlatot nézünk:

Ülsz egy társaságban, valaki közülük nagyon irritál. Elkezdesz kontrasztot állítani, és az ellentéteként működni, hogy mindenkinek meg tudd mutatni, mennyire különböztök. (Megfelelési kényszer, bizonyítási vágy, stbstb.) Tehát azt akarod elérni, hogy megmutasd, Te nem vagy olyan, mint Ő, aki Téged irritál. Addig-addig bizonygatod, hogy különböztök, míg egyszer csak kialakul egy afféle verseny, egy vetélkedő köztetek. Általában ilyenkor senkinek sem jut eszébe, hogy azzal, hogy ugyanazon verseny részesei lettünk, már alapból létrejött az egység, hisz ketten alkotunk egy versenyt. Egyszerűen teljesen mindegy a kontraszt, meg a két ellentétes pólus közti különbség, mert az egység szempontjából semmilyen kontraszt, semmilyen különbség nincs a két pólus között, mindkét pólus beszállt a versenybe, ezáltal létrehoztak valamit. Az egységet. Igaz a társaság szempontjából most már két féle egység lesz, az egyik, amelyik a versenyt alkotja, a másik, aki a versenyt figyeli. De ennek megoldásához körülbelül 1 másodpercnyi tudatos figyelem elegendő. Azzal, hogy rájövünk, hiába ellenségeskedünk, mert nem egymás ellenségei vagyunk, hanem egymás kiegészítői az egységhez, maga a versengés meg is szűnik. És ha még tovább megyünk, azt is észrevesszük, hogy még csak a kontraszt sem létezik, mert azzal, hogy egy egység részesei vagyunk, már ellentmondásban van az, hogy kontraszt legyen köztünk. Valamiben talán erősebb a másik, de biztos, hogy valamiben gyengébb is, egyikben én egészítem ki őt, a másikban ő engem. Ez így van rendjén. Az a valami, ami ezt az egész világot folyamatosan mozgásban tudja tartani, szétesés nélkül (jó, beismerem látszólagos szétesés azért van), egyensúlyban, na az a valami ezt nagyon jól tudja, és nem véletlenül csinálja így, ahogy. Egyszerűen csak így tudunk beleolvadni az egységbe. Ez nem azt jelenti, hogy ettől egyre gyengébbek leszünk, sőt! Nem a kontrasztok fitogtatása tesz minket erősebbé, hanem ha képesek vagyunk elfogadni, hogy nem vagyunk erősebbek. Akkor leszel erősebb, ha rájösz, hogy nem vagy erősebb. Ez már megint nagyon paradox, de az egész élet így működik. :)