Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Miben segített nekem a deeksha és hogyan kerültem vele kapcsolatba?

Ezt a kérdést akár két szóval is meg tudom válaszolni: Könnyen változni. De hogyan is kezdődött az utam?

2005-ben, amikor megszületett első kislányom, akinek segítségével ráláthattam az anyává válással kapcsolatos nehézségeimre, az anya-gyermek kapcsolatban elszenvedett traumáimra.

Sokan írtok olyan vizuális látomásokról, amik félelemmel töltenek el titeket.
Nem könnyű ezeken a dolgokon túlesni, hiszen nagyon mélyen bolyong az elme a tudatalatti termékenységében.
Szellem a palackban.

Semmit sem szabad hét lakat alá zárni, mert akkor te vagy az őr és vonz a rabod.
A szabadság vágya téged tesz az ő rabjává. Elkezdesz TŐLE félni.

Tettél tehát valamit?
Igen.
Stagnáltad a fájdalomra irányuló félelmedet.
Kivetíted a saját létteredbe a félelem vízióját.

"Véletlen" találkozás. Mostanában sokat foglalkoztat az a dolog, hogy mely gondolatok jönnek a szívemből és mely gondolatok az egóm szüleményei. Számomra még nehéz kicsit különbséget tenni közte, bár azt is mondhatnám, kezdem érezni. Adhattam volna ennek a résznek azt a címet is, hogy intuíció, megérzés vagy valami ehhez hasonlót, valamiért mégis úgy érzem, hogy az ISTENI Sugallat tetszik a legjobban. Dolgom van az ISTENI-vel, elfogadni azt, hogy van valami ISTENI, ami mindenhol ott van és mindent áthat.

sisters_preview.jpg

Ma reggel, mikor kinyitottam a szemem a húgom (8 éves: már nem kicsi - még nem nagy)az ágyam melletti fotelben kuporgott. Nyöszörögtem félálomban egy sziát, amin felbuzdulva gyorsan be is bújt mellém... kiskutyából kiscica lett hirtelen. :)

A MOST hatalma cd 2.jpg

Szia! Hallottál már Eckhart Tolle-ról, a ma is élő, megvilágosodott német "spirituális mesterről" (hiszen ő is csak egy ember, mint Te meg én... ;-) ?
(A www.tudatossag.com oldal olvasótermében több írását is elolvashatod... ;-)

És 'A MOST hatalma' című könyvéről? És a hangoskönyv változatához is volt már, van Szerencséd (Domján László Agykontrollos hangjával)?
És ha igen, mesélj a Hozzá fűződő kapcsolatodról!

Nem azért regisztráltam magam, mert egy annyira egészséges önismerettel rendelkező egyén vagyok, aki a krízishelyzeteket tökéletesen tudja kezelni. Hogy ki vagyok, és mit akarok ebben az emberi életben, egyre nehezebben tudom...
Jelen pillanatban meg tudom mondani a nevemet. És a név mögött sem tudom, hogy ki rejtőzik.

Egy tanítvány üzenete:

Kedves Tas!

Köszönöm, hogy az intuíciós tanfolyammal felnyitottad a "szemem", pontosabban, ahogy foglamaztál, te csak szemüveget adsz a gyengén látóknak, mint egy látszerész :) Ezt örökre megjegyzem :)

Gyakorlok minden nap többször nepálit, hatos fogatot stb...és csak egyszerűen megnézem mikor mit csinálok. Eszméletlen, hogy eddig mennyire nem néztem meg mit csinálok, és minek mi lesz a következménye.

Kicsit tisztábban látok, és ezt mérhetetlenül köszönöm, mert nem csak az üzleti életben, de az élet minden területén látom (mondom: LÁTOM) a hasznát :)

A reinkarnációs terápiát Thorwald Dethlefsen kísérletezte ki, melynek célja, hogy az egyén lelki szorongásait, élete során átélt megrázó eseményeiből adódó lelki zavarait oldja, valamint, hogy hozzá segítse az embert ahhoz, hogy a "véletlen" okozta sorscsapások, szerencsétlenségek hátterét megértse.
A reinkarnációs terápia nem hipnózis, nem is dolgozik a hipnózis módszereivel.
A páciens meditatív állapotban jut el a regresszió folyamatába, tudata a terápia során mindvégig éber marad.
A problémától függően az ember utazhat gyerekkorába,

Csizike bejegyzésére ötlött fel bennem, hogy nem csak az én egyetlen igazság keresésem létezik, hanem vannak, akik abban hisznek, hogy sokféle igazság megfér egymás mellett, akár párhuzamosan is, vagy máshogy!
Vajon mi az igazság az igazsággal kapcsolatban? Egy igazság van a sok információ csúcsán, amit megtalálhatunk, ha átverekedjük magunkat a számtalan hazugságon, tévképzeten és részigazságon keresztül? Vagy több igazság is van, attól függően, hogy honnan nézzük?

„A te akaratod legyen meg és ne az enyém” – ebben az egy mondatban egyesült a világtörténet vallási és világi erkölcsiségének lényege és kulcsa. Ezt az egyedüli olyan mondat, amit, ha akár spirituálisan, akár pusztán etikailag értelmezünk, nem mutatkozik különbség, ugyanis az önátadás eredménye mindkét esetben ugyanaz lesz: kegyelem, megváltottság.