Felismertem hogy nem! Ha új környezetbe kerülök, ahol semmit sem tudnak rólam, akkor nekem lesz dolgom azokkal az előítéletekkel, amelyeket az ,,elődeim"ott hagytak. Lehet ez egy munkahely, egy párkapcsolat, stb.
Szóval nem indulhatok tiszta lappal, hanem ott kell folytatnom a történetet, ahol mások abbahagyták, és az én történetemet is folytatja majd valaki...s ez így megy tovább.
Akárhová is kerülünk az életben, igenis van jelentősége, hogy mit hagyunk magunk után!

Tegnap késő este csörgött a telefonom, pont a kapubejárónál álltam és vártam, hogy kinyíljon a kapu.
Nagy nehezen előhalásztam a telefonom, csak a fiam, vagy a lányom lehet ebben a késői órában.
De sem a fiam, sem a lányom, a drága jó Tanítóm volt.
Nagyon meglepődtem, nem is annyira a hívás miatt, sokkal inkább azon amit mondott.
Nem szokott direkt tanácsokat osztogatni, legalább is nagyon ritkán.
De most adott.

Sokszor felvetődött bennem az utóbbi időben, hogy meddig élet az amit csak az orvostudományt tud fenntartani helyettünk? Mikor jön el az, amikor már nem érdemes és valóban nem érdemes élni?
Ma reggel szemem elé került egy cikk, ahol egy eszméletlen beteggel agyi képalkotás segítségével kommunikáltak. A kommunikációra persze csak azért van szükség, hogy az

Vannak viccek, amelyekben a poén mellett meghúzódik egy önismereti tanítás is.

Nevessünk jót rajtuk és közben ismerjük fel, hogy mit tanítanak mélyebben, mi az üzenetük számunkra!