Sokszor elakadunk a gondjaink és problémáink közt és nem jutunk előre. Mert megoldhatatlannak tűnik minden. Régi mintáink jönnek elő újra és újra… Aztán történik valami, és egyszer csak sikerül. Mert nem kétség, mindig sikerül, még ha úgy is tűnik, hogy az örökkévalóságig is vagyunk ezekben a gondokban… De a problémán azért léteznek, hogy megoldhassuk őket. De valójában valóban gondok és problémák ezek, vagy valami más? Nézzük más szemszögből, egy példával: Bemész a munkahelyedre, és kapsz valami feladatot. Megcsinálod nem? Problémának éled meg, vagy feladatnak?

A barát egy mosoly, mely bátorít ha félsz;
a barát taps, mely ujjong, ha célba érsz.
A barát egy kéz, mely felhúz, ha elestél,
a barát az álom,mit ébren kerestél.
A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van.
A barát gyémántpáncél véd téged a harcban.
A barát egy nevetés, mely felharsan, ha meglát.
A barát egy rózsakert,mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag, mit az éj varázsol.
A barát egy dallam,
A barát a láng, mely kitámogat a tűzből,
A barát az emlék, mit szívedben őrzöd.

Képzeld el, hogy a lényed egy ház. Ha valaki elhagyott, de nem tudod elengedni, azt jelenti a lelked egy darabja egy lezárt szobában van kettesben vele. Minden félelmed, vágyad, örömöd és szomorúságod ott van abban a szobában ami összeköt Vele. Az ablak zárva. Ha beletörődsz, fogod az ajtó kulcsát és a tengerbe dobod. Beletörődtél, de nem engedted el, most már a lényed még egy része is lezárt, aki vagy a kulcsot próbálja kétségbeesetten megtalálni, vagy értetlenül áll a bezárt ajtó előtt.

Május volt, erre jól emlékezett, mikor a férfi hazatért a börtönből.
Május volt, gyönyörű, már érett a korai cseresznye és szikrázóan sütött a nap, tiszta, meleg, tavaszi szellő lengedezett.
A férfi boldog volt, hogy végre letöltötte büntetését, azért amiért, de mindenképpen okozója volt annak ami miatt, rabként élt 18 hónapig. Akkor volt a huszonötödik házassági évfordulójuk, pontosabban, egy héttel később ért haza.