Oshonak van egy pici kis zsebkönyve, aminek a címe: "Bármit választhatsz, úgyis a poklot választod"
Ugyanezt a témát feszegeti: amikor döntünk, amikor valami mellett (vagy ellen) letesszük a "voksunkat", máris nagy bajban vagyunk keverjük magunkat... :)

Az igazi szabadság az elvárás- és ragaszkodásmentességből ered.
Én úgy fogom fel az életet mostanában, mint egy játszmát. Köztem és Isten között, Ő ül az asztal másik végén, nincs más a pályán. És folyamatosan tesztelget, próbára tesz. Megpróbál kizökkenteni a lelki békémből. Így tanít, így mutat rá, mi nincs még rendben bennem, mivel kapcsolatban nem gondolkodok még Tisztán.
Bármennyire is máshogy tűnik néha az egó számára, kíméletes és következetes tanító Ő. Amellett, hogy nagy kópé is. Vicces is tud lenni és ez jó! Kíméletes, mert mindig csak akkora akadályt állít, amit át lehet ugrani. Megőrzött lelki békével méghozzá! Meg lehet csinálni mindet, én így állok hozzá. És ha sikerül, akkor mindig jönni fog a jutalom is valamilyen formában. Egyrészt nem fog csesztetni az a téma többet, másrészt nő a belső erőm, tartásom. Plusz meglepi a jövőben, ami a mostani szintlépésem egyenes következménye lesz. Minden nehézség a fejlődésemet szolgálja.
Én azt mondom, ha az ember így él, így szemléli a világot, akkor gyakorlatilag nincs szüksége meditációra. Csak befelé kell figyelni minden pillanatban, amikor valami kizökkentene a középpontomból, a lelki békémből. Ott rosszul gondolkodom, vagy ott neheztelek másra valami miatt. Meg kell néznem hol van az a másvalaki bennem. Milyen formában. Vagy, érzelmi reakciót vált ki valaki véleménye, viselkedése? Ellenállást tanúsítok? Miért? Védelmezek valamit? Mit is? Ott lesz belül a tanulni- tisztítanivaló, csak elő kell bányászni.
Vagy, hirtelen észosztási kényszer lépett fel egy témával kapcsolatban? Kérdezés nélkül okítanék mást? Mint ahogy én most itt? Ebbe is bele kell menni, mert abban a témában is biztos hogy van tisztogatni való még. Egyszerűen bármiben, ami egós akaratot szül.
A legapróbbaktól a legnagyobb, legfájdalmasabb "zavarokig", mindent le lehet bontogatni így. Mindig elváráshoz vagy ragaszkodáshoz jutunk. Én időnként már kacagni tudok szívből olyan egós terveim, elvárásaimnak a váratlan keresztbetevésén, amin régen esetleg depresszióba estem volna. De tudom hogy ez most az isteni terv, ez az út jobban fog szolgálni engem hosszú távon. És csak a hosszútáv számít. Igenembernek érdemes lenni az Istennel való játszmában.

Vívódom a témával. Mégpedig a szabadság és a pénz mennyisége közt húzott ilyen jellegű párhuzam miatt. Nem tudom, így függ e össze, valóban. Megmondom, miért.

Nemrég értettem csak meg, hogy működik az önismeret, a tudatosság olyan téren, hogy az a terület, amit kitisztítottunk, teremtő területté válik, és hogy így, elméletileg egy boldog és gazdag jövőt teremthetünk magunknak, vagy amilyen re csak vágyunk.

Ugyanakkor a szabadsággal kapcsolatban ott tartok, hogy a szabadság, az igazi szabadság az önmagunk teljes és feltétel nélküli felvállalása. Hogy kimondom, amit érzek, hogy ki kell, hogy azt teszem, amit érzek, belülről, hogy kell, még ha megítélnek is, még ha szembesülnöm is kell azzal, hogy esetleg tévedtem, rosszul tettem...stb, annál jobb - megint tanultam valamit.

Ez az út, az Önmagamra támaszkodó út viszont szerintem nem szükségszerűen vezet a gazdagságba, hiszen ha képesek vagyunk az intuíciónkra a "szellemünk hangjára" figyelve cselekedni és élni, az abba a szerepbe fog bennünket rakni, amire születtünk. És nem hiszem, hogy akkor lenne tökéletesebb ez a világ, ha csupa nagyon gazdag ember lakná, azon kívül a gazdagság vagy / és a jólét sokféleképpen manifesztálódhat az életben. Nem minden magas tudatosságú, vagy/és megvilágosodott ember volt vagy lett gazdag.

Megfigyeltem, hogy az élet mindig megadja azt, amire igazán szükségünk van, éppen azt, ami tanulásra serkent, mindig azt és annyit, hogy ne ülhessünk a fenekünkön azért olyan nagyon sokáig - előbb utóbb belefutunk valami zűrbe, ha ellenállunk. Ha megtesszük azt, amire az élet felhív abban a szituációban, amire felhív (persze ezt sokszor munka felismerni), akkor nem kell éheznünk, meg fáznunk. Ha úgy vesszük, az anyagilag legszűkebb éveim voltak a legbővebbek és a legtöbb új élményt hozók, amikhez ingyen, szerencsésen, vagy mások szeretetének köszönhetően jutottam hozzá, és emiatt kezdem látni, hogy nem kell aggódnom az anyagi szélsőségekbe való sodródás miatt valójában, de nem hinném, hogy ugyanígy az lenne a megoldás, hogy addig oldom a blokkjaim, amíg dúsgazdag nem leszek.... valahogy egyiket sem érzem igaznak.

Kételyeim vannak. És néha elfog az érzés, hogy hiszem végső-soron bármi lehetséges, miért ne próbáljam meg, hátha holnap én ülök majd egy olyan csodaadutóban, amilyenben tegnap gurult be egy nő a Lidl parkolójába, láthatóan idegesen a ténytől, hogy nincs ott parkolóhely, ahol szerette volna. :) Most ezt próbálom figyelni, hogy vallon mennyire irracionálisak ezek a vágyaim.

Mert így, majdnem negyven évesen, azért elgondolkodtató számomra, hogy azzal töltsem az időm, hogy az anyagi életem blokkjait oldozgatom, meg arra használom az értékes energiám, hogy pénzt, pénzt, meg pénzt teremtsek. Azt hiszem legbelül, nem tartom olyan fontosnak ezt az egészet. Békém lelem abban a gondoltban, hogy hálás tudok lenni azért, hogy van hol laknom, van mit ennem, és rajzolhatok az albérleti ajtókra virágokat, ha akarok. Hogy annyi barátom van, hogy többször elsírtam magam, hogy amikor költöztem, milyen gyorsan és egyszerűen ment, és mindenki tényleg örömmel segített, én meg igyekeztem minél gyorsabbra és kevésbé megterhelőre tervezni a dolgot, ami sikerült is. És az egészet még élveztük is. Egy fillérembe se került.

Nem tudom. Érzem az igazságát annak, és mindennap tapasztalom, hogy az elmém folyamatosan duruzsolja, mennyivel "egyszerűbb" lenne az élet, ha mindent megvehetnék magamnak, amire csak szükségem van, vagy vágyok. Közben meg egy másik dolog is motoszkál bennem: hogy lehet, hogy ennél valójában még sokkal egyszerűbb az az élet, amiben nem kell megvenni semmit. És hogy ez az igazi igazság, és ha nagyon sok időt és energiát áldoznék arra, hogy az őseim sorából kilépve nagyon gazdag tudjak lenni, ugyanerre jönnék rá.... és lehet, hogy egy ilyen körre már nincs időm, vagy ne akarom, hogy legyen.

Vendég vagyok itt. A szállásaim is azok, minden egyes levegővételem. Mindig erre gondolok, amikor elégedetlen az elmém, amikor saját, birtokolható dolgokra vágyik, amikor bemegyek a Lildl be vásárolni, mert az van legközelebb és nincs jobb. De elmegyek a távolabbi zöldségeshez zöldségért, és a henteshez friss húsért. Ezt megtehetem, és meg is teszem. és ha tovább járom a belső szabadságom útját, remélem, hogy mint ahogy eddig tovább nyílik a világ és új, olyan lehetőségeket tudok teremteni, amiben nem kell, vagy egyre kevésbé kell megalkudnom, de nem is kell kiszolgálnom az egóm.

És hálás tudok maradni azért, amit tudok, amit tanulok, amim éppen van, vagy nincs, amit képes vagyok adni és a helyért ahol éppen vagyok a világban és kapcsolódhatok hozzá.

Ebből a nézőpontból az anyagi helyzet csak egy eredmény, egy következmény, de nem csak az akaraté, a célé, amit kitűzünk, hanem az alázaté is, amit a sorsunkkal szemben gyakorolunk. És jólétben élni nem minden időben jelent medencés palotát, és luxusterepjárót, és azt, hogy mindent megvehetek, adott esetben még a háztartásvezetőmet is, mert ekkora gazdagság már egy megállíthatatlan folyamatot indít el. Lehet, hogy "csak" jólétet jelent: hogy van mit enni, van menedék és vannak szerető társak, és főleg, hogy nekem is van mit adni magamból. Vannak idők, amikben ezek az egyszerű dolgok sokkal többet jelentenek a pénznél, vagy annál, amit a pénzen meg lehet ma venni.

Még figyelek, mi lehet az igazság - az én igazam.... :) Köszönöm a témafelvetést, és ha hozzászóltok!

Namaszte

Most találtam: "Do not educate your child to be rich, educate him to be happy. So when he grows up, he'll know the value of things. "

Azt hiszem erről hadováltam itt az előbb oldalakat. :) Ilyenkor mindig égek... :)

Namaszte

Tapasztalatom szerint a több pénz tudja kompenzálni kicsit az el nem fogadásainkat. Pl: nekem óriási élmény volt, amikor egyszer csak nem kellett néznem a boltokban, hogy melyik kenyér, melyik joghurt vagy ruha mennyibe kerül. Nagy szabadságélményt adott, amikor nem a termékek ára szabott határt, és valóban a nekem igazán tetsző dolgokat vehettem meg.

Persze, ezt a szabadságot akkor is érezhettem volna, ha el tudnék fogadni bármilyen ételt és ruhát.

Azt is látom ellenben, hogy létezik az a verzió, amikor pont a gazdagság jelent valakinek rabságot. A kacsalábon forgó ház, a menő kocsi, a magas életszínvonal megszokása mind ragaszkodást szülhet és félelmeket kelthet az a lehetőség, hogy ezek elveszíthetők. Ezért aztán a fenntartásukhoz még több pénz, még több munka kell. A gazdagságból is születhet mókuskerék.

Konklúzió: ha már teljes elfogadásban nem vagyunk az élettel, és ezt belső munka helyett inkább gazdagsággal szeretnénk kompenzálni, a félelmeinket és a ragaszkodásainkat akkor is szükség lesz feloldani, hogy a sok pénz valóban a kívánt szabadságot hozza, ne csak még nagyobb kötöttséget és függést jelentsen az életünkben.

A félelmek, ragaszkodások feloldása pedig - ha jól sejtem - az élet teljes elfogadásához vezet...szóval: mikor végre megtaláltuk a szabadságunkat a gazdagságban rájövünk, hogy most már szegényen is éppolyan szabadok lennénk.

Azt mondta nekem egy ember, hogy mi lenne, ha azt keresném a dolgokban, hogy mi Isten akarata. Illetve ha nem is keresem, legalább úgy álljak hozzá a dolgokhoz, hogy pont azt várja tőlem Isten, hogy tegyem, amit éppen teszek/tennem kell.
Csináljam úgy a dolgokat, hogy ezt érte teszem, neki teszem, mert én őt akarom szolgálni, mert ő jobban tudja mi a jó nekem.
Csak ehhez rá kellene döbbenem, hogy nekem is az a legjobb, ha úgy teszem, ahogy Isten akarja. És máris bármi történne velem, tudnám, hogy a legjobb történik velem. És ki ne akarná a legjobbat magának?
Minden ego csak magára gondol, és a legjobbat akarja magának, csak az a bökkenő, hogy az ego pont nem tudja, hogy mi a legjobb neki.
És máris szabad lennék, mert minden szabadon történhetne, mert én is pont azt akarnám, szabadon.:)

Nagy Edit

Milyen fura is az ember...!
Függetlenségre és szabadságra vágyik miközben a függöségek és a korlátok felé hajtja a természete. :)))

Olyan korlátok és függöségek ezek amiket észre sem veszünk vagy nem tulajdonítunk nekik semmi jelentöséget és csak akkor veszünk tudomást róla amikor megtapasztaljuk a hiányát.Legyen az például az internet,a kávé,a só az ételben...és sorolhatnám és sorba vehetném azokat a dolgokat amiktöl mindanyian függök vagyunk amiröl nem szívesen mondanánk le.
Ha csak a napi dolgainkat vesszük figyelembe hogy lehuzzuk a wc-t,kinyitjuk a csapot,felkapcsoljuk a villanyt...már ha nem láthatják a kedvenc sorozatukat egyesek már az is produkálhat elvonási tüneteket!:)

Aki pedig függö az nem lehet szabad még akkor sem ha van pénze.
Legfeljebb kiterjed a lehetösége hogy még több dologtól önmagát függövé tegye.

Szabad ember az aki mindent megtehet.
De van ilyen? ;)
Hiszen ott vannak a saját magunk felállított korlátaink kezdve azzal hogy nem szeretem például a répát a levesben hogy egy egyszerü példánál maradjunk.
Mert korlát ez is csak nem tulajdonítunk neki túl nagy jelentöséget.

Ahhoz hogy az ember jól érezze magát a fizikai világban szükségeltetnek a kellékek.
Legyen az egy autó amit pénzért megvehet vagy egy ház benne még több kellékkel,de az autó és a ház tulajdonosának lenni nem csak a kényelmedet veszed meg hanem egyben el is kötelezed magad,mert vannak bizonyos kötelezettségek.Hivatalos dolgok például....amikor a telket vettem anno akkor volt olyan mondat az adásvételi szerzödésben hogy ,,élvezi hasznát,és viseli terheit" így hangzott de nem biztos hogy pontosan idéztem.
Tehát élvez is és visel...ez így egyben. ;)

Azt gondolom hogy az sem baj ha függö vagyok...hisz ember vagyok itt és most a fizikai világban és igyekszem magam a legjobb tudásom szerint magamat jól érezni.
Ha ez a legjobb tudás még csak arra elég hogy csak kellékekkel és korlátokkal tudom magam jól érezni akkor nem is próbálok meg ezek nélkül a kellékek,és korlátok nélkül élni.Most a legjobb tudásom ott tart hogy felismerjem mi a korlát és mi a kellék és ne gyarapítsam az amúgy is terjedelmes kellék és korlát tényezöket az életemben.
Szerintem szellemileg kell megérnünk arra hogy elengedjük a kellékeinket és felszámoljuk a korlátainkat.Ha nem vagyunk rá készen akkor a kellékek elengedése elvonási tüneteket produkál majd.

Már az is egyfajta szabadság ha megengedem magamnak hogy nem vagyok szabad.
Ha elfogadom magam az embernek aki nem tud a kellékei nélkül létezni.
Szabadság az is amikor sem másoknak sem pedig önmagamnak nem akarok megfeleni,szabadság az is amikor nem a félelem irányít.
Na meg ahogy bent úgy kint...ha megengedem magamnak azt hogy nekem mindent szabad akkor ezt fog a külsö világomban is megjelenni,tehát a szabaddá váláshoz nem az elsödleges tényezö a pénz.

Üdv!Erika

Most leltem, ide tartozik igencsak szorosan:

"Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van." Prof. Dr. Bagdy Emőke

Egy kis logikai játék: Miért is akarunk több pénzt, mint amennyire szükségünk van? Vagy jobban tudjuk az Életnél, mire van szükségünk? Én úgy tudom, mindig annyink van, mindenből, éppen, amennyi szükséges a fejlődésünkhöz. Ahhoz, amit nem látunk. Ha egyszer nem látjuk, hogy is tudnánk mi felmérni, mire van szükségünk a fejlődéshez? Nem inkább csak a bizalmat, a türelmet, a szeretetet, a bátorságot, a bölcsességet akarjuk hinni, hogy "kompenzálhatjuk" egy kicsi pénzzel? A szabadságot?? Már hogy kompenzálhatnánk anyagival a szellemit?

Szerintem ez önáltatás. és most elkezdem figyelni, hol ön-áltatom magam ebben a témában. Mert tiszta lappal indultam tavaly, de új helyzetek vannak, és belülről is rendesen dolgozik a megfélemlítő énem, nehéz ilyenkor látni, hogy ne félelemből döntsek, és ne vágyból. Hogy ne azért akarjak valamit mert félek valami mástól. Ehhez most egy kis segítség volt Bagdi Emőke mondása.

Mielőtt el akarnék szállni egy jobb álomvilágba, látni kellene a valódi lehetőségeim, és kihozni abból, amit csak lehet. valószínűleg az épp elég lesz.

Namaszte