Honnan jön a szabadság?
Egy baráti beszélgetés során feljött, hogy milyen jó lenne gazdagnak lenni és hogy ki, mennyire vágyik a gazdagságra?! Az álmodozáson és vágyakozáson túl, aztán elkezdtük azt is boncolgatni, hogy vajon mi lehet önismeretileg a háttérben, miért is vágyunk a gazdagságra?
Ebből hamar kiderült, hogy legtöbbünknek a gazdagság a kényelmet, a kényszerek alóli felszabadultságot jelenti.
Arról álmodozunk, hogy ha sok pénzünk lesz, akkor abból egy szabad, a vágyainkat totálisan beteljesítő életet élhetünk. De vajon ezt miért nem tesszük meg már ma, kevés pénzzel?
Persze, erre egyből jön a jól betanult válasz, hogy a szabadsághoz vezető úthoz pénzre, sok pénzre van szükség! De vajon ez tényleg így van?
Arra kértem a barátomat, hogy egy kicsit vonatkoztasson el az általa megálmodott szabadságtól és annak pénztől függésétől, majd utána csak arra gondoljon, hogy már elérte a szabadságot! Merüljön bele ebbe a szabadság érzésbe anélkül, hogy azon rágódna, miként fog ez megvalósulni az életében. Csak az érzésre figyeljen, a belső szabadság érzésére!
Érdekes felfedezése lett a 3 perces gyakorlat végére:
Felismerte, hogy az élete, körülményei nem is korlátozzák Őt annyira, mint ahogy hitte!
A legtöbb kényszert saját magának teremti meg azáltal, hogy megpróbál megfelelni olyan elvárásoknak, amelyek csak az Ő fejében élnek, vagy esetleg kívülről is kapja, de nyugodtan vissza is utasíthatná azokat. Ugyan már! Hol van megírva az, hogy meg kell felelnünk az elvárásoknak? Miért ne élhetné mindenki a maga életét, anélkül, hogy másoknak megfeleljen?
Rájött arra, hogy ha nem hajtaná magát feleslegesen munkába, feladatok teljesítésébe, valamint merné vállalni olykor ellentétes álláspontját, érdekeit, akkor el tudná engedni a kényszeredett megfeleléseit. Ezzel óriási szabadságot élhetne meg a munkahelyén, a családjában, a hétköznapokban, de ez a szabadság már belülről fakadna!
Ez a felismerés megvilágította számára, hogy ami szabadságot eddig a pénzen megvásárolható körülményekbe vetített, az leginkább csak Tőle függ, Ő tudja ezt megadni magának.
De mi van azokkal a rabságot és kötöttséget hordozó körülményekkel, amelyeket még ezzel a módszerrel sem tudunk elengedni? (pl.: el kell látni magunkat, adót kell fizetni, a gyerekeket felnevelni stb.)
Nos, ilyen rabságba taszító körülmények nincsenek.
Fel kell ismerni, hogy nem a körülmény sodor, kényszerít rabságba, kötöttségbe, hanem mi reagáljuk le úgy a helyzetet, feladatot, hogy azt kötöttségnek, korlátoknak éljük meg. Ez azért van, mert az egónk nem akarja azt csinálni, átélni, ami éppen van, hanem ragaszkodik a maga kényelmesebb, kellemesebb tervéhez.
Bárhogy is, ha az egonk totálisan elfogadó lenne, akkor még a gályán evezést is fütyörészve csinálná, ha már úgyis ott van!
Erről jut eszembe:
A gályán a hajcsár odaszól a raboknak: Van egy jó, meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?
- A jóval!
- Ma mindenki dupla adag ebédet kap.
- Hurráááá! És mi a rossz?
- A kapitány vizisielni akar.
Tudom, szakállas vicc, de talán észreveszed belőle azt a lehetőséget is, hogy ha együtt örülnél a kapitánnyal, akkor szívesen eveznél, akár még észveszejtő tempóban is!
Vagyis ha nincs saját elképzelésed az útra és nyitott vagy bármire, akkor számodra nincs olyan, ami kényszerít, korlátoz vagy éppen elveszi a szabadságodat. Belül pontosan ettől a hozzáállásodtól éled át a szabadságot, mert éppen szabad vagy!
Mihelyst azonban elkezdesz tervezni, megfelelni, ragaszkodni, abban a pillanatban belül elveszíted a szabadságodat, hiszen már egy úthoz, egy célhoz ragaszkodsz is. Ha ezt a ragaszkodást nem vagy képes pillanatok alatt feladni, akkor ha az élet másfelé sodorna, vagy éppen neked jönne egy másik ötleted, már nem tudod / mered befogadni az újabbat, ettől pedig úgy érzed majd, hogy nem vagy szabad.
Vagyis nem akkor veszítetted el a szabadságodat, amikor az élet egy másik helyzetbe kényszerített, mint amit szívesen vállalsz, hanem már korábban, amikor is eldöntötted, hogy mit csinálsz szívesen és mit nem!
Ezért a belső szabadságod visszanyerésének legjobb módja, ha ismét nyitottá válsz mindenre (a Mindenségre) és elengeded, feloldod a kényelmedet, biztonságérzetedet szolgáló korlátokat.
Ha nem szeretnéd, hogy életek hosszáig tartson ez a munka, akkor sajátítsd el a befogadás és elengedés leghatékonyabb módszereit és ezek segítségével akár pár év alatt is eljuthatsz a teljes belső szabadságba!
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
12 hozzászólásOshonak van egy pici kis zsebkönyve, aminek a címe: "Bármit választhatsz, úgyis a poklot választod"
Ugyanezt a témát feszegeti: amikor döntünk, amikor valami mellett (vagy ellen) letesszük a "voksunkat", máris nagy bajban vagyunk keverjük magunkat... :)
Az igazi szabadság az elvárás- és ragaszkodásmentességből ered.
Én úgy fogom fel az életet mostanában, mint egy játszmát. Köztem és Isten között, Ő ül az asztal másik végén, nincs más a pályán. És folyamatosan tesztelget, próbára tesz. Megpróbál kizökkenteni a lelki békémből. Így tanít, így mutat rá, mi nincs még rendben bennem, mivel kapcsolatban nem gondolkodok még Tisztán.
Bármennyire is máshogy tűnik néha az egó számára, kíméletes és következetes tanító Ő. Amellett, hogy nagy kópé is. Vicces is tud lenni és ez jó! Kíméletes, mert mindig csak akkora akadályt állít, amit át lehet ugrani. Megőrzött lelki békével méghozzá! Meg lehet csinálni mindet, én így állok hozzá. És ha sikerül, akkor mindig jönni fog a jutalom is valamilyen formában. Egyrészt nem fog csesztetni az a téma többet, másrészt nő a belső erőm, tartásom. Plusz meglepi a jövőben, ami a mostani szintlépésem egyenes következménye lesz. Minden nehézség a fejlődésemet szolgálja.
Én azt mondom, ha az ember így él, így szemléli a világot, akkor gyakorlatilag nincs szüksége meditációra. Csak befelé kell figyelni minden pillanatban, amikor valami kizökkentene a középpontomból, a lelki békémből. Ott rosszul gondolkodom, vagy ott neheztelek másra valami miatt. Meg kell néznem hol van az a másvalaki bennem. Milyen formában. Vagy, érzelmi reakciót vált ki valaki véleménye, viselkedése? Ellenállást tanúsítok? Miért? Védelmezek valamit? Mit is? Ott lesz belül a tanulni- tisztítanivaló, csak elő kell bányászni.
Vagy, hirtelen észosztási kényszer lépett fel egy témával kapcsolatban? Kérdezés nélkül okítanék mást? Mint ahogy én most itt? Ebbe is bele kell menni, mert abban a témában is biztos hogy van tisztogatni való még. Egyszerűen bármiben, ami egós akaratot szül.
A legapróbbaktól a legnagyobb, legfájdalmasabb "zavarokig", mindent le lehet bontogatni így. Mindig elváráshoz vagy ragaszkodáshoz jutunk. Én időnként már kacagni tudok szívből olyan egós terveim, elvárásaimnak a váratlan keresztbetevésén, amin régen esetleg depresszióba estem volna. De tudom hogy ez most az isteni terv, ez az út jobban fog szolgálni engem hosszú távon. És csak a hosszútáv számít. Igenembernek érdemes lenni az Istennel való játszmában.
Vívódom a témával. Mégpedig a szabadság és a pénz mennyisége közt húzott ilyen jellegű párhuzam miatt. Nem tudom, így függ e össze, valóban. Megmondom, miért.
Nemrég értettem csak meg, hogy működik az önismeret, a tudatosság olyan téren, hogy az a terület, amit kitisztítottunk, teremtő területté válik, és hogy így, elméletileg egy boldog és gazdag jövőt teremthetünk magunknak, vagy amilyen re csak vágyunk.
Ugyanakkor a szabadsággal kapcsolatban ott tartok, hogy a szabadság, az igazi szabadság az önmagunk teljes és feltétel nélküli felvállalása. Hogy kimondom, amit érzek, hogy ki kell, hogy azt teszem, amit érzek, belülről, hogy kell, még ha megítélnek is, még ha szembesülnöm is kell azzal, hogy esetleg tévedtem, rosszul tettem...stb, annál jobb - megint tanultam valamit.
Ez az út, az Önmagamra támaszkodó út viszont szerintem nem szükségszerűen vezet a gazdagságba, hiszen ha képesek vagyunk az intuíciónkra a "szellemünk hangjára" figyelve cselekedni és élni, az abba a szerepbe fog bennünket rakni, amire születtünk. És nem hiszem, hogy akkor lenne tökéletesebb ez a világ, ha csupa nagyon gazdag ember lakná, azon kívül a gazdagság vagy / és a jólét sokféleképpen manifesztálódhat az életben. Nem minden magas tudatosságú, vagy/és megvilágosodott ember volt vagy lett gazdag.
Megfigyeltem, hogy az élet mindig megadja azt, amire igazán szükségünk van, éppen azt, ami tanulásra serkent, mindig azt és annyit, hogy ne ülhessünk a fenekünkön azért olyan nagyon sokáig - előbb utóbb belefutunk valami zűrbe, ha ellenállunk. Ha megtesszük azt, amire az élet felhív abban a szituációban, amire felhív (persze ezt sokszor munka felismerni), akkor nem kell éheznünk, meg fáznunk. Ha úgy vesszük, az anyagilag legszűkebb éveim voltak a legbővebbek és a legtöbb új élményt hozók, amikhez ingyen, szerencsésen, vagy mások szeretetének köszönhetően jutottam hozzá, és emiatt kezdem látni, hogy nem kell aggódnom az anyagi szélsőségekbe való sodródás miatt valójában, de nem hinném, hogy ugyanígy az lenne a megoldás, hogy addig oldom a blokkjaim, amíg dúsgazdag nem leszek.... valahogy egyiket sem érzem igaznak.
Kételyeim vannak. És néha elfog az érzés, hogy hiszem végső-soron bármi lehetséges, miért ne próbáljam meg, hátha holnap én ülök majd egy olyan csodaadutóban, amilyenben tegnap gurult be egy nő a Lidl parkolójába, láthatóan idegesen a ténytől, hogy nincs ott parkolóhely, ahol szerette volna. :) Most ezt próbálom figyelni, hogy vallon mennyire irracionálisak ezek a vágyaim.
Mert így, majdnem negyven évesen, azért elgondolkodtató számomra, hogy azzal töltsem az időm, hogy az anyagi életem blokkjait oldozgatom, meg arra használom az értékes energiám, hogy pénzt, pénzt, meg pénzt teremtsek. Azt hiszem legbelül, nem tartom olyan fontosnak ezt az egészet. Békém lelem abban a gondoltban, hogy hálás tudok lenni azért, hogy van hol laknom, van mit ennem, és rajzolhatok az albérleti ajtókra virágokat, ha akarok. Hogy annyi barátom van, hogy többször elsírtam magam, hogy amikor költöztem, milyen gyorsan és egyszerűen ment, és mindenki tényleg örömmel segített, én meg igyekeztem minél gyorsabbra és kevésbé megterhelőre tervezni a dolgot, ami sikerült is. És az egészet még élveztük is. Egy fillérembe se került.
Nem tudom. Érzem az igazságát annak, és mindennap tapasztalom, hogy az elmém folyamatosan duruzsolja, mennyivel "egyszerűbb" lenne az élet, ha mindent megvehetnék magamnak, amire csak szükségem van, vagy vágyok. Közben meg egy másik dolog is motoszkál bennem: hogy lehet, hogy ennél valójában még sokkal egyszerűbb az az élet, amiben nem kell megvenni semmit. És hogy ez az igazi igazság, és ha nagyon sok időt és energiát áldoznék arra, hogy az őseim sorából kilépve nagyon gazdag tudjak lenni, ugyanerre jönnék rá.... és lehet, hogy egy ilyen körre már nincs időm, vagy ne akarom, hogy legyen.
Vendég vagyok itt. A szállásaim is azok, minden egyes levegővételem. Mindig erre gondolok, amikor elégedetlen az elmém, amikor saját, birtokolható dolgokra vágyik, amikor bemegyek a Lildl be vásárolni, mert az van legközelebb és nincs jobb. De elmegyek a távolabbi zöldségeshez zöldségért, és a henteshez friss húsért. Ezt megtehetem, és meg is teszem. és ha tovább járom a belső szabadságom útját, remélem, hogy mint ahogy eddig tovább nyílik a világ és új, olyan lehetőségeket tudok teremteni, amiben nem kell, vagy egyre kevésbé kell megalkudnom, de nem is kell kiszolgálnom az egóm.
És hálás tudok maradni azért, amit tudok, amit tanulok, amim éppen van, vagy nincs, amit képes vagyok adni és a helyért ahol éppen vagyok a világban és kapcsolódhatok hozzá.
Ebből a nézőpontból az anyagi helyzet csak egy eredmény, egy következmény, de nem csak az akaraté, a célé, amit kitűzünk, hanem az alázaté is, amit a sorsunkkal szemben gyakorolunk. És jólétben élni nem minden időben jelent medencés palotát, és luxusterepjárót, és azt, hogy mindent megvehetek, adott esetben még a háztartásvezetőmet is, mert ekkora gazdagság már egy megállíthatatlan folyamatot indít el. Lehet, hogy "csak" jólétet jelent: hogy van mit enni, van menedék és vannak szerető társak, és főleg, hogy nekem is van mit adni magamból. Vannak idők, amikben ezek az egyszerű dolgok sokkal többet jelentenek a pénznél, vagy annál, amit a pénzen meg lehet ma venni.
Még figyelek, mi lehet az igazság - az én igazam.... :) Köszönöm a témafelvetést, és ha hozzászóltok!
Namaszte
Most találtam: "Do not educate your child to be rich, educate him to be happy. So when he grows up, he'll know the value of things. "
Azt hiszem erről hadováltam itt az előbb oldalakat. :) Ilyenkor mindig égek... :)
Namaszte
Tapasztalatom szerint a több pénz tudja kompenzálni kicsit az el nem fogadásainkat. Pl: nekem óriási élmény volt, amikor egyszer csak nem kellett néznem a boltokban, hogy melyik kenyér, melyik joghurt vagy ruha mennyibe kerül. Nagy szabadságélményt adott, amikor nem a termékek ára szabott határt, és valóban a nekem igazán tetsző dolgokat vehettem meg.
Persze, ezt a szabadságot akkor is érezhettem volna, ha el tudnék fogadni bármilyen ételt és ruhát.
Azt is látom ellenben, hogy létezik az a verzió, amikor pont a gazdagság jelent valakinek rabságot. A kacsalábon forgó ház, a menő kocsi, a magas életszínvonal megszokása mind ragaszkodást szülhet és félelmeket kelthet az a lehetőség, hogy ezek elveszíthetők. Ezért aztán a fenntartásukhoz még több pénz, még több munka kell. A gazdagságból is születhet mókuskerék.
Konklúzió: ha már teljes elfogadásban nem vagyunk az élettel, és ezt belső munka helyett inkább gazdagsággal szeretnénk kompenzálni, a félelmeinket és a ragaszkodásainkat akkor is szükség lesz feloldani, hogy a sok pénz valóban a kívánt szabadságot hozza, ne csak még nagyobb kötöttséget és függést jelentsen az életünkben.
A félelmek, ragaszkodások feloldása pedig - ha jól sejtem - az élet teljes elfogadásához vezet...szóval: mikor végre megtaláltuk a szabadságunkat a gazdagságban rájövünk, hogy most már szegényen is éppolyan szabadok lennénk.
Csaesz, ha jól látom, egyetértünk, csak rövidebben írtad le és összeszedettebben.... :)
Még egy gondolat érkezett azóta hozzám: Szabadság = tudni és merni megválasztani magunk számára a jó dolgokat + tudni elfogadni azokat, amelyeket nem választhatjuk éppen
Most sem látom itt a pénz helyét. Ha vagyunk valamiben, azt jó ha el tudjuk fogadni, és jó ha törekszünk valamire, ami jó nekünk. Ez gazdagság nélkül is megvalósítható, az, hogy hogyan történik, hogy milyen formában áramlik felénk az, amire vágyunk, sokféleképpen történhet.
Így talán még a csábítások útját is elkerülhetjük valamennyire, amiről Csaesz írt, mert ha mindig csak azokat a dolgokat kapjuk, amire vágyunk, nem kapunk többet. ha viszont hozzánk vágnak kétmilliárdot, igencsak tudatos ember legyen a talpán, aki nem esik kísértésbe és nem költ el egy csomó pénzt, egy csomó, számára felesleges dologra, és aki el is tudja mindazt egyszerre engedni, amit megvásárolt a kétmilliárdon....
Summa summarum: a pénz szerintem csak illúzió, már ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon több szabadságra ad e lehetőséget. Szerintem nem. Mert a szabadság tudatosság, és a pénz nem pótolhatja azt a tudatosságot. és a kiegyenlítődés törvénye miatt még azt is megkockáztatom, hogy aki nyer kétmilliárdot, csak úgy, annak egy másik oldalon valamit ellenértékben el kel veszítenie. Mert mindig az manifesztálódik körülöttünk, ami bennünk van. Ennek az egyensúlya nem változik akkor sem, ha elköltözünk, vagy ha nyerünk egy csomó pénzt. A dolgok egy kicsit más alakban manifesztálódnak, de alapvetően UGYANAZ az egyensúly áll be körülöttünk mindenhol, és minden körülmények között, addig, amíg mi nem változunk. Belül.
Namaszte
Azt mondta nekem egy ember, hogy mi lenne, ha azt keresném a dolgokban, hogy mi Isten akarata. Illetve ha nem is keresem, legalább úgy álljak hozzá a dolgokhoz, hogy pont azt várja tőlem Isten, hogy tegyem, amit éppen teszek/tennem kell.
Csináljam úgy a dolgokat, hogy ezt érte teszem, neki teszem, mert én őt akarom szolgálni, mert ő jobban tudja mi a jó nekem.
Csak ehhez rá kellene döbbenem, hogy nekem is az a legjobb, ha úgy teszem, ahogy Isten akarja. És máris bármi történne velem, tudnám, hogy a legjobb történik velem. És ki ne akarná a legjobbat magának?
Minden ego csak magára gondol, és a legjobbat akarja magának, csak az a bökkenő, hogy az ego pont nem tudja, hogy mi a legjobb neki.
És máris szabad lennék, mert minden szabadon történhetne, mert én is pont azt akarnám, szabadon.:)
Nagy Edit
Milyen fura is az ember...!
Függetlenségre és szabadságra vágyik miközben a függöségek és a korlátok felé hajtja a természete. :)))
Olyan korlátok és függöségek ezek amiket észre sem veszünk vagy nem tulajdonítunk nekik semmi jelentöséget és csak akkor veszünk tudomást róla amikor megtapasztaljuk a hiányát.Legyen az például az internet,a kávé,a só az ételben...és sorolhatnám és sorba vehetném azokat a dolgokat amiktöl mindanyian függök vagyunk amiröl nem szívesen mondanánk le.
Ha csak a napi dolgainkat vesszük figyelembe hogy lehuzzuk a wc-t,kinyitjuk a csapot,felkapcsoljuk a villanyt...már ha nem láthatják a kedvenc sorozatukat egyesek már az is produkálhat elvonási tüneteket!:)
Aki pedig függö az nem lehet szabad még akkor sem ha van pénze.
Legfeljebb kiterjed a lehetösége hogy még több dologtól önmagát függövé tegye.
Szabad ember az aki mindent megtehet.
De van ilyen? ;)
Hiszen ott vannak a saját magunk felállított korlátaink kezdve azzal hogy nem szeretem például a répát a levesben hogy egy egyszerü példánál maradjunk.
Mert korlát ez is csak nem tulajdonítunk neki túl nagy jelentöséget.
Ahhoz hogy az ember jól érezze magát a fizikai világban szükségeltetnek a kellékek.
Legyen az egy autó amit pénzért megvehet vagy egy ház benne még több kellékkel,de az autó és a ház tulajdonosának lenni nem csak a kényelmedet veszed meg hanem egyben el is kötelezed magad,mert vannak bizonyos kötelezettségek.Hivatalos dolgok például....amikor a telket vettem anno akkor volt olyan mondat az adásvételi szerzödésben hogy ,,élvezi hasznát,és viseli terheit" így hangzott de nem biztos hogy pontosan idéztem.
Tehát élvez is és visel...ez így egyben. ;)
Azt gondolom hogy az sem baj ha függö vagyok...hisz ember vagyok itt és most a fizikai világban és igyekszem magam a legjobb tudásom szerint magamat jól érezni.
Ha ez a legjobb tudás még csak arra elég hogy csak kellékekkel és korlátokkal tudom magam jól érezni akkor nem is próbálok meg ezek nélkül a kellékek,és korlátok nélkül élni.Most a legjobb tudásom ott tart hogy felismerjem mi a korlát és mi a kellék és ne gyarapítsam az amúgy is terjedelmes kellék és korlát tényezöket az életemben.
Szerintem szellemileg kell megérnünk arra hogy elengedjük a kellékeinket és felszámoljuk a korlátainkat.Ha nem vagyunk rá készen akkor a kellékek elengedése elvonási tüneteket produkál majd.
Már az is egyfajta szabadság ha megengedem magamnak hogy nem vagyok szabad.
Ha elfogadom magam az embernek aki nem tud a kellékei nélkül létezni.
Szabadság az is amikor sem másoknak sem pedig önmagamnak nem akarok megfeleni,szabadság az is amikor nem a félelem irányít.
Na meg ahogy bent úgy kint...ha megengedem magamnak azt hogy nekem mindent szabad akkor ezt fog a külsö világomban is megjelenni,tehát a szabaddá váláshoz nem az elsödleges tényezö a pénz.
Üdv!Erika
"Szerintem szellemileg kell megérnünk arra hogy elengedjük a kellékeinket és felszámoljuk a korlátainkat.Ha nem vagyunk rá készen akkor a kellékek elengedése elvonási tüneteket produkál majd.
Már az is egyfajta szabadság ha megengedem magamnak hogy nem vagyok szabad.
Ha elfogadom magam az embernek aki nem tud a kellékei nélkül létezni.
Szabadság az is amikor sem másoknak sem pedig önmagamnak nem akarok megfeleni,szabadság az is amikor nem a félelem irányít.
Na meg ahogy bent úgy kint...ha megengedem magamnak azt hogy nekem mindent szabad akkor ezt fog a külsö világomban is megjelenni,tehát a szabaddá váláshoz nem az elsödleges tényezö a pénz."
KÖSZI
Namaszte
Most leltem, ide tartozik igencsak szorosan:
"Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van." Prof. Dr. Bagdy Emőke
Egy kis logikai játék: Miért is akarunk több pénzt, mint amennyire szükségünk van? Vagy jobban tudjuk az Életnél, mire van szükségünk? Én úgy tudom, mindig annyink van, mindenből, éppen, amennyi szükséges a fejlődésünkhöz. Ahhoz, amit nem látunk. Ha egyszer nem látjuk, hogy is tudnánk mi felmérni, mire van szükségünk a fejlődéshez? Nem inkább csak a bizalmat, a türelmet, a szeretetet, a bátorságot, a bölcsességet akarjuk hinni, hogy "kompenzálhatjuk" egy kicsi pénzzel? A szabadságot?? Már hogy kompenzálhatnánk anyagival a szellemit?
Szerintem ez önáltatás. és most elkezdem figyelni, hol ön-áltatom magam ebben a témában. Mert tiszta lappal indultam tavaly, de új helyzetek vannak, és belülről is rendesen dolgozik a megfélemlítő énem, nehéz ilyenkor látni, hogy ne félelemből döntsek, és ne vágyból. Hogy ne azért akarjak valamit mert félek valami mástól. Ehhez most egy kis segítség volt Bagdi Emőke mondása.
Mielőtt el akarnék szállni egy jobb álomvilágba, látni kellene a valódi lehetőségeim, és kihozni abból, amit csak lehet. valószínűleg az épp elég lesz.
Namaszte
"Az Univerzum nem hibázik. A "hiba" fogalma csakis akkor értelmezhető, ha összeveted azt, ami van, azzal, ami nincs. Az elmédben megszülető történet nélkül minden tökéletes. A Jóisten akarata és a te akaratod ugyanaz, akár észreveszed, akár nem. Nincs hiba. Még 1986-ban, amikor ráébredtem a valóságra, idegenek bukkantak fel az ajtóm előtt, és néhányuk összetette a két tenyerét, meghajolt, majd azt mondta, "Namaszté". Azelőtt sosem hallottam még ezt a szót, hiszen Barstow lakói nem használják ezt a köszöntést. Ezért aztán úgy hittem, azt mondják, "No mistake" (Nincs hiba). Teljesen felvillanyozott, hogy az ajtóm előtt álló emberek ilyen bölcsek. Nincs hiba. Nincs hiba."
(Byron Katie)
No mistake. Köszönöm. :)
Most kezdem látni a konkrét dolgokban az elrendeltséget. Azt, hogy bár nem láthatunk minden egyes lépést és fordulatot előre, és ez fontos is, mégis, már a folyamat közben érzékelhető, hogy semmi nincs véletlenül, egyetlen fordulat sem, hogy aktív formálói vagyunk az eseményeknek, és mégis, a végén nyilvánvaló, hogy nem is lehetett volna másképp. Ez az Univerzumnak nevezett szuperszűmítógép eszméletlen, olyan, mintha egy óriási, elmondhatatlanul gigászi interaktív játék részei lennénk, egy élő, sokdimenziós, hiper-intelligens virtuális játék szereplőiként.
Elképesztő.
Látom, azt is, hogy a nem valóság az elmében mennyire sok és mennyire fájdalmas és mennyire hiábavaló mellék-játszmákat teremt, már érzékelem, de még nincs erőm megszüntetni, legfeljebb csak észrevenni és kezelni. Kicsit olyan, mintha nem is én csinálnám. Olykor rácsodálkozom a reakciókra. Bárcsak lenne már bennem annyi bölcsesség, szemlélődni tudás és szeretet, hogy ne kellene ezeket a kilengéseket gyártanom. :)
Namaszte