Az elején mindig olyan jó. Azt érzem boldog vagyok és boldoggá teszek valakit. Aztán jönnek a problémák, eddigi kapcsolataim tele voltak gondokkal (amelyek mindig menet közben jelentkeztek) és mára már azt érzem inkább legyek egyedül mint folyamatosan idegeskedjek valamin. Hisz mikor egyedül vagyok, semmi de semmi problémám nincs!

Mindannyiunkban él egy gyermeki Én, aki szeretetre, elfogadásra vágyik, aki játszani akar, aki rácsodálkozik a világra, aki képes elfogadni az újdonságokat a maguk valójában, aki szeretettel vegyes kíváncsisággal fordul oda mindenhez és mindenkihez.
Vagyis így tenne, ha gyermekkorunkban nem értek volna olyan sérülések, melyek annak idején nem lettek helyreigazítva, szülői szeretettel megoldva, szülői simogatással, puszival „meggyógyítva”.

A férjemet figyelem mostanában. 8 éve vagyunk együtt Soma mamagésa fogalmaival élve szerintem mindketten alvó gyermekemberek voltunk, amikor összejöttünk. Utólag értékelve a dolgot, nem tudom, hogy Ő-e a nagy szerelem, akkor, amikor megismerkedtünk annak éreztem.
Most úgy érzem, kicsit látszat harmóniában élünk, bevallom sok dologban elégedetlen

Szóba került a spirituális mesterek kapcsán, hogy a new age káosz abból alakul ki, hogy mindenféle tanítást bedobnak a köztudatba, vallásszabadság címén senkit nem köteleznek egységes vallásgyakorlatra, ennek persze komoly társadalmi hozadéka is van, ugyanakkor nagy szabadságnak is látszik ez a döbbenetes kínálat ami ezoterikus és vallási irányzatokból rendelkezésre áll, miközben pl ma Magyarországnak nincs államvallása, érdekes, hogy a gengszter-váltáskor elfelejtették megállapítani, egy egyébként egyértelműen keresztény szellemiségű nép államvallását, amely hordozná azokat a liturgiákat amel