Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Sziasztok! Két hónapja száraz a szám belső nyálkahártyája. Van, hogy az egész, van, hogy egy-egy kisebb rész, de a nyelvem általában mindig. Nagyon rossz elviselni. A-vitamint írt fel az orvos, talán kicsit enyhültek a tünetek. Kíváncsi lennék a lelki hátterére, illetve a hatásos kezelésére. Kérem, segítsetek. Üdvözlettel: Szilvi

ssaurus mondta azt, hogy a világon minden jó, úgy ahogy van.
Nektek erről mi a véleményetek?
Szerintetek is jó dolog, ha hamis hittételeket magoltatunk, ha állatokat kínzunk szórakozásból, ha csecsemőket veszélyeztetünk, vagy ha egyes emberekre ideológiai alapon rákényszerítünk dolgokat?
Úgyis csak az találkozik ezzel, akinek szembesülnie kell vele.

De ha ez így van, akkor pl. miért kell akadálymentesíteni épületeket?

Minden ember legalább életében kétszer pályaválasztási döntés előtt áll: a tanulmányok kezdete előtt és után.Az első esetben ez általában a szülők döntése, akik a legjobbat akarják a gyermeknek, a második pedig általában már a saját tudatos döntésünk, hogy abban a szférában dolgozzunk, amiben jól érezzük magunkat. Mit tegyünk akkor, ha nincs konkrét tervünk és nem tudjuk, mit kezdjünk az életünkkel? Hogyan állapítsuk meg, mit szeretnénk? Hogyan állítsuk össze a megfelelő önéletrajzot? Hogyan találjuk meg a megfelelő állást? Erről fogunk beszélni.

Ebben a percben villant be egy gondolat.
Az előtörténet annyi, hogy délután nagyon álmos voltam, mivel egyedül vagyok egy 3 szobás lakásban éppen, akárhova is lefekhettem volna, de én tele engedtem a kádat nem túl forró, de azért meleg vízzel, és abban aludtam vagy két órát.

Mivel nem vagyok egy filigrán alkat és a kád is kicsi, a lábaim a falra támaszkodtak a fejem alá egy fürdő-szivacsot tettem nyakig bele "bújtam" a vízbe a karjaimat pedig a mellkasomra tettem, mint amikor az ember támasztja az állát egy asztalon.

genetika.jpg

A pedagógia a személyiségfejlődésre (és így az életminőségre) ható tényezők közé jellemzően két elemet sorol be. Ezek: a genetika (avagy a személyiség öröklött, szülőktől, nagyszülőktől stb. hozott elemei) és a környezeti (korai gyermekkorban a szülök, később a kortársak, pedagógusok, aztán a társadalom nagyobb csoportjainak stb.) hatása. Spirituális megközelítésben gyakran felmerül az a kijelentés, hogy az egyén saját életének alakítója.

Azért,hogy rendesen,becsületesen élsz,vársz valamilyen jutalmat?
A különböző vallások igérnek: menyországot vagy poklot
jobb következő életet.....stb.
Ezekért élsz helyesen,az igéretek miatt???
Olvasni lehet mindenfélét:
pl."Istentől csak saját tetteink visszahatásait kapjuk"
vagy "Az Isteni jutalom is csak végzeted,sorsod és tetteid következményeinek egyszerű kölcsönhatásából
születik"
Ki alakítja végzeted?Ki alakítja sorsod?
Pokol és menny bennünk van - mint tudjuk

Köszönöm a visszajelzéseket, sokat tanultam belőlük, azt hiszem, megvilágosítottak számomra néhány fontos aspektust. Világképem egységes rendszer, minden információt megvizsgálok természettudományos, energetikai, tanításbeli és saját tapasztalati szempontból, és ha beilleszthető a rendszerembe, elfogadom. Meggyőződésem, hogy kivetített gondolatainkkal, elektromágneses egységekkel mi magunk formáljuk saját valóságrendszerünket, és ez fonódik össze más valóságrendszerekkel. De ha valaki ezt úgy mondja el, hogy mindenki isten álma, tudom, miről beszél.

"Success is not final, failure is not fatal: it is the courage to continue that counts."

Ezt Winston Churchill mondta, akiről sok jót és rosszat mondanak az emberek, történészek, filozófusok. Én nem értek hozzá, de ez a mondata... Benne van az egész szellemi tanítás az életről.

Hogy vannak itt Mennyek és Poklok, ez sorsszerű, de egyik sem vagyunk mi, magunk. Mi az erő vagyunk, mely mindezeket tapasztalja, és tudja, semmi sem állandó ebben a világban, hacsaknem a szívünk bátorsága, amely meri átélni mindezt és újra és újra útra lelni benne.

bizalom.jpg

Az utóbbi időben jó pár emailt kaptam, amelyből áradt a bizalmatlanság. Ezen emailek feladói nem hisznek a soraimnak, nem bíznak bennem, vagy eleve rosszindulatot feltételeznek rólam. Elismerem nem vagyok makulátlan, de attól még messze állok, hogy okkal ne bízzanak bennem!
Először rosszul esett ez a negatív hozzáállás, holott mennyi mindent szívesen és ingyen adok az oldalamon! Aztán arra gondoltam, hogy talán csak azért állnak így hozzám, mert nem ismernek, és sok negatív tapasztalatuk halmozódott fel az életükben.

E három aspektus valamelyikének erőssége meghatározza azt, hogy valaki érzésorientált (Kapcsolatorientált), megértés/gondolatorientált (Tárgyorientált), vagy akarat (Cselekvésorientált) módon működik az életben és emberi kapcsolataiban… Ami térképet kínál nemcsak a párkapcsolatok, emberi kapcsolatok javításához, de az egyéni életfeladat meghatározásához, pályaválasztáshoz, vagy pályamódosításhoz is. Egymás jobb megértéséhez és elfogadásához.

A munkahelyemtől kb 5 perc sétára van egy nagyon kedves kis templom. Néha ebédszünetben kimegyek oda. A kis templomkertben, a templom oldalában letelepszem és eszem egy szendvicset. Ebéd után meditálok és elmélkedem egy kicsit a templomban, aztán üdén-frissen mehetek vissza a délutáni műszakomra. Útközben a templom felé a tesómmal beszélgettem telefonon. Vettem egy szendvicset és besétáltam a templomkertbe. A templom oldalában le is lehet ülni kis kőpadra. Mivel még kicsit hűvös itt a tavaszi időjárás csak lepakoltam a cókmókomat. Közben vettem észre, hogy a kövön van egy 2 centes.

Kényszerbetegségre utaló jeleket látok magamon. Kézről valami oda nem illő (rossz energia) lefújása, lerázása, tárgyak többszöri megérintése, számolgatás. Kineziológusnál is voltam már, arra tippelünk, hogy lehet hogy a szellemvilággal való kapcsolatomat akarom ezzel kivédeni, mintegy lerázni őket magamról, és érintgetéssel földelni magamat, hogy ne lássam őket. Van valakinek ilyen irányú tapasztalata?