Tegnap
Ismét igen tanulságos állításokon sikerült részt-vennem.

A fő probléma-kör, dominánsan a párkapcsolati problémák körül forog, amelyben valakit üldöz a párja a szerelmével, de legalább is a ragaszkodásával, míg más esetben tejes iszonnyal gondol egyedül élő hölgy arra, hogy partnerkapcsolata legyen, miközben érzelmi világát a fia felé fordítja, emiatt a fiú az anyjával való szolidaritás vállalása okán szintén nem tud tartós kapcsolatban maradni.

Ma reggel a lányom nem akart suliba menni. Hatalmas pattanás csúfította el bájos kis pofiját, ami sajnos épp az orra hegyén volt. Mit mondhattam volna neki, hiszen 16 évesen ez bizony óriási tragédia.
Tegnap este a nagy fiam is úgy jött haza, hogy az orrához csapódott egy csavar szerelés közben.
A másik fiam meg izom fájdalmakra panaszkodott. Szóval mindannyinkkal történt valami, ami a Marshoz kapcsolódik.
Mostanában sajnos nem tudlak naponta olvasni titeket. A sógornőmnek beteg az édesanyja, és így én segítek, illetve én vagyok a boltban helyette.

Az a kérdés bennem, hogy mi a helyzet a vágynélküliséggel? Van olyan nézet, hogy vágyra van szükség a teremtéshez. Aztán olyan nézet is van, hogy a boldogság a vágynélküliség állapotában van. Szerinted?

Mit jelent az, hogy UBUNTU?
Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja gyermeke énekét.

Úgy döntöttem, el kell fogadnom, ami van. Nem tehetem meg a gyerekekkel, hogy egy idegbeteg őrült vigyázzon rájuk. De kívántam is ezt a belenyugvást, mert egyszer már éreztem, és akkor jó volt. Most is jó, mégis úgy érzem, hogy jön valami jobb ezután. Volt már, hogy nem voltak anyagi gondjaink, és akkor hiányzott valami. Nem tudtuk, hogy mi, csak hiányérzetünk volt. Erről tegnap beszélgettünk. Nem gondoltam, hogy a párom megért. Nem gondoltam, hogy megoszthatom vele, amire mostanában rájöttem.

Sziasztok!
Szerintetek ha az első lépcsőfokon túl vagytok egy kapcsolat felé,( első találkozás, és minden szép volt és jó mindkettőnk részéről, és semmi testi kapcsolat)
akkor megengedhetem magamnak, hogy én is elmondjam neki mit érzek? Ezer éve volt fontos ilyen téren valami. Most szeretném ha több lépcsőfokig is eljutnánk.
Ő hív engem és rejtetten szól a dolgokról. Csak nagyon udvarias.
Én várom hogy végre konkrét dolgokat is kimondjon.
Kiestem a gyakorlatból.
Légyszi ha van tanács akkor......

Puszi: Fircsi