Ma reggel a lányom nem akart suliba menni. Hatalmas pattanás csúfította el bájos kis pofiját, ami sajnos épp az orra hegyén volt. Mit mondhattam volna neki, hiszen 16 évesen ez bizony óriási tragédia.
Tegnap este a nagy fiam is úgy jött haza, hogy az orrához csapódott egy csavar szerelés közben.
A másik fiam meg izom fájdalmakra panaszkodott. Szóval mindannyinkkal történt valami, ami a Marshoz kapcsolódik.
Mostanában sajnos nem tudlak naponta olvasni titeket. A sógornőmnek beteg az édesanyja, és így én segítek, illetve én vagyok a boltban helyette.

Az ember és az élet olyanok, mint a könyvek. Amikor megszületik egy gyermek, akkor, mint üres kis könyv, de inkább csak borító, amit egyenlőre megterveztek külsőre, különösebb igazi jelentősége még nincs. Ennek ellenére mégis olyan érzés mintha valaki előre tudná, hogy miről fog majd szólni és hol fog majd véget érni ez a kis könyv, hiszen ő maga is érzi.

Azt kérdezik a gyermekeim, hogy ha alkalmazott lennék, 100 ezret keresnék és a főnököm azt ajánlaná, hogy megemeli a fizetésemet 120-ra, de akkor a többi kollégámnak is megemeli 150-re, akkor elfogadnám-e az ajánlatát?
- Hát persze hogy elfogadnám! - mondtam nekik, amivel láthatóan megleptem őket, nem erre számítottak.
- És nem zavarna, hogy a többiek több pénzt kapnak? - kérdezték
- Dehogy zavarna, inkább örülnék neki, hogy olyan jól jártak!

Kacsapár....
Testvérem majd 5 éves kislányával piaci bevásárlás után kisétáltam a közeli patakpartra. Alig 1 méter széles, beton-mederben csordogáló kispatak a városban. A patakparton szoktam futni, gondoltam megmutatom neki. Néztük a kis patakot, ahogy csordogál. Megkérdezte: itt vannak kacsák? Kacsák? -kérdeztem vissza. Itt nincsenek kacsák, ez egy nagyon kicsi patak, a kacsák a tavakat szeretik. Itt biztosan nincsenek kacsák - válaszoltam. Meg tél is van, ugyebár....szóval itt tutira nincsenek kacsák - gondoltam magamban. Alig hogy, ezt megbeszéltük, kicsit távolabb tőlünk, mintha egy madárpár szállt volna le a patak vizére.