Itt is és más ezoterikus oldalakon is sok számomra hasznos dolgot olvastam, illetve hallottam a témában jártas emberektől, és tapasztaltam is a spiritualitást az életemben. Úgy gondolom, a lélek és szeretet-erőkkel való kapcsolata, és az ehhez köthető spiritualitás természetes dolgok, vagyis annak kellene lenni, sokszor nem tudatos. De azt vettem észre, és lehet én látom rosszul, hogy a spiritualitás több embernél átalakul központi céllá, miközben a gyakorlati élettől kicsit távolodik.

Mindannyian szeretetkoldusok vagyunk.

Gondoltatok már arra, hogy az emberi játszmák, amelyekkel a tranzakció analízis foglalkozik, és az energiaszerző játszmák, amelyeket például a Mennyei prófécia ír le - tulajdonképpen egy és ugyanaz a folyamat?

Az egyik a verbális kommunikáció, a testbeszéd a fizikai síkon, a másik az energiaelszívás (nem is kell hozzá kritizálás, panaszkodás) a prána és az érzelmi energiák metakommunikációs síkján olyanok, mint az érem két oldala. Egyik értelmezhetetlen a másik nélkül, folyamatosan egymásba alakulnak át és egymásból bomlanak ki.

Az ember alaptermészetének szerves része a félelem.

De miért van szükség a félelemre?

Miből születik a félelem?

Miért legyőzhetetlen a félelem?

Nos, a félelem egy belső feszültség következménye, amikor a saját elménkben biztosan tudunk valamit, erről maximálisan meg vagyunk győződve, és ez a tudás biztonsággal tölt el minket: ismerem a világot, és a helyén tudom kezelni annak jelenségeit.

Mikor először találkozott a férfival, nem volt benne elvárás, megbeszélték, hogy találkoznak munka ügyben.
Bemutatkozás után a férfi kissé kiesett a szerepéből és magáról kezdett el beszélni, majd rátért
a munkával kapcsolatos témára.
A nő figyelt, először a férfi külsejét a ruháját, majd azt, amit mond és a gesztusait.