Erika társtalanság blogja elindított bennem valamit. Egyetértettem vele sok mindenben, de elgondolkodtam a hozzászólásokból azon, hogy nem vállalja a női szerepet és itt akadtam fenn magamon.
Én 3 éves kora óta nevelem egyedül a fiam és egyszerre kellett apának és anyának is lennem, hisz az igazi apja kicsit eltávolodott tőlünk. A szüleim mindig segítettek, de az apám nem volt jó példa apának és mindig konfliktusuk volt.

 
Mit jelent egyedülállónak lenni? Miképp éljük meg a társtalanság állapotát? Szenvedünk tőle, vagy kihasználjuk a függetlenséget? Honnan tudom hogy tényleg szükségem van-e arra hogy kapcsolatban éljek?Hogyan használhatjuk ki hasznosan a magányunkat? 

Hogyan imádkozzunk?

Mit nevezünk imádságnak?

Szoktunk egyáltalán imádkozni ?Ha igen akkor hogyan? Kihez?

Volt már nagyszerű tapasztalatotok az imával, amikor az meghallgatásra talált?