Ma reggel, mikor bekapcsoltam a számítógépem a leveleim között volt egy dal.
Egy kedves ismerősöm ezt a dalt küldte.
Most megosztom veletek.

A téma korábbi szakaszában azt taglaltuk, hogy mitől is ennyire elviselhetetlen sokak számára a fájón szürke január, mitől okozhat kedélybetegséget, letargiát, és mit tehetünk ez ellen? Itt tartottunk:" kinek, miként sikerült elfogadnia, hogy a szép és kellemes ünnepi élmények nem múltak el lényegében, csupán beépültek, átalakultak. Mennyire tudatos ez bennünk? Most is itt vannak velünk, csak nem tudunk róluk...? - vagy nem nagyon.. - vagy csak egy kicsit? De mire elég, ez a kicsi?

Amikor még a színes is szürke... - igen, az valószínű egy téli időszak, mondjuk a kellemes, vidám ünnepek utáni január... - ilyenkor az energiáink elbújnak valami mackóbarlangnak álcázott zugba, reggelente naná, hogy semmi kedvünk kimászni a jó meleg paplan alól a rideg, sötét, szürke semmibe... - ha mégis sikerül, egész nap morcosak vagyunk, kedvtlenek, enerváltak, álmosak... - és alig várjuk, hogy ez az egész állapot múljon már el.

Sírt, sírdogált, vasalás közben. Tegnap is rossz hangulatban aludt el, de már előző reggel valami nehéz érzéssel kelt fel, akkor még nem értette mi a baja.
Szombaton leugrottak az édesanyjához, hogy koccintsanak az új évre. Hisz most volt szabadnap bőven, így összebeszéltek, a lánya az öccse, a fia és a nő, hogy ezt a napot töltsék ott.
Igazából karácsonykor tűnt fel, mennyire feledékeny az anyukája. Akkor úgy volt ezzel, mit lehet tenni, megöregedett, már nem a régi, ő elfogadta, így működnek az öregek.