Május volt, erre jól emlékezett, mikor a férfi hazatért a börtönből.
Május volt, gyönyörű, már érett a korai cseresznye és szikrázóan sütött a nap, tiszta, meleg, tavaszi szellő lengedezett.
A férfi boldog volt, hogy végre letöltötte büntetését, azért amiért, de mindenképpen okozója volt annak ami miatt, rabként élt 18 hónapig. Akkor volt a huszonötödik házassági évfordulójuk, pontosabban, egy héttel később ért haza.
Az öröm mellé azért félelem, szégyen is társult, mit is mondjon unokájának, hol járt ennyi ideig. A család felnőtt tagjai nem vártak magyarázatot, a szeretet erősebb volt mint az ítélkezés. Ott volt még a környezet, attól is tartott, hogy fogadják majd barátai, ki lesz ki hátat fordít és ki lesz aki mellé áll. Hol és milyen munkát talál majd, mert dolgozni azt kell.
Visszagondolt az elmúlt hónapokra, mikor a családtagok felváltva látogatták, egy távoli városban, havonta egyszer. Így láthatta unokáját is mikor a lánya elvitte, a második unoka jöttét, csak levélből tudta, mert betegsége miatt, olyan helyre került, ahol többet lehetett a szabadban és oda nem mehettek olyan könnyen utána.
Mert míg bent volt, kétszer volt szívinfarktusa, így egy gazdaságba került, ahol, nem volt bezárva egész nap a négy fal közé.
Mert egész addigi életében, míg nem került a fegyintézetbe, nagy szabadságban élt.
Bent volt ideje végiggondolni mit is rontott el, milyen tanulsággal szolgált eddigi élete, mit is csináljon ezután máshogyan. Odabent megismerkedett érdekes emberekkel, akiktől egy másfajta látásmódot kapott. Megismerte a papot, a sportolót, a növénynemesítőt, akik egy más életbe engedtek bepillantást.
Mire hazament, akkor, abban a gyönyörű májusban már összetört valami benne.
Ha ideje engedte csak kiment az erdő alá, a szalmakazal tövébe heveredett és nézte az őt körülvevő tájat, így gyógyította a lelkét.
Ahogy így visszagondol a férfira, megállapítja, hogy egy ideig depressziós lehetett. Mert amikor csak tehette, erdőn, mezőn, gyógyította fájó szívét.
A közeli városban kapott állást, három műszakba járt dolgozni, eredetileg vasöntőnek tanult,
most hasznosíthatta a sok éve alvó tudását.
Majd kicsit könnyebb lett, talált jobb munkát. Mert elmúlik a rossz, mert fordul a szerencse.
Szerette az állatokat, volt egy pulijuk, már felnőtt kutyaként kapták, megtanította a kutyát fejelni, a kutya két lábra állt és vissza passzolta a labdát.
Feleségének sok bosszúságot okozott, mikor hazaállított egy kecskével, mert a kecske, leette a konyhakertet, a vendégek autója tetején táncolt, vagy csak egyszerűen, megkóstolta és összetaposta az eltennivaló paradicsomot, a kecskét azt nem tudta megnevelni, idomítani.
De a nyulakat azokat igen, na jó lehet hogy mindegyiket nem, de a többséget, ha reggel kiengedte a ketrecből, nem szöktek el, kint legelésztek az udvaron, macska, kutya társaságában napoztak a fűben, este visszamentek a ketrecbe. Persze ez sem tartott sokáig, mert a konyhakert vonzása nagy volt, maradtak a nyuszik a rács mögött. A disznókat is kiengedte az erdőbe, meg is lett az eredménye, egyik kocának vadas malackái születtek.
Nagy volt az állatok szabadsága. Talán, hogy megkóstolta a férfi a bezártságot, még inkább átérezte milyen, elzárva lenni, ezért amennyire lehetett, szabadságot adott az állatainak.
Persze a felesége öröme nem volt felhőtlen mert mindig történt valami bonyodalom, de ezt a férfi könnyen vette.
Volt a férfiban valami végtelen szabadságvágy, megtanította unokáit, milyen nyári éjszakán a szalmakazalban aludni, csillagos égboltot lesni, szabadon kóborolni erdőkön, mezőkön.
Hóban hemperegni, bolondozni, feltétel nélkül szeretni.
Május volt újra, mikor a férfi elindult a távoli városba, hogy kivizsgálják a kórházban.
A házassági évfordulója előtt történt, mikor befeküdt.
Mint ha kíméletből ment volna el, hogy vele senkinek ne legyen gondja.
Befeküdt a kórházba, mikor kiolvasta újságjait, megkérte az ismerős nővért, hozzon neki
friss olvasni valót, de már nem volt ideje kiolvasni, már elindult hazafelé, egy másik dimenzióba.
A lánya, azon a napon vizsgára készült, már indulni akart, hirtelen megszédült és összeesett, mikor magához tért arra emlékezett, hogy egy arany színű folyosót látott, talán tíz percig fekhetett, tizenötig a földön .
Később tudta meg akkor halt meg az apja.
Nagy űr maradt a férfi után. Tanította őket az elengedésre.
A lány még egyszer találkozott az apjával, mikor meghalt az unokaöccse nagyon fiatalon.
A fotelban ült a lány a rokonfiúra gondolt, egyszer csak ott termett előtte az apja és mint ha azt mondta volna, - ne félj, majd én segítek neki idefenn- majd eltűnt.

Mert elmúlik a jó, de elmúlik a rossz is. Mert azt mondják a bölcsek, nincs rossz, és nincs jó sem.