Honnan tudhatod, hogy jó lesz egy párkapcsolat?
Amikor egy új kapcsolat előtt állsz és bizonytalan vagy benne, hogy belelépjél, vagy sem, honnan tudhatod, hogy jó lesz Neked ez a kapcsolat, vagy ismét csak egy zsákutcába fordulsz be?
Természetesen biztosan nem tudhatod, hiszen a puding próbája az evés, vagyis ki kell próbálni és majd közben kiderül! Azonban kinek van arra ideje és idegzete, hogy kipróbáljon minden útjába kerülő párkapcsolatot?
Milyen jó lenne, ha még a küszöbön állva viszonylag nagy pontossággal fel tudnád mérni, hogy mire lesz képes ez a kapcsolat, mit lehet majd kihozni belőle hosszú évek alatt? Ehhez adnék pár indító gondolatot, önismereti megvilágításból:
Egy kapcsolat minősége leginkább a benne részt vevő két ember minőségétől és az egymásra hatásukból áll össze. Vagyis:
- Vizsgáld meg, hogy milyen minőségű, fejlettségű a leendő partnered (már amennyit látsz az eddigi ismeretségetek alapján)! Melyek a jó és rossz tulajdonságai, képességei, tudása és hozzáállása? Mire képes, hajlandó a változásban, fejlődésben?
- Ugyanígy vizsgáld meg Önmagadat is, Te miben vagy jó, erős és melyek a gyenge, lemaradt részeid, képességeid?
- Logikusan vesd össze a kettőt, hogy vajon ezek hogyan fognak egymásra hatni, mi fog ebből kikerekedni?
Ha kellő objektivitással végzed ezt a gyakorlatot, akkor megjósolható, hogy mi fog kisülni az egymáshoz kapcsolódásotokból, de sajnos ez még mindig nem a legjobb módszer, hogy beleláss a jövőtökbe!
Ugyanis amikor egy párkapcsolat küszöbén állsz és már vonzódsz a másikhoz, Ő pedig flörtöl Veled, esetleg hevesen udvarol, akkor messze nem vagy képes objektívan megvizsgálni a helyzetet.
Valamint az is kétséges, hogy mennyire ismerheted a másikat pár napos-hetes ismeretség után?!
Esetleg ha olyan jó emberismerő lennél, hogy már a metakommunikációjából és a beszélgetéseitekből le tudod szűrni, hogy milyen ember Ő, akkor van esélyed. De ehhez még az is kell, hogy az Önmagad ismeretében is nagyon őszinte és tudatos legyél, és képes legyél arra is, hogy a kettőtök egymásra hatását is reálisan fel tudd mérni! Nos, így talán elég jól eltalálod a várható végkifejletet!
A kapcsolat jövője - meditáció
Azonban van egy másik módszer, amelyik kikerüli a fentebbi buktatókat, de ehhez tudnod kell meditálni, kommunikálni a belső éneddel és hallgatnod kell a megérzéseidre is!
Ha ez megy, akkor a gyakorlat egyszerű: Meditációban vizsgáld meg magatokat és az egymásra hatásotokat az idő múlásával, és a végén tedd fel a kérdést: Szeretném megélni ezt a párkapcsolatot?
Azonban ebből a gyakorlatból is érdemes előtte kivonnod a személyiséged leghalványabb félelmeit, vágyait, előítéleteit és elvárásait is, hogy igazán objektív képet kapj!
Valamint ez a gyakorlat nem veszi számításba azt, hogy egy-egy nehézségből, konfliktusból mennyit vagytok képes tanulni, fejlődni, hogy idővel sokkal tudatosabban tudtok majd részt venni a kapcsolatban.
Ezért érdemes egy olyan meditációt is megcsinálnod, amelyikben azt vizsgálod, hogy mi az a legjobb minőség, amit ki tudnátok hozni ebből a kapcsolatból? Valamint, mi kell ennek a megvalósításához?
Minden a tudatosságtól függ!
Mint látod, elég sokféleképpen meg lehet vizsgálni egy kapcsolatot, de a benne résztvevők tudatossága jelentősen befolyásolja a változást, a nehézségek és sikerek kezelését.
Ezért én, amikor párkapcsolat keresésben voltam, akkor az alapvető szükségleteim mellett arra voltam még kíváncsi, hogy vajon a leendő partnerem mennyire tudatos, hogyan kezeli majd a konfliktusokat, képes lesz-e fejlődni, változni évek alatt?
Azt hiszem, ez a sikeres párkapcsolat egyik kulcsa, hogy mindkét fél tudjon változni, fejlődni dinamikusan, és ne évtizedeket kelljen várni egy-egy beismerésre, elfogadásra, elengedésre!
Ezen a pontom ismét térj vissza Önmagad vizsgálatához!
Te képes vagy változni, fejlődni, tudatosodni? Milyen jól kezeled a konfliktusokat? Van kellő önkritikád és mellé kiállás Önmagadért? Ha ezekben tudatos vagy, akkor jó partnere lehetsz a másik hasonló fejlettségű embernek. Ha nem, akkor a saját személyiségetekkel fogjátok megnehezíteni a kapcsolatot és amellett teljesen mindegy lesz, hogy mennyi vonzó tulajdonságot, képességet, lelki és anyagi értéket találtatok meg egymásban!
A vonzás hamar elillan a nehézségek árnyékában!
Te mennyit fejlődtél az előző kapcsolatod óta? Helyre tetted már azokat a tudatlanságaidat, hazugságaidat, hiányosságaidat, amelyek miatt a kapcsolatod szétment, vagy amelyek miatt akkor szenvedtetek?
Mert ha nem, akkor várható, hogy ugyanezek a hibák a következő kapcsolatban is megjelennek majd, hiszen Te hordozod magadban a konfliktus magvait és azok bármikor kihajthatnak!
Másrészt tudod jól, hogy csak olyan kapcsolatot, partnert vonzhatsz be, aki Téged fog tükrözni, a saját hibáiddal és előnyeiddel együtt! Vagyis ha benned helyén vannak a párkapcsolati dolgok, akkor benne is. Amiben viszont fejlődnöd kell, arra biztosan kapsz majd tanítást általa!
Dolgozz tehát magadon, növekedj tudatosságban, mert leginkább Önmagadon keresztül tudod fejleszteni a következő kapcsolatod minőségét!
Azt kapod, ahol tartasz!
Ebből a szempontból nézve viszont felesleges válogatnod, értékelned a leendő partnert, hiszen mindegyik kapcsolat csak Téged fog tükrözni, magadnál sokkal jobbat úgysem tudsz kiválogatni a rengetegből! Vagyis nem a válogatással juthatsz jobb kapcsolathoz, hanem az Önmagad tudatos fejlesztésével!
Lépj bele hát bármelyik kapcsolatba, amelyik az utadba kerül, és vedd ki mindegyikből azt, amit visszajelez neked, amit Önmagadról tanulhatsz! Tudatosodj a kapcsolatban, és így juthatsz majd el a jobbnál jobb minőségű párkapcsolathoz is!
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
19 hozzászólásKöszönöm ezt az írásod! ÉPp időszerű nálam, pont ezeket a dolgokat gondoltam végig most, h olyan helyzetben vagyok, h tudatosabban élhetek, vagy nem élhetek az előttem álló lehetőségeimmel. A meditáció nem jutott eszembe, de azt hiszem részben ösztönösen csinálom, majd megfigyelem miket is figyelek ilyenkor. Az biztos, h magamra sokkal többet kéne tudatosan is áldozni a figyelemből, mert tartok tőle, h még bőven van feldolgozni valóm önismeretileg a volt párkapcsolatom tanulságaiból. Ezért is kérdezlek meg egy dolgoról, amit itt nem egészen értek: a tükrözéssel kapcsolatban. Tudom, h minden és mindenki a tükrünk, és miközben tisztában vagyok vele, h a volt párom tükrébe még nem teljesen néztem meg magam, vagyis van még mit előkuttani és öszintén megvizsgálni a múltból, mégis. Ami inkább még bántó, vagy feldolgozatlan bennem, azok olyan tulajdonságaival kapcsolatosak, amik éppenséggel homlokegyenest az ellenkezőjének tűnnek számomra az én szmélyiségemhez képset. Pl: tiszteletlenség, becsület'nélkülis
ég, öncsalásfelelősségvállalás helyett, gyávaşag szembenézni a valósággal, önmagunkkal, hazugság a menekülésért.ezek úgy érzem nem jellemvonásaim, és most már tudatosan nem azok. Sőt, mióta rájöttem, h becsapódtam a színjátéka által, mert nem voltam elég jó ö- és emberismerő, mindent megtettem és megteszek, h ezután ne sodródjak, tudatosabb legyek, figtlejek, megismerjek, szóval, ne kövessem el többé azokat a hibákat, ami miatt át lehetett vágni és elhitetni velem az ellenkezzőjét annak a személyiségnek, mint amilyen valójában volt az illető. A kérdésemm az: elegendő ez, h így állok hozzá? Hogy magabiztosabb vagyok, és tudom, azok az értékek, amiket képvsielek valódiak, és működők? Van e bennem önbecsapás esetleg ezzel kapcsolatban? Akkor én nem a tükrömet vonzottam be! Vaggy nem az volt a tanulásaom, h meglássammagam becstelennek, tiszteletnélkülinekstb, hiszen olyan valójában nem is vagyok..., csak az volt a lényeg, h meglşsam ezt és megerősítsem magam? Akkor hogy működik ezc? Most lehet, h a hozzám hasonlót fogom bevonzani? (egyébként egyenlőre nagyon úgy tűnik). Szóval ez a tükör-/log bizontalanított el...
köszi!
Namaszte
tükrözi szerintem a bevonzott tükör,és ezáltal rámutat a saját önbecsapásaimra is.Namaszte:felacso
Sajnos a tükör elnevezés nem fedi az igazságot, de valamiért mégis ez terjedt el, ezért használtam én is ezt a kifejezést.
Szóval arról van szó, hogy a környezetünk jeleket mutat arra, hogy milyen témával, tartalommal kellene foglalkoznunk. Azt nem feltétlenül tudjuk kiolvasni a jelekből, hogy mi hogy vagyunk, hol tartunk abban, de azt igen, hogy azt a területet kell megvizsgálni magunkban!
Vagyis, ha a becstelenséget látod a másikban és ez téged zavar, feltűnik, akkor azt kell megvizsgálnod, hogy mi Neked a bajod a becstelenséggel, hol és miért vagy elakadva ezzel a minőséggel?
Ha megtaláltad a nem-értésed vagy el-nem-fogadásod okát, gyökerét, akkor azt helyre téve, a tévedésedet vagy ellenállásodat feloldva, megoldottad a problémádat. Innentől a külső tükröződés is módosulni fog, hiszen már nem kell azt jelezze Neked, hogy ezen a területen van rendezni valód!
Gondolom, azt nem kell elmagyarázzam Neked, hogy a becstelenség teljesen rendben van a világban, csak el kell fogadjad azokat a lényeket, akik még ezzel az eszközzel próbálnak átmeneti előnyökhöz jutni?!
Ok. Tehát akkor, elég az a felismerésem, hogy ezeket fel kell ismerni és mosolyogva odébbállni ?? :)
Mert amúgy erre a végkövetkeztetésre jutottam.
És a feladat az volt ebben, hogy nem voltam képes felismerni az elfogultságom, hiszékenységem, túlzott és nem célzott bizalmam miatt, a tudatlanságom, hiányos önismeretem és világismeretem miatt. Ezek szerint ezek az okok, amiket felsoroltam, és azzal, hogy most már tudatosítottam, és ezentúl máshogy csinálom, akkor továbbléphettem, ugye? (Mondd, hogy igen!!!!! ) :)
Ami még azért hátravan, hogy észrevettem, hogy bár a felismeréseim útján egyúttal sok mindent el is tudtam engedni, megbocsátani, empátiával kezelni, most, hogy a nem tudatos tetteim következményeivel maradtam a teljes elengedés után, felszínre törtek a negatív érzések, amiket azelőtt elfojtottam, gondolom, és hogy a megbocsátással még van dolgom. Ez nehéz, és azért, mert eddig úgy jártam az utat, hogy közben még tartottam a kapcsolatot az illetővel, de nagyon figyeltem mi zajlik bennem. Úgy, hogy ő folyamatosan ott volt, vagy lehetett, ha akartam kontrollként, könnyebb volt, mondjuk fájdalmasabb is a folyamat. Így kicsit olyan, mintha olyan dolgokat kellene feldolgoznom, amik egy eltávozottal kapcsolatosak. És érdekes, hogy eszembe jutott, hogy 18 éves koromban volt egy nagy szerelmem, akitől nagyon drámaian és drasztikusan kellett elválnom, és túl fiatal voltam ahhoz, h feldolgozzak, elfojtottam szerintem jó részét. És mivel ő külföldre ment haza, tényleg olyan volt, mintha meghalt volna. Még érdekesebb, hogy a műtétem után ő is előkerült (a facebookon) és bocsánatot kért, és megbeszéltük a múltat. Nagyon jó volt.
Nehéz úgy feldolgozni, hogy az illető nincs jelen, vagy nem akar részt venni ebben a folyamatban. Persze egyedül is lehet, tudom. Csak így nehezebb, én úgy érzem.
Namaszte
U.I. :Azt hiszem én az említett lényekre nagyon haragszom. (Mondjuk általában könnyen haragszom a világra :) Lehet, h azért hozott össze a sors egy ilyennel, hogy meglássam, neki is oka van arra, hogy ilyen legyen, hogy megváltoztathatatlan (legalábbis kívülről), és hogy nem lehet mást tenni, csak elfogadni? Azt hiszem azért is ment nehezen az elfogadás megtanulása, mert én meg olyan személyiséggel rendelkeztem, hogy nem tudtam védekezni. Ugyanis ez az eset megtanított rá, és arra, hogy alapjában, nem is kell félni az ilyen emberektől. Mert ha már van tudásom, ismeretem, és elég éber vagyok, h ne keveredjek a játszmáikba, ártalmatlanok. Tehát nem kell haragudni sem. :)
Kedves Aditi,
Kitől szeretnél választ kapni arra, hogy tovább léptél-e?
Erre a kérdésre csak Te tudod a választ. Szerinted tovább léptél? Belül a szíved mélyén tudod a választ erre a kérdésre.
Honnan tudhatod, hogy igen - vagy nem....ahogy Sanyi írta...a tükör majd jelez!
Ha megoldottad bent, akkor már más embereket fogsz vonzani kint....
Üdvözlettel,
Oneness
amíg belül nem találod meg a gyökér okát. Saját magad szerepét kell teljesen tisztán megélned, de ehhez teljes mélységében be kell vállalni az érzéseket.
A párkapcsolat tükör, a fontos mintaadó korszak az Oidipusz korszak, ahol megtanulunk megszerezni és megtartani egy férfit, a figyelmét és a szeretetét, nagyon fontos tehát, milyen volt az apa és a kicsi lánya viszony. A szakításra például kapunk mintát az anyáról való leválás során is, ez jóval korábbi, kb két éves korunkra tehető, amikor a személyiségünk kialakul. Hogyan sikerült a kapcsolat megélése az ellenkező nemű szülővel, úgy, hogy a saját nemű szülőd és a testvéreid voltak a vetélytársak?
Amíg a gyerekkori érzelmi teher nincs kioldva, a közelmúlt eseményeit nem fog sikerülni feldolgozni. A gyerekkori haragjaid tettek anno beteggé. Kaptál új esélyt hogy ezt kiold. Élj jól ezzel a bizalommal, menj vissza a kiinduló pontra.
Ha egy konfliktust túlreagálsz, képtelen vagy továbblépni, rágódsz rajta, azért van mert eggyel hátrébb kell lépni az időben. Lehet ez párkapcsolati probléma, de túlreagálunk rengeteg dolgot, kritikát, munkahelyi kudarcot, testi fájdalmat, sorolhatnám. Tedd fel a ezeket a kérdéseket:
mi volt a legelső élmény, ahol ezt tapasztaltam
ki bánt velem akkor ugyanígy
milyen érzéseket váltott ki belőlem ez akkor
mit tudtam belőle kommunikálni, megosztani
mit fojtottam el, miért
hogyan szeretném a jövőben az ehhez hasonló helyzeteket megoldani
Az emlék, a gyökér ok előhívása több módszerrel történhet, a meditáció, a transz, a családállítás segíthet áttörni a nem-emlékezés blokkjait. Az érzést kell előhívni, hogy átdolgozható legyen, tehát kevés a logikai belátása a dolgoknak.
Hívóképnek nevezzük azt a képet, aminek az elképzelésével a tudattalan kinyitja az utat az emlékhez. A Felsőbb Éned, akinek a kezében van a lelki fejlődésed irányítása - ha az egód átengedi - a képbe pontosan azt a tartalmat jeleníti meg, amivel dolgoznod kell.
Az elfedett konfliktusok hívóképe az ajtó. El kell képzelni egy ajtót és amíg pontosan, minden érzékszerveddel megjeleníted, addig a Felsőbb Éned betölti az információt, oda vetíti az ajtó mögé a képet.
Az ajtó kinyitásával belépsz a múltba és ott találkozol valakivel. Kimondod és megéled azokat az érzéseket, amiket eddig cipeltél, kiengeded a haragodat, sírsz, dühöngsz, ami jön. Az oldás akkor van készen, ha eljutsz a megbocsátásig és a szeretetet éled meg.
Ha én ilyen gyakorlatot vezetek, akkor a biztosan eljut a végéig a folyamat. Eredménye a megkönnyebbülés, a hála és a visszatérő életöröm.
Kösz Kata!
Az a tapasztalatom, hogy amikor "nekiállok" ezek után járni, kevés a siker. Általában segítség kell. Ami a leghasznosabb volt eddig nekem az a pszichodráma, és a barátnőmmel folytatott beszélgetések. Neki sírhattam és dühönghettem. Ezt még egy másik helyen sem tapasztalhattam meg, általában azért, mert nem tudtam kifizetni a terápiát. Így is nagyon sokat kaptam, sok segítséget sok tapasztalt szakembertől, és a barátaimtól, valamint önmagamtól is, amikor sikerült elkapnom egy egy töltést és rituálészerűen csináltam egy egy meditációt, vagy oldást. De ezek általában spontán jöttem, úgy is mondhatnám az élet hívta elő, hiszen valamilyen helyzetek kacsán belülről annyira feszítette azt a bizonyos ajtót a sok töltés, hogy már csak lefújni kellett a tetejét a zárnak.
Jó, ha ezeket észreveszem, ilyenkor odafigyelek, van , hogy egyszerűen jó állapotban vagyok, mint pl. most is, és napokig, esetleg hetekig spontán működik az önfigyelés, és spontán vagyok mélyebb, meditatív vagy ahhoz közeli állapotban. Spontán elsírom magam, és olyankor hacsak lehet foglalkozom a dologgal, kisírom, adok idők magamnak és megfigyelem miről szólhat az egész.
Összességében azt gondolom, hogy biztos hasznos, ha az ember terápiákra megy, valószínűleg én is elmennék ha most tehetném, de alapjában ilyen értelemben is hiszek az életben, hogy aminek a felszínre kell kerülni, az a felszínre kerül. és ha már tudatában vagyok annak, mit is kell kezdeni vele, akkor megtörténhet az oldás. Amíg meg valami nincs egészen a felszínen, nem is biztos, hogy jó előásni. erre is van tapasztalatom.
Hogy hogyan csináljak pénzt, meg miért jó a terápiát kifizetni, erről nem kell hogy meggyőzz, de most olyan az életem, és éppen egy két hatalmas karmaoldó döntésem következtében, hogy igazából még annak is örülni tudok, h a megélhetésért tudok harcolni, mert tudom, hogy ez a helyzet annak a következménye, hogy végre hajlandó tudtam lenni elengedni a függéseim, és akarni saját lábra állni. Érzem, hogy mostantól már csak épülök, és hatalmas segítő erők dolgoznak már bennem, és valahányszor mégis ellep az ego, utána, elcsodálkozom, miért is paráztam, mert a végén mindig segítségre, és/vagy sikerre lelek, és mindig fejlődök a krízisekben. Én ebben hiszek.
Azt mondta egyszer valaki: Aki hálával tudja fogadni a nehézségeket, azt ha elveszít valakit/valamit, akár az életét, annak az örök élet a jutalma. Én erről meggyőződhettem, az elmém megtapasztalhatta, ami hatalmas kegyelem az életem részéről, hogy ez valóban így van. Ennek ellenére ez sok mindenben feladat még, de már van egy olyan alapvető tapasztalatom, amely mindig kisegít és visszaállítja a hitem, az erőm, a szívem, ha kétségekbe zuhanok is.
Ettől persze teljesen igazad van, én nem vitázom veled, tök jó lenne, ha mindazt, amiről írtál varázsütésre sikerülne kibontani.
Csak arra emlékszem, és azt derítettem ki, hogy apám valószínűleg félt akkor is, maikor kiderült, hogy férj és apa lesz, minthogy tőle hoztam az élettől való félelmet családilag. A harag és a tehetetlen düh is onnan van, és abból a nem tudatos gondolatból,, hogy az élet rossz, kegyetlen és nehéz, igazságtalan, és nem szeretetteli. Én már tudom, hogy szeretnem kell magam, és hogy tudom is szeretni magam. Ezzel igyekszem megváltani azt az örökséget, amire az elmém még emlékszik, és az apám nem tudatos mintáival jön egyes helyzetekben. De már észreveszem és kijavítom. De tőle örököltem azt a hihetetlen testi erőt is, ami miatt kilenc életem van :), és nem utolsósorban azt a megmagyarázhatatlan hitet, amit nem is tud, hogy benne van, és ami legelsősorban életben tartott akkor is, amikor meghaltam :) :)
Szóval apám szeretett, amennyire tudott, de ez a minta sok hiányosságban szenvedett, amit megszenvedtem gyerekként, és felnövő nőként. De azt gondolom, az előzőekben leírtak az okok, a legmélyebb okok, amik mentén, ha változtatni tudok a viselkedésemen, gondolkodásomon, később akár az automatizmusaimban, átéléseimben, akkor már nem cipelem ezeket a terheket tovább, és kitisztítom azt a valamit, a sok valamit az ajtó mögött, ami valójában ezeken a gyökereken élt eddig.
Anyám vonalán ugyanígy dolgozok, és az élet ahhoz is hozzásegített, hogy a testvéremmel való viszonyomon elkezdhessek javítani. Igazából csak az a dolgom, hogy megváltoztassam a hozzáállásom, első körben feladjam azt, amit mindenáron képzelni akartam róla, és arról, milyen kapcsolatban is kellene lennünk, és megengedjem neki, hogy olyan legyen, amilyen. És elengedjem, ha ez nem passzol hozzám. Ez valójában nehezebb feladat, mint pusztán megengedni neki azt, hogy ő is változott..De úgy érzem ez mindennél jobban gyógyítja a sebeket, amik mélyen a tudatalattiban vannak, a méhből már származtathatóak, nem beszélve az előző életekről.
Úgy látom az egész életem és az összes kapcsolatom átformálódik, ha meg merem engedni magamnak hogy elfogadjam magam olyannak. amilyen éppen vagyok, és a többieknek is megengedjem ugyanezt. Ha nem az elvárások mentén haladok, hanem megtanulom látni a valóságot, át kell formálnom magam, és az élet még több bizalomra önbizalomra, erő merítésre, bölcsességre és elfogadásra tanít, amikor meg merem ezt tenni. Elengedni a függéseket, szabad-lelkűnek lenni, szeretni magam,, erőnek és bátornak lenni, türelmet tanulni, és alázatot az életfeladataimban. És persze tudni, hogy mindez mindig csak az adott pillanatra értendő, a következő már egy másik, amiben a folyamatok továbbgörögve, változtatnak tovább mindent és mindenkit. :)
Namaszte
akkor kell, ha már adott annyi szenvedést, kudarcot, hogy a végére szeretnénk járni.
Tapasztalatom szerint a legtöbb ember kifogásként használja azt, hogy nekem nincs pénzem ilyesmire. Inkább arról van szó, hogy az egó túl büszke ahhoz, hogy lemondjon arról a dicsőségről, meg tudja oldani.
Nagyon kevés emberre jellemző az, hogy elébe megy a problémáknak.
Van, hogy szükség van külső segítségre. De van, hogy tényleg nincs rá pénz. És a mai világban nem igaz, hogy arra van pénz, amire akarod, mert megélni is kell. Fizikai lét nélkül hiába egészséges a lelked.
Főleg arra nincs pénz, hogy végigpróbáld a különböző ajánlatokat, míg kiderül, hogy neked melyik tud segíteni. Hisz egy terapeuta sem foglalkozik veled úgy, hogy csak akkor fizess, ha tényleg megoldódott a problémád.
Az is már a probléma megoldás igényét tükrözi, hogy valaki ideírja a problémáját!
Legtöbbször nem egy "Guru" adja meg a választ, hanem épp a "sarki fűszeres". Nekem is nemegyszer volt, hogy egy terapeuta tanácsát nem tudtam elfogadni, míg ugyanaz a mondat egy szakavatatlantól hallva hatott. Akkorra érett meg bennem az elfogadás.
Néha ennyire egyszerű.
a legelső alkalommal, amire egy órát rászánok. Az első egy órában már megcsinálunk egy olyan gyakorlatot, ami azonnali eredményt hoz. Nincs zsákmacska és én is visszaléphetek a továbbiaktól.
Természetesen életviteli problémák átdolgozása sok időbe telik, viszont meg lehet tanulni a gyakorlatokat és önállóan folytatni.
Az általánosítás mindig hibás, ezért tettem hozzá a sok esetben van szó az egó büszkeségéről.
Nem véletlen hogy nem jut mindenre pénz, ilyen nem állítottam, hogy mindenre jutna. Nem juthat mindenre, mert mi, emberiség pazarlunk, tönkre tesszük a környezettünket. De aki a fejlődéséhez, a lelki gubancai kioldásához kér a Felsőbb Énjétől segítséget, erre a célra minden esetben megkapja.
Meg is kaptam. Mindig, kivétel nélkül. Akkor is amikor arra sem volt pénzem, hogy ennivalót vegyek magamnak meg a fiamnak, és a szüleimre támaszkodtam. "Ingyen" is kaptam, de én inkább ajándéknak nevezem ezeket, mert ezeket nem kértem, csak "fentről". És megkaptam.
Anélkül, hogy még nagyobb adósságba kellett volna vernem magam, mint amekkorát már addigra teremtettem, tudatlanságból az életemben. és anélkül, hogy hagynom kellett volna, hogy még mondjuk ilyen ezo körökbe is befűzzenek és még több adósságom legyen miatta, mert abban kezdek el hinni, (amiben sokan), hogy ezek majd megmentenek magamtól (a terápiák), és /vagy így meglelhetem a boldogságot. Ezek eszközök, csak, mint minden más.
Már tartok ott, hogy tudjam, MINDEN A RENDELKEZÉSEMRE ÁLL. Csak fel kell lelnem. És az utak nem mindig a megszokottnak tűnők, a mátrix útjai, vagy a sémáimé. Van, hogy csak úgy adódnak és észre kell vennem. Van hogy csak az igény kell hogy megszülessen és ott van, és egyértelmű, mit kell tennem érte. és ez nem mindig a pénz befizetése, sőt, az a tapasztalatom, hogy többségében nem. Hanem valamiféle energiáé, amit önmagunkért és másokért teszünk.
Vagyunk valamilyenek, és azzal, hogy tesszük a dolgunkat adunk magunknak és a világnak, a többieknek. Egyszer a pszichológus barátnőm azt mondta, aki az utam legelején felajánlotta a segítségét (hipnoterápia jártam hozzá, gyakorlatilag ő nyitott meg a befelé figyelésre mentálisan, amúgy 8000 ft/ óráért teszi ezt, nekem szeretetből), amikor azt mondtam, nem tudom, hogy fogom neki kifizetni vagy/és meghálálni a segítségét, hogy "tudod Edit", amikor nekem van szükségem ilyen segítségre, mindig megjön." De nem mindig van szükségünk "ilyen segítségre". Olykor viszont igen. :)
Van, amikor fizetnünk kell, és van amikor nem.
Egyre inkább azt gondolom, hogy a valóságban, az Élő világban nem pénzzel mérik azt, amit adnak, ezért, ha használjuk is a pénzt, figyelmesen kell tennünk. Annyi ember, ahány eset, és fordítva. És aki lelki terápiával foglalkozik, arra ez fokozottan értendő. A kenyér haszna felbecsülhetetlen. De arányaiban viszonylag könnyen lehet egy reláció-rendszert felállítani az anyagi dolgokban, arra vonatkozólag, hogy összehasonlítási alapon, mi mennyit ér. A lelki dolgok már nem így működnek.
Lehet, hogy egyetlen szó átsegít valakit egy krízisen. Lehet, hogy az volt az utolsó löket. És lehet, valakinek évtizedekig szükség van ilyen jellegű segítségére, mire jut valami változásra. És azon felül, bármennyire is ismerjük a pszichológiát, vagy azt a tudományt, amivel segítség nyújtást gyakorlunk, nem lehetünk annyira gőgösek, hogy azt gondoljuk, mi vagyunk, akik valóban tudhatjuk, mire van annak az embernek szüksége.
A pszichológia tapasztalatom alapján, nagyon alapos, jó tudomány ma már, amit lehet jól alkalmazni. De mégis esetleges, és nagyon nagy visszahatása van a segítőre.
Mert a valóságban, az Élet örvényi máshogy működnek. Ott nincsenek segítők és akiknek segítenek. Egyenlőség van, még abban az esetben is, ha nem egyenlőnek tűnik az energiaáramlás. Mert már máshova kifizetted azt, amit ott nem fizettél ki látszólag, vagy később ki fogod fizetni. Vagy mással fizetsz. Az Univerzum számára a pénz mellet még rengeteg "fizetőeszköz" van. Azt hogy számítod át?
Az almafa annyi almát hoz, amennyit bír, és eggyel sem többet, soha. És annyi vizet kap, amennyit, és azon él, boldogan. Ha korhad, akkor is. Az élet törvénye ez, és nem a kiszámíthatóság.
Lehet, hogy meredeknek tűnik, de az a tapasztalatom, működik: ha az vagyok, aki és ezt vállalom, a igényeimmel, szükségleteimmel, erőim gyakorlásával együtt, én úgy érzem, nem tartozom senkinek semmivel. Ugyanis mindent megteszek, ami tőlem telik, ha kérnek tőlem valamit. Adott esetben nemet mondok, mert van, hogy ez a legtöbb és a legjobb, amit megtehetek. :) Nem azért, mert én akarom így. ! Azt teszem, ami a dolgom, és nem megyek túl a kompetencia-határomon. Adott esetben odaadom teljes valóm. Akkor annak van ott az ideje. Ez egy játék, amit érezni kell. Nem kiszámolni, eltervezni és elméletet szülni róla, hogy helyes.
Ahogy JÓL működik, számunkra, úgy helyes.
Mindenki azt adja, amit tud, leginkább magát, vagy magából valamit. És ha tudnánk nem elvárni cserébe, de hinni benne, hogy mi is megkapjuk azt, amire megfogalmazzuk az igényünket és teszünk is érte, még ha nem is látszik éppen logikusnak tűnő, nem lenne szükség pénzre. Mint ahogy valójában nincs is.
De elfogadhatjuk hogy jelen van az életünkben.
Namaszte
Ha bevállalod hogy hazug, tisztességtelen emberrel élj együtt akár egyetlen percet is tovább mint amikor ez kiderőlt róla 100%-osan hogy ez a partnered ilyen akkor onnantól kezdve a saját személyiséged, önismereted és önbecsülésed is rögtön és gyorsan torzulni fog kivéve ha valójában Te is hasonló személy vagy és nem csak feleslegesen túl toleráns. Ez a személy tehát szerintem nem volt valójában egy bevonzott tükörszemélyiséged., csak Te hihetted néhány napig vagy óráig Őt ilyennek. Údvözöllek: F.Feri
Igen. És feleslegesen túl toleráns is voltam egyben :) Sanyi is elmondta, h ha az emberben egyszerre van jelen egy nagy vágy a fejlődésre, és egy hiány a tudásban, akkor elkerülhetetlenül megkapja ezeket a pofon szerű tanulásokat. Mert akkor csak így lehet tanulni. Nálam ez volt a helyzet.
Namaszte
A tükröző ember rámutat arra a területre, ahol bennünk belül zavar van.
Hazudik.
Ha ez zavar, akkor ez azért van mert a hazugság bennünk nincs a helyén. Ha a tükrözést visszautasítjuk, azzal, hogy ez a másik ember problémája csupán, az is vezethet a személyiség torzulásához.
A hazugság azért jelenik meg, mert dolgunk van vele!
Az emberiség legnagyobb hazugsága ma az, hogy a szeretetért és a figyelemért produkálni kell kifelé valamit. Ahelyett hogy belül elvégezné az illető a tudatosítás folyamatát. A másik fő hazugság a jó és a rossz fogalma. Amikor az egó szintjén értelmezzük a jót és rosszat az a személyiséget tovább torzítja. A kategorizálást érdemes felcserélni a fejlődést elősegítő, a személyiséget kiteljesítő és ezzel ellentétes minőségekre.
Miket produkálunk azért hogy figyelmet és szeretet kapjunk?
Legtöbbször azt, hogy jobbak vagyunk, mint ami a valóság. Mert a bennünk élő hibákat, hiányosságokat nem vagyunk képesek elfogadni.
A tolerancia is hazugság.
A tolerancia azt jelenti, alkut kötök, hogy az egómnak jó legyen. A másik tettével okoz nekem kellemetlen érzéseket, viszont ezeket elfojtom, a jóság hamis szerepébe bújva, hiszen itt kőkeményen arról van szó, még nem vagyok képes nélküle élni! Azt hazudja, fontos vagyok és szeret. Először azt hazudom, elhiszem, utána meg azt, hogy tudom tolerálni :-)
Érdemes erre a mondatára Aditinek visszatérni
"ezek az okok, amiket felsoroltam, és azzal, hogy most már tudatosítottam, és ezentúl máshogy csinálom, akkor továbbléphettem, ugye? (Mondd, hogy igen!!!!! ) :)"
A helyzet az, hogy amikor a tudatosítás megtörténik a kétség eltűnik. Tehát hamis az, hogy ez megtörtént. Amikor a helyére kerül, akkor kristálytiszta, kétség nélküli tudatosság van jelen.
A torokcsakrában van az elakadás. Ezért jelenik meg a torokcsakra túlpörgése, ami nagyon hosszú, bizonygató hozzászólásokat produkál. Érdemes lenne megtisztítani ezt a területet és az őszinteség növelő gyakorlatokat elővenni, amik ingyenesen elérhetőek ezen a weboldalon.
http://onmegvalositas.hu/siraly/5
Csak annyiról volt itt szó Kata, hogy a bevonzott tükröző személyisége nem feltétlenül olyan módon tükröz, hogy azt a személyiséget tükrözi, amilyen én is vagyok. Ezt egyébként a Sanyi erősített meg, amikor megtárgyaltam vele a kérdésem. Tehát, lehet valaki a tükrünk, de nem feltétlenül olyan módon, hogy bánt, h tisztességtelen velem, mert én is az vagyok, csak nem látom be, hanem ahogy épp te írtad, az a dolgom, hogy kezdjek valamit azzal, hogy bánt, és jöjjek rá mi is a dolgom ezzel.
nekem nem az volt, hogy fedezzem fel, milyen tisztességtelen is vagyok, meg becstelen, meg másokat kihasználó élősködő, mint ő, hanem az, hogy ezt elítélem, és borzalmasan haragszom, és tehetetlen vagyok emiatt, hogy így viselkednek velem.
Az volt a dolgom, hogy rájöjjek, hogy eltérítettek, mert történetesen elhitették velem, hogy valami nincs rendben velem, én vagyok az, aki nem tud működni egy párkapcsolatban, én vagyok a gyenge, és egyáltalán mindennek én vagyok az oka. Megerősítsem magam, térjek vissza önmagamhoz ettől az eltérítésből, fedjem fel a becsapódást, leplezzem le a becsapást, aztán tanuljak meg végre nemet mondani, mert a tehetetlen dühömet és haragomat épp ez oldja fel. ez nekem fontos tanulás volt, mert nem tudtam nemet mondani azelőtt , és túlságosan megbíztam mindenkiben ismeret és óvatosság nélkül.
Végül, de nem utolsósorban meg kellett szereznem ez ismereteket, enmagam és mások megismerésének tudományát és elkezdeni gyakorolni, hogy az ítélkezésemet is feloldhassam, megértsem az okokat, hogy mindenkinek oka van arra, hogy olyan legyen amilyen és azt is, hogy nekem ettől még nem kell engednem hogy leszívjon és megöljön, és bíznom kell a saját tudásomban és képességeimben, tehetségemben és szeretni tudó képességemben, önmagamban. Mert mindezek vezetnek el a megbocsátásig, a harag teljes feloldásáig.
Nekem ezt tanította meg ez a gyenge, és önbecsapó, mások becsapásából élő, rendkívül intelligens ember, akinek a személyisége homlokegyenest az ellenkezője jórészt az enyémnek,de legalábbis az, ahogy viselkedett velem, s családommal, és mindenkivel KIVÉTEL NÉLKÜL akit ismerek és o is ismert. De ez nem azt jelenti, hogy az én személiségemet tükrözte.nem azokkal a személyiségjegyekkel volt dolgom, hanem a saját reakcióimmal ezekre a személyiségjegyekre.
Ezt írta az illető, akinek válaszoltál, és ezt mondta Sanyi is, nemcsak a sirály csomagban, hanem személyesen is. És ezt mondom én is, hogy erre jöttem r, láttam és tapasztaltam, meg.
Namaszte
U.I: A tükrözés mibenlétét tehát úgy tűnik, elég jól megértettük. A megerősítésre pedig olykor még szükségem van, ez igaz. A kétségek pedig úgy tűnnek el, hogy végig járjuk az általunk választott utat. Valami miatt azonban megorroltál rám, az a gyanúm, hogy a terápiák pénzzel való kifizetésével és szükségességével kapcsolatos nézeteltérésünk miatt, Ha már tanácsokat osztogatunk (bár én eddig nem fogalmaztam meg rólad, hogy mit látok azzal kapcsolatban, hogy kellene csinálnod, csak a saját álláspontom fejtettem ki), akkor én azt tanácsolom, vizsgáld meg ezt a területet magadban, valamint azt, hogy miért gondolod, hogy jó, ha valakinek nekiesel kéretlenül, vesézgeted, és másnak válaszolva példának használod, mint valami pszichológiai tanulmányt, miközben teljesen meg vagy győződve arról, hogy jól látod ezt a pszichológiai tanulmányt, pedig még tévedsz is ebben jó pár dologban. Legalább kérj meg legközelebb, ha úgy látod, szólnod kell nekem, vagy az érdekemen, vagy más érdekében rólam. nem biztos, hogy nemet mondok. :)
Rövidíteni sem tanultam még meg, ez is igaz. Ez van. :)
Namaszte
Sajnálom, hogy ilyen negatívan éled meg a hozzászólásomat.
Ha rólad hozzászólok másnak, úgy, hogy meg sem kérdezlek, és ráadásul olyasmiket írok, ami nem igaz, vagy részigazság, valószínűleg te sem ugrálnál örömödben. De ha még sincs így, mert ennél te már bölcsebb vagy, akkor csak annyit jelezek, hogy én viszont nem így reagálok erre, hanem úgy, hogy megvédem magam. Ugyanis a jövőben szeretném elkerülni a hasonló helyzeteket. És erre megkérlek téged is. És most leszögezem, hogy sajnos nem érdekel, hogy erről mi a te véleményed, amit egyébként sok helyzetben nagyra értékelek. Remélem, megérted.
A spirituális egohoz az is hozzátartozik, (hogy én is elemezzelek egy kicsit itten), hogy ahelyett, hogy értelmesen válaszolnánk egy ember kérdésére, kérésére, vagy felvetésére, vég nélkül elemezgetjük a ő reakcióit, mint valami guruk. Ez az oldal már befuccsolt ettől egyszer. Ezért itt most ezt a beszélgetésünket lezártam, remélem legközelebb jobban oda sikerül majd egymásra figyelnünk. Egymásra, és nem arra szövegre, amit be akarunk mutatni itt.
Ez nem negatív, csak nemet mondtam valamire, amire már egyébként eredendően is nemet mondtam, mert nem kértem a véleményedet rólam, és főleg nem úgy, ahogy azt másnak tálaltad. De ezt úgy látszik nem sikerült még megértened.
Amúgy még le is írtam neked és neki, hogy mi az, ami valójában van, de erről azután egy szót sem érdemeltem ejtetni. Ebből is látszik, mi érdekelt téged valójában. Nem én, és nem a segítségnyújtás. Ez esetben. Ezt légyszives lásd be, mert jobban járnánk mind itt akkor.
Én már kiléptem abból a spirituális tévedésből, hogy mindig pozitívnak mutassam magam. Akkor is, ha nem annak látszik. Ha nem fogadják el, amit képviselsz, lehet, hogy számodra negatív. Én csak megállítottalak, mert ezt látom jónak, a saját érdekemben. Ez nem negatív, és téged sem látlak annak, és a hozzászólásod sem, ami egyszerűen csak hamis és nem helyénvaló, és ebben az esetben megteszem, amit meg kell - magamért. Anélkül, hogy azt gondolnám, ez nem elég spirituális.
A torokcsakrámnak meg semmi baja, továbbra sem. Pedig még mindig sokat beszélek.
Egyébként ennek sok oka lehet, nem csak az, amiről írtál, esetemben inkább az indulatok, az érzelmekkel való telítettség, illetve esetenként terheltség ( a kettő nem ugyanaz, mert a művészetben pl az előbbiből élek) okozza, , de még inkább az ezekkel párosuló nem kellő tudatosság egy dologban, ami miatt hosszabb lére kell eresztenem dolgokat, mire megfogalmazom.
De, bár ez esetenként zavarba-ejtő, esetleg zavaró is, régóta azt a tudatos technikát űzöm, hogy inkább belekezdek, mert mindig segít abban, ha elkezdem, hogy rövidüljön a téma legközelebbre. És jobb, mintha elfojtanám, sokkal, mint azelőtt.
Tisztában vagyok vele, hogy nem olyan jó, mintha jobb lenne, nekem is vannak hibáim. :) És dolgozom rajtuk. Sajnálom, ha túlságosan lefárasztottam bárkit.
Namaszte
Pozitív hozzáállás az, ha saját magunkban megtaláljuk, miért kaptuk az adott helyzetet feladatnak.
Negatív a hozzáállás akkor, ha a körülmények áldozataként a másik embert tekintjük egyértelműen hibásnak a történtekért.
Sajnálom, ha nem ment át, de én ugyanazt tettem, amit Te, Aditi.
Kidolgoztam magamból egy témát, kiírtam ahogy jött, hogy eljussak oda, ahonnan az egész fakad. Ezzel sikerült kioldanom egy olyan problémát, amivel már elég régóta hiába próbálkoztam.
A célom nem a személyes segítség nyújtása volt számodra.
Még egyszer elnézést, amiért kinyilatkoztató és arrogáns volt amit írtam. Nekem a saját fejlődésem miatt volt fontos és nagyon hasznos tapasztalat volt, amikor megláttam saját magamat benned.
...hogy ma nagyon bólogatós hangulatban vagyok Sanyi, mert Veled is maradéktalanul egyetértek, már ami a blogod utolsó bekezdését illeti:
"Azt kapod, ahol tartasz!"
Szerintem ebben rejlik az egyik legnagyobb igazsága az életnek. És nem csak a párkapcsolatok tekintetében, hanem az Élet minden egyéb területén is... :))