Személyiségrészek egyesítése
Jártál már úgy, hogy újra meg újra ugyanazt a dolgot kellett felismerned, problémát megoldanod, pedig egyszer már megtetted azt?
Mintha elfelejtetted volna a korábbi felismerésedet, vagy semmibe foszlott volna a megoldásod, ezért ismét végig kellett menned ugyan azon a belső úton.
Miért van ez? Miért kell újra meg újra bejárnod ugyanazt az utat, megtalálnod ugyanazt a felismerést?
A napokban többször is előjött ez a klasszikus probléma, ezért úgy gondoltam, érdemes lesz írnom róla, hátha segít megértened a személyiség eme különös működését.
Személyiségünkről azt feltételeznénk, hogy az egy homogén egészt alkot, azonban ez a legtöbb esetben nem így van. A személyiségünk több darabból áll és ezek a részek - jó esetben - csak kicsit különülnek el egymástól, de ez mégis meghatározza személyiségünk működését! Ezek a részek a különböző életterületek megélésére, helyzetek kezelésére, emberi kapcsolataink működtetésére alakultak ilyenné és hol az egyikkel, hol a másikkal azonosulunk, annak helyzetéből éljük meg az adott pillanatot.
Ezek a személyiségrészek, vagy "szerepek" jelennek meg a munkahelyen, a családban, a párkapcsolatban, gyerek korban, felnőtt korban és idős korban, de vészhelyzetben, konfliktusban, döntésben, tehetetlenségben is.
Ezen részeink közötti különbséget leginkább akkor érzékelhetjük, amikor hirtelen szerep váltásra kényszerülünk, mert a szituáció, benne az emberek, és így a mi reagáló szerepünk is megváltozik. Például a munkahelyeden használsz egy odaillő "dolgozó" szerepet, de bejelentés nélkül megjelenik az egyik szülőd, élettársad és gyermeked vagy egy régi ivó-cimborád, akikkel egészen másik személyiségrészeddel szoktál kapcsolódni. Ilyenkor akár zavarba is jöhetünk, mert hirtelen nem tudjuk, hogy a kollegák előtt megmutathatjuk-e a másik oldalunkat, vagy ki, hogyan fog reagálni, ha meglátja, megismeri a többi személyiségrészünket.
Ráadásul, a személyiségünk nem csak hogy több darabból áll, hanem ezek a darabok különböző tudatossági szinten vannak! Egyesek fejlettebbek, tudatosabbak, míg mások elmaradottak, kevésbé tudatosak, ahogyan az életben is különbözőek az emberek. Ezen részek közötti különbségek akkor igazán látványosak, amikor az egyik rész képben van az élettel, nagyon tudatosan gondolkodik, érez, él, de mondjuk egy konfliktus miatt bekapcsol egy másik részünk, amelyik viszont nem képes a helyzetet átlátni, nem tud helyesen dönteni.
Emiatt fordulhat elő az a különös jelenség, hogy az egyik részünk már megoldott egy problémát, vagy eljutott egy világos felismerésig, miközben más személyiség részeink nem tudják ugyanazt a megoldást, felismerést, ezért nekik újra kell tanulniuk, megtalálniuk azt. Ilyenkor hiába tudjuk az eszünkkel, hogy egyszer már meg volt a felismerés, megtaláltuk a megoldást, mégsem tudjuk azt alkalmazni, mert az aktuálisan felszínen levő részünknek nincs birtokában a belső tudás vagy képesség, ilyenkor neki újra meg kell szereznie azt, mégpedig ugyanannak a tudatosodási útnak a végigjárásával.
Értjük már, hogyan működik, de mit lehet ilyenkor tenni?
A megoldás útjai
1. Az egyik, amit ösztönösen is megteszünk, hogy engedünk a hiánynak és újra meg újra végigjárjuk ezeket a belső utakat. Hónapról-hónapra végigmegyünk azon az úton, amit már ismerünk, mert van még olyan részünk, amelyik nem tudja.
Viszont ez roppant időigényes munka és frusztráló is, hiszen ha valakiben van 5-10 személyiségrész (nem ritka), akkor ez azt jelenti, hogy neki ötször, tízszer több belső munkába telik a fejlődés, hiszen minden részét végig kell vezetnie ugyanazon az úton!
2. A másik módszer, - amit javaslok is Neked, - hogy egyesítsük ezeket a személyiségrészeket! Habár lehet élhető életet élni ezekkel a különálló részekkel is, de azért a belső elkülönülés, elég sok probléma forrása a mindennapokban, lényegesen harmonikusabb egységben élned! Ezért mindenképpen jobban járunk, ha szánunk rá időt, gyakorlást és egyesítjük a különálló részeket.
Ennek egészen egyszerű a meditációja:
Elmélyülés után képzeld el, éld meg, hogy a személyiségrészek olyanok, mint egymástól kissé elválasztott szigetek a tengeren, amelyeket most elkezdesz egymáshoz közelíteni, mígnem összeérnek, újra egyesülnek!
A gyakorlatot valószínűleg többször meg kell ismételned, mire eljutsz a végére, viszont minden gyakorlat után tapasztalhatod, hogy jobban egyben vagy!
3. A harmadik módszer jobban hat az alapokra:
Meditatív állapotban keresd meg a különálló részeket és kösd össze őket egy-egy információ csatornával. Majd add ki az utasítást, hogy a tudatosabb részek kezdjék el tanítani, tudatosítani a kevésbé tudatos részeidet!
Ahogy ez beindul, egy belső áramlást érezhetsz az odaképzelt, megteremtett csatornákban. Ezt engedd, ne nyúlj hozzá, a tanítás-tudatosítás több órán vagy napon keresztül fog folyni egyik részedből a másikba.
Amikor a végére ér, azt fogod érezni, hogy a részek közötti különbségek kiegyenlítődnek és az összeolvadás magától (vagy egy kis rásegítéssel) bekövetkezik. Ezt a belső folyamatot a felszínen nagy hála, megbocsájtás, emelkedettség és egység érzések jelezhetik.
4. Végül, a haladó gyakorlóknak egy bónusz meditáció:
A személyiség részeidet kösd össze először a felettes Éneddel, majd később a Megvilágosodott Éneddel is és hagyd, hogy ezek tanítsanak! Nagyon ütős fejlődést, változást hozhat ez a gyakorlat.
Jó gyakorlást kívánok mindenkinek!
Az élményeket, kérdéseket, ide várom >>
Köszönöm!
Huszti Sándor
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
46 hozzászólásKöszönöm Kati a válaszodat, így már értem-sejtem a Katie módszerét és egyetértek a hozzáfűzöttekkel.
"Amikor a lélek megtervezi az útját több leszületésre, tudatosan kerül bele a szélsőséges állapotok megtapasztalása, mint a depresszió például."
Na pont ezt próbáltam fentebb valahol elmondani, hogy ugyan lehet ez az egyik ok, de tapasztalatom szerint ez a ritkábbik eset és sokkal gyakoribb, hogy más elakadásai következményeként kerül valaki depresszióba!
Azért nagyon fontos különválasztani a két lehetséges okot, mert ha csak az általad megnevezett okra gondol az ember, akkor hajlamos úgy tekinteni a depresszióra, mint élete természetes folyamatára és "kezelésként" elkezdi elfogadni azt. Viszont ha elfogadja, akkor sohasem fog meggyógyulni, mert az elfogadással a maradék motivációját is elveszíti, ami még küzdésre, keresésre ösztönözné.
Amikor a depresszió más problémák megoldatlanságának következménye, akkor a kiváltó problémákat kell megoldani és a betegség elfogadása ott inkább csak félrevezeti az embert, vagy semmit se használ! - szerintem.
"... a terapeuta mindenképpen rögzítse a másik, sőt harmadik lehetséges lelki problémát. Így nincs az a veszély, hogy az adott pszichiáter vagy pszichológus egóból nem képes átértékelni az első diagnózist."
Ezt nem értem. Kifejtenéd részletesebben?! Köszi!
pszichiáterhez vagy pszichológushoz, akkor egyetlen beszélgetés alapján fel kell állítani a diagnózist.
Tehát a szakember a beteg elbeszéléseiből és a tesztekből mondjuk arra a következtetésre jut hogy ez depresszió.
Viszont a tünetek között nagy átfedések vannak, például a kezdődő skizofrénia mutathat ilyen jeleket, mint a depresszió, vagy ha valaki border line-os, amikor szétesik hallucinál mint egy skizofrén, amikor felpörög akkor meg olyan mint egy bipoláris depressziós a mániás szakaszban. Ezen kívül vannak kevert betegségek is.
Ha az orvos beleesik a saját tévedhetetlenségének a csapdájába és kimondja ez az ember depressziós akkor felírja neki a depresszióra szokásos gyógyszereket és pont. Ha úgy áll hozzá, hogy a betegség úgy néz ki a főbb tüneteket illetően mint depresszió, de lehet hogy esetleg skizoid személyiség zavar, akkor más gyógyszerekre és más terápiás módszerekre van szükség.
Tehát nyitva hagyja a lehetőségét annak, hogy átértékelje a diagnózisát. Sajnos az orvosoknál eléggé gyakori probléma hogy elszállnak és a saját tévedhetetlenségük nárcisztikus imádatában a betegek gyógyítása az utolsó szemponttá válik. Tévedéseinket nyilvánosan beismerni nehéz lelki feladat, ezért javasolja a Frecska, hogy hagyják nyitva a diagnózist. Hogy minden embernél úgy álljanak hozzá, hogy ez így és így néz ki, de mi lehet esetleg még?
Nem.. nem érzem azt, hogy " el van romolva.. " Csak azt, hogy diszharmonikus a személyisége.
Hiszen tudom milyen volt. S most is olyan - ott legbelül - ebben szeretném támogatni, hogy ez sikerüljön. Mert egyedül ez nehéz ilyenkor. Pusztán ez a célom.
Szeretettel : Angel
Katalin Kedves!
Hihetetlenül jól ráéreztél azokra a dolgokra, amik éppen bennem zajlanak. S ezzel visszaigazoltál sok mindent, s megerősítettél abban, hogy talán jó irányba mozdultam el. S ezt köszönöm Neked.
- "saját magadban rendbe rakod, hogy milyen anya vagy." - Ezen dolgozom már egy ideje..
Hosszan írhattam volna a kérdésemben tegnap a kezdetekről az okokról, de nem szerettem
volna " sok lenni ".. :-) így igyekeztem tömören fogalmazni. Amit nem írtam le azt leírtad kérdés gyanánt.. :-)
- " Milyen példát mutatott az apa, és hol van ő ebben a történetben?. "- Itt indult el ez a rémálom, amikor az Apa elhagyta a családját. S a kommunikatív - nyitott - életvidám gyermekből lassan - alattomosan egy befelé forduló - visszahúzódó - hallgatag kis Ember lett. Éreztem bármit teszek nincs nálam a " kulcs " a megoldáshoz. A tehetetlenség kudarcai gyötörtek. Sok kísérletet tettem, hogy az Apát rávegyem segítsen a fiának - hiszen úgy éreztem ez a kettőjük drámája elsősorban. De nem jártam sikerrel... Persze, hogy ezt is kudarcnak éltem meg. Hiába nem helyes.
Ez az a múltbéli trauma, amire utaltál. Ezzel tisztában is voltam. De ezzel nem sokra mentem.
" Segíteni azon az emberen lehet, aki kéri. " ( Anyaként ezt nem vagyok képes ilyen mereven kezelni.. Anyaként az ember csak mozdul - ösztönből és cselekszik ) De más helyzetekben sem érzem úgy, hogy ez tökéletesen fedi a valóságot. Sok példa van, amikor segítünk másokon, mert megérezzük, hogy szüksége van rá.
" Mert Neked helyette dönteni már nincs módod, ezt akkor tehetted volna meg, amikor még kiskorú volt. " - Gyermekkorában sem tettem. Nem is ez volt a szándékom most sem, csak alternatívákat kínálni igyekeztem neki. Lehetséges, hogy félreérthetően fogalmaztam. Akkor elnézésedet kérem.
" Neki viszont véleményem szerint az apjával, a testvérével és más családtagokkal is lenne rendezni valója. " - Ezt a mondatodat külön köszönöm. - Már azon aggódtam, hogy ez csak a fixa idea-m lett... Talán mégsem.. :-)
" Ő most tanulja saját magát összerakni. Engedd meg neki, hogy az legyen, aki. " -
Lassan 4 éve, hogy ezt teszem, de már úgy érzem ennek semmi értelme.
Hol van a határ, amit meg kell húzni ebben.?. S ha nem vagyok a háttérben, akkor is ilyen hosszan tartana e ez a folyamat, vagy már az életösztön talpra állította volna.?. Ezek a kérdések ott vannak az emberben, ha akarja, ha nem.
" Azzal hogy a problémára fókuszálsz ahhoz adod az energiát. Lenyomod a fiad a saját negatív hozzáállásoddal. " .. - S hogy mennyire igazad van. Hálás vagyok ezért a mondatért.
Köszönöm, hogy válaszoltál és a sok értékes gondolatot.
Szeretettel : Angel
Szia Angel!
Én végigmentem azon, amin most ő (ha egyáltalán bármit is össze lehet hasonlítani így). Így most én belülről mondanám el a véleményemet.
Kintről minden más, láthatsz valamit te rossznak, ami valójában jó. Amit most ő sem lát. Annyifelől lehet nézni, annyiképpen értékelhetünk egy dolgot, egy helyzetet, egy folyamatot,és valószjnűleg ahányan értékeljük, mind téves.
És valóban csak egy számít: a vége. Majd onnan kell visszanézni, de onnan is csak ő fogja tudni. Te kívülről, vagy más kívülről sose.
Hidd el, van ennek értelme az ő életében. Lehet, hoyg sokkal többre jut így, mint bárhogy máshogy jutna, és megéri. Úgy lesz, ahogy lesz, és hagyjad, hadd oldja meg, ahogy szeretné. És ne oldja meg, ha vagy amíg nem szeretné.
Ki mondja azt hogy felkelni van bármi értelme de feküdni csak úgy, ‘semmit téve’ nincs? Ki tudja, nem több minden történik-e úgy? Ki ítélheti meg mi a jó, mi a rossz, minek van értelme, minek nincs? Talán nem úgy van, hoyg annak van értelme, amit te magad, azaz ő maga értelmesnek lát abban a percben, abban az időszakban? Énszerintem igen. Az értelmet az adja, hogy te, személy szerint, aki cselekszel, hiszel benne. És jogod van semmitsem látni értelmesnek, és aszerint létezni, ‘vegetálni’ vagy nem létezni. És jogod van bármikor mást gondolni, és onnatól kezdve másként tenni. Önmagadtól. És ez csakis önmagadtól történhet meg.
Nem gondolom, hoyg bármit vesztettem volna abban az egy évben, amíg szinte nem bírtam (és nem is akartam!) felkelni. Nem érzem úgy, hogy kellett volna hoyg bárki is beavatkozzon, nem is engedtem, mert nem akartam, nem éreztem úgy. Én sem mentem orvoshoz, sem sehová. Amikor pedig úgy éreztem, és csakis amiben úgy éreztem, akármilyen apróságban, abban meg is találtam a segítséget, de valójában szinte minden magától oldódott meg, amikor eljött az ideje.
Szerintem ennyi a titok.
Hagyd meg neki mindenben a saját döntéseit, talán, ha elhiszed, hogy csakis az ő látószögéből látszik érződik helyesen, hoyg mi a helyes, mi a jó neki (még akkor is, ha most igenis nagyon szenved és ő sem látja jónak, de érzi, hoyg most ezt tudja tenni, ennyit), sőt mi több, ha megérted, hogyha nem azt cselekszi, ami helyes, ami jó neki, az se baj, mert ‘hibázni’ (bár szerintem iylen nem létezik) is joga van mindenkinek, akkor könnyebb.
Én nem cserélném el azt az egy évemet semmire, és a legfurcsább, hoyg közben sem cseréltem volna senkivel, holott nagyon rosszul voltam, és szenvedtem. De nem akartam nem szenvedni, nem láttam úgy, hogy mások, akik épp felkelnek, jönnek-mennek, dolgoznak, szeretnek, esznek, moziba mennek, új cipőt vesznek, nevetve beszélgetnek, vagy bármi, helyesebben, értelmesebben cselekszenek, és nekem is azt kéne tenni. Így nem is tettem. És azóta is hiszem, hogy ez így is volt helyes. Most viszont van, hoyg kedvem van új ruhát venni, enni, dolgozni, nevetgélni, strandolni, mozogni, és most ezt teszem, amikor és amihez van kedvem. Most ez a jó nekem, akkor az volt. És ezt érzi az ember, és aszerint cselekszik. Máshoyg nem is tud.
Hiszem, hoyg abban az egy évben, abban az időben, amíg nem keltem fel, rengeteg minden történt velem. Sokkal több, mint máshoyg történhetett volna. Odaadnám érte bármelyik eddig eltelt tíz évemet.
Még valami: rengeteget tehetsz mégis érte. Megteheted, hogy hagyod. Hagyod feküdni. ÉS nem mondod, hogy fel kellene kelni, ezt kéne tenni, azt kéne tenni. Mert miért is lenne úgy? Megteheted, hogy nem sajnálkozol felette, nem ítélkezel felette, megteheted, hogy ha inna, de nem bír felkelni, viszel neki inni, megteheted, hogy ha felkelne, segíted, megteheted, hogy mégis nem vagy ott mellette mindig: keljen fel egyedül: ha épp akar, menni fog úgyis. Megteheted, hoyg pontosan ugyanúgy kezeled, mint a testvérét, hisz pontosan ugyanolyan ember, csak más döntésekkel, más helyzetben. Megteheted, hoyg keresel segítséget, körülnézel módszerekben, és ha bármiről úgy érzed, felejánlod, megemlíted neki. De ne erőltess semmit, döntse el maga. Szerintem legfőképpen sokat sokat sokat hagyd nyugton egyedül önmagával háborítatlanul. Ha másra van szüksége, úgyis mondani fogja. Vagy neked, vagy másnak, akire épp abban szüksége van. Ha segítséget kér, segíthetsz, de azt, hoyg miben szeretne segítséget, hagyd meg neki. És legfőképp: ne sajnáld! Se értelme nincs, se nincs is miért.
És igen, te magadon dolgozz, azt megteheted!
Ezeket szerettem volna megírni neked, mint saját tapasztalatomat, saját véleményemet belülről. Hátha ez a nézőpont valamiben segít.
Zsuzsa
Sok mindent megértettem abból, amit itt leírtál. Hiszem, hogy a Te nézőpontodból mindez igaz.
A családtagjaid a barátaid mindezt nyilván másként élték meg.
Hiszen neked ettől volt nehéz - nekik ugyanaz mástól..
S természetesen valaki - valakik biztosították a hátteret neked ehhez, hogy mindezt szabadon megélhesd. S hogy ne szenvedj hiányt közben semmiben. Ne éhezz - ne fázz - stb.
De ezeket tudom végig gondoltad közben utána már magad is.
Ez már nálunk 4 éve tart. Ez nagyon sok idő.. Az erőm a kitartásom véges.. S nem vagyok képes passzivitással kezelni már ennyi idő után a dolgot.
Tökéletesen értettem, amit leírtál és nagyon köszönöm, hogy ilyen részletesen érzékeltetted velem a belső történéseket, s hogy ennyi időt szántál rám.
Világosabban látok ettől, ami jó, de mégsem megnyugtató. Hiszen az az érzésem, hogy bele lehet ragadni ebbe a helyzetbe, s akkor akár örökké is tarthat.. Hát ezt nehezen fogadnám el.
Lehet, hogy ez nem helyes, de akkor is így van.
Szeretettel : Angel
Sziasztok!
Mostanában én is sokat gondolkozok egy-két ismerős kapcsán hasonlókon és arra gondoltam, hogy talán a segítségre szoruló, valamilyen szempontból "gyenge" embert úgy lehet megerősíteni, ha ő maga segíthet valakinek.
Szerintem ha fel szeretnéd rázni a passzivitásból, éreztesd vele, hogy szükséged van rá - akár kis dolgokban is (persze nem átlátszó, mondva csinált indokokkal, de találd meg ezeket a helyzeteket). Rengeteg energiát tud adni, és növeli az önbecsülést, ha segíthetünk - neki most ezekre van szüksége.
Üdv,
LG
Kedves Angel!
A fentebbi javaslatokkal ellentétben én látom értelmét a külső segítségnek.
Nem csak azon lehet segítenünk, aki kéri, hanem bárkin, aki engedi, aki nem áll ellent neki. Sok ember nem ismeri fel, hogy már csak külső segítséggel hozható vissza a saját útjára, ezért nem fogja kérni a segítséget, viszont ha megérti és megérzi, hogy ez jó neki, akkor elfogadja azt.
Külső segítségként sok minden szóba jöhet, ennek pontos meghatározásához egy pontosabb állapotfelmérésre lenne szükség. Ezért azt javasolnám, hogy fordulj szakemberhez, hozzáértő, emberséges, holisztikus lélekgyógyászhoz.
Azonban van pár módszer, amit Te is alkalmazhatsz:
- A blogindítóban leírt személyiségrészek egyesítése gyakorlatot megcsinálhatod a gyermekedre vonatkozóan is, néhány ennek szentelt meditáció keretében. Először is képzeld el a gyermeked személyiségrészeit, majd kezd el azokat egymáshoz közelíteni, egyesíteni.
Ha ez bejön, akkor sokat segítettél, ha nem, akkor ártani nem fogsz vele.
- Szintén meditációban elbeszélgethetsz Vele, és megtudakolod, hogy miért ilyen magába fordult, mire lenne szüksége, mitől gyógyulna meg? Amit mond és kér, azt megadod neki, így segíted elindulni a gyógyulás útján.
- Élő szóban is megkérdezheted ugyanezeket, hátha képes elmondani mi a baja. Ha nem, akkor hívj hozzá szakembert, aki felé könnyebben megnyílik, mint egy családtag felé.
Persze lehet, hogy nem a megnyílás hiányzik, hanem Ő maga sem tudja, hogy mi a baja.
Ezért lehet eredményesebb az első két meditációs technika, mert azokkal nem a felszínnel kommunikálsz, hanem mélyebb rétegekkel.
Köszönöm a válaszod..
" Sok ember nem ismeri fel, hogy már csak külső segítséggel hozható vissza a saját útjára, ezért nem fogja kérni a segítséget, viszont ha megérti és megérzi, hogy ez jó neki, akkor elfogadja azt. "
- Köszönöm.. valahogy így gondolom én is -
" Ezért azt javasolnám, hogy fordulj szakemberhez.. " - Amikor még hajlandó volt erre, megtettem. S pár alkalom után érdekes dolog történt. Idézem : - " Anya nem megyek többet. Ne fizess ezért , úgysem mondok neki igazat.. " Amiből csak egy dolgot szűrtem le, hogy olyan módon zárja az információt, hogy ahhoz ne férhessen hozzá senki, csak az akit Ő szeretne.. Akkor fordultam ismét az Apához. Mindhiába.. Tudod, sokszor olyan érzésem van, hogy szinte bezárta magát egy " burokba ", amihez rögzítette azt az időszakot, amikor számára minden szép és jó volt. Mielőtt az Apa elköltözött ez az az időszak a boldog gyermekkor.. S most is ebben él. S ez az ami aggodalommal tölt el.
" - A blogindítóban leírt személyiségrészek egyesítése gyakorlatot megcsinálhatod a gyermekedre vonatkozóan is.. " - Ezt fogom tenni.. Köszönöm, hogy erre a kérdésre is válaszoltál.. -
Kipróbálom a többit is, amit javasoltál. Örülök, hogy időt szántál rám.
Szeretettel : Angel
miért ilyen erős bennem az ellenállás, hogy valaki engedély nélkül a másik ember személyiségét alakítsa. Addig motoszkált bennem a Sanyinak ez a mondata: nem áll ellent...
Először megosztom a saját tapasztalataimat ebben a témában.
Megpróbáltam egy embernek anno a kettészakadt személyiségét összerakni, erősen személyes indítékból. Nem sikerült, minden maradt a régiben. Így utólag jobb eredményt érhettem volna el, ha nem saját magamnak akartam volna a dicsőséget :-)
Engem rakott össze parapszichológus, aki viszont nagyon óvatosan nyúlt bele az energetikai rendszerembe. Teljesen tisztában volt azzal, hogy stabilitásom akkor kártyavárhoz volt hasonló, ő a saját szellemi vezetői által adott utasításokat követte, nagyon erős kontroll alatt tartva az egóból származó, a másik ember sajnálatára alapuló túlzott megmentési kísérleteket.
A saját gyerekem torokgyulladásának az okát és megoldási lehetőséget vizsgáltam meg meditációban. Mert félórás energia kezeléssel rendbe lehetett volna rakni, de nem engedte hogy segítsek. A meditációban a torokcsakrából kiinduló energetikai vezetéket láttam ami az apjához kötötte. A belső vezetésem közölte velem hagyjam ahogy van, mert ezt neki kell rendbe raknia. Az oka az, hogy az apja önpusztító életvitelét és az ebből fakadó gyerekkori sérüléseit neki fel kell dolgoznia, el kell fogadnia, hogy pontosan azt kapta, ami a fejlődéséhez szükséges. Elfogadás, tudatosítás a helyzet megoldása. Ezt kb egy éven belül saját magának meditációban megcsinálta, azóta a torkával gond nem volt.
Éber tudatállapotban ez a három eset forgott az elmémben mint ok.
Ezzel szemben a meditáció egész más mutatott meg.
Azt a választ kaptam, ha a normál életünk, dolgaink Isten kezében vannak, akkor az, ami meditációban történik százszorosan így van. Tehát azt tapasztaljuk meditációban, abba nyúlunk bele aminek meg kell történnie! A negatív hozzáállásom fő oka pedig az volt, hogy a spirituális utamra pontosan az rakott rá, hogy az anyám annak idején megátkozott. Ezzel egy kőkemény programot indított be a tudatalattimban. Ez a program eleve ott volt, ő csak a saját gyűlöletét rakta bele, mint energiát. Megnyomta a piros gombot, aminek köszönthetően hatalmas romboló erők indultak be az életemben. Elkezdtem veszíteni, de mindent. Mindent amit addig nagyon nehezen megszereztem, amibe egyáltalán kapaszkodni lehetett, anyagi és lelki téren egyaránt. A házamat, a pénzemet, elszakadtam a gyerekeimtől, elveszítettem a saját akaratomat, a saját önbecsülésemet, a hazámat és még sorolhatnám. Egyszerűen kénytelen voltam megtanulni, hogy mi ez az erő, megismerni, használni és végül a saját javamra fordítani.
Maradt még elég sok feldolgozatlan sérülés ezen a területen, ezért reagáltam így le Angel segítség adás utáni vágyát. Tovább vive a meditációt, azt találtam, hogy ha Angel a felsőbb tudatosság energiáját használja, akkor sokat segíthet. Hogy a fiú azért született le, hogy Angel tanulja meg ezt és saját magán is segítsen vele. Ha pedig az egós indíttatás energiájával valami kártyavárként összeomolna, akkor a fiú hamarabb lesz kénytelen szembenézni azzal amit hárított.
Szerintem ezeknek a dolgoknak az átértékelése pontosan azért sikerülhetett számomra, mert elkezdett megnyilvánulni az életemben a saját részeim összerakásának a hatása. Mellékesen bekönyveltem egy komoly anyagi sikert is ennek köszönhetően. Ha a hozzám segítségért fordulók nem állnak ellent :-) akkor fel fogom ajánlani nekik, hogy összerakom a részeiket és összerakva rákapcsolom őket a magasabb tudatosság csatornájára.
Ehhez hasonló próbálkozásaim már voltak, mint például a problémáik tudatossággal való töltése, Akasából csatornázás hogy letöltsem a szükséges információt számukra, ezek is működnek, viszont a Sanyi gyakorlata az igazán profi megoldás.
Nem tudom mennyire keverednek vagy vannak helyén benned az alábbiak, mivel az említett példáidban van ilyen is, meg olyan is. Ezért inkább leírom:
El kell és lehet is választani, hogy:
hogy a helyére kerüljön :-)
Sajnos nem tuddtam megcsinálni, pedig olyan nagy kedvet csinált a sok sikeres vállakozásotok a témábban, és épp egy hete, h ezt a kérdést felvetettem, h vajon miért ez a sok iskmétlés! Szóval az a bajom, h egy hatalmas állat, ember és egyéb lény-arzenál jelent meg a színen.... :-( újra és újra nekifutottam, keresgélve magamban, h biztos nem jó helyen jártam. Még jobban figyeltem, a gyerekénemben biztos voltam, onnan próbáltam meg kiindulni. Ekkor egy egy másik kép igrott be magányosan úldógélő nőalakokkal. Vagy az arzenál. Ja, és olyanok is voltka köztük, akik mások, az ismerőseim. Nem értem a dolgot. Még virágok is. :-( totálkár. Mi van velem? Légyszi mondjatok valami segítőt... :-( kö
Szerintem jó volt a meditációd, csak nem azt kaptad, amit elvártál.
Én azt csináltam volna a helyedben, hogy bármilyen arzenállal is fejezi ki a belső énem a személyiségrészek sokféleségét, azokat így is, úgy is elkezdem egyesíteni!
Ha mókusokat látok különböző színű gatyában, akkor azokat egyesítem, ha egy botanikus kertnyi fűszernövényt, akkor azokat egyesítem.
Talán nem mindenkinél olyan egyértelmű a személyiségrészek megjelenítése, hogy élete részleteit, szereplőit látja meg bennük. Nálad képletesen, más formákban, de ugyanúgy a sokféleséget mutatta a meditációd.
Egyesítsd Őket!
Na, megcsináltam. Érdekes, van, h egy pillanat alatt le tudnak futni a képek, és jönnek elő, elég becsukni a szemem. Máskor meg várhatok a "meditatív Állapotra" miközben igyekszem "kiüríteni az elmém" :), és ahelyett, h ilyesmi történne, inkább begörcsölök valamelyik eldugott gondolatomon, amelyik ilyenkor előtör, és még rosszul is leszek, minél többet fekszek, és rajta vagyok, h meditáljak..... :( ez van.
Egy pillanat alatt újra megjelent az állat-, és embersereglet, a növények. Megfigyeltem, hogy először valamilyen víz partját vették körül, majd amikor nem akartam elhinni, hogy ez mind hozzám tartozik, és újrapróbálkoztam, egy kút, egy szökőkútféleség jelent meg a képen középen, majd kezdte körbenőni valami kúszónövény a képet, egy csomó virággal.
Először ezt a két képet hoztam össze, nem volt nehéz, és még mielőtt bármit tettem volna, az egész sereglet elkezdett befelé vonulni a kúthoz, középre. Szépen besétáltak, és eltűntek, legutoljára az a fényes alak, akit sokszor láttam a látomásaimban (csak így szoktam nevezni), a betegségem idején, és később is, aki sokszor segített már, és a műtét után is megjelent spontán. Mindig ki akartam találni, hogy fiú vagy lány, de egyik sem volt. Szóval mindenki bement a kútba és eggyé vált a vízzel, vagy mivel, ami folyamatosan tört elő belőle, csak nagyon fényes volt, de a formája alapján ítélve vízszerűen viselkedett. Ezután a kútból magasra tört a víz, mintha mindenki benne lett volna, de már nem lehetett látni őket külön külön, csak tudtam, hogy ott minden egyben van. Ez a vízsugár egy kettős spirált alkotott, és mint valami égig érő paszuly felnőtt az ég felé, a szálai "fonták magukat" felfelé, mígnem egy napszerű óriási sárga fénygolyóhoz értek.
Azzal eggyé váltak, majd ugyanezen az útvonalon, ez a nagy sárga energiagömb visszajött a földhöz, és a kút fölé ereszkedett. Kinyúlt egy áttetsző kézféleség, és elsöpörte balra a képet, a kúttal együtt, majd megnyílt a föld és a sárga gömbből minden cucc oda belement. :) Összezárult a föld felszíne és alóla az egybeforrasztott energiákból kitört egy másik növény, egy nagyon zöld, szintén indaszerűen növekvő, rendkívül dinamikusan felfelé törő növény, amely egyfolytában virágokat hozott, majd tovább növekedett. Ez a növény nem "nőtt már az égbe", hanem visszakanyarodott fent, és körbenőtte a Földet, majd mint egy kígyó, úgy mozogva kinyúlt a világűrbe.
Elég eszement :) Sajnos én gyakran szimbólumokban látok, és bár ezt még nem elemeztem, de van egy gyanúm, hogy a felettes meg/vagy a megvilágosult én "dolgozott" a jelenlevő szimbólumok valamelyikében. Még nem egészen értem, mi is történt.
Szerinted?
Namaszte
Csak egy padon ülő alkeszes beütésű fiatal elhanyagolt csavargó képe jelent meg,majd szép lassan a sok arctalan többi.Megkértem őket,hogy álljanak körbe,és ne eresszék el egymás kezét,és induljanak el egy,a belső zenénkre lassan forgó körként.Majd kértem őket,hogy a középpont felé és attól el lüktessen a körünk.Ezután megpróbáltam összekötni a szívén keresztül mindenkit mindenkivel,hogy kiegyenlítődhessenek a különbségeik.Amikor már összehangoltabbaknak éreztem a csapatot,akkor lehívtam a "megvilágosult"személyiségrészemet,akit egy Napként,egy tűzsárgán ragyogó energiagömbben álló alakként képzeltem el,és megkértem,hogy fogjon össze,emeljen ,tisztítson és egyenlítsen ki minden körben álló részem.Remélem ez folyik most is bennem.
U. i . : Aditi!Táncoltasd meg Te is őket!
Namaszte:Csongor