Személyiségrészek egyesítése
Jártál már úgy, hogy újra meg újra ugyanazt a dolgot kellett felismerned, problémát megoldanod, pedig egyszer már megtetted azt?
Mintha elfelejtetted volna a korábbi felismerésedet, vagy semmibe foszlott volna a megoldásod, ezért ismét végig kellett menned ugyan azon a belső úton.
Miért van ez? Miért kell újra meg újra bejárnod ugyanazt az utat, megtalálnod ugyanazt a felismerést?
A napokban többször is előjött ez a klasszikus probléma, ezért úgy gondoltam, érdemes lesz írnom róla, hátha segít megértened a személyiség eme különös működését.
Személyiségünkről azt feltételeznénk, hogy az egy homogén egészt alkot, azonban ez a legtöbb esetben nem így van. A személyiségünk több darabból áll és ezek a részek - jó esetben - csak kicsit különülnek el egymástól, de ez mégis meghatározza személyiségünk működését! Ezek a részek a különböző életterületek megélésére, helyzetek kezelésére, emberi kapcsolataink működtetésére alakultak ilyenné és hol az egyikkel, hol a másikkal azonosulunk, annak helyzetéből éljük meg az adott pillanatot.
Ezek a személyiségrészek, vagy "szerepek" jelennek meg a munkahelyen, a családban, a párkapcsolatban, gyerek korban, felnőtt korban és idős korban, de vészhelyzetben, konfliktusban, döntésben, tehetetlenségben is.
Ezen részeink közötti különbséget leginkább akkor érzékelhetjük, amikor hirtelen szerep váltásra kényszerülünk, mert a szituáció, benne az emberek, és így a mi reagáló szerepünk is megváltozik. Például a munkahelyeden használsz egy odaillő "dolgozó" szerepet, de bejelentés nélkül megjelenik az egyik szülőd, élettársad és gyermeked vagy egy régi ivó-cimborád, akikkel egészen másik személyiségrészeddel szoktál kapcsolódni. Ilyenkor akár zavarba is jöhetünk, mert hirtelen nem tudjuk, hogy a kollegák előtt megmutathatjuk-e a másik oldalunkat, vagy ki, hogyan fog reagálni, ha meglátja, megismeri a többi személyiségrészünket.
Ráadásul, a személyiségünk nem csak hogy több darabból áll, hanem ezek a darabok különböző tudatossági szinten vannak! Egyesek fejlettebbek, tudatosabbak, míg mások elmaradottak, kevésbé tudatosak, ahogyan az életben is különbözőek az emberek. Ezen részek közötti különbségek akkor igazán látványosak, amikor az egyik rész képben van az élettel, nagyon tudatosan gondolkodik, érez, él, de mondjuk egy konfliktus miatt bekapcsol egy másik részünk, amelyik viszont nem képes a helyzetet átlátni, nem tud helyesen dönteni.
Emiatt fordulhat elő az a különös jelenség, hogy az egyik részünk már megoldott egy problémát, vagy eljutott egy világos felismerésig, miközben más személyiség részeink nem tudják ugyanazt a megoldást, felismerést, ezért nekik újra kell tanulniuk, megtalálniuk azt. Ilyenkor hiába tudjuk az eszünkkel, hogy egyszer már meg volt a felismerés, megtaláltuk a megoldást, mégsem tudjuk azt alkalmazni, mert az aktuálisan felszínen levő részünknek nincs birtokában a belső tudás vagy képesség, ilyenkor neki újra meg kell szereznie azt, mégpedig ugyanannak a tudatosodási útnak a végigjárásával.
Értjük már, hogyan működik, de mit lehet ilyenkor tenni?
A megoldás útjai
1. Az egyik, amit ösztönösen is megteszünk, hogy engedünk a hiánynak és újra meg újra végigjárjuk ezeket a belső utakat. Hónapról-hónapra végigmegyünk azon az úton, amit már ismerünk, mert van még olyan részünk, amelyik nem tudja.
Viszont ez roppant időigényes munka és frusztráló is, hiszen ha valakiben van 5-10 személyiségrész (nem ritka), akkor ez azt jelenti, hogy neki ötször, tízszer több belső munkába telik a fejlődés, hiszen minden részét végig kell vezetnie ugyanazon az úton!
2. A másik módszer, - amit javaslok is Neked, - hogy egyesítsük ezeket a személyiségrészeket! Habár lehet élhető életet élni ezekkel a különálló részekkel is, de azért a belső elkülönülés, elég sok probléma forrása a mindennapokban, lényegesen harmonikusabb egységben élned! Ezért mindenképpen jobban járunk, ha szánunk rá időt, gyakorlást és egyesítjük a különálló részeket.
Ennek egészen egyszerű a meditációja:
Elmélyülés után képzeld el, éld meg, hogy a személyiségrészek olyanok, mint egymástól kissé elválasztott szigetek a tengeren, amelyeket most elkezdesz egymáshoz közelíteni, mígnem összeérnek, újra egyesülnek!
A gyakorlatot valószínűleg többször meg kell ismételned, mire eljutsz a végére, viszont minden gyakorlat után tapasztalhatod, hogy jobban egyben vagy!
3. A harmadik módszer jobban hat az alapokra:
Meditatív állapotban keresd meg a különálló részeket és kösd össze őket egy-egy információ csatornával. Majd add ki az utasítást, hogy a tudatosabb részek kezdjék el tanítani, tudatosítani a kevésbé tudatos részeidet!
Ahogy ez beindul, egy belső áramlást érezhetsz az odaképzelt, megteremtett csatornákban. Ezt engedd, ne nyúlj hozzá, a tanítás-tudatosítás több órán vagy napon keresztül fog folyni egyik részedből a másikba.
Amikor a végére ér, azt fogod érezni, hogy a részek közötti különbségek kiegyenlítődnek és az összeolvadás magától (vagy egy kis rásegítéssel) bekövetkezik. Ezt a belső folyamatot a felszínen nagy hála, megbocsájtás, emelkedettség és egység érzések jelezhetik.
4. Végül, a haladó gyakorlóknak egy bónusz meditáció:
A személyiség részeidet kösd össze először a felettes Éneddel, majd később a Megvilágosodott Éneddel is és hagyd, hogy ezek tanítsanak! Nagyon ütős fejlődést, változást hozhat ez a gyakorlat.
Jó gyakorlást kívánok mindenkinek!
Az élményeket, kérdéseket, ide várom >>
Köszönöm!
Huszti Sándor
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
46 hozzászólásPár másodperc alatt sikerült.
Nem éreztem sem nehézséget, sem akadályt közben.
Azt nem tudtam, hogy mennyi időt hagyjak, vagy hogy csináljam, ezért megcsináltam mindegyiket külön,külön.
Először egy közeli nagyot találtam, majd sok picit távolabb de rögtön egyesültek.
A másodiknál összekötöttem őket és éreztem az információáramlást, meg ahogy rohamosan fejlődnek a pici részek!
A harmadiknál, a felettes énnél nem éreztem semmi különöset,talán egy közelebbi érzést a megvilágosodottnál meg, hogy eltűnt az egész!
Nem tudom,jól csináltam e,mert iszonyatosan gyors volt az egész,lehet nem voltam elmélyülve.
Bár pont előtte gyakoroltam a Mahaprabhuji,remélem jól írtam nevét ráhangolódást ami szintén hihetetlen élményt hozott!
Elképzelhetőnek tartom, hogy nálad ennyire hamar lementek a gyakorlatok, hiszen rendkívül sok részedet megismerted már és el is fogadtad, így nagy elkülönülések nem várhatóak.
Inkább azoknak hozhat ez a gyakorlat nagyobb áttörést, akikben még sok az el nem fogadás, a szerepek, a belső harc, stb.
Kíváncsian várom mások leírásait is!
egy fejlettebb énem férfi alakban, mint tanító jelent meg egy teremben. A helyiségben fotelok voltak és ott ültek a személyiség részeimet megtestesítő legkülönfélébb alakjaim a tanításra várva. Óvodáskortól a mai életkoromig. Tíznél többen voltunk.
Először mégsem a tudatosság emelkedése és az információ áramlás jött létre, hanem a leginkább szeretet-hiányos és leginkább elutasított részeim lettek befogadva a közösségbe. Egy szurtos, rongyos kisgyerek a padlón lévő csapóajtó felnyitása után került elő, egy másik énem pedig a kómában fekvő testet már elhagyta, onnan lett visszahozva tudatosodni.
Energiaszinten nagy megnyílást éreztem, széles csatornán jött le a koronán keresztül az információ egészen a gyökér csakráig, végig nyitva a csakrákat.
A tanító összekapcsolta a teremben lévő összes rész tudatát közös energia mezővé és elkezdte saját magából kiáramoltatni az információt.
A fejlettebb, tanítói énemtől mostani problémáimra is konkrét válaszokat kaptam. Ahogy jöttem vissza az elmélyülésből éreztem a szívcsakrán újra a súlyokat, az érzelmi sérülések oldásával még elég sok dolgom lesz.
Ez egy nagyon szép, tartalmas meditáció volt, köszönjük a megosztást Kati!
Az nem világos csak, hogy amikor megkérem a tudatosabb részeimet, hogy tanítsák a kevésbé tudatos részeimet, akkor csak az "áramlásra" kell koncentrálni, vagy azt is figyeljem és tudatosítsam, hogy "mi a lecke vagy tanulnivaló", vagy ezt nyugodtan rábízhatom a bensőmre, hogy épp az a folyamat zajlik le, ami éppen szükséges?
Kedves Jessi!
Ha nem írtam, hogy figyelni kellene, akkor nem kell figyelni! ; )
Ugyanúgy, ahogyan az Akashából letöltésnél sem foglalkozunk a részletekkel, az ugyanis jelentősen lassíthatja az áramlást, hiszen olyankor mindig megakasztod a beazonosítás miatt.
Szia!
Elárulod, honnan van ez a technika, tanultad valahol? Vagy Te találtad ki?
Nagyon érdekesnek és értékesnek tartom, a mélylélektan és a spirituális önfejlesztés szépen ötvöződik benne. Egyetlen hátránya szerintem, hogy csak azoknál működik, akik már szert tettek egy igen erős belső látásra.
Meg fogom csinálni, alig várom!
Köszönöm!
Katalin
"Saját lehívás", vagyis az adott probléma megoldását keresve az intuíciómat, illetve az Akashából lehívó képességemet szoktam használni, hogy megtaláljam a legmegfelelőbb gyakorlatot.
A Sirály önismereti tanfolyamban található meditációk nagy része ilyen.
én is rávettem magamat, h.megcsináljam. Nekem 3 nagyobb rész volt, amiből kettő rövid információáramlást követően egyesült zökkenőmentesen. A harmadik rész meg valami kissé elhalt rész volt, a szélét totál elhaltnak érzékeltem, de közepe is halódott. Rákapcsolódtam a nagyobb személyiségrészemmel, és elindult az életenergia belé, de úgy éreztem, mintha feneketlen kútba önteném a vizet. Akkor felkapcsolódtam vele a felettes énhez, tőle ütősebb energiát kaptam, attól elindult a változás. Ekkor ellenállást éreztem, nem igazán akartam feléleszteni: egyrészt azt éreztem, hogy rövid távon az nekem rosszabb lenne, másrészt viszont azt is tudtam, hogy hosszabb távon az integrálása elengedhetetlen. Most megy bele az energia...
Kipróbáltam a megvilágosodott énemhez is a kapcsolódásukat, és nekem is eltűntek. De nem tudom, azért-e, mert előtte olvastam a Beának a hasonló élményét.
Viszont meditációból visszatérve az agyalós énemhez ez felvetett bennem egy kérdést. Eddig mindenhol azt olvastam, hogy a megvilágosodottaknak is megmarad a személyiségük. Ezek szerint mégse?
A megvilágosodottaknak is megmarad a személyiségük?
Ez egy olyan ezo-duma lehet, amivel a nem megvilágosodott ál-Guruk (vagy elvakult tanítványaik) próbálják kimagyarázni, hogy miért van még mindig akkora EGOjuk!
Óriási tévedés/hazugság, el ne hidd!
A személyiség nem más, mint az a rengeteg nem tudás, tévedés és hazugság, amelyek miatt nem látod a valóságot.
A megvilágosodott ezektől végleg megszabadult, ezért látja, tudja, Ő maga a valóság.
Nem nevezem megvilágosodottnak azt,
Szerinted tényleg minden jelleg, egyediség eltűnik a megvilágosodásban?
Azért kérdezem, mert hallottam olyan tanítást, ahol azt mondták, Jézus bak volt, Buddha bika jegyben született. és azért tudták ennyire jól lehozni a földre a tudást, mert messzire értek fel és a föld jegyből kifolyólag "jók voltak" a megnyilvánításban is. Szóval valahogy úgy képzeltem, a megvilágosodottaknak is marad egy energiája, ami csak rájuk jellemző, még ha a Nagy Egész részei lettek is.
Fizikai szinten egy megvilágosult embernek is vannak olyan jellemzői, ami végig vele marad amíg meg nem válik a testétől. És ennek a testnek az elfogadása is része a megvilágosodásnak:-)
Viszont tényleg, ha Jézust, Buddhát mostanában próbálom megtapasztalni, általában nagyon személytelen, természetesen teljesen tiszta, egyszerű energiát érzek..semmi erős személyiséget :-))
Elképzelhető, hogy marad bennük egy alapjelleg a megvilágosodás után is, ezt nem tudom.
Viszont abban (szinte) biztos vagyok, hogy az nem a személyiség, sem a személyiség egy darabkája, hanem valami mélyebb dolog lehet!
Az említett megvilágosodottak nem csak ilyen "alapenergiák" miatt taníthattak jól, hanem mert ez volt a dharmájuk, feladatuk.
Szia Sándor,
Köszönöm mindenki nevében az írádodat.
Te mit értesz pontosan személyiségrészek alatt?
Közönettel :Dia
Kedves Dia!
A rész az az egész egy darabja, tehát amíg a személyiség szétválasztható, illetve szétválasztódik különböző darabokra, addig ezeket nevezhetjük személyiségrészeknek. Ezek a részek aztán vagy szerepként nyilvánulnak meg, vagy egy stabilabb énképként, máskor pedig csak egy kisebb funkciót látnak el a személyiség működésében.
Ilyen amikor a gyermeki énünk nyilvánul meg, vagy a férfi, női, dolgozó, szülő, barát az egyik felé, vagy a másik felé, stb.
De ide sorolhatjuk a különböző lelki-érzelmi állapotainkhoz kapcsolódó, azokat megélő részeinket is, mint: szerető, szerelmes, reménykedő, bizalmatlankodó, ingerült, haragos, sértődő, megalázott, stb.
A lényeg, hogy ezek a részek mind felismerhetően elkülönülnek a többi résztől, illetve az ego fő részét képező nagyobbik résztől.
Amit tenned kell, hogy ha felismersz egy részt, azt a fentebb leírt technikák valamelyikével integrálod a fő részhez. Így addig gyakorolsz, amíg az összes rész egy egésszé egyesül. Ezzel meg tudod szüntetni a részek közti harcot, ambivalenciát és számos probléma forrását kiküszöbölöd.
Viszont a létrejött nagy "egész személyiséget" is fel kell számolnod egyszer, de ez már más gyakorlatokkal valósítható meg.
Kedves Sándor,
Köszönöm a válaszod (időd, energiád).
Hogyan is lehet ezt a gyakorlatban megvalósítani nálam, bölcsen/a felsőbb energiát használva,
önmagam belső "Istenéhez" közelebb kerülve....
Mostanság úgy látom, felelősek vagyunk a gondolatainkért, tetteinkért hiszen ezek hatnak a környezetünkre, így mondhatjuk felelősek vagyunk önmagunk /környezetünk épüléséért is.
Ezt legkönnyebben magatartásunkkal tudjuk közvetíteni a közvetlen környezetünkben.
KÉRDÉSEM a 3. és a 4. ponttal kapcsolatos amit írtál fentebb.
Kb. másféle hete is tapasztaltam olyat, amikor mentek bennem energiák , s utána benne voltam egy olyan állapotban mikor tudatomnál voltam mégis tudtam, hogy a semmiben vagyok. S tudtam ezt próbálják nálam „fenntről” "nyújtani", azaz ezen állapotban levési időt meghosszabbítani. Önmagától megy ez nekem, ami szerintem kegy.
-Ez AZ „Isteni/univerzumi” energia az, ami lehívható a tanításra testi szinten, s ami hat a lelkünk tisztítására is? (Ha belül kitisztul valaki, lecsendesíti az elméjét, gondolatait, s a belső békét beengedi, akkor tud „tisztaságával” hatni a többiekre is szerintem.)
-Mit értesz azon szavak alatt, hogy felettes én, megvilágosodott én?
Én szinte egy állandó hálás állapotban vagyok. Mindenért, s mindenkiért amivel illetve akivel kapcsoltba kerülök.
Köszönettel: Dia
Felettes Én: Énünk azon része, amelyik a gyarló ego felett áll, azt egy bölcsebb, tisztább perspektívából látja, irányítja.
Megvilágosodott Én: Az a részünk, amelyik ebben a pillanatban is a megvilágosodás állapotában van, miközben más részeink még csak igyekeznek ebbe a tiszta tudatba, vagy még el sem indultak.
Sziasztok,
Érdekes volt végigcsinálni, azt hiszem, nekem eléggé finoman működik. Az áramlást finoman, időnként "eszembe jutva" érzékelem. Mondjuk mivel bak vagyok jobban is szeretem a lépésről lépésre haladást, talán ezért működik nekem így?
Ami az érdekesebb rész volt nekem az maga a személyiségrészek megtalálása, egymással összekötése. Az, ahogyan egymásra reagálnak. Tulajdonképpen hasonló volt ez ahhoz, ahogy egy színházban a karakterek mozognak a színpadon, én is egy házban láttam őket. illetve volt akit mindenféle eldugott helyekről, szekrényből vagy kútból kellett kihúznom.
Úgy éreztem, maga a megtalálásuk, elismerésük erősebben hatott rám egyenlőre, mint a programozásuk.
A megvilágosodott részem bekapcsolása is furcsán sikerült, mert több másik személyiségrész is jelentkezett, hogy ehhez a témához köze van, és nem csak "ő tudja". vagy pont inkább hogy a mindennapok kis megéléseiből tevődik össze valami kerek dolog, ezt jelezték a kis részek. Úgy éreztem végül, hogy a megvilágosodáshoz a kis személyiségrészek egysége fog kelleni, nem egy külső részecske aki "tanít kívülről". (Vagy már integráltam a dolgot, és ezért nem idegen egyiküktől sem. )
...Segített ez a technika megérteni egy asztrológiai irányzatot is, amit régebben nem ment. ott is a bolygók hatását és a hatások egymással való viszonyát ilyen "szereplők a színpadon" képen írták le, ahol a szereplők a személyiségrészek, és a bolygók irányítják őket. Most már menni fog annak a megértése is! Köszi!!!
Megcsináltam én is.
A elsőnél, a szigetesnél, ahol egyesíted szépen őket, az jött, hogy olyan kis zsombékos füves nedves apró szigetecskék voltak, de nem mint a zsombék, hanem szabadon úszók, volt 3 nagy, és rengeteg-rengeteg-rengeteg kicsi (lehetek ennyien?). A három nagyot próbáltam összenyomkodni, de ruganyosak puhák voltak a kis zsombék szigetek, kb visszapattantak egymástól, eleve csak ezt a hármat tudtam megpróbálni egyesíteni, mert a sok-sok kicsi meg, mint egy birkanyáj, vagy inkább kis vásott kölykök csapata, mondott egy hatalmas NEM-et, de kis cuki ellenállósan (kb. csakazértsem módon), és ’elrohantak’ egy csapatban, elbújtak. A nagy hárommal próbálkoztam tehát, de jó kis ruganyosan ellenálltak, majd végül csak összeolvadtak, de egy kis ruganyos képlékeny maradt egyben a három. Ekkorra viszont maguktól a kis dacoskák egyszer csak elkezdtek beáramoli egyenként szépen, lassan, egymás után, tüneményesek voltak, de mivel annyian voltak, mint egy szép nagy nyáj (zsombékszigetecske nyáj), ez jó sokáig tartott, de nagyon szép is volt, majd vége sem lett, úgy gondoltam, ezt hagyom még, majd lezajlik már magától, mert olyan szépen zökkenőmentesen megy. (vagy végig kellett volna várni?)
Elkezdtem a másodikat is, ott viszont tejesen más jött ki…
Ahol a személyiségrészeket összekapcsolod csatornákkal, és megkéred a fejlettebbeket, hoyg tudatosítsák, tanítsák a kevésbé fejletteket, és csak figyeled az áramlást. Itt viszont legelőször egy nő jelent meg egy szobában, tűsarú cipőben, amit furcsálltam is, mert én tűsarkut nem veszek fel. Egy szép nő, de amúgy őszintén közben felmerült bennem hogy attól függetlenül én magamnak jobban tetszem. Megállt. Majd jött egy férfi, egy klassz férfi. Melléállt a nőnek, és asszem már ekkor megfogták egymás kezét. Az az érzésem volt, hogy most majd jönnek sorban a többi részeim, és ugyanígy egymás mellé állnak egy körben, megfogva egymás kezét, és örültem is h akkor már nem kell csatornát se kialakitani, megcsinálták maguk. De nem jött más, ketten maradtak, és szembeálltak egymással, megfogták egymás kezeit. Elkezdődött az áramlás, először nem éreztem kitől kinek, majd világos lett, hyog a nőből áramlik a férfiba, de nagyon is. A testemben iszonyu energiákat éreztem. Áramlott, áramlott. Majd egyszercsak a férfi eltűnt, csak a ruhája maradt ott, de még uygnaugy állt ott és fogták egymás kezét mégis, nem volt ott mégis ott volt. Valahogy attól eltűnt hoyg bele ment az infó a nőből és tudatosabb lett?
Na, ez elég fura volt, ez után pedig végül is bealudtam, nem csináltam meg a harmadikat.
A másodikkal kapcsolatban hozzátenném, épp most vagyok benne egy szakításban, azaz azt még nem modanám hoyg túlvagyok rajta, ezért írom hogy benne. És esetleg ez az ami benne volt ebben, és akkor nicns köze a személyiségrészeimhez, vagyis van, de máshogy? Közben nem éreztem, hoyg konkrétan ehhez a szakításhoz köze lenne nem jött az, csak rákérdezek. És rossz érzés sem volt hoyg eltűnt a férfi, rendben volt az is a meditációban.
Majd még kiróbálom a harmadikat is. Lehet, ezt a másodikat is meg kéne ismételni?
Igen, akartam javasolni a többieknek is, hogy ha a következő hetekben egyszer-egyszer még megcsinálják ezeket a gyakorlatokat, akkor egy belső fejlődésnek, rendeződésnek lehetnek az előidézői és tanúi.
Megismételtem. A szigetesnél a zsombékszigetek egyben voltak, de látszottak mindenhol a hasadékok körben mind körül, ahol összekapcsolódtak, kis rések, ahol nem volt füves. Ezeket nekiálltam földdel feltölteni, és mire gondolkozni kezdtem, hoyg de hoygna füvesítem be, meg mire nő az ki rendesen, addigra magától kihajtottak nagyon gyorsan a kis fűszálak ahol egy-egy repedést feltöltöttem földdel, azonnal. Ez nagyon szép volt. A három nagy sziget körül dolgoztam főleg, a kicsik rengetegen voltak úgyis, de nem annyira különállóak (igen, a kicsik bár nagyon dacosak voltak, de annyira egy csapatban viselkedtek múltkor, úgy látszik, sok a közös bennük).
a másodikat is megismételtem, de most csak addig jutottam, hogy megjelent a férfi és a nő, a férfi uyganúgy megvolt, testben mint múltkor az elején (szóval visszakerült a ruhájába ?), de most kisebb volt, mint a nő. Kb a nő válláig ért, de amúgy teljesen arányos férfi volt. Ugyanugy szemben álltak egymással, megfogták egymás kezét. De itt sajnos elvesztettem a fonalat. Kár. Majd még megismétlem.
Meg a harmadikat is meg szeretném próbálni. És amit leírt amadacsi, az alapján igencsak szeretném 'fülöncsípni' egy bizonyos személyiségrészemet, amelyik egy bizonyos érzésért, késztetésért felel bennem, jó lenne, ha elmondaná, miért is... Eddig nem igazán volt kedvem hozzá, ezért úgy magában nem is sikerült soha felvenni vele a kapcsolatot, de most úgy érzem, talán...
A harmadik menet:
A tegnapi este épp rossz fizikai és lelki állapotban kezdtem hozzá megint, hogy lássam mi hogy alakul tovább. Egyszerűen totál ki voltam merülve. Ezt csak azért teszem hozzá, mert amik jöttek, azok is ezt tükrözték (vagy fordítva). Talán nem kellett volna tegnap belekezdeni, talán amúgy is várni kellett volan egy hetet, de én ilyen kis hirtelen vagyok, hát egészségemre...
Amikor elértem a már nagyjából egyesült szigetecskéket , a legnagyobb megdöbbenésére lángokban találtam. Lángolt, égett az egész. A szép nedves puha zöld fű már sehol. Folyni kezdett de csak szép lassan a könnyem meditáció közben. Közben néztem néztem egy darabig. Majd teljesen leégett a fű, minden ami éghető volt. Ott maradtak a szigetek egyben, de feketére égve, körülötte víz. Ekkor azt gondoltam, már mindegy, és akkor égjen csak, én újra meggyújtom. Gyufával megpróbáltam, de nem volt mi meggyulladjon már a felszínen. Ekkor benzinnel leöntöttem az egészet, és azt gyújtottam meg. Még hatalmasabb lángolás, további könnycseppek a szememből. De végignéztem. Még mindig sajnáltam a szép zöld füvet. A végén ez a tűz is elült. Ugyanugy ottmaradt a feketére égett sziget a vízben. Próbáltam víz alá nyomni egyben az egészet, hátha lemossa, de nem mosódott le, fekete volt. Ekkor az jutott eszembe, hogy megfogom az egészet, és összegyúrom gombócba. Ezt tettem. Egy gombóc lett, földgombóc és valahogy kissebbedett. De a vége is az az érzés volt, hogy szeretném vissza a szép zöldellő szigetcsoportot, bár motoszkált bennem hogy most már egyben vannak a részek és elvileg az volt a cél. Azért a gombócot fogtam szépen a kezemben.
Majd jött a másik, a férfi és a nő előhívása, mert érzetem hogy ott vannak. Ugyanúgy szemben álltak egymással, megfogták egymás kezét, és amíg én körülnéztem, nem jön-e más is, mire visszanéztem, szeretkezni kezdtek, de ez nekem rossz testérzetekkel, valamiféle szenvedéssel járt, és ledöbbentem. Nem tudtam beazonosítani, miért. Talán az volt, hogy engem kijátszottak, mikor épp nem néztem oda? Meg hogy igazából eddig nem úgy tűntek, mint akik ennyire jóban vannak, lehet csak ez zavart… Vagy simán csak hogy az életben nem szoktam szeretkező párokat nézni? És közben ez énbennem játszódott ugye belül, és igen rossz érzésekkel járt testileg. Ez felkavart. Néztem őket egy darabig, meg érzékeltem, de összességében nem pozitív érzés volt. Ezt még érlelni kell.
Majd próbáltam előhívni azt a személyiségrészt, akitől az ered, hogy amikor ő a legerősebb vagy ő van felül, hogy le akarok lépni, kilépni – most már szinte nem, de még elő-előtűnedezik pillanatokra. Előjött. Egy köd alak, aki konkrétan el tudott tűnni majd előjönni megint ködösen, majd megint eltűnni pulzálva. Mintha lenne is meg nem is, néha jobban nem. Amit mindig én is próbáltam. Ezt megcsinálta párszor, közben nekem a testérzeteim ugyanezt mutatták, a magamból kilépést, meg visszatérést. Majd hirtelen elkezdett fájni egy régi sebhelyem, amivel soha semmi probléma nem volt, egy gyerekkori sérvműtét hegje, amiről épp annyit tudok, ott egy pici heg, mert volt vmikor egy ilyen műtétem. . . Elkezdett fájni, és amikor próbáltam kideríteni, ennek mi köze a köd-fickó (férfi volt) személyiségrészemhez, akkor valami olyan volt, mintha ő akkor csatlakozott volna hozzám (ez lehetséges???) vagy akkor vált volna ilyenné (nem ez a valószínűbb?), ez nem volt világos. Közben fájt a sebhely, majd enyhült, elmúlt. Ennél többre nem jutottam vele kapcsolatban, más nem derült ki, hogy mi történhetett, ki ő és miért csinálja ezt az eltűnedezést, nekem miért kellett azt csinálnom és mit szeretne ezzel. Még nem tudom, ez mire lesz jó, mert olyanról már van tudomásom saját élményből, hoyg már az anyaméhből is visszakozni akartam, mikor rájöttem, hoyg már nem lehet, az az út már le van zárva ami addig szabad járkálás volt a két világ között, szóval emiatt nem gondolom, hogy a sérvműtétnél indult volna, vagypedig nemcsak a ködfickó a felelős...
Most hagyom állni az egész dolgot egy kicsit. Sanyi is azt írta, hogy a következő hetekben egyszer-egyszer érdemes megismételni – persze én nem vártam… :-) Talán ezért is volt ez így sok egy kissé (vagy azért is mert többmindent kavartam egybe egy meditációba?), egy napig jó szarul voltam, de már helyreálltam. Bár nem bánom. Amúgy sem meditálok, csak nagynéha, és halmozni most nem akarom, inkább hagyom folyni a dolgokat, és majd később ránézek.
dolgozott a meditációban.
A jövőbeni én ereje, szeretete és megoldási módszerei hiányoznak belőle. Próbáld ki, ha legközelebb előveszed a témát, hogy mielőtt a problémák uralnák a terepet, megjeleníted a felsőbb énedet valamilyen formában.
Mert bármilyen nehéz életeken kell átvergődnünk magunkat, eljutunk oda, hogy emberként jól élünk, termékeny vidéken, harmóniában. Ha rá tudunk nézni erre, sok erőt meríthetünk belőle.
Sziasztok,
éppen most csináltam meg és még friss az élmény. Ahogy ellazultam, kértem a személyiségem "alanyait" hogy álljanak egy középen lévő fénysugárba és röviden mutatkozzanak be. Elég lassan indult be a dolog, de aztán sorra jöttek a "részek".
Az első egy kissé elhízott nő volt, mondta, hogy folyamatosan éhes, csokival a kezében érkezett és még láthatóan hízott, ahogy mesélte, hogy sohasem tud jóllakni igazán, csak abbahagyja szünetekre az evést. Hullámzott a körvonala, fura látványt nyújtott.
A második egy liláskék alany volt, aki elmondta, hogy folyamatosan fél, retteg a balesettől, szegénységtől, fájdalomtól és még ha ezek nincsenek is jelen, maga a gondolat szorongással tölti el. Ezért is volt hideg, nyirkos és szürkés-liláskék, amolyan nyálkaszerű. Ő a felelős az ideges vizelési ingerért, amikor még nincs is tele a hólyagom, a körömrágásért, a fogcsikorgatásért és a hajhullásért. Folyamatosan fáradt és nincs kedve semmihez, néha direkt akadályoz meg több más részt, hogy egyszerűen ne tehessenek azt amit szeretnének, hiszen úgysem sikerül, kár a fáradságért.
A harmadik egy vidám, sportos, mozgékony, mindenre kíváncsi lány volt, hosszú lófarokkal (korábban hosszú hajam volt) és mondta, hogy ő vitt el utazásokra, a fizikai munkákra, takarításra, kirándulásra, mozgásokra, életöröme sugárzott, szerette a nyelvtanulást, minden aktív és örömet okozó tevékenységet. Neki köszönhettem amikor "észrevétlenül" tehát nem arra koncentrálva lefogytam, rengeteg energiám volt, és ennek hatására még többet tudtam tenni. Ő készítette és készíti ma is a listákat az elvégzendő tevékenységekről, pipálja ki, ha kész és rendszerezi az életemet. Megmutatta a fényképet, ahol viszonylag kicsi volt a fenekem, sportolásnak köszönhetően és az azt mondta, hogy az ő feneke volt :o) végre megmutathatta!
A következő egy szőke göndörhajú kislány volt, aki minden hétvégén kéri, hogy menjünk haza a szüleimhez, hogy ott újra gyerek lehessen, szabadon játszhasson, gondtalanul élhessen. Ő csodálkozik rá a pókra ahogyan szövi a hálóját, a mesékre amiket imádok, a narrátorral készült természetfilmekre, és filmekre, amiket elmesélnek, nagyapa életmeséire, a kutyánkra, aki/ami felismeri valahányszor hazamegyek. Ő is kéri a csokit, és a fagyit, meg vattacukrot és pillecukrot, de ő megelégszik egy normál adaggal.
Az ötödik egy nagydarab férfi volt, mély dörmögő hanggal. Ő kérte a tetoválásaimat, a férfi ruháimat, a bőr dolgokat, amiknek annyira jó az illatuk. Ő akarja a húst/töpörtyűt, sajtokat enni, pedig én már szeretnék leszokni róla, vagy legalább is csökkenteni. Őmiatta hordok lapos cipőket, mert direkt megfájdítja a lábam, ha magasat veszek fel. Szereti a nadrágot, a szoknyában kényelmetlenül érzi magát, le is szokott beszélni róla, ezért szoktam utolsó pillanatban reggel még többször átöltözni, néha teljesen. őmiatta álmodtam azt, hogy szeretek dohányozni, holott nem dohányzom. Miatta voltak nálam kisebb barátaim, akik kissé női tulajdonságokkal rendelkeztek, pont, hogy az ő dominanciáját elviseljék.
A következő egy idősebb vékony nő volt, aki gyerekeket szeretne, nagy családot, de erre ő sem érzi a lehetőséget, szerinte már nem jön össze. De ez elkeseríti, kicsit görbe is emiatt a háta. Szomorú az arca, de a gyerek utáni vágya nem csitul. Nagy az ellentmondás benne, a tépelődés, hogy meg szeretné oldani, de már nem találja magát vonzónak és erősnek, hogy gyereke lehessen.
Az utolsó egy zsemleszínű, közepes termetű kutya volt. Elégedetten leült a fénybe és szinte rám mosolygott. Vele nem volt baj, életerős volt, elégedett és nagyon szép ír szetter/labrador keverék, tehát egyedi és nem tökéletes.
Ezután vártam még, hogy ki/mi következik, de nem jelentkezett több, csak foltok derengtek a homályban és érzések, de ezek már nem álltak össze értelmes lényekké vagy gondolatokká.
Megkértem minden résztvevőt, hogy a középen kiterjesztett fénybe álljon bele. Majd amikor kellőképpen ellazult, akkor maradjon még, de jöjjön a következő, lépjen bele az előzőbe - olvadjanak össze. Ez is sikerült úgy érzem. Mindenki egyetértett, felmelegítette a fény, szinte áttetsző lett mielőtt a következő "belelépett" volna. Végül egy auratest szerű alak állt középen, mindenkit "tartalmazott" ls megnyugtató volt a jelenléte.
Majd kezdtem újra a testemre figyelni, nehéznek és kissé merevnek éreztem a karomat és a lábamat.
De pihenten "ébredtem" és most koncentráltam, hogy ne felejtsem el,amíg indul a gépem :o)
Érdekes élmény volt, még akkor is ha nem lesz később érezhető hatása.
Nagyon részletes leírást adtál a részeidről és jó, hogy felismerted bennük az életedben megjelenő viselkedésidet, szokásaidat is.
Olvasva a fél tucatnyi eltérő karakterű részedről, az jutott eszembe, hogy mekkora káoszt tudnának ezek csinálni, ha mondjuk akkora eltávolodás lenne közöttük, mint egy multiplex személyiségnél?!
Mosolygós szép estét.. :-)
Kedves Sándor.!.
Szeretettel üdvözöllek téged és mindenkit itt.
Tudom, hogy a kérdésem nem ide való, de ahogyan olvasgatom a csodálatos tapasztalásaitokat
felmerült bennem a gondolat, hogy talán kérhetem a segítségeteket is.
- A kérdésem legelőbb : Másokon is alkalmazhatom az itt tanultakat vagy kizárólag csak magamon.?. -
Elmondom miért - e kérdés.
Iker fiaim vannak. ( 26 évesek ) Az egyikük depresszív állapotban van már egy ideje. Már a házból sem akar kimenni, gyakorlatilag a négy fal között éli az életét.
Amiből nem vagyok képes kisegíteni bármivel is próbálkozom. Már úgy érzem minden létező dolgot megpróbáltam. Orvoshoz nem hajlandó elmenni. - Bár őszintén bevallom ez tartanám a legkevésbé járható útnak magam is. Tartok attól, hogy mégis ide jutunk, amit nagyon nem szeretnék.
Miközben olvastalak Titeket azt éreztem, hogy az Ő kis személyisége is ilyen " szétesett ", s talán segíthetne neki ez a módszer. Amit Ő biztos nem alkalmazna magán. Most alkalmatlan is rá. S arra gondoltam előbb, hogy magamon alkalmazva esetleg Ő is javulhatna. Talán azáltal, hogy ha helyre teszek magamban valamit, benne is elmozdulnának a dolgok. S itt jutott eszembe, hogy talán, ha én tenném meg helyette.... Hát erről szólt a kérdésem.
Az ikertestvére most jól van, de ezt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, hogy ikrek, mert ez kihatással lehet a testérre is. S ez már borzasztó lenne.
Nagyon köszönöm Sándor, ha válaszolsz, s nektek is - s szívesen fogadok minden e körülmények között megvalósítható ötletet - gondolatot...
S még egyszer elnézést az ide illesztett kérdésért. Köszönöm.
Szeretettel : Angel
Amit tehetsz érte, az, hogy saját magadban rendbe rakod, hogy milyen anya vagy.
Elfogadva őt is és saját magadat is, őszintén.
A depresszió azt jelenti, nincs kedve ahhoz az élethez, amit élni lenne képes. A változtatáshoz pedig nincs ereje.
Ha Te akarod helyette megoldani, még jobban belenyomod a tehetetlenség érzésébe. Ő született másodiknak?
A változtatás legmeghatározóbb mintája maga a születés. Az önértékelés alapja pedig a szülők elfogadása és visszajelzése.
Milyen példát mutatott az apa, és hol van ő ebben a történetben? Mi akadályozza, milyen múltbeli trauma az öröm megélésének a képességét?
Még valami nagyon fontosat tehetsz, azon kívül, hogy elfogadod, nem vagy szuper és hős anya, aki képes megmenteni a gyerekét.
Azt, hogy elfogadod hogy létezik hozzáértő segítség, lelki segítség, méghozzá nem orvos és nem gyógyszer formájában. Segíteni azon az emberen lehet, aki kéri. Neked helyette dönteni már nincs módod, ezt akkor tehetted volna meg, amikor még kiskorú volt.
Elmehetsz Hellinger féle családállításra, hogy rendezd kettőtök viszonyát. Neki viszont véleményem szerint az apjával, a testvérével és más családtagokkal is lenne rendezni valója. Példát mutathatsz, de a saját útjától Te megmenteni nem tudod.
Mindenképpen értékeld át a hozzáállásodat, ezt külső segítség nélkül is megteheted. Azzal hogy a problémára fókuszálsz ahhoz adod az energiát. Lenyomod a fiad a saját negatív hozzáállásoddal. Örülj neki hogy az ágyból felkel. Ez már sok esetben hatalmas teljesítmény egy depresszióstól.
Nézzétek meg, Byron Katie mit mond a depresszióról
Ő most tanulja saját magát összerakni. Engedd meg neki, hogy az legyen, aki.
Ebből a videóból egy pár mondat, most éppen a te a fiadra vonatkozóan:
"nincs elromolva"
"ez a feladata" (most)
"valakinek ezt is el kell végeznie" (és ő elvégzi, mert más nem végezheti el helyette)
Ezek nekem nagyon találóak! Én nem éreztem azt, és most sem érzem, hoyg akkor el lettem volna romolva, elötte és most meg nem vagyok. De nem bizony. Viszont kivülről szinte mindenki azt hitte... :-)
Kösz a videót, Kati! Egy ilyen mindig segíthet, hogy kicsit kevesebben higgyék, hoyg bárki is elromolhat.
Nem ismerem Byron Katie módszerét, valószínűleg azért nem értem, hogy mire lesz az jó, ha beláttatja a depressziós nővel, hogy minden úgy van jól, ahogy van!
Az igaz, hogy vannak, akik azért esnek bele egy betegségbe, hogy azt megtapasztalják minden fájdalmával, nehézségével együtt, de a többségnél a betegség más megoldatlan lelki problémák következménye. Vagyis ha egy ilyen ember elkezdi úgy látni-értékelni a helyzetét, hogy ez így a helyén van, akkor pont hogy lebeszélte magát a megoldás kereséséről, így sosem fog eljutni a gyógyulásig!
Alapjaiban hibásnak tartom azt az érvelést, hogy: Nekem is ugyan ez volt a bajom és én így meg így jöttem ki belőle...
Ez azt feltételezi, mintha minden tünetnek csak egy eredendő oka lenne, így ha Neked is ugyan az a tüneted, akkor az okok és a megoldás is ugyan az lesz, mint az enyém!
Ez sajnos nem ilyen egyszerű!
A depressziónak annyiféle oka lehet, hogy így látatlanban diagnosztizálni vagy tanácsot adni csak találgatás lehet! Talán a legtöbb depisnél igaz, hogy valami korábban meg nem élt és elfojtott fájdalom, düh, indulat, szomorúság, ...érzelem a valódi ok, de hogy pontosan melyik, azt csak mélyebb feltárással lehet kideríteni.
Márpedig, ha ezeknek nem jár utána a beteg vagy a beteggel együtt a terapeuta, akkor nem hiszem, hogy a "Minden úgy tökéletes, ahogy van" gondolattal ez magától kigubancolódik majd.
Az, hogy a videóban szereplő nő évtizedek óta nem találta meg az okot, nem jelenti feltétlenül azt, hogy nincs is ok, vagy nem kell azt keresni! Jelentheti azt is, hogy egyszerűen rossz helyen kereste, vagy amit talált, azt rosszul értelmezte, kezelte.
A homeopátia pl. ugyanazt a szert adja különböző embereknek látszólag különböző problémákra,és nem ugyanolyan szert ad látszólag azonos problémákra különböző embereknek.
Üdvözlettel :felacso
módszere és a Tied abszolút közel áll egymáshoz, jól kiegészítik egymást:-)
A kiegészítésre azért van szükség, mert nincs egyetlen és tökéletes módszer, mint ahogy mondtad, minden ember problémája más és más ha a részterületeket vizsgáljuk. Byron Katie abszolút kezdőkkel foglalkozik, az ő módszerét bárki tudja használni.
Byron Katie megkérdőjelezi azokat a dolgokat, amibe az egó kapaszkodik. Azért láttatja be a depresszióssal hogy a világ tökéletes, mert ezt a világot egy tökéletes lény álmodja, minden más illúzió!
Byron Katie a változás első lépéseként az adott problémára adott magyarázatokat kérdőjelezi meg.
Nem jellemző rá az, hogy felhozza a saját esetét, azt hiszem csak ebben a videóban hallottam.
Szerinte a változás abban az esetben indulhat be ha a helyzetet és önmagunkat elfogadjuk, különválasztva a valódi lényünket az elme által generált automatikus negatív, önpusztító gondolatok zajától. Megkérdőjelezve elsősorban azt, hogy a másik embernek változnia kell ahhoz, hogy nekem jó legyen.
Magyarul a módszer lényege, nem a hang vagyok a fejemben! Ki vagyok én?
Biztos hogy az emberek baja nem ugyanaz?
Szerintem a gyökere valójában azonos, mégpedig az, hogy egy illúzióval azonosítjuk magunkat, minden baj és szenvedés ebből fakad! Keressük azt, hogy kik is vagyunk valójában.
Humanisztikus pszichoterapeuták nagyon jó eredményeket értek el pusztán az elfogadással. Szerető és elfogadó közegben az öngyógyító folyamatok beindulnak. Természetesen nem mondom azt, hogy minden esetben ez a jó módszer, viszont a módszer van akinél működik.
A videóban szereplő nő felkelt az ágyból és eljutott Byron Katiehez. Ez volt a változás első lépése. A többi utána következik.
Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy az adott probléma, mint például Angel fiánál a világtól való elzárkózás, sokkal mélyebb elemzést igényel. Ezért tettem fel kérdéseket és Angel válaszai alapján még több fogalmazódott meg bennem. Egyáltalán nem biztos, hogy ez depresszió, és ha az, annak is van több fajtája és súlyossági foka.
Dr Frecska Ede például azt tanítja, hogy ha van egy jó tipp az adott betegségre, a terapeuta mindenképpen rögzítse a másik, sőt harmadik lehetséges lelki problémát. Így nincs az a veszély, hogy az adott pszichiáter vagy pszichológus egóból nem képes átértékelni az első diagnózist.
Amikor a lélek megtervezi az útját több leszületésre, tudatosan kerül bele a szélsőséges állapotok megtapasztalása, mint a depresszió például.
A saját tapasztalatom az, hogy a legátütőbb spirituális csúcsélmények jöhetnek létre a mélypontról való átbillenésből. Byron Katie a teljes elutasítottságból billenti át őket a másik végletbe, ez egy módszer ami működik, megadva az első lökést a változáshoz.
Az összes módszernek helye van, annak is hogy gubancolódjon a probléma magától, annak is hogy gubancoljuk magunknak, meditációban, önismereti munkával és annak is ha segítséget kérjünk és kapjunk hozzá.
Angelnél két dolognak lenne érdemes utána nézni. Az egyik, hogy szerintem kellene csinálni először elfogadás meditációt, a másik ember személyiségébe való belenyúlkálás előtt, hogy fogadja el azt a helyzetet, abban a formában, hogy ez az élete végéig így marad és a gyerekről neki kell gondoskodnia. Ez a Te gyakorlatod, Sanyi :-) a legrosszabb jövő megélése és elfogadása meditációban. Ugyanis ez a helyzet tanítaná őt, ha hagyná. Ha megtanulja amit el kell sajátítani, akkor nyitott az út a változás előtt.
A másik pedig, amivel nekem gondom van, hogy egészséges fiatal felnőtt személyisége nem esik csak úgy szét. Négy évre. Attól hogy az apa elment. Kell ott lenni egy sokkal korábbi törésnek. Vagy a probléma nem depresszió. Azért javasoltam a Hellingert, mert ott nem kell tudni kimondani az igazat, hiszen maga a mező megmutatja a gyökér okot.