Milyen egy igazi megvilágosodott?
Sokat beszélgettünk már megvilágosodásról, megvilágosodottakról és bizony rengeteg féle véleményünk van róluk.
Vajon tudjuk-e, milyen egy igazi megvilágosodott?
Milyen elképzeléseink vannak róluk? Ezekből melyek igazak és melyek csak a mi kivetítéseink?
Tudhatjuk egyáltalán, hogy ki a megvilágosodott, mielőtt elérnénk a megvilágosodást?
És mit szólnak mindehhez a Megvilágosodottak?
Feszegessük együtt ezeket a kérdéseket, hátha megtaláljuk az igazságot!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Talán a témaindítás egyik legfőbb tisztázni valója az, hogy mit is értünk megvilágosodás alatt?
Szerintem vannak olyan állapotok amikor az addig egóval, testtel azonosuló lélek felismeri, hogy ki is Ő valójában. Ezek a felismerések tarthatnak percekig-napokig vagy még tovább is, és a lelki fejlődéssel egyre szaporodnak, egyre tovább tartanak. Az átállás az egoval, testtel való azonosulásból > a lélek Önfelismeréséig, egy hosszabb, fokozatos folyamat. Sok-sok tudatosításba és így időbe is telik, mire a lélek el tudja engedni addigi illúzióit és teljesen belátja a végső igazságot.
Ezt az átmenetet és nem hívom megvilágosodásnak.
Az átmenet során egyrészt már ott él benne a felismerés, hogy Ő a lélek (vagy Önvaló, ahogy mások nevezik).
Másrészt, bár egyre fogyva, de még él benne az egója is, így annak játszmái, fájdalmai, félelmei és vágyai még meg tudnak nyilvánulni. De ez nem baj, sőt egy segítség számára, hogy az Önvaló okozta üdvösség-boldogság-szeretet mindent elnyomó élménye mellett biztosan észrevegye, hogy még maradt feldolgozni valója.
Mivel ekkorra már nem olyan erősek az ego-részek, hogy nagy bajt kavarjanak az életében, ezért az egyik legnehezebb ellenállni annak a kísértésnek, hogy átadja magát a lélek fényének és annak tökéletes tündöklésében tetszelegjen. Igen gyakori, hogy ezt a szintet elérők jó időre megállnak a fejlődésben, mert a lélekkel való azonosulásuk miatt nem éreznek késztetést a maradék ego-részek feloldására. Komoly szándék és megkülönböztető képesség kell ehhez a lelki munkához, hogy a gyakorló észrevegye a tökéletes és a majdnem tökéletes közötti apró különbségeket is!
Egy példával szemléltetve, képzeljük el, hogy elindulunk gyalog Budapestről Szegedre és több napi gyaloglás után már a város határában vagyunk, amikor egy barátunk mobilon hív, hogy megérkeztünk-e már Szegedre?
Talán ekkor már sokan azt mondanák, hogy igen, megérkeztek, pedig még valójában nem. Majd ha begyalogoltak a város központjába, akkor mondhatják, hogy ott vannak.
Megvilágosodás számomra az, amikor a lélek teljesen elengedte addigi téves önazonosulásait és végleg eggyé vált Önmagával.
Fontos látnunk, hogy mindez csak az én szóhasználatom, és lehet hogy más, másnak nevezi az adott tudatállapotot. Például van, aki már azt is megvilágosodásnak hívja, amikor egy felismerése születik a beigli sütés hőfokát és időhosszát illetően. : ))
Mivel a magyar nyelvben nincs külön szavunk-fogalmunk a fentebb említett tudatállapotok megkülönböztetésre, így érdemes lenne megvizsgálni, hogy pontosan milyen különbséget tulajdonítanak a különböző samadhi elnevezéseknek a jógában?! Mivel a jógik rendelkeznek a témát illető legtöbb tapasztalattal, így nagyjából bízhatunk a samadhi-elnevezések közötti különbségek meghatározásában.
Szerintem, az a3140 által felhozott példák is az ego megnyilvánulásait támasztják alá olyanoknál, akik egyébként már nagyrészt azonosultak Önvalójukkal, sőt hírdették, tanították annak végső igazságát:
"Amikor Jézus szidalmazások közepette kikergette az árusokat Isten házából, akkor feléledt az egója?"
Szerintem Jézus a megfeszítése előtt még jelentősen küzdött magában azon, hogy nem értette, miért nem fogadják el, -be az emberek Isten tanítását. Ez dühöt, haragot ébresztett benne, amit a világa vissza is tükrözött: több helyről elzavarták, végül megfeszítették.
Csak a kereszten látta be, hogy nem rossz indulatból teszik, hanem tudatlanságból. Egyszerűen még nincsenek azon a szinten, hogy megértsék: Mi a helyes és bölcs út, mi vezet a békéhez, igazsághoz, teljességhez?!
A kereszten megértette a tudatlanokat is, ezért meg tudott nekik bocsájtani. Ez volt az utolsó, amit helyre kellett tennie magában, így érte el a kereszten a megvilágosodást, aminek különböző égi jelek is tanulságát adták.
"Amikor Sankara sorban kihívta a spirituális vezetőket, hogy vitában legyőzze őket, akkor feléledt az egója?"
Vajon egy megvilágosodottnak szüksége van arra, hogy vitában győzzön le másokat? Miért nem elég, hogy kinyilvánítja az abszolút igazságot, amitől mindenkinek leesik az álla/egoja és belátja, hogy addig tévedésben élt?
"Amikor Nisargadatta Maharaj cigivel a szájában dühösen verte az asztalt, mert hülye kérdést tettek fel neki vagy mert nem értették meg a tanítását, akkor feléledt az egója?"
Vajon egy megvilágosodott miért nem érti, hogy azért tesznek fel neki hülye kérdéseket, mert tudatlanok és onnan nem képesek bölcs kérdéseket feltenni? Ezt még én is értem és nem húzom fel magam mások tudatlanságát, pedig nem vagyok megvilágosodott. Vagy az vagyok, csak nem vettem észre? ; )
De nem csak Őket lehetne itt felsorolni, hanem az összes szentet, megvilágosodottat is, akinek szentségéről, megvilágosodásáról komolyabb viták alakultak ki a történelem során.
Hiába védekeznek Ők vagy híveik azzal, hogy egy megvilágosodott bármit megtehet abszolút állapotában, azért azt nem vesszük be, hogy például az egyik csak azért gyűjtött össze több tucat Rolls Royce-t, a másik pedig azért fajtalankodott tanítványai gyermekeivel, hogy ezzel is tanítson minket tudatlanokat!
Véleményem szerint, egy megvilágosodott tökéletesen a helyére kerül és egy-egy szélsőséges megnyilvánulásától eltekintve - ami tényleg a tanítást szolgálja -, az esetek nagy részében középen, egyensúlyban van, neki már nincs szüksége a szélsőségek megélésére.
Vagyis ha rendszeresen ordítozik, kiborul, valamit erőltet, vagy valamihez ragaszkodik, azt nem a tanítás miatt teszi, hanem mert ott nyilvánul meg a még meglévő egoja.
A fentebbi példák mind ezt mutatják.
...a felsoroltak között megvilágosodottat...
És szerintem nem is fogsz rajtuk kívül sem, mert az úgy ahogy van, nem létezik.
Legalábbis abban az értelemben, ahogy azt többen elvárnák, a teljes ego-nélküliség állapotában.
Lehet valaki nagyon "fejlett" olyan témákban, amelyekről csak könyvekben olvashatott, de a létező, valóságos Világban emberfia még nem találkozott vele, ám mindez csak fantazmagória, illúzió.
Egymásra licitálva a semmiből rakják össze a még nagyobb semmit...
Szerintem. :)
és a tanítvány beszélgetése, részlet az Üresség Tánca c. könyvből
Tanítvány
- Úgy hallottam hogy erről a második megvilágosodásodról három hónapig egy szót sem szóltál a zen mesterednek. Számomra ez nagyon furcsa.
Adya
- Egyszerűen nem láttam okát, hogy elmondjam. Az egész annyira teljes volt önmagában. És bár egyrészről nagyon különleges volt, másrészről a leghétköznapibb dolgok közé tartozott amelyet valaha megéltem. Nem éreztem utána, hogy rohannom kellene, hogy világgá kürtöljem. Nem volt szükségem megerősítésre. Nem volt szükségem rá, hogy megosszam valakivel, sem arra, hogy megértő fülekre találjak. Hiszen az egész épp arról szólt, hogy elengedtem az összes ilyen pszichológiai késztetést. Ami miatt mégis elmondtam neki három hónap után, az azért volt, mert rájöttem, ő tizenöt éve csak erről beszélt nekem, és szívét-lelkét beleadta, hogy segítsen az ide vezető úton. Úgy gondoltam, örülne neki ha tudná.
:-)
Másik részlet
Adya
- Én magam elég csendes ember vagyok - a szatszangon kívül. De a tudatosság megannyi formát ölthet: jószívűség, játékosság vagy akár a legmélyebb csend formájában is megjelenhet.
Nekem ő hiteles a maga csendes, szerény módján. Az igazság a csendben van és nem az ordítozásban.
Nem szeretnék pálcát törni egyik irányban sem. Mikor két álláspont egymással szembe helyezkedik, jó tudni és elfogadni annak lehetőségét hogy esetleg mindkettő tévedésen alapszik: ugyanúgy lehet, hogy mindketten tévedtek - vagy esetleg mindkettőtöknek igaza van - egy bizonyos szinten ;-)
Ettől függetlenül itt egy idézet az én vesszőparipám, a Jó Öreg Doki tollából:
(...)
K: Van észrevehető különbség a szent és a bölcs között?
V: Igen, talán mondhatjuk ezt. A spirituális megtisztulás és tökéletesedés útja olyan személyiséget eredményez, amelyet „szenthez illőnek" vagy tisztának látunk. A megvilágosodott bölcset viszont nem érdekli sem a test, sem a személyiség, ezért a hétköznapi ember számára nyersnek vagy elhanyagoltnak tűnhet.
Nisargadatta Maharaj (akinek tudati szintje 700-as feletti) például füstszűrő nélküli indiai cigarettát szívott, felindultságában az asztalt csapkodta, és hétköznapi személyiségének megfelelően nyilvánult meg. Egy zen mester elég goromba és szűkszavú is lehet. A szeretet azonban mindnyájukban azonos, mindössze másképpen fejeződik ki.
K: Ezek szerint a test és a személyiség fejlesztése időpocsékolás?
V: Eltereli a figyelmet, és másra fekteti a hangsúlyt. A test a természet terméke, és nem igazán érdekes, hogy mit tesz. Az elme és a személyiség a társadalmi környezet, a családi hatások és a kulturális programozás terméke. Egy pallérozott és művelt személy kellemes és értékes eszköz a társadalom számára, de nem azonos az Énnel. A megvilágosodás felé közeledve nyilvánvalóvá válik, hogy az én nem ugyanaz, mint az Én, bár ez utóbbi magába foglalja az előbbit.
K: Lehet valamelyik spirituális út jobb, mint a másik?
V: Két úton haladhatunk - vagy azon, amely egyenesen a célunkhoz vezet, vagy egy ráérős úton, amelyen felfedezzük a vidéket, és ellátogatunk az összes látnivalóhoz. A legtöbb spirituális kereső a ráérős úton jár, még ha nincs is ezzel tisztában. A többség számára azonban kétségkívül ez a legmegfelelőbb út. Ez nem rossz, nem is időpazarlás, egyszerűen ez válik be nekik a leginkább.
A valóságban az idő pusztán illúzió és látszat. Ha egyszer a spirituális cél mellett döntünk, igazából nem vesztegetünk el semennyi „időt". A végén nem számít, hogy ezer vagy egyetlen élet alatt jutottunk el a megvilágosodáshoz. Ugyanoda jutunk.
(...)
Ha nem foglalkoznánk spiritualitással, akkor is érdekelne minket megvilágosodás? Ha tényleg olyan egyetemes dolog, akkor mindenkinek kéne érezni a szükségességét, mégse tűnik így.
Mi az ami minket a megvilágosodásra motivál? Miért fontos ez?
Milyen alapon ítélhetjük meg valakiről, hogy megvilágosodott-e, ha mi magunk nem vagyunk azok? Vagy azok vagyunk csak nem tudjuk?
Engem ezek a kérdések foglalkoztatnak jelenleg.
Nekem volt már olyan állapotom, többször is, amiben magam a megvilágosodást/megvilágosultságot véltem felismerni, de a spirituális tanokban megfogalmazott megvilágosodásnak csak nyomokban volt köze hozzá. Azokat jellemzéseket melyeket a tanokban olvastam, kevesebbnek éreztem ahhoz az állapothoz képest amit én megéltem. Úgy érzem, hogy a mai spiritualitás nem tölti ki a megvilágosodás tényleges valóságát, még elméletben sem. Inkább erkölcsi útmutatást látok a legtöbb tanítás mögött mint a megvilágosodást. Szóval ha egy megvilágosodottat akarunk megítélni, akkor ne a mai spiritualitásból induljunk ki, még ha ez ellentmondásosnak is tűnik.
Egyébként szerintem a teljesség vagy tökéletesség kifejezések jobban illenek ide. A megvilágosodás nehezen megfogható fogalom.
Ez egy vélemény. Nem az enyém ,de tetszik:)
,,A lélek neve latinul spiritus, a spirituális jelentése tehát lelki, szellemi. Régen megvolt a helye az emberek életében, nem beszéltek róla, hanem élték.
Azután jött egy kor (kór?), amiben az anyag, a fizikai világ lett az isten, akkor ledegradálták, és butaságnak tartották.
Most ismét előtérbe került a spiritualitás, talán mert rájöttünk, hogy a lélektelenül élt élet szívtelen? Mostanság többen is vesszük a fáradtságot, letörölgetjük a port a lelkünkről (amit a pszichológia tudománya valamennyire feltérképezett), újraolvassuk, újraértelmezzük a spiritualitást, és megpróbálunk ismét a lelkünkben rejlő bölcsesség szerint élni. Nem beszélünk róla, hanem megéljük, és akkor kiderül, hogy a spiritualitás nem más, mint a mindennapok tudatos megélése, az itt és most megélése, vagyis a spiritualitás maga az ÉLET. Ahogy félredobjuk jelmezeinket, és megéljük valódi önmagunkat, akkor kezdődik el a valódi életünk.''
http://www.spiritualiselet.info/#top
Milyen egy igazi megvilágosodott?
Hmm... hát hogy is mondjam.. semmilyen?
Bármit írhatnánk, mondhatnánk, a közelében sem járnánk annak, hogy meg tudjuk fogalmazni, milyen egy megvilágosodott.
Ráadásul az egész teljesen felesleges is. Sem mi, és sem a megvilágosodott ember nem lesz sem kevésbé, sem jobban megvilágosodva, attól, hogy elképzeljük őt mindenfélének a magunk tévképzetei alapján.
Egy megvilágosodott is pontosan ugyanannyira olyan, amilyen, mint mi. Teljesen. Mi is teljesen olyanok vagyunk, amilyenek, és ő is teljesen olyan, amilyen. A különbség annyi, hogy ő tudja magáról, hogy teljesen olyan, amilyen, mi meg nem. Mi meg vagyunk róla győződve, hogy nem vagyunk teljesen olyanok, amilyenek, nekünk még változni KELL, megvilágosodni KELL, javulni KELL, tudatosodni KELL, meditálni KELL, mindent KELL, csak olyannak NE KELLJEN lenni, amilyenek vagyunk. Na ez a sok KELL, KELL, KELL tesz csak látszólagos különbséget köztünk és egy megvilágosodott között. És ezt a különbséget is mi csináljuk, nem a megvilágosodott. Nem ő válik többé a megvilágosodással, ő teljesen olyan marad, amilyen. Mi vagyunk azok, akiknek KELL a különbség, mert csak úgy érezzük magunkat valakinek, ha valamiben különbözünk attól, aki teljesen olyan, amilyen, és akit ez még csak nem is érdekel..
Egy magasabb tudatszinten lévő emberre igaz, amit írsz. De hogy felismerjük a személyiségünk működését, csapdáit, lebontsuk azokat a falakat, amelyekkel elválasztottuk magunkat az Énünktől, ahhoz kell egy határozott, tiszta, őszinte szándék. S első lépésként talán be kell ismernünk, hogy kell változni, kell önismeretet tanulni, kell meditálni,….Az önmegvalósítás útján majd valóban kezdenek fogyni a „kell”-ek, a vágyak a különbnek, jobbnak látszani másoknál, de sokunk útjának része ez a folyamat is.
Attila állítja magáról, hogy megvilágosodott, a környezetének egy része pedig ezt megkérdőjelezi. Azon gondolkodtam, számít-e, hogy ő megvilágosodott-e vagy nem? Nem lehet, hogy ez is egy egós harc, amikor jelentőséget adunk egy dolognak ami talán nem olyan fontos. Mint mindenben mostanában, bizonytalan vagyok, de talán mégis a fő motivációját kellene meglátnunk, hiszen segítő szándékkal fordul az emberek felé. Én ott voltam a budapesti satsangon és megkérdeztem tőle, hogy honnan tudja, hogy ő valóban megvilágosodott? Azt válaszolta (ha jól emlékszem, én így emlékszem): "Jó kérdés, de mit számít, ha boldog vagyok." Persze lehet, hogy számára ez önbecsapás, és ha magának hazudik, akkor talán másoknak is. De ha ez így van, akkor ez neki is és a környezetének is egy tanítás. Már sokszor feltettem magamnak a kérdést, főleg a magam életét nézve, hogy nincs-e olyan, hogy szándékosan "tesznek" minket süketté és vakká, kvázi hülyévé, hogy x rossz tapasztalatokat megéljünk? Azt vettem észre, hogy a hülyeségeimre, a hibázásaimra is szükségem van adott következmények megtapasztalásához és az ebből következő konzekvenciák levonásához. Lehet, hogy csak be kéne fogadni, hogy amíg élünk, hibázunk, sokszor süketek vagyunk és vakok, de ezen tapasztalatok birtokában többek is leszünk. Tehát minden úgy jó, ahogy van.
Az önbecsapásokra azért van szüksége az egónak, mert szereti magát többnek feltüntetni, mint ami, sikerorientált és kerüli a negatív érzelmek átélését.
Ha Attila megelégedett volna azzal az állítólagos 800 emberrel, akik ismerik a tanításait, ha minden valóban úgy lenne jól az ő világában ahol van, nem próbált volna nyílt és kevésbé nyílt agresszivitásával tért hódítani ezen az oldalon, ahol a hírlevélre beregisztráltaknak a száma 20.000 körül van, akkor elkerülhette volna a visszahatásokat.
Az összes válaszában kering ekörül, hogy falka, plusszolás, követők száma, szuperegók. Miért ez a kérdés a legfontosabb az ő világában?
Rá is jött, valahol itt a bibi, mert kivonult az oldalról :-)
Kriszti, a Sanyi már feszegetett veled kapcsolatban egy nagyon fontos kérdést, a felnőtté válás kérdését. Mit jelent felnőtté válni? Felvállalni, hogy nem kenem másra, felsőbb erőre hogy engem ilyenné "tesznek".
Tudatosítás annyit jelent, a legmélyebb igazságot megtalálom és elfogadom hogy mi a problémám, mi a gyökere, mi a megoldása. Teszek érte vagy további illúziókat dédelgetek.
Tudom Kati, azt hiszitek, hogy nem teszek érte. Nap mint nap teszek, de valami nem stimmol mégsem. Természetesen nem akarom a módszerre kenni a dolgot. Továbbra is vizsgálom a dolgaimat és teszem, amit tudok. De most arra jutottam, hogy talán be kéne látnom, hogy itthon, egyedül nem fog menni. Talán túl kicsinek, jelentéktelennek éreztem a gondokat (meg magamat is), amiket ki kell oldani és úgy érzem, hogy minden önálló próbálkozásom hiábavaló. De mint te is és Sanyi is tudjátok, pont ezzel a minőséggel van gondom. Egyet tudok mondani, hogy van bennem még kitartás és nem adom fel. Addig megyek, míg meg nem találom a megfelelő módot, amivel végül is kioldhatom a blokkokat. És befogadom, ha ez most nem kizárólag önálló munka eredményeként születik meg. És ezt nem azért teszem, hogy bebizonyíthassam, hogy látjátok, megteszek mindent, de mégsem változik semmi, hanem mert valóban szeretnék eredményeket elérni. Nem vagyunk egyformák, egyszer előre megyünk, máskor visszacsúszunk. Szeretném nem a felsőbb erőkre vagy egyéb másra, kívülre tolni a felelősséget, de néha úgy érzem, mintha megtolnának különböző érzelmekkel, negatív és pozitívakkal egyaránt és néha tényleg úgy érzem, mintha csak marionett bábu lennék. Azért utaltam erre a "fentről jön" vagy "odafent kézben tartják" dologra az előző hozzászólásomban, mert úgy tapasztaltam, hogy az eddigi hülyeségeimnek, hibáimnak kivétel nélkül volt pozitív haszna és minden alkalommal eljutottam általuk egy olyan felismeréshez, ami nélkül szegényebb lennék. Ettől még nem szeretném ezt úgy feltüntetni, hogy az ezen érzelmek hatására bennem fellépő cselekedeteim nem az enyémek lennének és mindezt nem arra szeretném használni, hogy kijelenthessem, én nem tehetek róla és nem akarom vállalni a következményeit. Inkább azért írtam le, mert ha ez egy tévedés, akkor legalább tudatosul bennem és igyekszem jobban a körmömre nézni ebből a szempontból.
Kriszti, javasolok néhány dolgot. Mindegyik más-más oldalról közelíti meg a problémádat. Válaszd azt amelyik a legjobban "fekszik".
Azt mondod, "valami nem stimmel.
Az első (tudatos analizálás): kérdezd meg magadtól, hogy honnan tudod, hogy nem stimmel valami? Van elképelésed, hogy milyennek kéne lenned, (lennie az életednek) ha stimmelne az a valami? (Legjobb, ha leírod) Tehát a célod, hogy olyan légy? Milyen is? Úgy viselkedj? Hogyan? Honnan indultál, és hol tartasz most ezekhez az elképzelésekhez képest? Mit kell még tenned? Mi mindened van ahhoz, hogy megtedd? Mire van még szükséged, és honnan fogod megszerezni?
A következőben teljesen a tudattalanodra fogsz támaszkodni. Érezd a testedben azt a dolgot, ami nem stimmel. Nem kell megfogalmaznod, csak érezd. Majd keress egy megjelenítő tárgyat. Tudod, az állításokon személyeket keresünk, de te most tárgyat keress. Bármit. Majd fogd a kezedbe, nézegesd, barátkozz vele. Egészen addig, amíg ennek szükségét érzed. Azután felejts el. :)
(Remélem, nem offoltam szét a blogot. Talán mások is meríthetnek belőle)
Kriszti ,nem tudom mennyire vagy ismerős a csakrák világában,és az azokkal kapcsolatos energetikai lehetőségekben?
Sokszor olyan blokk van némely csakrában,hogy teljesen lehetetlenné teszi magát az eredményes cselekvést is.Ha az ember ilyen blokkba ütközik,akkor előfordulhat,hogy minden igyekezete ellenére nem tud haladni,mert ez többnyire a szomszédos csakrákra is kihat.
Én az alsó 3 csakrára tippelnék.
Nem tudom ,hogy energetikailag tudod e tisztítani a csakráidat,és feltölteni azokat?
Hogy egyáltalán egy kiinduló alapot teremthess aztán a probléma megoldó meditációidnak.
Ismerem ezt az egy helyben topogást,amikor az ember ha megfeszül akkor sem változik jelentősen semmi,pedig megtenne mindet ezért.
Nekem ilyenkor mindig kiderül ,hogy általában az alsó 3 csakrámat jól elzárom a felgyülemlett problémáimmal.
Az 1-es tudjuk,hogy a család ,a gyökerek,egy törzsi csoport tudat,itt még minden egy.
-Az ebből fakadó /családi/,hiedelmminták,,,babonák'',de az annak való ellenszegülés is.
-Bizonyos értelemben a logika,a rend ,a szervezettség,a hűség,tisztelet igazságosság is ide tartozik.
-Energetikai szinten az ember érzelmi,és fizikai egészségének az alapzata./Tehát itt kell a takarítást elkezdeni/
-Az érzelmi és pszichológia stabilitás,legtöbbször a családból és a gyermekévek társadalmi környezetéből ered,tehát itt van mindig a kutya elásva:)
-Ide tartoznak a fizikai lét alapjai is,és az ezzel kapcsolatos félelmek.Túlélés,kirekesztettség,stb...
A 2-es a kapcsolatok ereje.Nem csak az emberi kapcsolatoké,hanem hogy a fizikai környezetünk dinamikáját bizonyos mértékben az irányításunk alatt tudjuk e tartani.
-Minden ilyen összeköttetés,pl.tekintély,pénz,más emberek,a 2-es csakrán keresztül jutnak az energia rendszerünkbe.
Ha elveszítjük itt az irányítást,vagy elég csak az ettől való félelem is,akkor az ide tartozó szervek bizony komoly betegségekkel figyelmeztetnek erre minket.Például az elfojtott kreatív energiák,vakvágányra futott dolgok is mind mint okozhatják ezeket,mint a fentiek./nemi szervek,csípő-,gerinc fájdalamak,izületi gyulladás.Változó korban depresszió, hőhullámok, egyebek.../
-A szexualitással kapcsolatos összefüggése közismert,ezt most kihagynám.
-Itt már nem a csoport tudat van,hanem a személyes azonosságunk,erőnk kezd kibontakozni.
-Viszont milyen félelmeink eredhetnek innen?
Az irányítás elvesztésétől,az irányítottságtól,a különböző körülményektől,állapotoktól való félelem./pl.nemi erőszak,árulás,impotencia,pénzügyi veszteség,cserbenhagyás,elhagyatottság,a fizikai test erővesztésétől való félelmek./Ha rendben van ez a csakra akkor természetesen ezek ellenkezője./
Az önálló pénzügyi és fizikai túléléshez szükséges képességek és kitartás,önvédelem,kockázatvállalás,mindenféle veszteség utáni újrakezdéshez ,az élet újrarendezéséhez szükséges erő.A hivatással kapcsolatos döntésképesség,a tehetség.
/Na itt jól elidőztem,mert ezek nálam is rendre aktuális problémák:)./
,Spirituális szempontból'' az emberi kapcsolataink fontosak itt.Már dualitás van,nem csoport energia,tehát a mi energiáinktól függ mit ,,vonzunk'' be azokkal.
Ami pedig ebből következik azt nem ragoznám,mert nagyon sokszor szó esik itt róla.
Ide tartoznak még a döntés-,választás-,teremtő-szexuális-,kreatív energiák,erkölcsi,pénzügyi energia,személyes erő,
irányítás,túlélés.
/A 3-as csakrával még jövök,mert nem kevésbé fontos ,mint az első kettő./
Én bevallom,most nem én dolgoztam rajtuk /mint korábban/,hanem mással csináltattam meg:) a tisztítást ,feltöltést,de olyan 13 éve a gyökércsakrámba beékelődött fájdalomtól,lelkiismeretfurdalástól szabadultam meg,amit azt hittem ,hogy nagyrészt már feldolgoztam,pedig dehogy !
Amikor egy ilyen blokk felszámolásra kerül,az egy semmivel sem összetéveszthető felszabadító érzés,és az ember azt is tudja,hogy konkrétan milyen problémájától szabadult meg./Nem a problémától konkrétan,hanem attól az elakadástól,amit az a feldolgozatlan probléma okozott./
Amíg ezek a makacs elásott blokkok ott vannak,az ember tehetetlen,nem halad,csak topog egy helyben,és egyre reménytelenebb lesz.
Én ebben többször is jeleskedtem,még mostanság is:) Épp friss ez az ,,élményem ,gondoltam megosztom veled:)
bevallom töredelmesen, reikizek, úgyhogy illik tudnom a csakrák működését és nemrégiben el kezdtem felfrissíteni az ezzel kapcsolatos tudásomat, mert észbekaptam, hogy eléggé felületes a tudásom ezen a téren (is)! Mostanában azonban össze voltam kavarodva, így az ilyen egyszerű megoldások sem jutottak eszembe. Köszönöm, hogy figyelmeztettél.
Üdv. Kriszti
teszel érte :-) A véleményem szerint az a probléma, hogy amikor felszínre hozol egy tudattartamot, ami ki kellene hogy borítson, meg kellene hogy változtasson, akkor a folyamatot fékezed. Nem nyílsz meg a folyamatnak.
Olyan ez mint a kedvetlen szex. Ha nincs igazi oldódás, nincs igazi katarzis, akkor minek. Lehet minden nap csinálni, attól nem lesz jobb :-)
Szerintem az utaztatás mindenképpen fog segíteni, remélem be is számolsz majd az eredményekről.
Mi van akkor, ha csak az egonak fontos a megvilágosodás?
Pont ezt írtam feljebb, hogy csak az egonak fontos a megvilágosodás. :) Mi másnak lenne fontos? A megvilágosodásnak? Neki minek? Az Önvalónak? Neki is minek? Csak és kizárólag az egónak fontos. És abból se mindegyiknek. :)
olyan kis vicces :-)
Azt mondta nekem, nem akar eltűnni, felszívódni, megsemmisülni.
Amit szeretne, ha megvilágosodtunk a TV-ben szerepelni, milliós példányban könyvet eladni, szatszangon begyűjteni a rajongók hódolatát.
Ja, hogy ez nem a megvilágosodás, hanem író-olvasó találkozó, amit pl betseller írókén,akár Stephen King is tarthatna? Kicsi egóm azt mondta, így pont jó lenne :-DD
Eddig csak sejtettem, most már megértettem, hogy komoly spirituális keresők és tanítók miért kerülik el ezt az oldalt és ezt a társaságot.
Ígérem, nem fogok többé itt "zaklatni" senkit én sem.
Hogy ebből ki mit agyal ki, az az ő dolga.
Az általam tartott satsangokra nem kötelező eljönni, az onvalomeditacio.org oldalról küldött hírlevélről pedig egy kattintással le lehet iratkozni.
Sok sikert kívánok mindenkinek!
Attila
...minden mondatodban ott az ego-d miért nem veszed észre...a szabadság rabja vagy...
Ebben a világban mégis hogyan létezhetne bárki is némi egó nélkül?
Ezt csak azok tudják teljesen felszámolni,akik kolostorban vannak és gondoskodnak róluk.
Vagy Indiában a yogik az utcán,akiket szent emberként tisztelnek és etetnek itatnak,
mosdatnak...
Aki a társadalomban marad,meg kell valamiből élnie,esetleg családja is van,gyakorlatilag ugyanúgy kell élnie mint bárki másnak,mégis hogyan lehetne meg ego nélkül?
Ezt most komolyan gondoljátok?:)
Szerintem egy megvilágosodott Önvaló annyira helyén van, hogy nem probléma számára a létfenntartás, az életben való jelenlét. Nem hiszem, hogy ego kellene az élet működtetéséhez! Az ego nem szükséges, inkább mindent összezavar, hiszen a léte nem más, mint tévedések, hazugságok kusza összefonódása.
Ugyan ki tudná jobban, tisztábban élni az életet, megélni, jelen lenni, mint egy tisztán Önmegvalósított? Ő, aki mindenről mindent tud, aki azért van itt, hogy éljen, vagyis megteremti magának ehhez az összes feltételt. Nem hiszem, hogy ez probléma lenne számára!
,,megteremti magának ehhez az összes feltételt. Nem hiszem, hogy ez probléma lenne számára!"
Csak bólogatok...!
Aki nem hiszi járjon utána!;)
Bizonyítottan müködik.
A gondoskodás sokkal bökezübb annál mint ahogy én gyarló földi halandó valaha is becsületesen képes lennék gondoskodnom önmagamról.
Csak az a kérdés hogy mered-e kiengedni a saját magadról való gondoskodást,Istennek,sorsnak vagy nevezd amiben hiszel.
Üdv!Erika
Sokat tűnődtem már ezen, most, hogy én is átestem egy jelentős beavatáson, figyelem, a többi állapotaim milyenek, és melyik állapotom, mire inspirál, mik felé tol.
Az ego egyértelműen hajt a megélhetésre, hiszen a test nem akar éhezni, nélkülözni, és amúgy meg biztonságra törekszik. Szerintem ez nem baj, "csak" így van. Így működik az ego. Számára a fizikai valóságon túl nincs semmi, legfeljebb irreális álmok formájában, de ami nem megfogható, az nem biztonságos, és biztonság számára csak az anyagi világban létezik. El sem tudj képzelni, hogy szellemi valóságunk, netalán "isten", vagy az "univerzális Törvények vagy az angyalok hordoznának tenyerükön. (Esetleg.)
Megmondom őszintén, mai napig kérdés számomra, mennyiben voltam "én" felelős azért a többszörös csodáért, ami nemrég történt velem, és mennyiben az "Isten" meg a többiek odakint. :)
Néha mégis, mintha egy másik énemmel azonosulnék, ilyenkor magától mosolyog az arcom :) és olyan érzés, mintha egy pillanat alatt lehullana minden teher, és kitágul a világ.
Nem tartom megvilágosodottnak magam , és nem akarok elmélkedni arról, mi ez az állapot. De ebben az állapotban SEMMIT sem AKAROK tenni. CSAK TESZEK.
nem tudom érthető e? ma séta közben, az erdőben volt. Két gyerekkel, meg egy egyfolytában mesélő anyukával, egyszer csak rám jött. és észrevettem.
Azt akarom kihozni (kicsit nehezen, bocsi), hogy ha ebben az állapotban az ember tökéletesen biztonságban érzi magát (márpedig abban), abszolút ok nélkül, és valójában nem akar tenni semmit, akkor egy megvilágosodott, miért akarna?
és nem teszünk, akkor hogy lesz megélhetésünk?:
Ezek valójában és igazában, valószínűleg az elmével nem megválaszolható kérdések.
És ha egyszer Fülöp atyának születtünk, arra fog inspirálni a lelkünk (szellemünk), amire őt inspirálta: vagyis hogy szegény papként örömet és áldást hozzon sok sok elhagyott gyerek életébe. Amit csak ott tehetett meg és úgy, és nem is fogadta el az előléptetést az egyháztól. (Nagyon helyesen, mert szívből tette - szellemből). Toprongyos volt egész életében. Mégis boldog.
Nem azt akarom mondani, hogy nem szükséges hogy együnk igyunk, ellássuk a testünket, lelkünket jóval, vagy hogy fedél, és védelem nélkül kellene élnünk.
Talán inkább úgy van ez, valahogy, ahogy most el tudom képzelni, hogy ha engedjük, a sorsunk odavezérel minket, ahol és ahogy igazán jól érezzük magunkat, ahol úgy érezzük, örülnek nekünk, és annak, amit adni képesek vagyunk, és ezért érdemes élni, bármilyen is az a hely, bármekkora gazdagságban vagy szegénységben zajlik.
Hogyha bennünk van, úgyis multimilliomosokká válunk, mert addig nem hagy nyugton a lelkünk, amíg meg nem teremtettük. vagy belehalunk, ha nem tesszük. És ha nem az van a lelkünk mélyén, akkor azt a helyet keressük meg, ahol más, számunkra értékesebb dolgokkal foglalkozhatunk, mint az anyagi bőségért folytatott harc, vagy játék, vagy akár csak a puszta megélhetés. (És nem értse félre senki, nem nézem le azt és az utat sem, ami oda vezet.)
És mintha a megvilágosodás, MINDEZEKTŐL FÜGGETLEN lenne. vagyis csak inkább nem ezek függvénye. Hiszen ezek mind körülmények, csupán. (inkább talán annak, hogy hogyan és mivé építjük magunkat, a belső valóságunkat annak alapján, amerre vet a sorsunk, amit és ahogy átélünk, gazdagságot, szegénységet, egészséget, betegséget - állapotokat, körülményeket.)
Mintha, most nekem így tűnik.
Namaszte
Maharshit 20 éven át pesztrálták,amíg egy barlangban ,meg itt ott,/ahova hurcolták:)/,az Önvalóban lubickolt,miközben a férgek a lábát rágták,de erről sem tudott mert nem érezte.
Aztán amikor ,,ráébredt /újra / erre a világra'':),akkor újra kellett tanulni neki mindent,és csak jóval később tudta megírni a műveit,és az Ahsramban fogadni akik már addigra köré gyűltek.
Soha nem ment onnan sehova. Amikor bárhova hívták,azt mondta,minek? ott is én vagyok:)
Ezzel szemben nézd meg,mi lett a többiekkel? Istenigazából szerintem el sem érhették az igazi ,,végleges''megvilágosodást.És az sem véletlen ,hogy miért.
Egyszer Aditi feltette a megvilágosodás fokozatait a yogik szerint.
Tehát lehet valaki felébredett,ráébredhetett az Önvalóra,meg lehet is ott ahányszor akar,de mégsem tökéletesen Megvalósított,mert pont a lényeg, az Isten /emberség/ hiányzik,az ami Maharshiból messzire sugárzott,és vonzotta az emberek 100 ezreit,úgy hogy ő ezért semmit sem tett,csak éppen volt.
Nem járta világot,nem tartott előadásokat,/sokszor hatalmas pénzekért/,a többiről már had' ne beszéljek.
Úgyhogy érdemes ezen elgondolkodni,hogy akik így a világban részt vesznek,
ilyen intenzitással,ott bizony nem tudott felszámolódni az ego,és nincs is meg bizony az a valódi messzire kisugárzó ,,Istenné'' válás. Ettől viszont még ráébredhetett az Önvalóra,és úgy gondolom,már ez is hatalmas eredmény.
Egyébként teljesen egyetértek azzal,hogy ki akar megvilágosodni? Hát csak az egó? Ki más? Úgyhogy nem olyan rossz az az ego,ha már eljut idáig:)
Akárhogy is ragozom,bizony a ,,megvilágosodásnak'' vannak fokozatai,
és ezt a Hinduk,/a yogik, ,,mesterek ''/,nagyon pontosan le is írták,hogy milyen fokozatai. És melyik fokozatnál,mit ér el az ember.
Ugyanaz ,mint a beavatásoknál,csak itt az Önvalóba avatódik be egyre inkább az ember.
Ezt a kijelentésemet felül kellett vizsgálnom,mert ez így ilyen formában megfogalmazva hülyeség!
,,Egyébként teljesen egyetértek azzal,hogy ki akar megvilágosodni? Hát csak az egó? Ki más? Úgyhogy nem olyan rossz az az ego,ha már eljut idáig:)''
Kicsit befolyásoltak itt a hozzászólások:),de nem szedhetem így szét magamat,hogy egó,elme,meg személy...stb,mert mindezek együtt vagyok én.
Én akarok valamit,vagy nem akarok,teszek,vagy nem teszek.
Nincs ilyen,hogy szétszedem a szétszedhetetlent,hogy a lelkem akarna valamit,az egóm ,meg az elmém,meg elszabotálja. Hogyan ?,hiszen a lelkem
én vagyok,az egóm és az elmém is:)
Mégis akkor ki akar megvilágosodni? És ki szabotálja ezt el? És miért?
Azt mondják/,,tanítások'' ?/,hogy az ,,Isten vár viissza minket''.Vagy ez a világtörvény,hogy az isteni kiárad,aztán visszahúzódik önmagába,és
kezdődik minden előről.
Ezt ez is hisszük,vagy nem hisszük.Viszont ezek szerint az isteni Énünk akarja ezt./hogy a személyes énünk felismerje ezt az igazságot?/
És a ,,kis én'',állna ellen az a szanszárai én,aki szeret mindig a létbe jönni, újraszületni?
Mégis hogy jutok itt ebben a kérdésben dűlőre?
Most ott tartanék,hogy a nagy én akarja valamilyen módon. De...
Ha a,,nagy én'' és a ,,kis én'' /az atman és a brahman/ tulajdonképpen
ugyanaz,csak ezt fel kéne ismernem,rá kéne ébrednem,abban a pillanatban el van döntve a kérdés,/már amikor erre tényleg rá is ébredek/,mert onnantól nincs két külön én ,megszűnik a tudathasadásos állapot,nincs sem ellenállás, sem akarat,mert a helyére kerül minden. Vagyis elméletben ilyen egyszerű lenne minden,csak hát a gyakorlatban mégis csak nagyon keveseknek sikerül. És szerintem ennek is meg lehet a nagyon jó oka.
Valószínű a léleknek már olyan előrehaladott állapota kell e felé,és tényleg olyan olthatatlan szomja az isteni után,hogy ez minden másnál erősebb legyen az emberben,és annyira erős,hogy ez a ,,vágy'',''szomj'',képes legyen elhárítani az ,,útjából'' minden akadályt.Ego,elme,bárminek is hívom.
Én arra jutottam,hogy én akarom,és ugyanakkor én is szabotálom.
Én ,így ahogy vagyok tokkal vonóval. És nem valamelyik részem a bűnbak:)
Nincs külön elmém,egóm,személyem,tudatom,meg az Isteni lényem.
Hanem én vagyok mindez összességében.és szerintem mindig is ez leszek,
nem szűnik meg ebből semmi /a testemen kívül/,csak ha ráébredek az igazi lényemre,akkor mindez ami most én vagyok,egy másik tudatosságot vesz fel. Az a másik tudatosság fogja áthatni,a lelket,elmét ,egót,és ezáltal lesz más,nem pedig úgy hogy az valami mumus ,útonálló,és le kell bontani,meg kell semmisíteni,és ehhez hasonlók.
Ha mondjuk az ember csak egy kicsit is más tudatállapotban van,mint mondjuk ez a hétköznapi... Mondjuk teljes gondolatnélküliség,és totális nyugalom és csend./ezt bizonyos technikákkal meg lehet csinálni,akár hosszú időn keresztül is/.
Kérdem én hol van akkor az elme ,egó? Miért nem ugrál az egó,miért nem csapong az elme? Hova lettek? Nem számolta fel senki,csak egyszerűen szépen besimultak abba a másik tudatállapotba.És ha ez így van,márpedig így van,akkor mégse olyan rossz az a csend és nyugalom,gondolatnélküliség,nekik,mert különben ellenállnának:) De nem:)
Szerintem nincs itt semmi szabotálás,ellenállás,esetleg ebben a hétköznapi tudatállapotunkban.Mert valljuk be,ebben nem vagyunk éppen a helyzet magaslatán.
Ha az ember ennél egy kicsit is magasabb tudatállapotban van,
akkor ott minden a helyén van ,annak az állapotnak megfelelően,mert az a
fajta tudatosság ,áthatja az egész lényt,az egót ,elmét mindent.
És akkor az már nem az az egó ,elme ,hanem egészen más,mint amilyen a hétköznapi tudatosságunkban.
Vagyis arra jutottam,hogy tulajdonképpen minden attól függ ,az én létezésem bármilyen állapota,hogy éppen milyen tudatosság az ,ami ezt a létezőt áthatja.mert tulajdonképpen ez határozza meg a létező milyenségét, ,,minőségét'.
Passz...kibeszélgettem magamat magammal:)
A lélek elsősorban tapasztalni jött a Földre, nem megvilágosodni. És emiatt igaz ramanovicsnak az írásában, hogy a legtöbb lélek a lassabb utat választja a megvilágosodáshoz, ahol útközben jól ki tudja nézelődni magát, hiszen pont ez a célja!
Az út a létezésünk célja és nem a megvilágosodás! Persze, vannak lények közöttünk, akik előzőleg már jól kiélték magukat, és levonták megéléseikből a helyes következtetéseket (azaz tudatosodtak) és így ebben az életükben már nem sok tapasztalás kell nekik ahhoz, hogy valóban elengedjék mindenfajta kötődésüket az itteni létformához. Az egó valóban segítségünkre van, ha teret adunk neki és nem elfolytjuk: megakadályozza, hogy a megvilágosodás feelingbe meneküljünk a valódi tapasztalások helyett.
Szerintem alapvetően a lélek akar megvilágosodni, felébredni az elme keltette álomból. Olykor ugyan az ego is magáénak mondja a megvilágosodás vágyát, de ez nem komoly, nem megalapozott vágy. Az egonak lehetnek homályos elképzelései a megvilágosodásról és amikor ezekbe belevetíti, hogy milyen szuper nagy leszek majd attól, mennyire békés, probléma mentes lesz az életem, akkor vágyik rá.
Viszont amikor megérzi, hogy a megvilágosodás az Ő eltűnésével jár, akkor nem hiszem, hogy még mindig annyira szeretne megvilágosodni!
Így tehát az ego megvilágosodási szándékát inkább egy olyan felszínes vágynak tartom, mint amikor egy gyerek a háborúba vágyik, hogy megölve, legyőzve másokat nagy hadvezérré, hőssé válasszák. Csak a szép ideáit vetíti bele, de nem látja a valós következményeket, a lehetőséget, hogy mit okoz és hogy Ő is meghalhat.
Ugyan minden lélekben ott van a vágy a megvilágosodásra, de amíg az ego zárt rétegei teljesen beborítják a lelket, addig sem a lélek szava (lelkiismeret), sem a lélek vágyai nem tudnak felszínre törni. Ezért csak egy-egy nagyobb megnyílás vagy a módszeres egotlanítás következtében juthat felszínre ez a mély vágy, amit addig sokan nem is érzékeltek magukban.
Vagyis az ego pillanatnyi jelenlétének függvénye, hogy mennyire jut szóhoz a lélek, tud-e sorsfordító döntést hozni az utunkat illetően.
Például amikor az elme elcsendesül, akkor az ego még él, csak nem kap elég energiát, teret az aktivitásra, így csendben alszik ő is a háttérben. Ilyenkor figyelhetjük meg, hogy milyen is lenne nélküle a létezés, hogy mire vágyik a lelkünk, mi a belső utunk.
Viszont ettől az elcsendesüléstől még nem szűnik meg az ego, vagy ha az Önvalóra irányítjuk a figyelmünket, attól sem szűnik meg az egonk, csak a háttérbe szorul és addig vár, lapul ott, amíg újra energiát, figyelmet kap, amíg valami újra fel nem ébreszti!
Ezért az ego felszámolása elengedhetetlen a teljes felébredéshez, mert amíg van részünk az egoban, addig az nem tud teljesen felébredni. Olyan ez, mint amikor rendesen kiálmodod magad, végére érsz az álmodnak és emiatt úgy ébredsz fel, hogy semmi sem húz már vissza az álmod folytatásához.
Viszont ha éppen egy klassz álmod volt és aközben ébredtél meg, akkor vissza fogsz vágyni a szép álmod folytatásához és ez a vágyad vissza is ránt az újra születésbe, vagyis az ébredésed nem volt még tökéletes.
Részekből állunk
Szerintem érdemes részekre szednünk magunkat, mert sok belső konfliktust csak akkor értünk meg, amikor látjuk, hogy az eszünk erre, a szívünk meg arra menne, vagy hogy az egonk még fél, de a lelkünk már vágyik valamire.
Mindezzel nem jön automatikusan, hogy haragudnánk bármelyik részre, vagy el akarnánk azt pusztítani. Ez egy másik hozzáállás, ezek nem függenek egymástól.
Nem szükséges haragudni rá
A gyakorló csak addig tud haragudni az egojára, amíg nem érti, hogy az ego nem egy rossz dolog, hanem a tévedéseink, nem tudásunk és önhazugságaink halmaza, amelytől meg kell szabadulnia.
Amíg csak annyit tud a gyakorló, hogy az ego az oka minden elégedetlenségének, félelmének, kudarcának, addig első egos reakciója az lesz, hogy pusztuljon az a rohadt ego, haragszik rá, üldözi.
De ahogy tovább halad, kezdi megérteni, hogy mivel minden feloldás lényege az elfogadás, így az egot sem írthatja ki elutasítással, hanem vissza kell azt fogadnia magába. Még a tévedések, nem tudás és hazugságok is a teljesség részeit képezik, így azokat befogadva megtalálják a helyüket és nem a személyes egot gazdagítják, támogatják az elkülönülésében.
Így jön létre az a furcsa helyzet, hogy miközben magamba fogadom azt, amiről rájöttem, hogy nem én vagyok, közben szeretem minden problémám okozóját, és mégsem azonosulok vele.
Talán a lényeg, hogy: Az ego a részem, de nem (csak) az vagyok!
Tehát haragudni, bántani, hibáztatni az egot teljesen felesleges, miközben megértéssel, szeretettel és megbocsátással próbáljuk visszafogadni magunkba az megtévedt részeinket. A negatív hozzáállással úgyis csak nehezítenénk, hátráltatnánk a feloldását, hiszen az egy újabb tévedés, egy újabb elkülönülés mélyebb énünktől, a teljességtől.
Az ego nem szükséges
Nem értek egyet azzal a nézettel-megfogalmazással sem, hogy az ego egy szükséges eszköz az itt léthez, az itteni dolgok tapasztalásához, vagy bármihez is.
Én az egot egy felesleges szűrőnek tartom, ami addig homályosítja a látásunkat, befolyásolja a döntéseinket, amíg jelen van. Ego nélkül mind a tudásunk, mind a cselekvésünk tökéletessé, helyénvalóvá válik, pont nélküle lesz tökéletes az itt lét (is).
"Tehát haragudni, bántani, hibáztatni az egot teljesen felesleges, miközben megértéssel, szeretettel és megbocsátással próbáljuk visszafogadni magunkba az megtévedt részeinket. A negatív hozzáállással úgyis csak nehezítenénk, hátráltatnánk a feloldását, hiszen az egy újabb tévedés, egy újabb elkülönülés mélyebb énünktől, a teljességtől."
És mi lenne akkor, ha a fenti idézetben az "ego"-t felcserélnénk a körülöttünk lévő világra, és az emberekre, függetlenül attól, hogy barát, ellenfél, tanító, tanítvány, családtag, stb, minőségként jelenik-e meg előttünk?
Máris valahol ott tartanánk, ahol az általad egosnak titulált Jézus tartott, s nem rónák ugyanazokat a köröket évek óta a magukat önmegvalósítónak gondoló egobajnokok.
Valami nagyon nincs a helyén mostanában...:)