"Én" és a "Magam"
Sokszor nehezen igazodom ki a spirituális írások szavain ahol az "Én"-t mint ego-t állítják be.
Jómagam pl. az "Én" alatt mindig önmagamat mint határtalant és végtelent "élem" meg, és egyáltalán nem tűnik egy korlátozó egónak. Számomra a Tudat végtelensége érvényesül benne. A "Magam" pedig sokkal inkább ennek az állapotát, intenzitását érezteti, olykor a "Magam" magára a testre mutat, nem a Tudatra.
Nem tudom, a többiek hogy vannak vele, de ebben a tekintetben kicsit olyan, mintha az egyes ezotérikus és spirituális írások kifejezetten "destruktív" hatással lennének, hiszen azok pont a fent említett határtalan Én-t (Tudatot) korlátozzák be azzal, hogy ego-nak állítják be. Mintha a visszájára fordulna a tanítás...
Érdekelne, hogy nektek egyénileg hogy nyilvánul meg ez a két dolog. Mi a véleményetek az "Én"-ről és a "Magam"-ról? Pontosabban, hogyan tapasztaljátok, értelmezitek, érzitek ezeket a szavakat, ha pl. kimondjátok?
Remélem érthető volt!
Tiszteltettel:
Ademon
Hozzászólások
51 hozzászólásÉn nem érzem a különbséget....
itt valami félreértés van, nem a határtalan ént állitják be Egónak, az inkább az Önvalónk.
A kis Egó, meg a szerepjátékok, amikkel azonosulsz, inkább.
Te valóban éled minden szinten az Önvalódat?
Igen is meg nem is.
Ez egy nehéz kérdés, mert ismerem az önvalómat, felfogom, értem is. Mégis valamilyen szinten ki vagyok szolgáltatva ezeknek a "tévedéseknek".
Amikor önmegvalósításba kezdtem akkor valóban eljutottam arra a szintre, ahol már megéled a végtelen önmagadat, és fenn vagy a nagy hegy tetején vagy. Azonban ez az út teljesen intuitív volt, egyéni "rendszerben" ment végbe, és nem sok köze volt az ismertebb meditációkhoz, mantrákhoz, meg egyéb ezotérikus cuccokhoz. Addig míg nem történt meg az egyetemes tapasztalat, fogalmam se volt, hogy a spirituális emberek ugyanerről beszélnek. Nem vettem komolyan ezeket a dolgokat, mert túlságosan elszállt tudományoknak tartottam őket. Csak amikor bekövetkezett a "kiteljesedés" állapota akkor ugrott be, hogy ennek kell lennie annak dolognak amit a legtöbb vallás és keleti bölcs egyfajta megvilágosodásnak akar beállítani. Kezdetben eléggé belemélyedtem a spiritualitásba és talán túlságosan is szó szerint vettem. Később rájöttem, hogy teljesen más nyelvezetet, értelmezést használ az ezotéria (gyakorlatilag pont az ellentettjét). Szóval most azon vagyok, hogy megtaláljam közös hangot a kettő között. Kicsit olyan mintha Bibliát fordítanál héberről, magyarra úgy, hogy közben a lényeget meg akarod őrizni :)
Jó sokáig elvoltál... Üdv a fedélzeten!
Biztosan előző életeidben is a teljesség körüli szinteken jártál, ezért mehetett most is nálad ilyen könnyen. Csak visszaemlékeztél rá. Minden egyes újabb testet meg kell tanítani elérni az egységélményt, de mind könnyebben megy. (Én nem tartok még ott, ne hangozzék nagyképűsködésnek, csak "látogatóba" járok föl néha.)
Nem lenne jó újabb fogalmat bevezetni, gondolok itt a "Magamra", maradjunk annál, amit már amúgy is használnak:
A személyiség a kis én, vagy kis ego - a halandó én, az alsó hármasság, a formai gondolkodásig terjed.
A Felsőbb ÉN (csupa nagybetűvel, de legalább nagy kezdőbetűvel), vagy Önvaló, vagy Lelki ÉN, - a hinduknál a halhatatlan Egyéniség. A gondolatsík (manasz) felső, forma nélküli részével kezdődik, és a buddhi síkot foglalja még magába - eddig a Lélek. Ha az Atmát, a Szellemet is hozzá vesszük, akkor együtt ez a felső spirituális hármasság.
(Korábbi teozófus irodalomban szokták a Felsőbb ÉN-t csupa nagybetűvel EGO-nak titulálni, senkit ne keverjen meg!)
A hallgatag megfigyelő, a Tanú - a Léleknek az a letükröződött magja, ami köré a psziché, vagyis a személyiség épül. A torokcsakra felső szintjén jelentkezik az a képesség, amikor ez megfigyelő tudatpont a fejben elkezdi észlelni nemcsak a fizikai ingereket, hanem a pszichés folyamatokat is. Aki ezt elkezdi tudatosan használni, dolgozik vele (önismeret, pincetakarítás), annak "már csak egy lépés" a letükröződött lélekpontot visszaegyesíteni a Felsőbb ÉN-hez. Mert igaz valójában én - az ÉN vagyok, egy szkafanderbe bújva idelent az alsó hármasságban. Minden ami történik a kis egoval - acsarkodások, dühök, örömök, sikerek - csak vihar a lavórban, ami kezdetben a nagy ÉN-t nem is érdekli.
Szóval a legjobb, ha megmaradunk az én/ego kontra ÉN kifejezéseknél és írásmódnál.
Most jól elmagyaráztam neked, aki már ott vagy, hogy mi történt Veled... :DDD
Na hát ez így már sokkal érthetőbb, hasonló következtetésekre jutottam magam is.
Bár sose foglalkoztam csakrákkal, vagy ilyesmikkel, tény, hogy előbb vagy utóbb különböző formákba öltöztetve, de azonos lényegiséggel ugyanoda lyukad ki az ember.
Te hogyan kerülsz bele az állapotba? Mivel jellemeznéd?
Meddig tudsz benne maradni?
Hétköznapok, család, munka hogyan mennek - benne maradva, vagy kell hozzá az elkülönülés?
Egyszerűbben, kommunikáció közben meg tudsz benne maradni?
Nem igazán kerülök bele, inkább belecsusszanok, de azt leginkább spontán. Eddig kb. 5 alkalommal sikerült másfél év óta ilyen-olyan intenzitással (az első "megvilágosodás" óta).
A lényeg az lenne jelenleg, hogy végig benne maradhassak :)
Nehéz megmondani mi a módszer, afféle "felfogás" kell nekem hozzá. Nehéz is róla beszélni, mert maga az állapot maga a végtelen jelenlét. Ilyenkor nincs "belső világ" vagy külső, hanem maga a Világ van. Nincs is olyan, hogy Nekem, vagy Én, de mégis van egy "Létezése" az embernek. Kicsit olyan mintha egy entitás lennél aki megszállta a testet és azt irányítja, de azt gondolatmentesen (nincs kényszeres gondolkodás, teljesen üres az ember feje). Mégis ha gondolkozol, akkor a gondolataid az agyadban vannak nem benned. Gyakorlatilag az egész tested előtted van beleértve az agyat is (persze képletesen, mert továbbra is a testedből nézel ki), amelyet ha épp gondolkodtatod, akkor "látod", hogy az agyban jelennek meg a gondolatok és nem Benned. A tested is része a világnak, de nem a Te részed. Az egész testedet és világot egyként érzékeled mint egy képet, "mozivásznat", gyakorlatilag a "lábaid előtt hever".
Az érzékelés tiszta és sokkal valóságosabb, de mégis az egész világnak olyan tapasztalata van, mint egy gondolatnak vagy képzeletnek. Az ötletek azonnal jönnek, a megértés is. A többi embert és élőlényt pedig úgy látod mintha önmagad egy változatát látnád, nem beszélve arról, hogy minden Él még az is amit élettelennek gondolnánk.
Százszor magabiztosabb vagy, félelmek nélkül. Az egész élet olyan mint egy kaland, egy álmodozás, mint egy nagy szerepjáték. Az ember mindent szívesen csinál, mert mindenben ott van a lehetőség és a "többéválás". Olyan tisztává válik az ember létezése, mint amikor este elalvás előtt elálmodozik mindenféle történésről, elképzelt eseményről, csak épp most ez a való világban jelenik meg. Nincsenek igazán problémák csak kaland és játék. A minden sokkal egyszerűbb, teljes korlátlanságot élvez az ember.
Érdekes az, hogy igazából mindig is ebben a tudatállapotban van az ember, szóval ez nem olyan, hogy belekerülök, inkább ugyanennek az állapotnak nő az intenzitása. Kb. úgy mint egy szürke gradiens árnyalatai. Most mondjuk vagyok közép szürkében, az meg volt majdnem-fehér; tulajdonképpen minél jobban benne vagy annál "nagyobbnak" és függetlenebbnek éled meg magad.
de csak van valami közös pont az 5 alkalom előidézése körül? a kiváltó körülmények csak hasonlóak mindegyik esetben, csak ennyi lenne, hogy felfogásváltás?
mennyi ideig tart amúgy egy ilyen "utazás"?
A közös pont (az elsőt kivéve) az, hogy egyik alkalommal sem fizikai valóságként fogom fel az életet, hanem álomként, filmként, gondolatként, és mindegyik mögött ÉN vagyok A lényege abban rejlene, hogy egyszerűen nem veszed komolyan az előtted lévő világot csak annyira, mint egy játékban (pl. mint egy számítógépes játékban). Kell ehhez egy könnyedség, lazaság, ideológiáktól mentes felfogás, de semmiképpen sem tunyaság vagy linkség; valahogy a középút. A nehéz ebben az, hogy a "jó" ideológiáját is magad mögött kell hagyni, vagyis pont a szabálymentesség az aminek meg kell valósulnia. El kell fogadni, hogy nincs tökéletesen jó vagy rossz megoldás csak jobb és rosszabb, de ebben is hagyni kell érvényesülni a spontán cselekvést (nem ösztönöst!) mialatt te megfigyelőként vagy jelen.
A bizonytalanság az ami leginkább kiszakítja ebből az embert, főleg ha el kezd gondolkodni. Félre kell tenni, hogy mi a helyes és helytelen, mert pont az ezen való agyalás rángatja ki az embert.
A másik dolog pedig az, hogy úgy tűnik, akkor siklik bele ebbe az ember, amikor hagyja magát cselekedni, és nem ítélkezik önmagán, hogy mit csinált jól meg rosszul. Egyszerűen csak tapasztal. Mint amikor hagyod, hogy a tapasztalat magától áramoljon benned.
Személy szerint az én elméletem az önmegvalósításban leginkább az agykontrollhoz állt a legközelebb. Lényege az volt, hogy a testet az agy (elme) irányítja egy "belső program" alapján, gyakorlatilag minden téren. Ez a program a tapasztalatai és lexikális tudásból (analóg és digitális tudás) áll össze. A Lélek/Tudat pedig az e mögött álló tapasztaló és megfigyelő, aki a saját végtelen természeténél fogva (ami leginkább a fantáziában, képzeletben nyilvánul meg, hiszen abban a cselekvés független a fizikai világtól, noha a fizikai világ elemeivel dolgozik) szabad akarattal bír. A lényeg az lenne, hogy ezt a belső programot a Tudat, mint programozó képes befolyásolni, átírni akár teljesen. Ha a cél az, hogy az élet minden helyzetében magabiztosan megálljuk a helyünket, az önmegvalósítás folyamata abból állhat, hogy ezt a programot univerzálissá tegyed. Vagyis megtapasztalod a valóságot a legtöbb helyzetben azért, hogy információval rendelkezz róla, és a tapasztalatok közti összefüggéseket vizsgálod, mind az önmagad, mind a világ oldaláról is. Nem elégedsz meg azzal, hogy legyél valaki, gyakorlatilag egy világ-emberré kell válnod. De tisztában kell lenned azzal is, hogy a világ több annál mint amit felfogsz belőle. Valahogy meg kell állapítani a végleteket. Én ezt úgy fogtam fel, hogy a világban a determináns Anyag a indulási pont és a tökéletesen tiszta és határtalan Isten a végpont. És mi élőlények valahogy a kettő között vagyunk: ebből is meg abból is. Nem elég a tény, kell valami fantázia is a dologhoz, hogy el tudjuk képzelni azt amit még nem értünk vagy nem láttunk.
Tehát az önmegvalósításban a logika és a fantázia tudatos összekeveréséről van nagyjából szó. Amit megtapasztaltál abban figyeld a logikát/összefüggéseket, de mindig legyen egy kis fantáziád "elszállni" abban, amit még nem ismersz, vagy nem tudsz rendesen felfogni (pl. hogy most vannak-e angyalok vagy nincsenek, van-e Isten és ha van akkor milyen lehet).
Minél jobban előre haladott az ember annál jobban látja, hogy növekedik a belső világában az "univerzum".
A vége felé pedig már szinte minden kész, de valami mégse stimmel. Rájössz, hogy eljutottál addig, amíg értelemmel el tudsz jutni, de mégsem értesz még mindet. Már érteni véled Isten működését, de mégsem áll össze a kép. Na itt lenne fontos, hogy valami intenzív tapasztalat, pl. felismerés vagy szerelem, vagy bármi ami túltölti az embert, átlendítse a "másik oldalra". Ha ez megtörténik akkor megélve a teljes Önvalód, a benned lévő univerzum összeáll Istenné, a "program" végtelenné válik és rájössz, hogy valójában te vagy az Egész és kezdettől foga az is voltál csak még nem ismerted fel. És ugyanez igaz lesz minden emberre körülötted: már látod bennük, hogy ugyanazt akarják elérni mint te, csak a maguk egyéni útján.
Uh, bocsika... ez amolyan mindenképpen le kell írnom típusú késztetés volt :)
na végre ilyenekről is olvasni, köszönöm!:)
írhatnál még erről, meg az első spontánról is, a kiváltó oka pl érdekelne. egy "túltöltés" volt? vagy gondolati felismerés? vagy e kettő együttállása?
ezeket amúgy meddig sikerül neked fenntartani? én fűvel bele tudok csúszni már ezekbe, egyre jobban, azt hiszem haladgatok (bár ennyire még nem sikerült szét-analizálnom, szóval köszönöm) de fél napnál akkor se nagyon tudom tovább fenntartani. néha egy-egy szitu, egy-egy ember, visszazökkent picit és szépen apránként vége az egész movie-nak.
Fűvel? Elég merész dolog :)
Előtte már évek óta analizáltam magam, és figyeltem a dolgok működését. Elvileg az embernek tudnia kell, hogy fejlődik belül, és érzi, hogy mennyi van hátra. A vége felé már éreztem, hogy minden kész, csak valami energia kellett ami átüti a "falaimat".
Nálam ez egy felismerés volt. Röviden annyi, hogy rájöttem, hogy az emberek kisugárzását lehet tudatosan is figyelni, szétbontani elemekre. Onnantól kezdve olyan volt mintha olvasnék a lelkükben. ez adta a lökést.
Azért mondom, hogy mégis spontán mert nem számítottam rá. Tudtam, hogy van egy ilyen teljes állapot, mert el lehetett képzelni, csak azt nem hogy ilyen lesz, és ilyen felismeréséket hoz majd.
Szerintem a drogok azért nem jók hozzá (bár nem próbáltam még), mert habár belevisz az állapotba, nem segít megérteni. És a megértés itt olyan mint a tégla a házba. Nélküle összeomlik, sőt, nincs is ház. A lényeg számomra az volt, hogy megvalósítsam magamból azt a belső "mesehőst", aki lenni szeretnék.
Általában a legtöbb embernek gyerekkorában és még tizenévesen van egy belső víziója, egy álma, hogy ki akarna lenni. Egy elképzelés a magasztosabb, rendíthetetlenebb Önmagáról. Ezt kell előtérbe hozni és megvalósítani mind lélekben (itt főleg az erényekről van szó), mind testben is. A lélek a legfontosabb mert az vagy Te.
Amikor az ember kiskorában megpróbál azonosulni valamelyik mesehőssel (nálam gyerekként Batman-től kezdve, Han Solo-n át, Indianna Jones-ig sok minden megfordult) akkor valójában nem szó szerint az a valaki akar lenni, hanem inkább rendelkezni akar annak az erényeivel (pl. magabiztosság, erő, bátorság, értelem, kisugárzás...stb).
Nálam az az önmegvalósítás, amikor megvalósítod magadban ezeket az erényeket, egyre kevesebb gátlással és félelemmel, míg végül teljes Emberként maradéktalanul képviseled ezeket.
Számomra a megvilágosodás pillanata az, amikor az utolsó puzzle is a helyére kerül, és már átlátja az ember az összefüggéseket önmagában és a világban (beleértve Isten felfogását és megértését). Persze ezzel még nem ér az önmegvalósítás végére, de a belső lelki kiteljesedés, megértés már megtörténik.
Merész? "Elesdézni" merész dolog, de füvezni szerintem nem.:) Viszont örülök, hogy az utóbbi 1-2 évben már ez utóbbinak az energiatöbblete is egyre inkább megközelíti nekem azt a kívánandó állapotot.
"Szerintem a drogok azért nem jók hozzá (bár nem próbáltam még), mert habár belevisz az állapotba, nem segít megérteni." - Attól függ hogy érted. Olyan mint ha felszállnál egy repülőre, de nem te vezeted, nem a pilótafülkében tartózkodsz és éppezért fogalmad sincs honnan jutottál el hova. Hanem egyszer csak oda vagy vive.. De ott már ugyanúgy jönnek a felismerések, ugyanúgy átlátsz mindent. Csak az odajutási útvonalra nem nagyon lehet rájönni..
Ez a szuperhős feeling nálam is hasonló volt (és Indiana Jones egy 'n', jó?:)). Egy-egy elérendő tulajdonság, egyfajta erő-állatok ezek a példaképek.
"egyre kevesebb gátlás és félelem" - végülis ennyi szerintem a kulcs, keresni kell folyamatosan magunkban ezeket a vakfoltokat és apránként lekűzdeni. -> Igenember hozzáállás.
"Nálam ez egy felismerés volt. Röviden annyi, hogy rájöttem, hogy az emberek kisugárzását lehet tudatosan is figyelni, szétbontani elemekre. Onnantól kezdve olyan volt mintha olvasnék a lelkükben. ez adta a lökést."
hogy bontod szét? tudnál mondani 1-2 példát? Abban az állapotban én is ráérzek ilyenekre, figyelem a szemeket és próbálok olvasni belőlük, mennyi félelem van benne, mitől félhet éppen akkor, ilyenek. De csak találgatok általában.
Szia Jaguár
Miért a félelmet keresed a szemekben?
Szia,
miért, van jobb ötleted mit keressek?:) Ez a legszembeötlőbb talán és tanulságos is. Most hogy így belegondolok, vagy félelem van túlnyomórészt a szemekben, vagy szeretet. Néha rá tudok érezni mitől is félhet az illető, nagyjából milyen területektől, erre mindenképpen. Viszont valószínűleg csak azokra a területekre, amik bennem is már helyükre kerültek?
Ötletem??
Évekkel ezelőtt Én azt láttam, hogy melyik ember mennyire beteg, néha azt is, ha közel volt a vég.
Ma pedig csak a boldogságot vagy a szeretetet keresem.
De ez egy vélemény, az Enyém.
és mi változott benned?
Nem tudom, egészségesebb lettem?
Azt hiszem, Engem mindig foglalkoztatott a halál....
Még egy kérdés.- Szemekbenézés nélkül is érzed a másik Ember érzését?
Érzed, amit Én érzek?
fogalmam sincs, még nem próbáltam. mit kellene/kellett volna éreznem?:)
Gyakoroljuk?
Csak azért kérdeztelek, mert úgy gondolom, hogy képes vagy rá.
Koncentráció, nem?
gyakoroljuk, de hogy?
Mész valahová?
Van nagy viz a közeletekben vagy menni szeretnél vizközelbe?
ja jut eszembe van valakinek (spirituális) vízvezetékszerelő ismerőse? igen, holnap megyek Tokajba, alig várom hogy fürödhessek a Tiszában, pláne 35fokban... :o
hmm.. privi?:)
O.K.
Lehet, hogy jobb ha inkább azt mondjuk, hogy "megtapasztalod" a másik Létezőt. Azt az "individuumot" amit ő képvisel.
Merész abból a szempontból, hogy a Lélek hajlamos függővé válni ezektől az állapotoktól, pedig pont az önállóság lenne a lényeg. Talán nem is a megvilágosult állapot fontos, hanem inkább az, hogy uralni tudd magad, érzés és akarat szinten is. Ekkor vagy teljesen Önmagad. Egy drog épp ezektől a dolgoktól foszthat meg, hiszen belevisz magától anélkül, hogy lenne mögötte érdemi törekvés, vagyis a lényeg veszik el.
Szerintem ez az érzékeléses dolog minden embernél alap, csak épp nem figyel rá tudatosan, mert sok minden előítélet vagy egyéni nézőpont elhomályosítja. Szerintem ez is attól függ mi a fontos neked, hogy benned milyen dolgok érvényesülnek a kiteljesedés címén. Pl. egy gazdag ember akinek az életében a pénz volt a "kiteljesedés" lényege, az ösztönösen is ezt fogja figyelni, mert tapasztalati alapon ez raktározódott el benne, ezt fogja keresni. Az észlelésében ez kerül előtérbe. Számomra a megvilágosodás volt a legmeghatározóbb élmény, így tudat alatt is ezt keresem mindenkiben. Persze valójában talán nem is kéne keresi és akkor máris megkönnyíteném a dolgom :)
Mikor figyelek ezekre ott is erények és egyéb tulajdonságok jelennek meg. Ez olyan mintha egyénileg tapasztalnád meg az ő lelki világát, valóságát. Onnan pedig a saját tapasztalataid segítenek abban, hogy "szétbontódjon". Néha csak érzed, hogy valami nincs rendben ott, de nem tudod megmondani mi. Aztán hallasz valami info-t az életéről és hoppá beugrik, hogy "ez az". De ez a képesség mindenkiben megvan, viszont a megvilágosodás tapasztalata legalább érzés szinten ad egy tiszta "térképet" az emberekhez.
Ja és persze nem csak emberekre igaz ez. Minden élőlényre működik. Ekkor tudatosul az emberben ,hogy mennyire egyenlőek vagyunk. Sokszor látom, hogy egyes állatokból mennyivel több tudatosság sugárzik mint az némely emberekből. Pont ez a felismerés mutatja meg, hogy mennyire nincs különbség köztünk és közöttük.
"A hozzászólás bekerült a Kedvencek közé" :)
Egyszerűen és érthetően, nem amolyan önmagától elszállt, tetszelgő stílusban... Írjál, csak minél többet, kérlek!
Még az maradt ki a kérdéseim közül, hogy lehet-e hétköznapi dolgokat is művelni mindeközben, avagy nyugalom és csend kell hozzá? Ha tevékenység közben jön, az amolyan alkotó, Flow-állapot, nem egészen üres a tudat, vagy bármilyen cselekvés is megy abban a "megfigyelős", kitágult üzemmódban?
Azt is érteni vélem, hogy tulajdonképpen mindig benne van (lehetne) az ember, csak önmagától eltaszítja, leszakad róla a kis egos hülyeségei miatt, amelyek éppen rendkívül "fontosnak" tűnnek.
Közben megjött az előző hozzászólásod, amiben részben választ kaptam az előbbi kérdésekre, ezt utólag írom hozzá. Szóval, még, légyszíves! Bármiről, ami ezzel kapcsolatos.
csatlakozom Hermess kéréséhez
Végül is szívesen válaszolok minden kérdésre :)
Engem is érdekelne, hogy ki mit hogyan élt meg, kinek mi az álláspontja. Szerintem legjobban ezeket a dolgokat közösen lehet megbeszélni, a különböző igazságok is "igazabbak" ha közösen találjuk ki őket.