Eutanázia | Önmegvalósítás.hu

Eutanázia

2009. december 14. hétfő, 18:49 | Látogató

Nos, ki mit gondol az eutanáziáról?
Van jogunk itt tartani Valakit, amikor már menne?
Van jogunk segíteni Neki, hogy el tudjon menni?
Kíváncsi vagyok, ki mit gondol erről.

Jaguar megihletett a témával kapcsolatban.

szeretettel:Zsani

Szerintem...
2009. december 14. hétfő, 18:55 | Bochecha

elég összetett ez a téma...

És speciel egy szúnyogot nem csapok agyon, viszont segítettem a kutyámnak elmenni...

Hogy is van ez?

A szúnyog általában nem szokta azt kérni, hogy üssé'má'le, míg a kutyám segítséget kért, amikor nem tudott már járni sem, mert olyan öreg volt. Amikor már elveszítette a méltóságát...

Nem tudom, hogy mit reagálnék arra, ha egy ember kérne ilyet tőlem...

Viszont eszembe jutott a Millió dolláros baby vége, az nagyon mélyen érintett, és 'igazságosnak' éreztem, amikor Clint Eastwood segített elmenni a lebénult lánynak...

Zsani

jaguar képe
"Hasonló tartalmak: Párolt rizs." :D Hát, megtisztelve érzem
2009. december 14. hétfő, 19:06 | jaguar   Előzmény

"Hasonló tartalmak: Párolt rizs." :D
Hát, megtisztelve érzem magam hogy inspirálhattalak, én amúgy bizonytalan vagyok ebben a témában, mostanában inkább eutanázia-ellenesség felé tartok, de meggyőzhető vagyok, kiváncsi leszek még álláspontokra.

Ez 10 pontos! (párolt rizs :D )
2009. december 14. hétfő, 20:15 | Bochecha   Előzmény

Nem ezért írtam, h ugyan, érezd már megtisztelve Magad, csak miután Te indítottad el a gondolatmenetet, ezért így tartottam korrektnek, hogy le is írjam. :)

Kifejtenéd bővebben a Te véleményedet?

szeretettel: Zsani

Ha menni akar..
2009. december 14. hétfő, 20:44 | csaesz   Előzmény

"Ha valaki menni akar, akár ember, akár állat, nem hiszem, hogy bárkinek 'joga' lenne itt tartani..."- írtad, Zsani.
Én azon az állásponton vagyok, hogy ha valaki tényleg menni akar, akkor el is megy. Hogy milyen módon: szenvedve, vagy álmában, talán az is az ő lelki döntése. Persze, az elméje nem akar szenvedni... de ha a lelke így döntött, akkor biztos a szenvedésből is tanulnia kell valamit.
Szóval, ha ez tényleg így van, akkor: ha valaki szenvedni akar, nem hiszem, hogy bárkinek joga lenne ezt megakadályozni. :)
(bizonyára másként gondolkodnék, halálos betegen szenvedve...)

jaguar képe
korrekt :)
2009. december 14. hétfő, 20:51 | jaguar   Előzmény

Kifejthetem, nekem az eutanázia ilyen Istent játszásnak tűnik. Hogy jön valaki ahhoz hogy megmondja hogy egy másik embernek mikor érjen véget az élete? Merthogy semmi sem véletlen, az évekig tartó szenvedés sem. Mondjuk úgy, volt ateista rokonom, aki évekig szenvedett halála előtt és volt hívő is, aki meg csak hirtelen távozott el, semmi szenvedés. Mindennek kell hogy legyen oka. Szerintem a halál előtti, évekig tartó szenvedéseknek is. Talán funkciója van.

És mi van akkor,
2009. december 14. hétfő, 21:10 | Bochecha   Előzmény

ha azt is bevállalja X, hogy segít Y-nak ebben?

Vagy túlagyalom?! :)

De pl honnan tudjuk, hogy melyik verzió az 'igazi'? Hogy azt vállalta be Valaki h sokáig szenved, vagy azt, hogy megkér valakit, hogy segítsen Neki?!

Értitek, mire akarok kilyukadni...

Amúgy abszolút elfogadom a Ti véleményeteket is, csak valamiért nekem az enyém ugrott be először, és nem az, hogy ez akár lehet 'Istent játszani' téma is...

hmmm, érdekes...

szeretettel: Zsani

Kirsikka képe
Istent játszani vagy Istennel játszani :)
2009. december 15. kedd, 13:57 | Kirsikka   Előzmény

Az abortusszal is Istent játszanak... szerintem. Az mégis "hétköznapivá" vált.

Eutanázia témában: nem sok találkozásom volt eddig a Halállal, de egyszer fogtam a szomszéd néni kezét, amikor haldoklott. Ő csak szépen elfogyott, nem betegség miatt halt meg. Már meg se ismert. Felkészítettek, hogy megrendítő látvány lesz, mégse attól rendültem meg ahogy kinézett. Csodálatosan puha és sima lett a bőre, annak ellenére hogy úgy nézett ki mint egy csontváz, mert már jó ideje alig evett... Szorongatta a kezemet, és könyörgött, hogy segítsek már neki átmenni, mert ő már haza akar menni, csináljak valamit... (hívő létére) ...semmi rossz érzés nem volt bennem, de olyan se hogy segítsek neki átjutni. Átér ha itt lesz az ideje. Erre gondoltam, és hálás voltam a Sorsnak, Istennek, hogy még láthattam. Annak is, hogy ÍGY láthattam. Mély nyomot hagyott bennem ez a találkozás, de egyáltalán nem fájdalmasat...

Összességében úgy gondolom hogy ha el is cseszünk valamit, akár durván, akár kevésbé, a végén kerekedhet ki belőle valami egész más, és JÓ, de csak akkor ha partnerek vagyunk benne: nem játsszuk Istent, hanem vele játszunk ;)

Ez jó! Tetszik!
2009. december 16. szerda, 15:24 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Fel is vidultam tőle. Jé, tényleg lehet istennel játszani. Persze nem csak a címadó témában.
Na, de rátérve a témára, szerintem az orvosok játszák ma inkább az istent, olyan szempontból, hogy veszik maguknak a bátorságot és minden áron életben tartanak emereket. Nem is tudom sokszor miért, tán kisérleti céllal. Más az amikor valaki élet halál között lebeg, évekig kómában van. Azért persze tegyenek meg mident, de amikor valaki menthetetlen és menni akar, akkor szerintem nem az játszik istent aki "hagyja" elmenni, hanem aki ennek ellenére életben tartja. Mert ez az igazság! Ha nem tartanák mesterségesen életben, akarata ellenére, akkor már rég elment volna békében. Azt amit érte tesznek ilyenkor az a mesterséges és nem tudom, hogy az orvosoknak milyen alapon adták ezt a jogot, hiszen ez a rendelkezés felettem, ellenemben.
Egyébként a valóság az, hogy pl. a rákos betegek esetében nagyon sok orvos és ápoló alkalmazza az eutanáziát. Nekem két közeli hozzátartozóm halt meg, nagyon mellettem, rákban. Biztosan tudom, hogy amikor már morfiumot kaptak és ennek ellenére tiszta szenvedés volt az életük jobban mondva nem-életük, mert már nem is voltak nagyon maguknál - csak egy nagyon picit túladagolták őket. Mindenkinek jó volt. De erről persze nem beszél senki és nem is baj.

Üdv!
Hédi

bubuiszusz képe
Eutanázia?
2009. december 15. kedd, 20:44 | bubuiszusz

Azt tudni kell, hogy csak az hal meg aki megakar halni. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, pedig ez így igaz. Gondoljunk bele ha valaki beleesik a vízben és nem tud úszni, mi történik. Egy darabig küzd, hogy a felszínen maradjon ez az életösztön, de egyszer csak rájön nincs tovább, elfogy az ereje és feladja, azaz elfogadja abban a pillanatban a halált ami be is következik. A kómás betegeknél a helyzet teljesen más, na persze nem azért mert nem akarja, vagy mert akarja a halált, hanem azért mert a szelleme ilyenkor már nincs a testben, a lelke ki be jár a fizikai testben, és nincs választási lehetősége azaz a döntés állapotában. Mivel az orvostudomány igen komoly eredményeket ért el a századok alatt bizony a súlyos, és komás betegeknél képes gépekkel, a halálos betegeknél gyógyszerrel biztosítani a fizikai test funkcióit ami már persze nem élet, de még is az szemünkben, hisz mi a betegben az embert látjuk és nem a fizikai testet. Tehát az ilyen betegeknél maga az ember dönt a másik léte vagy nemléte között. Ilyenkor merül fel az a kérdés átsegítheti e a beteget a halálba az orvos, vagy a hozzátartozó. A kérdésre a válasz, egyértelmű NEM. Nincs joga az orvosnak dönteni élet és halál kérdésében, hisz egyszer már döntött azzal, hogy mesterségesen életben tartotta a beteget és ezt a döntését felülbirálja, azzal, hogy kimondja, vagy kimondatja a hozzátartozókkal az általa helyesnek gondolt cselekedeteinek döntéseit. Tehát áthárítja a felelőséget a döntést a hozzátartozókra, mely nem helyes. A hozzátartozó sem dönthet, hisz a döntése nagyon komoly következményeket hozhat rá a mostani és elkövetkező életében, persze ez vonatkozik az orvosra is. Számtalan esetet és kérdést lehetne még felvázolni, hisz szerintem sokan sokfélét láttak tapasztaltak meg, és találkoztak az életben olyan esetben, amikor felvetődik a kérdés vajon mi a helyes lépés mit tegyünk. Utasítsuk el a modern orvostudomány eredményeit, és ha igen akkor jól döntünk e, s mi van ha a beteg mégis képes meggyógyulni, a kómás képes újra magához térni? Azt mondom bízzuk ezt Istenre, ne akarjunk a helyére lépni, hisz annyit azért már megtanultunk, hogy ha valakinek nem kell meghalnia mert feladata van még az életben az visszatérhet még közénk, de akinek mennie kell mert lehet, hogy halála valakinek, valakiknek tanulást, okulást jelent, vagy aki meghalt annak lejárt a vállalt feladata, bár mit is tessz érte az orvostudomány mindenképpen megfog halni. Ne döntsünk ez nem a mi dolgunk, de igenis enyhítsük a betegek fájdalmát ha lehet, sőt kell is, ez legyen a legfontosabb a többit bízzuk az eleve elrendeltetésre.

Eutanázia
2009. december 22. kedd, 19:51 | Bosziani   Előzmény

Ez a kérdés egy darázsfészek.
8 évet dolgoztam traumatológiai és idegsebészeti intenzív osztályon. Ezidő alatt sajnos sok embert láttam meghalni, vigilkómában (=éber kóma-a beteg képes mosolyogni, sírni, olyan, mintha érzékelné a külvilágot, de adekvát választ nem ad)), és teljes kómában. De láttam olyat is amikor az orvosok lemondtak a betegről, aki később a saját lábán ment haza.

Előfordult, hogy valakit eutanáziában részesítettek, de ez soha nem volt kimondva egyértelműen, az orvosok egymás előtt sem vállalták fel a döntésüket. (hiszen a törvény bünteti)
Szerintem ma sem teszik.
Lehet erről a témáról véleményt formálni úgy is, hogy soha nem láttunk egyetlen gyógyíthatatlan, vagy agyműtött (esetleg fél agyát eltávolított), vagy éppen csak vegetáló beteget (akit pelenkázni kell, etetni kell, mozgatni kell és meg van fosztva minden emberi mivoltától). Valyon melyikünk kívánna így "élni"?
ÉN biztosan nem!!!

Én azt javasolnám, hogy az nyilatkozzon ebben a témában, akinek van tapasztalata, de legalább egy hónapot eltöltött egy intenzív osztályon, vagy egy végstádiumban lévő gyógyíthatatlan beteg ápolásában részt vett.

Szerintem a betegség egy esély. Esély arra, hogy megértsünk valamit, kijavíthassuk azt. Ha valaki nem akar élni ezzel az eséllyel, azt hagyni kell. Majd a következő életében megtanulja a leckét.

A szomszéd néninket tavaly karácsony előtt operálták emlőtumor miatt.
Műtét után beszélgettünk, és megkérdeztem, hogy nem gondolja-e úgy, hogy fel kellene vállalni a saját véleményét is a családja előtt, nem mindig a háttérebe szorulni? És tudja-e, hogy összefüggés van a viselkedése és a betegsége között.
Azt válaszolta, hogy igen tudja, de a családja már így szokta meg és ezen már nem akar változtatni, mert az kellemetlen lenne nekik.
Ezzel nem lehet vitába szállni, tiszteletben tartom a véleményét és akaratát.
De az kellemetlen lesz-e majd a családnak, ha kiújul a tumor, rosszabb lesz az állapota és esetleg egy kemoterápiát is kapnia kell?
Ezen azért el lehet gondolkodni.

És mi a helyzet azzal amikor valakiből donor válik. Csak azért tartják életben, hogy egy orvosi bizottság megállapítsa róla az agyhalált és azt, hogy mely szervei lesznek felhasználhatók.

Mi lenne a véleményünk akkor ha a mi hozzátartozónkról lenne szó, úgy is mint donor, és úgy is mint aki várólistán van?
Valyon egyformán vélekedünk mindkét esetben?
Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Mindenkinek boldog karácsonyt kívánok.

u.erika képe
Szia Bosziani!
2009. december 22. kedd, 23:39 | u.erika   Előzmény

Nos van egy sanda gyanúm...!Az apámnál megállapították hogy az agytörzs elhalt.Azt hiszem Neked nem kell magyaráznom.De hogy mások is megértsék, ugy nézett ki mint ha aludna.

Azt mondták nem lehet megmenteni....Ott voltunk vele egyfolytában,és a második napon akik nála voltunk közösen elmentünk enni.Mikor visszaértünk akkor tolták ki....és azt mondták nekünk hogy most halt meg....!...??Akkor akik ott voltunk kértük ne boncolják fel...azt mondták hogy ehhez alá kell írni egy nyomtatványt...ok. aláirtam....aztán nem sokkal késöbb kiderült hogy felboncolták...!?Ennyi a történet.

Pár évvel késöbb nem is tudom hogy jutott eszembe,talán amikor kiderült hogy ritka vércsoprtom van...?Jött a gondolat hogy hogy az apám is B negativ lehetett,és ö 55éves férfi volt aki nem dohányzott és soha nem ivott alkoholt....!Miért boncolták fel annak ellenére hogy nem egyeztem bele?

Akkor esett le mi is történhetett valójában!

Ha ezt akkor tudom,simán beleegyeztem volna!Nem kellet volna cselezniük!

Nekem jó érzés hogy az apám esetleg másokban él tovább....!Ö is így döntött volna!

Üdv:Erika

Volt rá alkalmam
2009. december 27. vasárnap, 21:31 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Anyámat és anyósomat kísértem végig utolsó hónapjain. Mindketten rákosak voltak. Anyámnak szarkómája volt, nagy nehezen jöttek rá, hogy honnan indult el, mert mire észrevették már tele volt mindenhol. Esélye sem volt, mint ahogy nála az életnek sem. Ex-Anyósom hasnyálmirigy rák áldozata lett. Végső stádiumban fájdalomcsillapitó nélkül! még imádkozott a siratófalnál, másnap hazajöttünk harmadnap már nem lehetett tudni hol van.
Mindkét esetben akkor haltak meg, amikor nem voltunk "véletlenül" mellettük. Szinte az összes időmet, mindkét esetben mellettük töltöttem. Borzalmas - még ma sem szivesen emlékszem rá vissza - volt, elviselhetetlen. Persze az ember mégis elviseli. Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy az ápolók átsegítették őket. Már ők sem bírták elnézni azt az embertelen szenvedést. De tudták, hogy egyetértünk vele. Ma sem éreznék másként.
Persze, egy kómás embert én sem csatlakoztatnék le a csövekről, ha csak nem látnám, hogy tartósan szenved. Azt hiszem ezzel a témával kapcsolatban is igaz, hogy minden eset más.
Ami engem illet, én örülnék neki, ha visszakapnám önrendelkezési jogomat és amikor eljön az ideje, eldönthessem, hogy megszüntetik e az életfenntartó beavatkozásokat. Sőt ha lenne rá mód rendelkeznék róla, hogy milyen esetben nem hozzanak már vissza.

Üdv!
Hédi