Vállalod a felelősséget vagy meghalsz? | Önmegvalósítás.hu

Vállalod a felelősséget vagy meghalsz?

Hozzászólások

13 hozzászólás
ok okozat
2009. augusztus 30. vasárnap, 19:56 | pajkos

Olvasva a témát az ok-okozat jutott eszembe, és azt gondolom ebben áll a válasz.
Mi okból történik a hazudás? Erre csak konkrét esetben lehetne válaszolni, és úgy, hogy a hazudót megkérjük tárja fel. Ezt otthon a gyerkőccel lehet gyakoroltatni, ha szeretettel, őszintén beszélgetésre hívjuk. Így kialakítható egy önismeret, és akkor tudatosul benne, hogy az esetek 98%-ában felesleges hazudni. A következmények lehetnek kellemetlenek, de a hazudozás csak súlyosbítja a helyzetet.

A halálbüntetés sem eléggé visszatartó, mert vannak profi hazudók, és vannak betegek, akik nem is tudják, hogy hazudnak. Így nincs az a bíró aki felelősséggel így ítélne.

A törvény nem nevel, ítél, vagyis egy mérce szerint. Félelemből lehet visszatartó, de csak bizonyos típusú embereknél.
Egyébként tárgyaláson felesküdtünk a keresztre az igazmondásért, ma erre csak emlékeztetnek, és bizony hazudozunk, mert a bíró még akkor sem büntet ()erre van törvény) ha hazudik valaki. Csőd az egész, és az nyer sokszor, aki profi ebben. Országunk is ezért áll itt.

A felelősség is megmagyarázható.gyakoroltatható, főleg annak tükrében, hogy tévedéseket orvosolni kell, a károkat helyrehozni. Minden fenyegetés, verés kényszer, és mivel nem a gyermek bensőjéből fakad, nem elég hatékony, sőt a tiltott gyümölcs édességét is okozhatja.

Összefoglalva ennek nem sok hatása lenne, bíró nem tudna ezt megítélni, hosszútávon gátolja az egyén és társadalom fejlődését, mert kevés ember nem hazudik. A kegyesnek nevezett hazugságok sokszor szükséges rosszak.

A családon belül kell megtanítani a bizalmat erősítve, hogy tévedni emberi dolog, de az okozott károkat felelősséggel helyre kell hozni, valamint azt, hogy van bocsánat, amit kérésre illik megadni.

Hazudozás
2009. augusztus 30. vasárnap, 20:29 | Nagy Edit2   Előzmény

Szerintem a hazudozást is félelemből tesszük.

Ha rá akarnánk venni az embereket az igazmondásra, akkor előbb végig kéne gondolni, hogy miért is hazudik valaki.

Esetleg félünk attól, hogyha kiderül az igazság, akkor megbüntetnek, vagy a szégyenünket akarjuk a hazugsággal leplezni, vagy valami egyéb előnyhöz szeretnénk általa jutni (anyagiak, szeretet stb.), vagy valamit nagyon el akarunk kerülni stb.

Azért én gyorsan elkezdeném oldani a félelmemet, hogy tudjak igazat mondani, mert a halált nem választanám. Pláne azok után, amit az előző cikkben olvastam a különböző halálnemekről:)))))

Aditi képe
Földi ítélőszék kontra belső bíránk, a szeretet
2009. szeptember 06. vasárnap, 23:12 | Aditi

Mindent tanulunk. Van, amit észreveszünk, hogy működik bennünk, és irányítani akar minket. Ez szerencsés dolog, mert tudunk rajta változtatni. Van, azonban, ami annyira mélyen van a tudatalattinkban, hogy nem tudjuk, mitől rettegünk valójában... És idő, és rengeteg munka, és sok esemény újra és újra átélése, esetleg pszichológus, vagy más segítség kell, hogy a felszínre jöjjön, és legyen esélyünk felismerni, és megtanulni kezelni. És van, amivel születünk, és még ennél is mélyebben van: lehet, hogy egész életünkben nem ismerjük fel, csak a rabszolgájaként működünk...

A hazugsággal, és a hazudozókkal sincs ez másképp. Csak az hazudik másnak, aki magának hazudik. És mindig, kivétel nélkül félelemből teszi. És nem-tudásból. Nem tudja, hogy lehet másképp is, mert nem látott rá működő példát az életében.

Ha egy bűnöző el tudná képzelni az életét a másoknak való ártalom nélkül, működőnek, alakíthatónak, akkor valószínűleg nem tenne olyat, ami miatt állandó fenyegetettségben kell élnie. És ha már a bírái előtt áll, persze hogy menti a bőrét. Úgy, ahogy tudja. A hazugság a vére. Az egész élete arra épül. Hogy is gondolhatná bárki, hogy őszintén képes lenne feladni FENYEGETÉS hatására? Lehet, hogy eljátszaná, hogy feladta.

De még ha meg is adná magát, mit érünk el vele? Lehet, hogy segítene a befejezetlen bűnügyekben, ahol mások élete is függ a bűnöző vallomásától. De ezeknél általában ki is paszírozzák belőle. Mert ez nem róla szól.

De a fenyegetéssel semmi sem változik meg nála, és a fenyegetéssel, és bántalmazással még soha semmit nem tanítottak senkinek. Csak látszólagos eredményt értek el.

A büntetés-jutalmazás elve a Mátrix módszere. Megtanít olyannak lenni, amit elfogad egy társadalom, az anyád, az apád, és mindenki más, és segít elfelejteni saját magadat, hogy milyen az, amikor azzá válsz, akivé válni szeretnél.

Azzá válni, akik vagyunk adottságaink szerint szeretetben: ez lenne a feladatunk. Hogy képessé váljunk megérteni, mit jelent ez, így nevelni a gyermekeinket, és így kezelni az embereket.

Csak az válhat önmagává, aki engedi magának, hogy megtegye amit szeretne, amire vágyik, amihez érzéke, tehetsége van, és megtanulja, hogyan figyeljen eközben a környezetére, hogyan hozza összhangba a céljait, az életét a többi emberrel.

Aki szeretetben él, az szereti magát, és szereti a többi embert is.

Alkalmazkodni meg kell tanulni, igen, de nem mindegy, hogy egy rosszul működő, nem a szeretet törvényei szerint működő társadalom rendszereihez, elvárásaihoz, más emberek ugyanilyen elvárásaihoz "alkalmazkodunk" félelemből, vagy tudjuk, mit akarunk, és azt alkalmazkodóan valósítjuk meg. Úgy, hogy mások javát szolgálja, és a mienket is.

A bűnözők egy olyan világot tanultak meg, ami félelemben tart és ezért csak megfélemlítéssel lehet jutni valamire. Egy olyat, ami hazug, és ezért ki kell cselezni a többi embert még több hazugsággal. Olyat, ami csak elveszi amid van, kifoszt, és nem szeret, ezért el kell venned másét, hogy túléld.

Anyánktól és apánktól tanuljuk meg elsősorban, hogyan működik a világ. De ennél még nagyobb súllyal vannak jelen a DNSben kódolt felmenőinktől hozott tudatalatti minták (ezekkel foglalkozik a családállítás is). Innentől kezdve elég elgondolkodtató, vajon miért ítéljük el a bűnözőket. (És most itt nem arra gondolok, hogy elkülönítjük őket, hanem a gondolati ítéletre): Vajon miért gondoljuk, hogy ők rosszabbak, mint mi.

Csak tudatlanabbak, és tele vannak sebekkel. Több feladatuk van, mint nekünk. Van aki megmenthető közülük, van, aki nem. De nem az életüktől való megfosztással fenyegetésre van szükségük nekik sem, hanem arra, amit soha nem kaptak meg egész életükben: szeretetre. Azt kellene kapniuk, amiből felismerik tetteik súlyát, hogy legyen esélyük megbocsátani maguknak. És esetleg változni is.

A kisfiam, ha dühében olyat tesz, amivel árt, egy ideje csak elmondom türelmesen: "Mit segítesz azzal a problémádon, hogy dühöngsz, meg ártasz?" "Attól, hogy fenyegetsz, nem változik meg az, ami miatt dühös vagy... más megoldást kell találni" Csak akkor büntetek, vagy állítom le fizikálisan, ha szélsőséges dolgot akar tenni (pl. összetörni valamit), de MINDIG IGYEKSZEM A TŐLEM TELHETŐEN LEGNAGYOBB MÉRTÉKBEN MEGÉRTETNI VELE, MIRŐL SZÓL A SZITUÁCIÓ. És mindig megszeretgetem, amikor lecsitul. Biztosítom róla, hogy megértem, és mellette állok. Szeretem, de nem csak az anyai érzelmeimmel, hanem tanítom is arra, amit már tudok arról, hogyan szeresse jól magát és a környezetét.

TISZTÁBAN VAGYOK VELE, HOGY A MÚLTAM ÉS A JELENEM MIATT ILYEN. Sok mindent kellett megélnie és tolerálnia az én életem harmóniátlansága miatt. Tudat alatt állandó félelemben élt, mert ÉN FÉLTEM ÉS FÉLEK. Lehet, hogy sok minden sohasem fog "KIJAVULNI". Lehet, hogy sok mindennel neki kell majd felnőttként megküzdenie.

De én mindent megteszek, hogy egyre jobban, és bölcsebben szeressem, őt is és magamat is, mert ez az, amit VALÓBAN tehetek érte. A többi hazugság.

Van egy régi-régi Gregory Peck film, amiben a hajóskapitány, egy nagyon kemény világ angol tisztje így szól egy korbácsolás után, amit csak azért rendel el, mert ez a szabályzat: "A verés csak még rosszabbá teszi a rossz embert, de megtöri és megalázza a jót."

Ez pontosan így működik. Az ego erősödik az egós viselkedéstől. Még több kitartásra ösztönzi, mert túlélni akar. Aki nem egós, azt meg megalázza.

Minden ember szeretetre vágyik. Meg kell tanulnunk szeretni. Magunkat és másokat is. Meg kell tanulnunk hogy működtethető úgy az ember és a világ, hogy egymással harmóniában élünk. csak elfelejtettük.

Ennek nem az a módja hogy ítélkezünk. És nem az, hogy jogot formálunk az élet kioltására, a fenyegetésre, a kínzásra, az erőltetésre. De megbocsátunk ha más ezt teszi. És magunknak is, ha mégis tesszük. Mert tudjuk: nincs jó és rossz. Csak tudatlanság és tudatosság van. Ez a bölcsesség kulcsa.

A szeretet nem érzelem. Ezt már sokszor leírtam. A szeretet kétélű, lángoló pallos. Ha megteszed, amit kell, ragyog. Ha nem, vág. És csak egy dolgot kell tenni: tudatosodni a szeretet tanulása által. Mindig szeretettel tenni és adni mindenkinek azt, amire szüksége van a fejlődésre.

A belső motiváción áll vagy bukik az egész. Ha ítélsz: elválasztod magadtól az általad rossznak ítélt tett elkövetőjét (legyen az bármilyen nemű, fizikai, lelki, vagy szellemi cselekedet), és jogot formálsz vélemény alkotásra, ítélkezésre, kirekesztésre, és a szeretetlenség mindenféle formájára vele kapcsolatban. Ez a földi ítélőszék. Ha szeretsz, megvizsgálod, mire van leginkább szüksége az illetőnek, ami által lehetőséget kap a változásra. És milyen körülmények közt adható meg neki. Ez az isteni ítélőszék.

Namaszte

Aditi képe
Az első kő...
2009. szeptember 06. vasárnap, 23:22 | Aditi

Csak még annyit: az vesse az első követ a másik emberre hazugságért, aki meri azt állítani, hogy SOHASEM HAZUDOTT . Ez Jézus módszere, és mindig beválik.

Na vajon miért?

Namaszte

hermess képe
Önmegvalósítás.hu
2009. szeptember 07. hétfő, 9:12 | hermess   Előzmény

"Csak az válhat önmagává, aki engedi magának, hogy megtegye amit szeretne, amire vágyik, amihez érzéke, tehetsége van, és megtanulja, hogyan figyeljen eközben a környezetére, hogyan hozza összhangba a céljait, az életét a többi emberrel." (Aditi)

Ez akár a honlap mottója is lehetne! Tök jól összeraktad! Ez után következhet az önmeghaladás, a kis ego feloldás, a valódi spiritualitás...

"Alkalmazkodni meg kell tanulni, igen, de nem mindegy, hogy egy rosszul működő, nem a szeretet törvényei szerint működő társadalom rendszereihez, elvárásaihoz, más emberek ugyanilyen elvárásaihoz "alkalmazkodunk" félelemből, vagy tudjuk, mit akarunk, és azt alkalmazkodóan valósítjuk meg. Úgy, hogy mások javát szolgálja, és a mienket is."

Ez megint egy kulcsmondat. Jó lenne, ha sokan felismernék, de pont a tudatlanság a korlátja. Az önmegvalósítás szintje alatt, amikor még nem tudja valaki, hogy mit akar, nincs rálátása se a saját, se a mások életére - csak a látott mintákat képes követni. Az önmegvalósítás nagyjából a torokcsakra fejlődési szintjének felel meg, és itt válik először képessé valaki a saját maga testi és pszichés folyamatait integráltan megfigyelni és kontollálni. Ez alatt az érzelmei, vágyai hullámai között sodródik. Főleg a bünti/mézesmadzag módszerrel vehető rá bármire. Ki is használja a hatalom, a politika, a marketing.

Talán ha tanítanák ezeket a dolgokat legalább a felnőttoktatásban, hogy ha még nem is érzi valaki, nem tudja alkalmazni, legalább halljon róla, tudomása legyen a folyamatról, legyen elképzelése, hol tart és mi vár rá... Talán hamarabb ki akarna jönni ebből az állapotból. Nagyjából ezt teszik az ezoterikus tanítások, de a sodródók, vagy akarnokok sajnos "önvédelemből" hárítják...

Teljesen más dolog úgy iskolába járni, hogy csak tanulgatok, mert rá vagyok kényszerítve, nem tudom, hogy mi a kedvenc tantárgyam (mert senkinek nem érdeke, hogy felfedezzem) és azt sem tudom, hogy még meddig kell iskolába járnom, pláne ha nem is élvezem...

Vagy tudni azt, hogy hányadikos vagyok, hány osztály van még hátra, miben vagyok erős, segítenek ezt megtalálnom, mit jelent és mire lesz jó az érettségi, és utána mihez kezdhetek magammal...

Feliratkozás Hírlevélre