Engem zavar ez a ribana kifejezés. Hangzásában nagyon hasonlít a ribanc szóra. Vagy dolgozzam fel? :-)

Pedig néha bizonyos élethelyzetekben a csillagokat is lehoznám egy kis lélekjelenlétért. Az élet sokszor könnyebb lenne, ha volna. De ha spiri szemmel nézzük: vajon mi a lélekjelenlét? Mitől függ, hogy kinek van ill. kinek nincs? Előny-e vagy hátrány, ha nincs?

"Számtalan dolog történhet azzal a csodaváró kisgyermekkel, akik életünk elején vagyunk. Megtörhet a gyönyörű kezdet, kételkedővé, szomorúvá, félénkké, szorongóvá válhatunk. Ha felnőttként sérült belső gyermekünk van, nem hagy bennünket megnyugodni a szeretetigény. A hajdani kínok hatására mondunk oda nem illő dolgokat, cselekszünk célszerűtlenül, vallunk kudarcot egyes helyzetekben, és olyan érzéseket viselünk el, melyeknek a jelenhez semmi közük, mert a túléléssel és a védekezéssel vagyunk elfoglalva.

Legtöbben nem vagyunk tudatában alkotó erőnknek, mert beledermedtünk a gyermek megfagyott gyászába. Ha meggyógyítjuk és megvédelmezzük őt, mi magunk adjuk meg neki azt a feltétel nélküli elfogadást, amire vágyik.

Belső csodagyermekünk kinyílásra ösztökél minket. Több és teljesebb életre szólongat. Benne gyökerezik teremtő erőnk. Azt mondja, hogy az élet növekedés, és hogy embernek lenni lenyűgöző."

"Engedjük meg, hogy egy kicsit kezébe vegye életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Had érezze újból, hogy szeretjük!
Tegyünk kedvére akkor is, ha mások szemében ostobaságnak tűnik.

Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk.

Ha nem veszítjük el a kapcsolatot ezzel a gyermekkel, az élettel se veszítjük el."

www.azeletsoja.hu
www.belsogyermek.hu

hogy mivel nem akarom becsapni saját magamat, ezért teret adok egy másik pasinak az életemben egy párkapcsolatomon belül. Tetszett, hogy így nem kell majd megerőszakolnom önmagam, és mindenféle ideák miatt hűségesnek lennem, mikor másra vágyom.
Aztán eszembe jutott, hogy vajon az mennyivel jobb, ha saját magamhoz ugyan őszinte vagyok, de a páromnak meg hazudok. Végül rátaláltam a lelkemnek legjobban tetsző megoldásra, de lenne-e bátorságom így felvállani ezt?
Odaállnék az oldalbordám elé és azt mondanám: "Kedves párom, az a helyzet, hogy én már úgy érzem, nincs több tanulnivalóm Tőled. Bizony kifelé kacsintgatok a kapcsolatunkból, vonzom be ezerrel a nekem udvarló pasikat, és most elhatároztam, hogy a valóságban is kipróbálom, kitől mit tanulhatok. Még nem tudok igazán búcsút mondani Neked sem, sok szálon kötődöm Hozzád, szóval több projektet fogok futtatni egyszerre. Aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle a végén."

Ezután három lehetőséget látok a folytatásra:

1. A párom végre kidugná a homokból a fejét, és már nem tudna hazudni többé saját magának, hogy egy jól működő párkapcsolatban él. Elkezdene egyre őszintébben és tudatosabban gondolkodni, és ez a csapás által végre ő is elindulna a lelki fejlődése útján.

2. Továbbra is görcsösen ragaszkodna a feje a homokhoz, sőt még mélyebbre ásná magát benne, én pedig tiszta lelkiismerettel véghez vihetném, amit elterveztem, hiszen ebben az esetben tényleg nem hazudok senkinek.

3. Felismerné ő is, hogy milyen gyatra párkapcsolatban él, és onnantól kezdve ő lenne az, aki előbb kilép belőle, ezáltal lehet, hogy nekem némi kellemetlenséget okozva, hiszen én még nem akartam igazán megválni tőle.

Hát, tényleg kíváncsivá tettem magam, vajon be tudnám-e vállalni ezt a játékot! Büszke lennék magamra, ha igen, és sokat tanulnék belőle, az biztos!