Kacsapár....
Testvérem majd 5 éves kislányával piaci bevásárlás után kisétáltam a közeli patakpartra. Alig 1 méter széles, beton-mederben csordogáló kispatak a városban. A patakparton szoktam futni, gondoltam megmutatom neki. Néztük a kis patakot, ahogy csordogál. Megkérdezte: itt vannak kacsák? Kacsák? -kérdeztem vissza. Itt nincsenek kacsák, ez egy nagyon kicsi patak, a kacsák a tavakat szeretik. Itt biztosan nincsenek kacsák - válaszoltam. Meg tél is van, ugyebár....szóval itt tutira nincsenek kacsák - gondoltam magamban. Alig hogy, ezt megbeszéltük, kicsit távolabb tőlünk, mintha egy madárpár szállt volna le a patak vizére. Észrevettük és gondoltam nézzük meg. Igaz, hideg volt...gondoltam megnézzük és aztán megyünk haza. Mit látnak szemeink? Egy kacsapár szállt le a patak vizére. Nevetni kezdtem, ez hihetetlen...épp most mondtam ki, hogy itt nincsenek kacsák. A kacsapár ott úszkált a patakban.... Olyan érzésem volt, mintha az élet szeretné megmutatni, hogy milyen is az elmém működése. Kis patak, beton-meder, tél is van - itt tuti nincs kacsa... DE IGEN.....mintha azt szeretné mutatni az élet, hogy bármi és minden lehetséges...amennyiben nyitott vagyok, amennyiben elengedem az elmém korlátait.

A majd 5 éves bölcs meg is szólalt mellettem - nem mondtál igazat. ÖÖÖÖÖ - hát igen. Elmém már be is indult, és azon elmélkedett, hogy hogyan adom át az én elmém korlátait neki....és hogyan lehetne megmutatni neki a világot, úgy ahogy az van....

Az élet tele van csodákkal, amennyiben elengedem elmém korlátait....tudom...