Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Mandela

Ma reggel láttam egy dokumentált Mandeláról.
Hogyan helyes? mondani-néger vagy szinesbőrű?

Az egyik újdonsült ismerősömmel beszélgettem a családfelállításról, és látom, hogy ingatja a fejét, forgatja a szemeit, néha meg csak úgy néz ki a fejéből. A monológom végén megkérdeztem, mi a véleménye. Azt mondta, most már magyarázatot talált néhány problémára.
Ezután az eset után gondoltam arra, hogy egy-két témában, különböző könyvből idézek, hátha ez a fajta nézőpont segít másoknak is megvilágosítani egy pár helyzetet.

És ha már Valentin-nap, kezdjük a párkapcsolattal:

Csak egy történet futott át rajtam, gondoltam megosztom:

Élt egyszer egy csodás gyógyító, aki a legkülönfélébb betegségeket is el tudta űzni a hozzá fordulókból, de csak olyanokból, akik önmaguk is tettek már azért, hogy a betegségük kialakulásának lelki okát megoldják. Ez a gyógyító ezt elsőre látta a hozzá fordulókban, kérdés nélkül tudta, hogy tud-e segíteni vagy sem, hogy tettek-e magukért az emberek, vagy sem.

Molnár Gergely - Mr. Jupiter bűvész, a Bűvészek Világszövetségének elnökségi tagja, parafenomén mutatványokat leleplező (nevetségessé tevő) bűvészmutatványokat mutat be szkeptikusok közönségének.

Híres szkeptikusokat is láthatunk a videófelvételen és a mutatványok valóban érdekesek és humorosak!

Itt tudod megnézni.

Az igazság ……

Szeretek újságokat olvasni….. Amivel együtt rezgek befogadom, amivel nem értek egyet azon túllépek …… Anasztázia könyvében olvastam egyszer.. „ A valóságot az embernek csak saját maga által szabad befogadnia.” ….. Valahogy így olvasok …..

Befogadok vagy elengedek…..

Fogalmam sincs mit szeretek csinálni, nem tudom mit kezdjek magammal,milyen munkát szeressek csinálni, csak vergődök, mint hal a parton.
Segítsetek!

1848 március 16-án Petőfi Sándor leül a Pilvax kávéházban egy asztalhoz. A pincér odamegy hozzá és megkérdezi:
- Petőfi úr! Hozhatom a szokásos Unicumot?
- Isten ments! Nézze meg tegnap is mi lett belőle!

Mire tanít minket Petőfi?

Arra, hogy ha már ismerjük a gyenge pontunkat, akkor igyekezzünk elkerülni azt. Ne lépjünk bele kétszer ugyanabba a gödörbe, ne fussunk bele újra meg újra ugyanabba a játszmába, ne hagyjuk becsapni magunkat ugyanazon módon.

A transzszexológus olyan személy, aki – LMBTQ Life Coach - Életviteli/Életvezetési Tanacsadó , vagy LMBTQ lélekgyógyász/lélekmentor képzésen vett részt és sikeres vizsgák után , képesítést szerzett.

!!! Nem helyettesíti az orvost!!!!

2016-tól évről évre egyre több szakorvos is kapcsolódik a segítő és tanácsadó munkához.

Magyarországon egy olyan szakember is tevékenykedik transzszexológusként, aki meg is éli a transzszexuális emberek mindennapjait és saját tapasztalataból is merítve segíti a hozzá forduló segítségre szoruló embereket , családtagjaikat.

pár2-kicsi.jpg

Kik ők, és vajon mi történhetett, történik közöttük? Mit gondolhatnak, miről beszélhetnek?

Az Önmegvalósítás nem más, mint a létünk tudatosítása, önmagunk megismerése és a helyünk megtalálása ebben a világban.
Ezen az úton könnyebben és hatékonyabban haladhatunk az önismeret elméletét megismerve és eszközeit elsajátítva!

Népességrobbanás