Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

zen003.jpg

Felébredt, háromnegyed kettőt mutatott az óra. Úgy érezte teljesen kialudta magát.
Tegnap fáradtan ért haza és korán nyugovóra tért. Még eszébe jutott a tegnapi Hamvas Béláról készült megemlékezés.
Újra olvasta az idézetet:

„A szeretett lénynek nemcsak javát akarom, hanem azt, ami jó neki, azt tudom is. Az önzés ugyan az énnek javát akarja, de sejtelme sincs arról, hogy mi az igazán jó. Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem. Miért? Mert szeretem. „

Galamb.jpg

Arról, mi az élet igazi élménye

Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése.
A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos;
önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb
találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint
megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a
világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról.

Azt hiszem érdemes volt a megélhetés kapcsán a halál befogadásával foglalkoznom - szerintem érdemes befogadni mindenféle dolgot -, mert este 6 órakor csöngetett a kaputelefonomon Heidi, hogy van e kedvem és időm kitakarítani egy apartmant.

Hát persze, hogy van!

Ez volt a második alakalom, hogy munkát kaptam és fizetést.

szellemutazás.jpg

Attól szép az élet, hogy változatos. Jó is az, lehetetlen volna egy uniformist ráhúzni a világra, hogy tessék, ezt viselje mindenki. Nem régóta foglalatoskodom ezoterika kérdéseivel, de már eddig is sokat változott a világszemléletem, szerintem jó irányba.

Hálás vagyok ha visszanézek, ha visszagondolok azokra a körülményekre ami pontosan egy éve még a valóságomnak tudtam,és az akkori reményeim és vágyaim szerények ahhoz képest ami most van ha körülnézek.
Hálás vagyok önmagamnak hogy mertem hallgatni a belsö vezetöre és hálás vagyok mindazoknak az eröknek amik bölcsebbek mint én primitív ember és jobban tudja mi nekem a legjobb,és megértetni próbálja az én szintemen a spirituális igazságokat amit ha nem félek átülteni a gyakorlatba akkor a csodák természetesen történnek az életemben.

Ma bementem a városba, a kedvenc antikvárium üzletembe. Itt szoktam sok-sok könyvet vásárolni. Amikor beléptem az antikvárium ajtaján, megpróbáltam az érzéseimre hagyatkozni. Nem rohantam rögtön a kedvenc ezoterika polcomhoz, hanem körbenéztem. Vallás, költészet majd leragadtam a pszichológiánál. Egy pár könyv a kezembe is maradt, hogy ezeket meg kellene vennem, de rájöttem, hogy ennyi könyvet nem fogok tudni visszavinni a repülőúton, koncentráljunk a számomra legfontosabb könyvre. Vissza is tettem a könyveket. Természetesen az ezoterika polcnál kötöttem ki.

Névtelen1.jpg

Sziasztok !

Letelt az egy hét , nagyon jó, hogy többen próbálkoztatok !

Sajnos a szimbólumot nem sikerült eltalálnotok ! A papírra egy jin - yang jelet rajzoltam.

A könnyebbség kedvéért egy közismert szimbólumot választottam , de úgy látszik

nem ez számít !

De ne adjátok fel, érdemes tovább gyakorolni , egyszer sikerülni fog !

Sanyinak köszönöm a megtisztelő felkérést , én is élveztem , hogy rajzolhattam Nektek !

Sziasztok , szép napot !

Cs. Zsuzsa

" úgy éld a mai napot,hogy ne kelljen szégyelni a tegnapot,és boldogan várd a holnapot.!"

Az elmúlt hetekben többször nem találtam a helyemet, valami mindig hiányzott, ezért újabb gyakorlásra szántam el magamat: boldog leszek!
Korábbi gyakorlásaimban egyszer dolgoztam már ezen a célon, hiszen néha ugyan spontán belekerültem a boldogság állapotába, de én arra vágytam, hogy mindig boldog legyek!

Az a kérdés bennem, hogy mi a helyzet a vágynélküliséggel? Van olyan nézet, hogy vágyra van szükség a teremtéshez. Aztán olyan nézet is van, hogy a boldogság a vágynélküliség állapotában van. Szerinted?

Képzeld el, hogy megtudod: Már csak egy napod maradt hátra az életedből! Mit csinálnál az utolsó 24 órában?

A Föld órája.jpg

Hidd el, "hegyeket tudunk közösen megmozgatni"
csak egy ilyen kicsi cselekvéssel is ...

http://top-wellness.shp.hu/hpc/web.php?a=top-wellness&o=lekapcsolom_L1a9