Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Az elmúlt 1 évem úgy néz ki, hogy néhány hónap munka és munkanélküliség váltotta egymást. Azt vettem észre magamon, hogy nem tudom hozni a szokásos színvonalamat a munkában, akárhogy is igyekszem. Nem értem az okát, miért nem vág úgy az eszem, mint korábban.
Arra gondoltam, hogy talán azért, mert intenzív tudatosodási - ébredési folyamatban vagyok, és ez vesz el sok energiát. Mint amikor a számítógép a háttérben tölt egy programot, és ezáltal lassabban lehet rajta dolgozni.

Akinek van hasonló tapasztalata, meg tud ebben erősíteni? Vagy teljesen más a gond? Köszi!

Miközben mi maximálisan törekszünk arra, hogy mindig a gyakorlati valóságból induljunk ki és az asztrológiai sorsképletekből, amelyeknek igen is, van tárgyi valóság-alapja, tehát az anyagi valóság - és a szellemi valóság kölcsönös összefüggése alapján, van metafizikai valósága is, kimondottan olyasmiket "merészelünk" csakis szellemileg valóságosnak megnevezni, aminek van biztos megfelelője a gyakorlati - anyagi valóságban, addig viszont mások, akik minket lekóklereznek és szélhámos-oznak, de még azok is, akik csak amolyan toleránsan szkeptikus közömbösséggel viszonyulnak hozzánk és a mi tudomá

harag.bmp

Sziasztok!

Nagyon friss élményem szeretném megosztani veletek és kíváncsian várom a reakciókat. Úgy érzem, segítene most a továbblépésben és talán köztetek is van, aki hasonló blokkal küzd.

A mai napon egy beszélgetés hozzásegített a tapasztalathoz és a felismeréshez, hogy borzasztó indulatok indukálódnak bennem, ha valakinek más a véleménye vagy az érzése velem kapcsolatban, mint ami nekem. Ha meg akar győzni netán, vagy rám erőszakolni az ő megoldását, akkor pedig egyenesen gyilkos reakcióim vannak.

Nyári reggel volt, még hűvös, de érezhető volt, hogy ma is meleg lesz. Vasalt, nem szeretett vasalni, így aztán összegyűlt egy jókora adag és nem halogathatta tovább. Közben zenét hallgatott, mikor a Krisna völgyben jártak akkor vette a cd-t. Felidézte az emlékeket, a fantasztikus kisugárzású énekesnő azzal kezdte a koncertet, hogy az első dalát a tanítójának ajánlotta fel hálája jeléül. Megkérte a közönséget ők is küldjenek a hálájukból tanítójuknak.

A tanulmány, amit meg akarok írni és megosztani, a "Légy boldog " címet viseli. Főbb fejezetei:
1. Mi a boldogság? (Lelkiállapot vagy siker feletti öröm?)
2. Önismeret, mint kulcs aboldogsághoz
3. Tűzz ki célokat! (segítenek irányt szabni, motivációt adni)
4. Érzelmi és mentális tisztítás (megbocsátás, a negatív hiedelmek törlése, stb)
5. Egészség (fizikai, mentális)
6. Lelki gyakorlatok (légzés, relaxáció, meditáció)
7. Spirituális utak a boldogsághoz (elfogadás, ima, hála, invokáció)

Ma olvasván az egyik blogot, emlékeztem arra,amikor az életem első hipnózisán voltam.
Hosszú gondolkozás után végre megéltem egy csodálatos élményt.
Ahogyan megértettem, hogy kislányunk beteg úgy éreztem az elfogadásban segitene.
Igy is történt, láttam őt megszületni, ahogyan tiltakozott, mert nem kivánt újra földre jönni, elöző életében is láttam.....
Meséljetek, ki mit gondol a hipnózisról ?

Sziasztok!
Régen írtam, bár beléptem sokszor és olvasgattam ezt-azt ami pont akkor kellett!
Változott az életem, általatok (Sanyi, Kati, Zsolt), mert ha nem is személyesen, de segítettetek!
KÖSZÖNÖM!

valasztas.jpg

Vegyük végig, hogy a különböző létállapotok és élet-megoldások milyen előnyökkel és hátrányokkal járnak a lélek számára.

Pl. itt van néhány:

- Alárendelni magunkat egy felsőbb akaratnak és összeolvadni vele, ezáltal akár szeretetnek élni?

- Esetleg megmaradni önállónak, de "szimbiózisban" élni a Felsőbbel?

- Elkülönülni és a saját fejünk után menni semlegesen (pl. művészként vagy tudósként tölteni az időt)?

- Hatalmat szerezni magunknak és azt felhasználva az emberek szolgálatába állni?

Esetleg még erre a kirakásra is adjatok választ: "Mit tehetek a spirituális fejlődésemért?"

Kártyák:

Nagyon sok embert foglalkozatta a kérdés, hogy vannak e angyalok akik köztünk járnak?! Mindenkinek van e saját angyala? Képesek vagyunk-e érzékelni őket? Biztos, hogy segítenek nekünk? Mindig számíthatunk-e rájuk? És még sorolhatnám a tömérdek kérdését.
Mindazonáltal bizton állíthatom, hogy igen az angyalok velünk vannak. Itt járnak közöttünk, csak egy kis szemfülesség és látni akarás kell és észreveszed őket.