Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Előfordult már veled olyan, hogy valamit nagyon szerettél volna átélni a pároddal, és miközben ezen gondolkodtál, ő pont erről kezdett el beszélni? Vagy amikor szeretted volna hallani a hangját, pár percen belül megszólalt a telefon, és a kijelzőn az ő nevét olvastad?

megbocsájtás.jpg

Szabadidő vagy Szabad Idő?

"Ha belső világodat rendbe teszed, a külső is egyenesbe kerül.

(Echardt Tolle)

A Szabad Idő nekem a pihenés jelzője, azt teszek csak, amit akarok! A szabadidő azt, az időt jelzi a mikor elsősorban Magammal és szeretteimmel foglalkozom. Lehetőség, hogy megtaláljam a Belső Hangomat, felfigyeljek a Bennem folyó örök párbeszédre. Meghalljam a csendbe, mit is akarok Én, azaz mit is akar az, aki én vagyok legbelül...

Talán jól jön majd valakinek az a pár ezer forint, amit a 1,5 órás interjúért kap és még érdekes is lehet, hogy hogyan kérdeznek, hogyan látnak minket a szociológusok!

Kedves Címzettek!

Ima

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én megvigasztaljak,

Szóval ez a kérdés jutott az eszembe amikor rájöttem,hogy sok esetben már magában a blog kérdést sem értem.Egy buta ember is lehet boldog? Egy egyszerü vidéki kistanyasi ember élhet minőségi életet?
Jelent-e előnyt a fősulis végzettség utad megtalálásában.
Ne nézzetek most álszentnek, nem vagyok nagyon buta, de azért tudásban nem állok mindig a helyzet magaslatán és vannak olyan blogkérdések amikre abszolut nem tudnék válaszolni. Köztetek sok olyan ember van, aki tudásban leköröz. Most csak az egyszerű közember kérdez.

fáradt malomként,
őrlődöm a viharos szélben.
nyikken - nyakkan fogas kerekeim,
ide - oda forgok a szél felé.
s egyre jobban, s jobban őrlődöm.
kövem is már - már
porlik a sok búza szemei alatt,
s hajam is már lisztes - fehér.

Mindig elcsodálkozom magyar nyelvünk csodálatosságán.
Mekkora különbség van a páratlan és pártalan szó között: míg az első pozitív jelzést hordoz, két betű felcserélése negatívvá változtatja a jelentését.

Üdv!

Sajnos megint baromságokon jár az eszem,de kinek nem??

Egyre több tanító, spirituális Mester van közöttünk, hitelesek és hiteltelenek egyaránt.

Te kinek a tanításait követed?
Mire nézel fel benne?
Miben látod a hitelességét?
Miért tartod jobbnak a többi tanítótól?
Miben segített Neked?
Miért ajánlanád másoknak is?

Sziasztok!

Kb. fél éve lettem rendszeres meditáló. Ez alatt a fél év alatt 3x fordult elő az, hogy teljesen éles és élethű képeket láttam, mintha az a valami/valaki előttem lenne és "élőben" szemlélném. Azelőtt nem gondoltam, hogy ilyen lehetséges, néhány napig azt hittem, hogy megkattantam.

A meditáció puritán módon zajlott, a sötétben feküdtem az ágyon, teljesen gondolatok nélküli állapotban. Aztán megjelentek a képek. Kb. 1-2 másodpercig láttam őket csak, amikor eluralkodott rajtam a meglepődöttség, akkor egyből el is tűntek.

kerem, valaki informaljon mar errol a csaladallitas modszerrol.
sajnos nem ismerem

rzelem.jpeg

Utána jártam az elmúlt héten az érzelmeimnek is. Sanyi találkozásunkkor megkérdezte, miért dohányzom, a kérdés egyszerű, világos volt, én meg (hozzám nem igazán illően) gondolkozás nélkül rávágtam: mert a kommunikációm nem őszinte, sokszor mondanám ki a szavakat, ehelyett benyelem őket. Félek másokat megbántani. Azóta járkál a fejemben a kérdés és a válaszom. Gondoltam, itt az idő, járjunk utána. Úgy is mindig a gondolataimmal vagyok megáldva. :)

sor-kicsi.jpg

Már vagy egy hete azon gondolkoztam, hogy leírjam-e ide is azt, amit a blogomba. Kétségeim voltak, például azért, mert ezen az oldalon az emberek inkább a problémájukra keresnek segítséget.

És magam is megtapasztaltam, amit egyik kedvenc költőm (Fodor Ákos) így fejez ki:

AXIÓMA
a szeretetnek
táplálék a nevetés;
a vágynak: méreg

Aztán két dolog segített a döntésben. Az egyik, „buddhanita” blogjának (világfájdalom) hozzászólásában egyik mondatrész: „…Anyámat is ellöktem magamtól,……. "