Ima | Önmegvalósítás.hu

Ima

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
Hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
Hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
Hogy összekössek, ahol széthúzás van,
Hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
Hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
Hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
Nem arra, hogy megvigasztaljanak,
Hanem, hogy én megvigasztaljak,
Nem arra, hogy szeressenek,
Hanem arra, hogy szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
Aki elveszíti magát, az talál,
Aki megbocsát, annak megbocsátanak,
Aki meghal, az fölébred az örök életre.

Azt hiszem ezekből a mondatokból sokról nem volt tapasztalatom és nem sokat értettem.

Mostanra megértettem és megtapasztaltam, hogy felismerni, min változtassunk, mi a mi dolgunk és mi nem az, valóban nem könnyű. Mikor változtassunk és mikor fogadjunk el, és hogy váljunk képessé arra, hogy türelemmel és belátással fogadjuk el az éppen megváltoztathatatlant, még ha veszteség is ér?

Hogy erőt merítsünk a változtatáshoz, hogy tegyünk, amikor tennünk kell.

Hogy a gyűlöletet, és minden rosszat egyedül a szeretet tesz semmissé, elsősorban az, ha képessé tesszük magunkat nem gyűlölni, nem megbántva lenni, nem haragudni, nem türelmetlennek lenni és figyelmen kívül hagyni, amikor más ezt éli, még ha úgy tűnik, velünk kapcsolatban is éli.

Hogy nem kereshetek vigasztalást? Nem, nem erről szól. Csak arról, amikor annyi erőm van, és az erőt abból merítem, hogy mások bajának megsegítésére figyelek, a magam baján való aggódás helyett.

Hogy el tudom felejteni magam és teljes odaadásom, teljes figyelmem tudom másoknak szentelni, és a tevékenységeimnek.

Hogy amikor és ahol nem szeretnek, el tudom fogadni, és tudom, hogy nem rólam szól, hanem róluk, és valójában nekik van szükségük segítségre. Segítek, ha kérik, ha nem, el tudom fogadni.

És mindettől függetlenül, én tudok szeretni.

Hogy milyen fontos megtanulni megbocsátani, és hogy milyen fontos megtanulni meghalni, még amíg itt vagyunk, hogy egy új életre ébredhessünk, egy olyanra, ahol más törvények szerint élünk és ezt teremtjük azután.

Nem értettem én az Újszövetséget, hogy mit tanít, csak nagyon szerettem volna érteni, amikor 16 évesen a kezembe vettem.

Most már legalább tudom, hogy hogyan igyekezzek élni.

Namaszte


Beküldte: | 2011. febr. 17. csütörtök - 23:56

Hozzászólások

1 comment posted
Mindig is szerettem ezt az imát. A köznyelvben mint Szent Ferenc
2011. február 18. péntek, 14:23 | Látogató

Mindig is szerettem ezt az imát. A köznyelvben mint Szent Ferenc imája él, ami pont rá is illene (bár valószinü nem ő a forrás).
Egyik kedvenc filmemből egy részlet pont ezt az imát dolgozza fel:
http://www.youtube.com/watch?v=F7d-B1LZWWY

Feliratkozás Hírlevélre