Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

igen.jpg

Évekkel ezelőtt tanultam egy gyakorlatot Gyurkó Zsolti spirituális tanítótól, amely szerint mindenre igent mondunk, amire megkér az életünk! Amikor valaki elkezdi gyakorolni az IGEN-t mondást, onnantól az élete legextrémebb kéréseire, ajánlásaira is IGEN-t mond önszántából, és figyeli, hogy merrefelé halad így az élete?! Ha választási helyzetbe kerül, akkor választhat, de ha megkérik, utasítják, vagy csak elvárnak Tőle valamit, akkor a gyakorlatnak megfelelve mindig igent mond és megteszi azt!

Most épp jól megérdemelt szabadságomat töltöm itthon Magyarországon.

Álom… egy csúszós, jeges hegyoldalra kapaszkodunk felfelé, nekem elég veszélyesnek tűnt és nem is igazán tudtam, hogy hova megyünk…. Valakivel voltam, őt követtem…. négykézláb is megyek talán..; akivel vagyok az hasra fekszik és hason csúszva elindul lefelé, majd mikor elért egy pontot, akkor felül és ülve csúszik tovább…. Én pedig itt érzem azt, hogy na, ezt nem csinálom, én nem megyek vele…. Egyrészt éreztem, hogy a csizmám már átázott… már így is piszkos volt a fehér kabátom… úgyhogy én egy másik utat kerestem, hogy lefelé induljak… ez is elég “veszélyesnek” tűnt..

Saját érzéseim régóta nem okoznak gondot, de másoké igen.
"Áthallom" mások érzéseit, amik az utóbbi időben negatívak, és rohamosan romlanak. Nem konkrét emberekét érzem elsősorban, hanem összességében a világét.

Sokan vagyunk így vajon? Világméretű agóniának vagyunk részesei vagy inkább áldozatai.
"Áthallom" a világ közérzetét, és feszült, nyomott, csalódott vagyok, pedig személyes gondjaim nem indokolnák, ugyanis nem olyan egetrengetőek számomra, sőt sokminden kifejezetten örömteli.

szülinapi_torta.jpg

Tegnap azt kérdezi tőlem egy barátom, hogy nem csinálok olyan szülinapi akciót a weboldalamon, amit mások is szoktak csinálni? "Tudod olyat, hogy ma van a szülinapod, és ezért  minden terméket kedvezményesen rendelhetnek meg...!"
Miért ne!? Ha így könnyebben adhatok spirituális tanításokat az érdeklődők számára, akkor ez egy egészen jó ötlet!

Kényszerbetegségre utaló jeleket látok magamon. Kézről valami oda nem illő (rossz energia) lefújása, lerázása, tárgyak többszöri megérintése, számolgatás. Kineziológusnál is voltam már, arra tippelünk, hogy lehet hogy a szellemvilággal való kapcsolatomat akarom ezzel kivédeni, mintegy lerázni őket magamról, és érintgetéssel földelni magamat, hogy ne lássam őket. Van valakinek ilyen irányú tapasztalata?

lóvé.jpeg

Ahhoz, hogy végezhessek környezettan alapszakon, muszáj most megcsinálnom olyan tölteléktárgyakat, mint gazdaság és menedzsment alapismeretek és minőségbiztosítás (az még nem is rossz, de az előbbi ááááááá.:S)

Gyorsan közeledik a 2018-as országgyűlési képviselő választás... Természetesen itt nem politizálunk, sokkal inkább arról van szó, hogy saját gondolat- és hitrendszerünket feszegetjük. Amolyan tükörkép magunknak, vajon tényleg úgy vannak-e a dolgok, ahogy hisszük?! Sose késő újragondolni...

1. Választó-jog: Kit illet meg? Kinek áll jogában adni? És kinek?

2. Attól visszhangzanak az aluljárók is, hogy menj el szavazni, válassz. Ugye Te is érzed, hogy valami sántít, valamit nem mondanak el? Miről kell lemondanunk cserébe azért, hogy 'élhessünk' a választó-joggal? Hol a csapda?

Soha nem tudtam egyet érteni az ego elnyomásával, mégis belesétáltam és én is megtettem.
Már-már megfosztva magamat az élettől.
Az elmúlt években mindent sikerült elfogadnom bármi történhetett, azt be- ill. elfogadtam.

Érezte már úgy valaki, hogy nem oda tartozik ahonnan származik? Mikor megérkezel egy új faluba, városba, országba és úgy érzed, haza jöttél! Velem ez egy országgal kapcsolatban történt. Kíváncsi vagyok ti éreztetek e már így? És mivel magyarázható? Talán előző vagy következő életek? Vagy csak dolgod van azon a helyen?
Mért van az, hogy nem lehet szabadulni a gondolattól, érzéstől? Hogy csak úgy húz maga felé?
Remélem értitek miről beszélek! :)
Köszönöm a hozzászólásokat! Hátha kicsit okosabb leszek!
Szép napot és sok mosolyt mindenkinek!