Ugye, ahogy haladunk az utunkon, rájövünk, hogy egyedül haladunk és egyedül visszük végig a feladatainkat. Alapjában véve ezzel válunk önállóvá és magunk oldjuk meg a dolgainkat. Ergó, nincs szükségünk senkire, akire "támaszkodhatunk", megoszthatjuk vele dolgainkat, segítséget kérhetünk ha bajban vagyunk, stb.
Kérdésem, hogy ha fejlődünk és önállóvá válunk, akkor kell-e támasz, például egy barát?

Mi a tudat materialista szemszögből? Azért így írom, hogy nehogy megint kiakasszak valakit.
Látás, hallás, (egyéb érzetek) és emlékezés. Azt persze tudjuk,hogy ezek csak éber állapotban működnek egyszerre és megfelelően.
De mi marad ha ebből kivonjuk az emlékezést? Ébren látnánk,hallanánk,éreznénk mindent,de nem emlékeznénk aztán semmire az egészből. És a régebbi emlékeket se tudnánk felidézni. Csak a jelen pillanat. Nincs elmélkedés a múlton,a múltban szerzett élményeken,tudáson. Üres fej,nincs gondolat,semmi nem jut eszünkbe,leköt a jelen pillanat látványa stb. Nincs tanulás sem. Nincs fejlődés, csak reagálás a jelen pillanatra.

Azok az emberek, akik velem együtt nagyon kevés Föld típusú energiával rendelkeznek, ráadásul a gyerekkorban súlyos traumákon átesve elveszítették a szülőkbe és ezen át a világba vetett bizalmat, instabillá válnak az anyagi világban.