Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Ma is úgy gondoltam ebédidőben, hogy meglepem magam egy finom, színes, egészséges kínai takonyragus rizsával. Éppen úgy alakult, hogy az a kínai büfé, amelyik a közelemben van teljesen frissen és korrektül készíti a standard felhozatalt, tehát ma sem dönthettem másként.

Sárváron a Segítőkezek Alapítvány klubjában jártam. Arról volt szó, hogy a reiki milyen csodálatos lehetőséget nyújt az embereknek ahhoz, hogy visszanyerjék egészségüket.
De mi is az a betegség?

A második válásom után, úgy gondoltam, hogy talán jobb lenne az élet egyedül. 4 évet éltem, teljes önmegtartóztatásban. Aztán, jött valaki, aki megtetszett, s bár közölte, nem akar párkapcsolatot, de ezt tudomásul vettem, és felmentem hozzá. Tényleg szuper volt. Én nyitott voltam rá, hogy legyen közöttünk több is, de nem erőltettem, nem ért csalódás sem, mert tudtam magam mihez tartani. Időnként telefonon beszéltünk, üzeneteket váltottunk. Néha úgy éreztem távolodna, néha úgy, hogy közeledne. A megismerkedésünk, másfél éve történt, és kb. 4-5 alkalommal találkoztunk.

Sziasztok!

Biztosan hallott már mindenki a most terjengö fertözésröl.
Hogyan látjuk ezt spirituális szemmel?

Csak azt szeretném mondani hogy figyeljünk arra miféle energiáknak Vagyunk a teremtöi!
Bár az is óriási hogy még senki nem hozta fel a témát. ;)

Vettem magamnak egy kis kabala-aranyat. Azt mondják a pénzügyesek, hogy az arany még mindig jó befektetés. Gondoltam veszek magamnak egy kis darabot, amit mindig magamnál tarthatok. Érezzem az energiáját. A pénztárcámban tartottam. Mikor kedvem tartotta, akkor belenéztem a tárcámba, megérintettem vagy csak néztem. Néha ki is vettem a tárcámból és nézegettem kicsit. Egyik reggel az irodában megint kedvem támadt ránézni. Csakhogy nem volt a pénztárcámban.
Ajajaj. Még most vettem és már el is vesztettem?