Vettem magamnak egy kis kabala-aranyat. Azt mondják a pénzügyesek, hogy az arany még mindig jó befektetés. Gondoltam veszek magamnak egy kis darabot, amit mindig magamnál tarthatok. Érezzem az energiáját. A pénztárcámban tartottam. Mikor kedvem tartotta, akkor belenéztem a tárcámba, megérintettem vagy csak néztem. Néha ki is vettem a tárcámból és nézegettem kicsit. Egyik reggel az irodában megint kedvem támadt ránézni. Csakhogy nem volt a pénztárcámban.
Ajajaj. Még most vettem és már el is vesztettem?

Mostanában ha eltűnik valamim nem nagyon foglalkozom vele, mert tudom, hogy elő fog kerülni valahonnan. Ez azért mégiscsak egy arany-darab, mégha kicsike is. Már épp kezdtem filmet forgatni az elmémmel, hogy hol is lehet. Kint hagytam volna az irodában az asztalomon és valaki megtalálta és elvitte? Szabadság időszak van, rajtam kívül nem nagyon volt az irodában senki, még takarító sem járt. Ahogy így elmélkedtem kiesett a pénztárca a kezemből le a földre és természetesen fejjel lefelé, hogy minden ami benne van, az kiessen belőle. Ahogy lehajoltam érte egyszercsak bevillant, hogy milyen vicces úgy emlékszem, mintha tegnap is pont ugyanígy esett volna le. Lehajoltam érte, hogy felszedjem és ahogy lehajoltam és benéztem az asztalom alá, megláttam a kis aranydarabot.

Bizonyára tegnap eshetett ki a tárcámból mikor pont így kiesett a kezemből a pénztárca. Egyrészt nagyon örültem, hogy megtaláltam és hálás voltam. Másrészt, ahogy leültem a székemre volt egy olyan érzésem, hogy nem vagyok egyedül és van valaki velem. Egy pillanatra meg is ijedtem. Próbáltam inkább az örömre és a hálára koncentrálni.