Barátok, ismerősök otthonában járva régóta figyeltem, hogy bizonyos családokban nagyon "divat" kitenni a gyerekek, nyaralások képét. Akár az egész könyvespolc ezzel lehet díszítve, másoknál meg nem látni egyet se.

Mivel én soha nem hivattam még elő fotókat mondjuk a férjemről, vagy kettőnkről, azzal a céllal, hogy a lakást díszítse, volt hogy elkezdtem magamban keresni a "hibát", hogy vajon én miért nem rakom ki a képeket. Nagyon azért nem gyötört a kérdés, de mivel újra eszembe jutott, gondoltam megkérdezem a véleményeteket.

Nem tudom hallottatok e már valamit erről a módszerről, és kinek mi a véleménye erről? Tényleg működhet a meditációs cd ezen formája? Van e tapasztalata valakinek ezzel kapcsolatban?

Lassan végére érünk az ezévi karácsonyi őrületnek, mindenki megvette az ajándékokat és kezdünk ráhangolódni az ünnep valóban jó részére.
Van, akinek öröm az ajándékozás, másoknak hatalmas feszültség, hogy mit vegyen, jót vegyen, jusson mindenkinek...
Szerencsére egyre többen mondanak le a vásárlási láz adta idegeskedésről és beszélik meg szeretteikkel, hogy nem kell a rengeteg boltban vásárolt cucc, inkább magunkat, szeretetteli jelenlétünket adjuk egymásnak!

De a szeretet ünnepe nem csak a vásárlás miatt okozhat stresszt, vannak, akik magától az ünnepi együttléttől is irtóznak, mert ilyenkor kell találkozni azokkal a rokonokkal, akiket egész évben kerülnek vagy akikhez fájó (gyerekkori) emlékek kapcsolódnak. 
Valahogy kezelni kell az ilyen helyzetet is!

Az még sincs jól, hogy évről-évre stresszt okoz a legszebb ünnep!

A legjobb az lett volna, ha már hónapokkal ezelőtt elkezded feldolgozni az emlékeket, fájdalmakat, félelmeket. Ha ezt nem tetted meg, vagy nem elég hatékony technikát választottál, akkor most bizony már tele vagy stresszel!
Mit lehet még ilyenkor tenni?

Tényleg jött a válasz, és megyek tovább... sosem gondoltam volna. Szóval ott tartottam, hogy nem tudtam mit kezdeni a meggyötört kislánnyal, aki ott van bennem. Jött a szikra: beszélgess vele! Ma délelőtt újra volt egy órácskám, lefektettem a csöppemet, apa vigyázott a másikra, én meg elmentem beszélgetni magammal. Elmondtam neki, hogy nem úgy lesz ám, ahogy gondolod, nem marad így minden, elvégzed a középiskolát, főiskolára mész, ott megismered a párod, akivel még tíz év után is szerelmesek lesztek egymásba, és lesz két gyönyörű kisfiatok.