Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

dobokocka.jpg

Pakolgattam itthon a lomjaimat és találtam az egyik dobozban egy kőből faragott mécsestartót, benne két dobókockával. Eredetileg nem tartoztak össze, de már évek óta együtt tároltam őket, így minden költözésemnél találkoztam velük.

Éppen ideje, hogy előkerültek, mert most legalább lemérhetem magam dobókocka dobásban is!
Vajon a kockák befolyásolására valóban képesek vagyunk, vagy csak a szerencsén múlik, hogy hanyasat dobunk? A parapszichológusok szerint vannak, akik képesek előre meghatározott értékeket a statisztikailag hihetőtől gyakrabban kidobni. TalánNekem is sikerül!

Kedves Mindannyian!

(Előre is elnézést kérek azért, hogy még magam is keresgélem, amiről írok. De borzasztóan foglalkoztat a dolog, nem tudom letenni, örülök minden hozzászólásnak, és egyben sok előzőre igyekszem itt válaszolni, egyben!)

Elvették a hangomat néhány napra. Ilyen még nem történt velem. Furcsamód jól esett, talán vágytam rá titokban. Állítólag február 13-án elkezdődött a vizsgaidőszak számomra és a hozzám hasonló Nyilas felszálló holdcsomóval rendelkező sorstársaim számára. Könnyen lehet, én mindenesetre komolyan vettem ezt a kis próbatételt.

Sziasztok!

Nem nagyon blogoltam itt még, de itt az ideje, hogy elkezdjem. :-))
Pár napja volt a szülinapom és ilyenkor szokásom kicsit átértékelni az eddigi életemet, kudarcokat, sikereket, jövőbeli terveket egyaránt. Amúgy is analizálós alkat vagyok, de ilyenkor még inkább magamba fordulok és igyekszem átértékelni önmagam, hol tartok, meddig fejlődtem, fejlődtem-e egyáltalán. Alkalmazom ezt nem csak a felszínen, hanem mélyebb meditáció szintjén is igyekszem megtenni, bár az utóbbi még döcög kicsit, de nem adom fel.

baczak_kicsi1.jpg

Tavaly készítettem először adóbevallást elektronikusan. Szeretem a számítógépet, de akkor nagyon kifogott rajtam a bevallás. Három napig készítettem, időnként azt sem tudtam, hol vagyok és mire kattintgatok. Komoly zavarodottságot éreztem néha. Ebből tanulva néhány nappal a tervezett elkészítés előtt meghallgattam Sanyi „Gyorstanulás” cd-jét.. És most 4 óra alatt végeztem az egésszel. Ami persze a cd-nek köszönhetően várható volt, csak… És itt egy lényeges pont…valami hiányzott. Olyan tanácstalanul néztem körül. Ennyi volt?

Nem akarok semmit, szerintem az akarás eltávolítja az embert Istentől. Gondolkodom, jár az agyam ezerrel. De hát ha Isten így hozott létre minket, hogy tudjunk akarni, akkor nem baj az ha akarok valamit. Ámbár az önmegvalósítás célja a vágytalanság az akaratlanság a cselekvéstelenséget célozza (Wei Wu Wei), mégis úgy tűnik, hogy ennek az állapotnak az eléréséhez igen sokat kell akarnunk, és akaratlagosan elhárítani az akadályainkat az üdvös állapot elérése elől…

Ha tehát az akarás nem ütközik erkölcsi akadályba, akkor nosza akarjunk valamit.

Azt hiszem, hogy a gyermekünk elvesztésétől való félelem minden szülőben megjelenik, a szülővé válástól ott van.

Hogyan lehet együtt élni ezzel a félelemmel? Hogyan lehet feldolgozni ezt a félelmet?

Esetleg, ha vesztetted már el gyermekedet, vagy nagyon féltél ettől, akkor oszd meg az érzéseidet, beszéljünk róla!

A Spiritualitás

Manapság divatos irányzat, melynek lényege, hogy nézz magadba és gyújts fényt, mert rohadt sötét vagy odabenn. Ez tény. Fogadd el. Mi már tudjuk, Te még nem.

Ebben a blogban szeretném összegyüjteni az álláskereséssel kapcsolatos spirituális tapasztalatokat.
Illetve jól bevált módszerek,vagy érdekes tapasztalatok amiket szívesen megosztanánk egymással dolgozósdi témában.

u.i:hozzászólásban majd én is jövök egyel! ;)

Zöldköznapi mulatság flyer_resize.jpg

ZÖLDKÖZNAPi MULATSÁGOK!
avagy
Környezettudatosság egyszerűen!
2010. 03. 05. 12:00-egész nap!
TŰZRAKTÉR!
VI. Hegedű u. 3. (4-6 villamostól 4 percre!)

Aki úgy gondolja, nem él már 10 évet és nincs gyereke meg senki, aki érdekelné, az ne olvassa tovább!

NÉHÁNY ALAPVETŐ TÉVESZME A KÖRNYEZETTUDATOS ÉLETFORMÁRÓL:

Környezettudatosság – már megint egy tudományoskodó kifejezés!

Az élet szép.jpg

“Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.”