Sok leírásban olvastam, hogy nem szabad energiánkat csak úgy elszórni. De ez engem annyira megvisel, hogy már szenvedem!
Hogy lehet ezt szerintetek kezelni? És tényleg van-e valami életerő, ami a szeretkezés által megcsappan?

Érdekes, hogy ezen most gondolkodom el, de ez van. Már régebben felmerült, hogy vannak, akik nem jelentkeznek be, névtelenül írogatnak, vannak, akik több néven is futnak.
Igazság az, az utóbbit nem értem a legkevésbé.
Kérdésem csupán annyi: miért?
Nem mindegy ki írja? Vagy ha kritikus  a meglátás, nem ugyanúgy fáj, ha az embert letorkolják?

A nincstelenségi lecke kiváltható-e a hála kifejlesztésével, vagy a hála kifejlesztése a következő lépés a nincstelenségi lecke után?
Magamat figyeltem meg: mikor a hála kifejlesztésén gyakorlatoztam, automatikusan helyrejöttek a dolgok.
Aztán belevágtam a nincstelenség megélésébe, gondoltam, behozom a lemaradásom. Mi lett az eredmény? Hihetetlen kiadási számlák, jóval lecsappant fizetéssel.

Hétfőn nagyon húzós napom volt. Azt hiszem az első nap volt, hogy legszívesebben elsírtam volna magam. Általában az időm nagy részét megbeszéléseken töltöm, ráadásul a megbeszélések különböző épületekben is vannak. Gyakran az egyik megbeszélésemnek 15-kor van vége a másik pedig már 15-kor kezdődik. Esély nulla, hogy ott legyek időben, de itt ez természetes.

Megragadta a figyelmemet néhány érdekes mondat, amelyek a Légy FÉRFI! című konferenciáról készült cikkben olvashatóak:
A férfiak többségébe genetikailag kódolva van a megfelelési vágy, ösztönösen versengenek, és korunk Ádámja a munkahelyét tekinti harcterének. A férfiak már nem tudnak semmire büszkék lenni, ráadásul a reklámokból is egy gyenge, luzer férfikép tekint vissza rájuk. A férfiak figyelmét még mindig egy meztelen női test kelti fel...