Téli, csendes, vasárnap reggel volt. Jó volt csak úgy lenni, nem sietni, bár az unokabátyához ígérkezett, de úgy gondolta ebben a nagy hóesésben nem utazik.
Lánya lebeszélte, kitudja milyen hófúvás jöhet, maradjon otthon. Szót fogadott neki, az igazság az volt, hogy semmi kedve nem volt utazni.
Így maradt otthon. Megbeszélte a testvérével, együtt ebédelnek, a lány, a kutya, a teso, meg ő.
Az öccse jó szakács volt, a város másik szélén lakott, de örült, hogy legalább jót sétálnak a hóesésben.

A bűntudat három lényegi téves állásponton nyugszik. Ezeket ismernünk kell mielőtt a bűntudat témájába mélyebben belemennénk. (1) Mint az ego bármelyik aspektusa, a bűntudat alapja is egy az ellentétek kettősségének érzetét kialakító szembeállítás. (2) A feltételezettet, hipotetikusat ténynek gondolja. (3) A cselekmény cselekvőjét valóságosnak hiszi.

Az utóbbi időben jó pár emailt kaptam, amelyből áradt a bizalmatlanság. Ezen emailek feladói nem hisznek a soraimnak, nem bíznak bennem, vagy eleve rosszindulatot feltételeznek rólam. Elismerem nem vagyok makulátlan, de attól még messze állok, hogy okkal ne bízzanak bennem!
Először rosszul esett ez a negatív hozzáállás, holott mennyi mindent szívesen és ingyen adok az oldalamon! Aztán arra gondoltam, hogy talán csak azért állnak így hozzám, mert nem ismernek, és sok negatív tapasztalatuk halmozódott fel az életükben.

Vannak dolgok amik szüntelenül átfutnak az agyunkon, fájnak, mert tudtuk, hogy hibáztunk valamiben. Azon gondolkodom, hogy akit szeretünk, azt be tudjuk csapni? Be tudjuk csapni azt, akit elvileg őszintén és igazán szeretünk?
Sokszor azt érzem, hogy az életem egy fantasztikus és szerencsés úton halad, de közben érzek egy kis önzetlen imádatot, amit lehet, hogy csak az egóm igényel!?
Ez vajon másnál is így van?