Még egyszer megpróbálom felhozni ezt a témát mert túl fontosnak tartom ahhoz,hogy csak úgy átugorjuk.

Időnként elszórakozom azzal,hogy az egész életet,világot csak egy virtuális valóságnak,mátrixnak fogom fel.(Persze azért nem mindig)
És ráadásul úgy ,hogy csak ÉN vagyok az egyetlen valódi ember,emberi tudat.Pláne amikor elnézem az átlagembereket,egyáltalán nem nehéz róluk azt feltételezni,hogy valójában csak epizódszereplők,programok az én világomban.Ezért nem izgatom magam,hogy mit gondolnak rólam.(a család az kivétel,de ki tudja?)

A napokban egy önismeret után érdeklődő azt kérdezte tőlem, hogy mennyi időbe kerül, mire rendbe rakja a magánéletét, mennyit kell ehhez tanulnia? Mondtam neki, hogy ha intenzíven tanul, gyakorol, akkor kb. 4-5 év alatt elsajátíthatja a legfontosabb alapokat és a legtöbb problémáját ezekkel meg is tudja oldani.
Erre Ő meglepődött: „Olyan sok idő?? Nekem erre nincs ennyi időm!
Már annyit szenvedtem, hogy nem érek rá ennyit várni a megoldásokra!"

Ma reggel megnéztem a WebMestert. Főként a meditációs kép tetszett, egy férfi fotója, amint néz rád. Még nem láttam és nem ismerem Őt. Ahogy néztem, rövid idő múlva az jött le, hogy ez az ember tele van szeretettel és elfogadással.
Be tudtam róla azonosítani, hogy ezt keressem, így néz rám valaki, ha szeret.

Mi az igazság? Létezik abszolút igazság? Feltétlenül kell-e az igazságot kimondanunk mindig, minden helyzetben?