Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

A karácsonyi készülődés közepette érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon mit is jelent a Karácsony, mit ünnepelünk ilyenkor?
Habár kisgyerekkorunk óta azt halljuk, hogy Karácsony a szeretet ünnepe és ekkor született Jézus, azonban ez nem így van.

Jézus születését még a korai keresztények sem tudták pontosan, sokáig január 6.-án ünnepelték azt. Majd 325-ben az egyházfők úgy döntöttek egy zsinaton, hogy tegyék át az ünnepet a konkurens római vallás Mithrász-ünnepére, így segítve a kereszténység állam vallássá válását.

De akkor mit ünnepelünk december 25-én?

Mithrász-ünnepén (Ő a felkelő nap istene), a téli napforduló után pár nappal ünnepeljük a fény születését a sötétségből.

Ha a Hírlevelekről, vagy az ingyenes MINI tanfolyamokról van kérdésed, valamit nem értesz, vagy elégedetlen vagy velük, akkor azt ide írd meg!

Minden véleményt szívesen látok.

"Ha a férfi és a nő egymás társai az életben,és kiegészítik egymást, csak akkor vezetik jól a háztartásukat, ha megosztják a munkát.Egy bölcs anya minden idejét lefoglalja a gyermekei iránti gondoskodás.De ahol mind a férjnek, mind a feleségnek dolgoznia kell a puszta létfenntartásért, ott a nemzet szükségszerűen elkorcsosul.Mintha egy csődbement a tőkéjét élné fel"

Gandhi

rgség.jpg

Sírt, sírdogált, vasalás közben. Tegnap is rossz hangulatban aludt el, de már előző reggel valami nehéz érzéssel kelt fel, akkor még nem értette mi a baja.
Szombaton leugrottak az édesanyjához, hogy koccintsanak az új évre. Hisz most volt szabadnap bőven, így összebeszéltek, a lánya az öccse, a fia és a nő, hogy ezt a napot töltsék ott.
Igazából karácsonykor tűnt fel, mennyire feledékeny az anyukája. Akkor úgy volt ezzel, mit lehet tenni, megöregedett, már nem a régi, ő elfogadta, így működnek az öregek.

Puesta de sol.jpg

Tegnap láttam egy sorozatban.
Két női személy szerelmes csókját.
Az az igazság, hogy Én nem tartom Magam leszbikusnak, mégis csodálatos érzést váltott ki Belőlem.
Egyébként a filmben ez a szerelem egy nagyon régóta tartó érzés, de eddig nem vállalták.
Miért?

Azt mondták rá, naiv, ezzel sehogy sem tudott megbarátkozni. Általában megbízott az emberekben, időnként túlzásba vitte.
Mikor tornászni ment akkor az óráját nem tette a zárható fiókba, eddig soha nem lopták el, miért most, ő sem lop, na igaz, hogy a börtönök nem üresek, de gondolta vele ilyen nem fordulhat elő.
De előfordult, elveszett a szép órája, amit még a férjétől kapott valamilyen neves alkalomra. Azt gondolta, ez azt jelenti, ne foglalkozz az idővel, az idő múlásával, igy aztán nem hordta másik óráját sem.

A Föld órája.jpg

Hidd el, "hegyeket tudunk közösen megmozgatni"
csak egy ilyen kicsi cselekvéssel is ...

http://top-wellness.shp.hu/hpc/web.php?a=top-wellness&o=lekapcsolom_L1a9

magnet2.jpg

Lehet az, hogy egy csomó mindent még nem tudatosan csinálok, még ha működőképesen is, véletlenül ráérzek? Elgondolkodtam ma ezen, hogy egy véletlen téma felé terelés és aztán kiderülvén, hogy az a másiknak is aktuális, az tényleg azt bizonyítaná, hogy megéreztem, csak nem vagyok rá tudatos, hogy ez a művelet lezajlott bennem, tudtomon kívül? Vagy máshol kell keresni az ilyen véletlen okát?

Sziasztok! A segitségeteket szeretném kérni:

A héten Sanyi elfogadás Cd-éit hallgattam, gyakoroltam.

Mikor elkeztem az Eggyévállás gyakorlatokat, a munkahelyen szinte sorba álltak azok a csajok, akikkel eddig vagy témám sem volt soha a 4 év alatt, vagy valami miatt, egyenesen zavartak engem.

Ráadásul, én menekülőre is fogtam magam, próbáltam kerülni őket, mondván, csak sorban, nem aztán itt hirtelen mindenkit befogadok, erre nem vagyok én még képes. 

vénusz.jpeg

Sűrű sötét haja volt ártatlan zöldesbarna szemekkel. Már kiskorában is helyes srác volt és valószínűtlenül szófogadó. Talán azért, mert nem a szülei nevelték és valahol mélyen ezzel akarta meghálálni nevelői határtalan szeretetét, akik óvták minden lépését. Sejthették, milyen az, ha valakit nem dédelget a családi fészek melege.

Milyen lelki gyakorlatot végzel? Milyen rendszerességgel?

Mi az ami nem vált be? Mit ajánlasz másoknak?

Mivel lehet a leggyorsabban fejlődni: lelki gyakorlatokkal vagy egyszerűen élni kell?

Sziasztok! Ezt egy bemutatkozó blognak szánom. Magamról annyit , hogy .kb. 2 hete kezdtem el ezzel a témával foglalkozni. megnéztem a Titok .c. filmet. Nagyon tetszett és elhatároztam hogy változtatok az életemen. Én már egyszer hoztam egy ilyen döntést,két és fél évvel ezelőtt.Azóta józan vagyok. ebből kiderül, hogy alkoholista vagyok,de már csak passzív két és fél éve. elég ideges típusú ember voltam két héttel ezelőttig.

Mine4n emberben amíg meg nem találja meg van az a bizonyos érzés hogy megtalálja a másik felét.Örökké ez hajtja a lelkét.Életeken át lelki szemeinkben ott van a képe magunkban hordjuk őt,és ezért keressük. Azonkívül mindig újra átéljük azt is, hogy a vágyakozásunk nem csillapodhat egy másik partnerkapcsolatban, legyen mégoly harmonikus is az a kapcsolat. Ugyanis ikerlelkünkben találjuk meg önmagunkat, neki pedig mi segítünk, hogy valódi önmagára emlékezzen vissza. Benne válunk eggyé. Ez a blokkoldás abban segít, hogyan vonjuk be életünkbe ezt az energiát.