Lehet tudni, hogy mi a cél, vagy csak általában beszélhetünk róla, mint például az élet célja a szabadság?
Ami engem illet, úgy vélem, hogy az élet célja nem lehet egy kérdés, amit meg kell válaszolni, hanem az élet inkább egy élmény, amit meg kell élni. Ami ezt megnehezíti, az az, hogy nem látunk életünk során erre mintát.
A szüleink, és minden ember akit magunk körül látunk túlnyomórészt a túlélésre hajt. De biztos vagyok benne, hogy nem ezért születünk ide, direkt a test börtönébe zárva magunkat.
Ti mennyire élitek meg az életet, mint élményt?
Trendi szóval minőségi életet próbálok élni, ami egyre jobban megy. Növekedési pályán vagyok minden téren, ami kinyitódásomnak a következménye.
Cél? Most így hiszem.
A feltétlen szeretet szerint élni és tapasztalni, és másokat segíteni, hogy így élhessenek.
A testem nem börtön, eszköze része a megvalósításnak, érzékelésnek, észlelésnek.
... a saját korlátaid között való tökéletesedés, a kiteljesedés, az önmegvalósítás és önmeghaladás.
Azt hiszem Hermess tökéletesen leírta mi az élet célja, csak annyit tennék hozzá, hogy közben merjünk szenvedni, és örülni.
A magam részéről egyre jobban megélem az életet, mint élményt.:) Ez persze azzal jár, hogy mélyebben fáj, és mélyebben "jó".:)))
Szerintem az álom nem mindig találkozik a valósággal, a cél időközben változhat, és azon az új pályán mozogva még nehezebb elérni.
Jajj, de jót írtál, Editke! :)
Te is így vagy vele, Eszti?
Én még sokszor menekülök a mélyebben fáj oldaltól, és ezáltal - gondolom - a mélyebben jót sem tudom annyira megélni. (Mihez képest, ugye: ha az 1 évvel ezelőtti önmagamat nézem, óriási a fejlődés, de hát sajna maximalista vagyok) De legalább már megérett bennem az elhatározás arra, hogy elengedjem az élettől való félelmemet. Nálam ez a nagy mérföldkő: innen már sínen vagyok! :)
Én is menekülök a fájdalmaktól. Ha tudom, hogy az a bizonyos dolog milyen fájdalommal járhat, inkább elkerülöm. Persze, ha tudom hogy pozitív lesz a vége, akkor szíves-örömest belevágok.
Igen, azt hiszem mostmár el kellene határozni magam, azt is vállalom, ha fáj.. Ebből is sokat lehet tanulni, csak ne fájna annyira:)
Én meg szinte egyenesen belerohanok az ilyenekbe. Szinte észre sem veszem és már ülök a gipszben.
Úgy látszik nekem meg az ellenkezőjét kellene tanulnom :)
Üdv!
Hédi
Nekem azért van célom és próbálom megélni az életet,de úgy,hogy közben azt az egy két mélyebben fájó dolgot én is kerülöm.Tudom,hogy fel kéne őket oldani,de még csak ott tartok,hogy....fel kéne kötni a gatyám.
Olyan nagyon pofára estem többször is a dologtól,többszöri próbálkozásaim során,hogy nemtudom meg e érkezek szabadulni a mostani életem során tőlük.De legalább már beazonosítottam a problémát és orvosság is van rá csak be kéne venni,de egyenlőre jobban esik problémáimról beszélni mint megoldani azokat.Az a nagy helyzet ahonnan indultam és ahova jutottam már magában csoda.És én is gondolom már sínen vagyok......de a célomtól az ,hogy megint ember legyek és megtanúljak élni,még azért távol vagyok.
Szavakban olyan közelinek,egyszerűnek tünik minden,de amikor cselekedni kéne e képpen............
Én is vagyok így, hogy tudom a miértet, a hogyant, már csak a nagy elhatározás hiányzik... Aztán egyszercsak megunom saját tökörészésemet, és hirtelen nagy levegővel fejest ugrok. Én a legnagyobb problémáimat nem tudom másképp megoldani, csak hirtelen felindultságból. De előtte el kell jutnom odáig, hogy nagyon elegem legyen saját magamból.
Ma Edit írásán felbuzdulva nekiálltam eme félelmeim feldolgozásának. Most szinte fizikailag érzem a szívcsakrámat, kicsit megdolgoztattam szegényt. Egyenlőre ennyi a hatás, de hogy túléltem, az biztos. : )
.... vezessünk be még egy ezotop fogalmat - a TÜKÖRÉSZÉS-t is...:)))
Szép napsütést Nektek - kint is, bent is!
Zoltán
Lehet tudni , hogy mi a cél , és beszélhetünk általában is róla . Lehet a szabadság megélése is egy élet célja , vagy részcélja .
Az élet élményként megélhető ( a három él egybecsengése is ezt sugallja ) , sőt szerintem csak élményként élhető meg magyarul . Maga az élmény persze lehet nem tetszőnek értékelten megélt is . Nem kötelező az életélményt tudatosan - , vagy annak ilyen - olyan szintjén , - megélni , de úgy gondolom , hogy a bennünk rekedt fény kibontása , felszabadítása többé teszi Istent általunk , mintha öntudatlan hagyjuk pislákolni azt . Ez a kibontakozás vagyunk mi , és ennek örömteli , saját csodánkként való megélése lehet életünk célja . Én most így gondolom , más a hite szerint másképp . Üdvözlettel : felacso
Elgondolkoztam a kérdésen, hogy van értelme az életnek. Úgy hiszem van. De honnan tudjam? Csak akkor fogom megtudni, ha megtudom hogy mi az életem célja. Hogy jövök rá? Milyen módszer van rá?Olyan jó volna, ha valaki megmondaná + leírná, és megérteném. Talán akkor szem előtt tudnám tartani. De úgy sejtem, hogy nekem kéne rájönnöm. De nem tudom megfejteni a kódot. Ha lenne valaki, aki beledörgölné az orromat, hogy EZ az, olyan jó volna. Aki tisztában van a sajátjával, honnan tudja? Miből jött rá?
(Jövő héten lesz Hermess ezzel kapcsolatos tréningje, amire nagyon el akartam menni. De sajnos úgy fest, hogy családi okokból nem jutok el. - Lehet, hogy nem vagyok még kész rá? Szóval ha valakinek van a keze ügyében megfelelő tanács, megköszönöm, ha megosztja velem is. Elöre is köszönöm.)
Mi van, ha nincs célja az életnek? Mi van ha csak úgy van? Bónusz, jutalom, ajándék? Ha minden cél nélküli? Felfoghatnánk, mint jutalom? Mint ahogy a mondás is tartja: "Minden nap egy ajándék, csak ki kell csomagolni..."
Hogyan lehetünk biztosak benne, ha felismertük? Mert nagyon vacak érzés lenne rájönni a kínkeservesen megmászott hegy tetejét, hogy nem is ezt a hegyecsúcsot kellett volna meghódítanom, hanem ott azt a másikat...
Üdv:
Gyuri
Van egy olyan érzésem, hogy javasoljam neked, hogy nézd meg a Kungfupanda című animációs filmet.
Nagyon tanúlságos, és egyben szórakoztató, és megfogja mutatni neked a titkot...
Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.
Én is javaslok két filmet mindenkinek:
1. Becéző szavak (dráma)
2. Bíborszín (dráma)
Most jutottam el odáig, hogy az ajánlott filmeket megnéztem.
Köszönet érte. A Panda-film tényleg nagyon jó, szórakoztató, témába vágó.
A másik 2 filmet nem sikerül az életúthoz kapcsolnom.
Tényleg kötelező megnézni mindkettőt. Vannak gondolatok, amiket megértettem belőle, és remélem, hogy tanultam is belőlük.
A Becéző szavak igazán megindító. Olyan hatással volt rám, mint a Leckék az életről - még annak ellenére is, hogy azóta felgyorsult a világ és a téma sem áll hozzám olyan közel. Szóval minden elismerésem az alkotóknak és szereplőknek.
Még egyszer köszönöm.
Üdv:
Gyuri
Az "általános" célok, időnként nehezen viszonyithatóak, nagyonis távolinak tűnnek a mi kis mindennapi porszem gondjainkhoz/életünkhöz képest.
A nagy Egész "általános" céljait persze fontos ismerni,
de az egyéni életek céljai sokkal konkrétabbak, mint általában a "szabadság", "éljünk harmóniában", "teljesedjünk ki" stb.
A fejlődésünk része felismerni a mi sajátos, egyénreszabott életcéljainkat, amelyek sokszor jóval prózaibbak, mint a nagy Egész céljai.
Mivel még nem tartunk ott és a közbenlévő - nem túl magasztosan hangzó célokkal teli- fejlődési lépcsőfokokat is kivétel nélkül meg kell járnunk odáig.
Mindenesetre, ha én rendbeteszem magam (amennyire tudom) és a házamtáját, azzal a nagy Egész céljait is szolgálom, azok felé is megyek egyben.
...a HALÁL!
Mint egy társasjáték. A játék folyamán problémák és örömök halmazain juttat át hol az ego, hol a tudat, hol a megérzés és nem ritkán a külső segítség.
Minél szebben, ügyesebben játszod a játékot, annál kisebb kilengésekkel éred el mostani életed végső célját.
Aztán a Lélek elemez, levonja a saját kis tanulságait, majd újra beleveti magát a Lét forgatagába talán egy egészen más formában, hogy még tökéletesebbre, fényesebbre csiszolja Önmagát egészen addig, amíg pontosan bele nem illeszkedik az öröklét harmóniájába...:)
Szerintem!!!
A halál?
Ezt ugye elirtad?
Hisz a halál csak egy kapu, amin sokszor átlépünk. Az nem lehet cél. Hisz te is irod, hogy utána mit csinál a lélek és mifelé halad...
Én érteni vélem Szegest.
Az eddigi létem/megéléseim/ÉLETEM összefoglalója maga a HALÁL.
Ebben az ELENGEDÉS van. És ahány elengedésünk van, annyi halálunk...
Emberi létünkben ez vagy önszándékú és teljes, vagy pedig penge-kényszer!
Jól értem?
Ismerősek a gondolataid...
Nem írtam el Ramina, tényleg így gondolom.
Lejátszunk egy-egy játékot, ott vannak a család, barátok, kapcsolatok. és amikor elveszíted vagy elhagyod Őket, amikor lezársz egy szakaszt, egy darabot a régebbi Énedből, Életedből, akkor az elvesztésükbe kicsit belehalsz...
S ha ezeken túl vagy, jön a nehezebb. Leteszel egy-egy megszokást, tulajdonságot, és akkor újra és újra mindegyiknél meghalsz egy kicsikét...
Mindig meg kell halnunk kicsit ahhoz, hogy végleg magunk mögött tudjuk hagyni saját múltunk meghaladott dolgait, eseményeit, mert ha nem haladjuk meg őket véglegesen, akkor kísértetként járnak vissza és lépten-nyomon zaklatnak, fenyegetnek, félelemmel töltenek el, gátolják a működésedet, gáncsolják a hitedet az újban. És akkor abba halsz bele...
De egyébként nevezhetjük kis- és nagy halálainkat kapunak is, szinte mindegy. A lényeg, hogy mindig az a cél. Átjutni egy újabbon egészen addig, amíg már nincs több kapu vagy halál, csak a végtelen öröm, harmónia.
Szerintem!!! :))
Én rögtön a fizikai halálra gondoltam...
és oké, igy már értem, hogy te hogy érted :-)
Ez a folyamat nekem a inkább a "fejlődés" szót juttatja eszembe, mint a halált.
A lényeg, hogy értjük egymást Ramina. :)
A többi csak önkifejezés, megfogalmazás kérdése.
Bizonyára Neked a Tiéd a helyénvalóbb, mert a fejlődés megengedi a visszatekintést, visszanyúlást, míg a halál teljes elválasztódást, lezárást jelent, s nekem inkább erre van szükségem, legalábbis most így gondolom...
Hogy aztán holnap mi lesz?
Ki tudhatná...:))