Te legyél boldog, ne az Új Év!
Évekkel ezelőtt hallottam ezt a jópofa és találó mondást, amiben van igazság, hiszen ne az éveknek akarjunk jót, hanem magunknak! Ez alapján szintén csak mi legyünk boldogok, szerencsések, eredményesek és sikeresek az új esztendőben!
De hiába kívánunk magunknak boldogságot, ha semmit sem teszünk érte, ha a személyiségünkben ugyanolyanok maradunk mint eddig, ha az életünket és a kapcsolatainkat is a tavalyi módon kezeljük! Valamit változtatni kell az alapokon ahhoz, hogy a felépítmény majd más legyen!
Mert ha eddig nem voltál boldog az eddigi életedben, az eddigi személyiségeddel, akkor ez a következő és az azutáni években sem lesz másképpen! Ugyan az az ember, ugyan azon körülmények között, ugyan úgy fogja majd érezni és tapasztalni magát! Valamit tehát meg kell változtatnod, vagy a külső körülményeidet, vagy a belső hozzáállásodat és akkor lehet esélyed a boldogságra.
Igazából, ezek az újévi jókívánságok csak egy régi, oka feledett hagyomány részei, mert már magunk sem hiszünk abban, hogy az éjféli pezsgőkoccintás közepette elrebegett kívánságok valahol meghallgattatnak, csak ettől megvalósulnak. Már felnőttünk és tudjuk, hogy szép dolog hinni a csodákban, de eredményesebb, ha mi valósítjuk meg az álmainkat, ha mi magunk vagyunk a csoda!
Ha új évet és új csodákat akarsz, akkor azért tenned kell, kívül vagy belül változni és változtatni, ha pedig ezt kihagyod, akkor számodra nem marad más, csak a panaszkodás és az önsajnáltatás!
Tegyél érte, hogy változz, megváltozzon a személyiséged, a gondolkodásod, az érzésvilágod és akkor mindjárt más színben fogod látni a világot! Amikor pedig Te változol, azzal gerjeszted a világodban és az életedben is a változást, hiszen új erőket és új lehetőségeket mozdítasz meg, már a puszta léteddel is!
Ismerd meg önmagad, engedd el a félelmeidet, teljesítsd be a vágyaidat, nyílj ki és fogadd el valódi természetedet! Járd az önismeret - önmegvalósítás tudatos útját, használj a lelki fejlődéshez intenzív módszereket, tudatos technikákat és meditációt! Így gyorsabban és hatékonyabban érheted el belső-, lelki céljaidat.
Tűzd ki például, hogy:
- Elengeded a régi, idejétmúlt kötődéseidet, hogy kinyílhass végre az új kapcsolatokra!
- Feloldod az önkorlátozó félelmeidet és gátlásaidat, hogy ismét szabadon dönthess!
- Feltárod szíved mélyéről valódi vágyaidat, hogy azok beteljesítésén munkálkodhass!
- Megismered az életutad és az életfeladatod, hogy ne haszontalanul töltsd az idődet!
Néhány példa az elérendő belső célokról, talán ötletet ad Neked is, hogy min érdemes munkálkodnod!
Tudatos változás
Ha már megvannak a célok, akkor érdemes egy megvalósítási tervet készítened, amelyben jól átgondolod, hogy az adott cél eléréséhez milyen lépésekre lesz majd szükséged!
Például, ha egy hozzátartozóddal van konfliktusod, akkor így nézhet ki a megvalósítási terv:
- A konfliktus valódi okának feltárása. - A tudatos megismerés gyakorlata.
- Mit tanulhatok ebből az okból? - Belső kommunikáció.
- Mit üzen a másiknak a konfliktus? - Más szemszög meditáció.
- Miben nem vagyok őszinte magamhoz és a másikhoz? - Őszinteség növelése meditáció.
- Mennyi az én felelősségem? Mit nem akarok felvállalni? - A felelősség felvállalása gyakorlat.
- Hova nem akarok eljutni a konfliktus által? Mitől félek valójában? - Félelem oldása gyakorlat.
- Mihez ragaszkodom, mit nem akarok elengedni? - Problémamegoldás I., elengedés gyakorlata.
- Mit nem tudok elfogadni, befogadni? - Elfogadás és önelfogadás gyakorlata.
- Mi lehet a konfliktus megoldása? - A probléma megoldás gyakorlata.
Egy jól megszerkesztett, mindenre kiterjedő megvalósítási terv, fél siker lehet a megoldás felé, hiszen nagyon sok felismerés már az összeállítás közben beugrik, pusztán attól, hogy keresed a feltáráshoz megfelelő kérdéseket!
Ezért szánj rá időt, elmélyülést és meglátod, hogy egy sikerre vihető lelki tervet tudsz készíteni magadnak az új esztendőre!
Segítek Neked!
Szívesen segítek Neked, ennek a tervnek az elkészítésében! Írd meg ide hozzászólásba röviden:
- a problémádat, annak szereplőit, a konfliktus forrását,
- a megvalósítási tervedet pontokba szedve, az elképzelésedet a megoldás útjáról,
... és én véleményezem azt, kiegészítem a legjobb tudásom szerint!
Írj bátran, - írj név nélkül, ha nem tudod még vállalni a problémádat, - a lényeg az, hogy legyen egy konkrét terved a saját utadról, és ne céltalan bolyongással teljen a 2009-es éved is! Segítek amiben tudok, és ingyenes tanácsadást kapsz most a lelki önmegvalósításodhoz, csak kezdj neki most, valósítsd meg Önmagad!
Ha pedig a jól felépített lelki megvalósítási-tervedben nem csak hiszel, hanem be is teljesíted azt, akkor máris hatalmasat haladtál a hőn áhított és mindent felülmúló boldogság felé!
Legyél Te boldog 2009-ben, tegyél Te a boldogságodért!
- Önismeret
- Élet
- Problémamegoldás
- Tudatosság
- boldogság
- cél
- célkitűzés
- céltudatosság
- életterv
- http://onmegvalositas.hu/cimke/boldogsag
- http://onmegvalositas.hu/cimke/cel
- http://onmegvalositas.hu/cimke/celkituzes
- http://onmegvalositas.hu/cimke/celtudatossag
- http://onmegvalositas.hu/cimke/eletterv
- http://onmegvalositas.hu/kategoria/problemamegoldas
- ingyen
- ingyenes
- jókívánság
- megvalósítás
- terv
- tervezés
- újév
- újévi fogadalom
- változás
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
21 hozzászólásRöviden a sztorim: kb egy éve beleszerettem egy nálam nyolc évvel fiatalabb férfibe, nekem férjem és 3 gyerekem van, de ennek az új szerelemnek következtében teljesen felborult az életem és rájöttem hogy abszolút boldogtalan vagyok a mindig vágyott és elért biztonságomban. Elindultam egy önismereti folyamaton, amikor is rájöttem, hogy fogalmam sincs ki vagyok és mit akarok... Aztán amikor már tudtam, hogy mit/ kit akarok- a válasza az volt hogy megszakított velem minden kapcsolatot. Az volt a különös hogy én úgy éreztem iszonyatos erővel vonzódunk egymáshoz... lehet hogy én ezt csak kivetítettem? Azóta eltelt fél éven át pokolian szenvedtem és volt olyan pont hogy otthagyom a családom. Külső segítséget kaptam, hogy kapcsolatot tudjak találni magamhoz...
A furcsa az, hogy még mindig nem múlt el ez a nagyon erős vonzódás... pár napja végre felhívtam, találkoztunk pár percre és azt láttam, hogy ő is szenved valamitől. Amikor próbáltam érdeklődni, azt mondta azt tette amit jónak látott és az ilyen esetben a lezárás.
Sajnos ez nekem nem megy. Nem tudom mit tehetnék, próbáltam elengedni- de valahogy mindig visszajön egy nagyon erős érzés. Olyan mintha valamiért haragudna rám, vagy ezt is csak én vetítem ki? Bennem nem zárult le a kapcsolat..
Nekem már az is segítene ha szemtől szembe újra beszélgethetnénk.
Mit gondolsz erről?
Ismerős a történet, mintha én írtam volna. Csak én a 'szerelem' előtt is tudtam, hogy boldogtalan vagyok a meglévő kapcsolatban. Háát érdekes szitu, az biztos.
Megéltem a csalódást teljes fájdalmával, aztán én is külső segítséget kerestem. Én speciel lezártam, de titkon remélem hogy nem csak ennyi szerepe volt az életemben. De ha igen azt is elfogadom, mert csodás volt :-)
Köszi a hozzászólást, csak azt szeretném tőled kérdezni, mennyi idődbe került lezárni - ez nekem fél éve nem megy- és hogy megmaradt-e a korábbi boldogtalan kapcsolatod, vagy azt is lezártad?
Én úgy érzem, ha maradok a mostani kapcsolatomban azt abszolút gyávaságból és kényelemszeretetből tenném...máskor megy menekülésnek érzem, ha elmennék. Hát nem tudom.... zavar zavar hátán + szerelem:)
Kedves Mirrmurr
Irigyellek ezért a szenvedélyért, amivel megéled ezt a szituációt. Tudom, nagyon nehéz, nagy a kín. Most. Idővel majd a hasznát fogod látni és életed egyik szines eseménye lesz, amiből sok erőt fogsz majd meríteni.
Szerintem nem lehet meghatározni az időt, ami alatt ez az állapot megszűnik. Az én - igen gazdag - tapasztalatom az, hogy nem szabad nagyon törekedni a megszüntetésre, a lezárásra, vagy a mesterséges folytatásra. Egyszer csak úgy fogod érezni, hogy megbékülsz és az egész story egy kis intermezzo lesz majd az életkönyvedben, de lehet, hogy csak fogod magad és kilépsz. Kilépsz az egyikből a másikból, vagy mindkettőből. És akkor abbamarad, és megszűnik a "nem tudok kilépni" mert nem fogsz tudni bennemaradni. Valószínű régi fogadalmakat, vágyakat, le nem tisztázott szülői mintát melengetsz. Az én egyik magánéleti ragacsos témámat a Hellinger terápiával tudtam lerendezni. Ha nem tudod hova tovább esetleg próbáld ki.
Nagyon sok energiát Neked!
Nagyon nehéz lezárni egy szerelmet, kb 8 hónap volt mire megértettem és el is fogadtam, hogy ez már nem az. Segített Ő is, hogy megértsem és minden más eszközt igénybe vettem.
A boldogtalan kapcsolat korábbról datálódik, és nem emiatt vált silánnyá. Igen kimondtam nemrég, hogy fontoljuk meg a válás lehetőségét. Ami nem megy, az nem megy. Másként látunk mindent, de mindent.
Az úttörők jelmondata: irány előre!
Nem akarnám belédbeszélni, de a történet, az érzések nagyon hasonlítanak az általam "Lélekpár-szerű" -nek hívott kapcsolatra. Ez azt jelenti, hogy a két léleknek igencsak dolga van egymással és akárhogyan is tiltakozik bármelyikük egoja, a vonzódás fennáll!
Ilyenkor az egyetlen dolog, amit a kapálózó, tudatlan ego tud tenni, hogy elzárja magát a kapcsolattartástól, ugyanis fél attól, hogy ha enged a vonzódásnak, akkor felborul a szépen megtervezett és már-már megvalósult élete!
Persze azt nem meri bevallani magának, hogy a legjobb ami életében vele történhet, ha enged a csábításnak és átadja magát a lelki vonzódásnak, belemerül a kapcsolat eksztázisába,...!
Sajnos, akiknél az egojuk irányítja az életüket, azok leggyakrabban így reagálják az ilyen helyzeteket!
Amit Te tudsz kezdeni a helyzettel, az az, hogy:
A kötődés elengedés a Párkapcsolat csomagban van benne, a Lélekpár kapcsolatok és a partner tudatosítás pedig a Lélekpár csomagban található. A két csomag együtt kedvezményesen rendelhető.
Szia Sanyi!
Köszi a véleményt- ez sajnos csak megerősíti, amit én is sejtettem:(.. a lélektárs dolog. A baj az, hogy mikor azt hiszem már sikeresen elengedtem, újra visszatér akár gondolati, akár érzelmi síkon.
Az biztos, hogy én már nem tudom ugyanúgy folytatni az életemet....
Ami még különös, hogy amikor készítettem még anno egy ilyen pár horoszkópot nagyon sok a közös bennünk és nem tudom miért pont most (illetve több mint 1 éve) találkoztunk, de állítólag még közünk lesz egymáshoz... Ez most nem nagyon látszik :)!
Ami változás az elengedés gyakorlása után hogy most már legalább beszéltünk telefonon - pár napja- mert az utóbbi félévben elérhetetlenné tette magát, ezt most azzal magyarázta, hogy "így kell lezárni" a dolgokat.
Egyébként annyit róla, hogy egy nagyon határozottnak, és keménynek tűnő pasi, aki sztem ahogy én kb egy éve már felismertem fél a nőktől- szóval ilyen egy éjszakás kalandokban utazik... ez az ami miatt fogalmam sincs én vajon mit akarok tőle?
Mindenesetre lelkileg nagyon szinkronban voltunk, amíg nem ijedt meg tőlem ennyire...
Ezen lehet valamit változtatni? Közeledhetek vagy hagyjam békén?
Ui:
Mindenesetre a Lélekpáros anyagot meg fogom rendelni :):) Illetve ha tartasz előadást szívesen elmennék rá:)
Nekem volt tapasztalatom bőven ilyen kapcsolatokból, helyzetekből, és a "lezárás" soha sem oldotta meg a dolgot!
A megoldást nem a közeledésed vagy a távolságtartásod fogja adni, ezt csináld úgy, ahogy érzed!
A férfi, a Te férfi éned kivetülése, külső megnyílvánulása. Csak annyira lesz tudatos, amennyire a benned levő férfi éned tudatos, ahogy a benned élő férfi viszonyul (vagy iszonyul) a női énedhez.
Bizony, a bennünk levő nő és férfi, nem feltétlenül nyitottak egymás felé, ahogy például a felnőtt énünk sem mindig szereti a gyermeki énünket!
Ezért ezek kibékítése, a gátlások feloldása és kettejük egymásra találása a Te belső munkád lesz és ugyanezt fogod visszakapni a külső életedtől, ami a Te tükröd is egyben.
Ezt mind megtalálod a Lélekpár csomagban, azt pontosan az ilyen problémák kezelésére alkottam!
Köszi, ez nagyon érdekes és jókora segítség! Már éppen elkeseredtem(:
Ui arra sosem gondoltam eddig, hogy nem elég a bennem élő nőt, hanem a férfit is el kell fogadni...( A belső gyermekemmel már meg találtam a kapcslatot:)
Azt már az elejétől éreztem nagyon, hogy Ő valahogy az én tükörképem.
Ez azt jelenti, hogy neki meg az ő női oldalával van vmi dolga? Ebben én tudok segíteni, vagy az a belső munka amit írsz bőven elég, amihez ajánlottad a Lélekpár- anyagot.
Egyébként már meg is rendeltem:)
További tengernyi sok boldogságot Neked és Nekem is:)!
Ja és Mindenkinek aki olvassa:):)
Neki a saját félelmeivel kell megbirkóznia, amelyek akadályozzák abban, hogy azt válassza, ami jó Neki!
Ezek a félelmek nem hagyják, hogy szabadon döntsön, mert nem meri felvállalni a döntése következményeit, túl sok benne a konvenció, tanult megfelelni akarás, hamis erkölcsösség...
Ha ezeket felismeri és el tudja engedni, akkor megtalálja Önmagát, és fel meri vállalni azt, ami a szívében van!
Sok boldogságot kívánok Nektek, bár még addig rengeteg lelki munka vár Rátok!
Szia Sanyi!
Olvasva ezt a két évvel ezelőtti bejegyzést, ugyanez az élményem van... A férfi , aki most lezár illetve talán önvédelemből elválasztott engem magától, kapcsolatban él. Én ezt a lezárást nehezen bár, de elfogadtam. Az a nehéz hogy egyáltalán nem beszélünk egymással....Ez kb. 1 hónapja történt, korábban, bár megszakításokkal, de nagyon intenzív volt a kapcsolatunk, és abszolút plátói.
De ami érdekes, hogy amióta a szakítás megtörtént visszajön álmomban és olyan mintha vigasztalni szeretne. Nagyon intenzívek és mélyek ezek a kapcsolódások, amiket ő kezdeményez az álmomban, és én csak megengedem, de a valóságban nem történik semmi. Mit jelenthet ez és mi a dolgunk egymással...?
Köszi és BÚÉK:)
Bocsánat, hogy beleszólok, de hasonló témában vagyok érintve. Még a lélektársat is ugyan annak vélem, mint saját helyzetemben. Én még itthon vagyok és van egy húsz és egy huszonkét éves fiam.
Én is lélektársi kapcsolatot fedeztem fel saját esetemben, de ugyanakkor szerelmet is.
Fél éve rám talált a spiritualitás és olyan, mint ha zavart lennék és nem tudom mit kezdjek az életemmel. Olvasok, írok (verseket) tanulok, járok a Soterba előadásokra és az angyalokkal beszélgetek. Imádom, akarom tudni, majd tanítani és segíteni az embereken. Az ihlet TŐLE származik, illetve általa jött. Évek óta ki akarok (mászni) házasságomból.
Ő robbantotta ki belőlem 15 év után a nőt, a természettel összehozott és amit imádok az a zene. Ezek által jönnek az ihleteim. A Reiki és a Kineziológia is érdekel.
Kérlek írjatok, segítsetek nekem is, de szeretném, ha mindez Sanyi által csak Nektek megadva az emailcímemre írnátok és bárkivel tudok akár az iwiwen is beszélni, mert ezt mások nem értik csak mi.
Keresem az utamat, munkámat, társamat és változtatni akarok, de elegem van saját félelmeimből.
Hálás vagyok, hogy rátok találtam és hogy Sanyi az önismereti anyagokat küldi nekem!
Kedves Mirrmurr !
Próbáld más szemszögből nézni a történetet,ez is segíthet.Jött valaki az életedbe,aki által kibillentél
egy "helyzetből" és elkezdtél másfelé nyitni,más nézőpontból látni az életed.
A lélek gyakran folyamodik " külső" segítséghez,amikor magunktól már nem tudunk tovább lépni és bele-
süllyedünk egy élethelyzetbe.
Leszületésünkkor már adott,hogy kik azok az emberek,akik szerepet fognak játszani az életünkben,
adott esetben párkapcsolatit.Hurokkapcsolatoknak hívom őket,mert mindaddig visszatérnek amíg
nem tudjuk kölcsönösen lerendezni egymással szemben fennálló tartozásainkat.Sajnos ezek során általában az egyik fél sérül,mert szenvedés által tudja jóvátenni azt a hibát,amit előző életeiben elkövetett a másik ellen.Ha megtörténik a kiegyenlítődés "törlődik" belölünk a vágy és egy jó,baráti viszony alakulhat ki.Persze ehhez mindkét fél kell.Ezt a folyamatot felismerésekkel,elfogadással gyorsítani lehet,de mindenképpen megkell élnünk.
Most jön az időzítés,akkor lép be az életünkbe,amikor a lélek úgy látja,segítségre van szükségünk a tovább lépéshez.Ezt az adott pillanatban emberként nem biztos,hogy mi is így éljük meg,pl:egy viszonzatlan párkapcsolat.
Valamit elfogadni az életünkben úgy a legkönnyebb,ha annak megismerjük és megértjük az okát,ezzel lehetőséget teremtve magunk és adott esetben másoknak is a továbblépés utján.
Remélem segíthettem neked... Zoeya
2009-re a következő két célt tűztem ki
1. évek óta élek egy döntésképtelen helyzetben, amivel minden energiám felőrlöm lassan. kb. hat éve költöztem a két gyerekemmel egy helyre, bele a természetbe, egy aranyos kis házba. ez a hely azt a lehetséges spirituális és mindennapi idillt jelentette nekem a választás idején, amire vágytam, s amit anyaként és emberként naponta magamban megéltem. amikor a gyerekeim az iskoláskor felé kezdtek közelíteni, úgy öt éve, olyan intézményt választottam nekik, amely emberképét és pedagógiai szemléletét tekintve teljességgel összecseng azzal, ami szerint én éltem, gondolkodtam. csakhogy ez az intézmény, kb. útvonaltól függően 50-70 km távolságra van tőlünk. belevágtam. éveken át napi két és fél - három órát utaztam, hurcoltam a gyerekeket a másik helyiségbe a négy-öt órás intézményekbe, fáradt, feszült reggelek, délutánok, éjszakai munka, gyakran heti összesen nyolc-tíz óra alvás. így ment ez évekig. végül kicsit közelebb költöztem egy bérelt házba, innen már iskolabusz féle viszi őket, az út nem több, mint húsz perc, s nekem sokszor nem is kell megtennem. de bizonytalan lelkileg a helyzetünk. a bérelt ház, nem tud otthonunk lenni, s amint eljöttem a lakóhelyünkről olyan fájdalom vett erőt rajtam, amilyet még talán a régi gyermekkori otthonom felé sem éreztem soha. mint egy fájdalmas szerelem. gondolkodtam azon, hogy otthagyjuk az iskolát, s megyünk az egyszerű suliba a lakóhelyünkre, vagy otthagyjuk a házat, eladjuk, otthagyjuk a mezőt, a folyót, a színeket, a fényeket, s megyünk, egy objektíven nézve nem kevésbé jó helyre, ahol erdő, hegyek, s egy általunk vállalt közösség vár ránk. de a döntést évek óta nem tudom meghozni. fájdalommal jár. szokatlanul naggyal. nem értem, de hatalmában tart valami. sokszor órákat töltök azzal, hogy lerajzolom, hogyan fogom a házunkat a lakóhelyünkön felújatani, hogyan osztom be a napirendet, hogy az ingázást bírjam, sorolom magamnak az okokat, hogy miért lesz most könnyebb: hiszen most már mindkét gyerekem iskolás, van napközi, mégha nem is maradnak minden nap, stb. másik oldalról próbálom elképzelni, hogy költözünk, hogy ott lakunk az iskola környékén, milyen nagyszerű lesz gyalog járni, barátok közt lakni. tervezem a tennivalókat sorban, hogy ezt elérjem, a pénzt, az ottani életünket. de nem csinálok semmit, s dönteni nem tudok. fájdalmas őrlődés és otthontalanság és energiavesztés az eredmény. körülöttem sokan költöznek az iskola miatt, sokan. tudni kell azonban, hogy onnan, ahonnan nekünk kellene, mások sem költöznek az iskolához, hanem vállalják az ezzel járó nehézségeket. igaz, mások nem nevelik egyedül a gyerekeiket. ez a helyzet uralja a gondolataimat, az életemet, túl nőtt saját normális súlyán és óriási teherré lett. az alábbi tervhez hozzá tartozik, hogy folyton blokkolom a terveim megvalósítását, tehetetlen szorongásba torkollik sokszor a folyamat. célom, hogy ezt megértsem és megoldjam ebben az évben.
terv:
1. föltárni az okát a kialakult helyzetnek. (hogyan?)
2. visszamenni a lakóhelyünkre, s megtapasztalni, milyen egyirányba ingázni, két gyerekkel azonos időben, s a napközire is támaszkodni. figyelni
3. pénzt és figyelmet fordítani a házunkra
4. az iskola körül formálódó közösség felé nyitni, megtapasztalni őket
5. a lakóhelyünk közösségei felé nyitni, megtapasztalni őket
6. beosztani a pénzt, az elkészített költségvetést teljesíteni
7. megtapasztalni mi történik velem, ha mindezt megélem, figyelni
8. megérteni, ki vagyok én ebben a folyamatban, meglátni a helyzetet úgy, ahogyan most vak vagyok rá.
2. a másik cél nem évek óta tartó kínra irányul, hanem szinte vele születtem, de legalábbis gyerekkorom ót a kísér: ez a hivatás megtalálásának óriási vágya és a fájdalom a hiánya miatt. soha nem tudtam azonosulni egyetlen egy olyan szereppel sem, amit konkrét hivatásként meg tudnék nevezni. először hat évesen vont felelősségre szeretettel egy tanító, hogy ilyen tehetséget nem szabad elherdálni, kezdenem kell vele valamit, s én értetlenül hallgattam, de mélyen megmaradt bennem. aztán szinte mindenbe belevágtam az iskolás éveim alatt, könnyen ment minden és sikereim voltak, de az is igaz, ahogy kisiskolás koromban, amint kitűntem valamiben sokszor bűntudatom támadt miatta. mintha megbántottam volna a társaimat, amikor jobb voltam náluk. később ez eltűnt. szinte minden vonzott. a művészetek, a sport, a természettudományok, a spiritualitás. könnyen, gyorsan ment minden, amibe belekezdtem. párhuzamosan sok dolgot csináltam, aztán mindent mindig abbahagytam. semmi sem fedett le teljesen, zavarosak volt a szándék, a cél, a kép, ami hajtott. s azt hiszem, valóság idegen is. maradt a hiány égető fájdalma. középiskola után egyszerre akartam lenni orvos, színész, rendező, tornatanár, pszichológus, biológus, pap, író stb. a tanárok mögém álltak, hittek bennem. végül hisztériás rohamokat kaptam, elszökdöstem az iskolából, dühöngtem, depressziós lettem. és végül újságkézbesítő. :-) azóta eltelt húsz év. az egyetemen öt szakra jártam egyet sem fejeztem be, gyerekeim lettek, s amíg az anyaság extázisa elég volt, hogy spirituális magasságokba emeljen, ici-picit csitult a fájdalom, de visszatért. ugyanaz a döntés és elindulásképtelenség ural engem, mint az előző problémánál. s közben belül tűz van, ami nem kifelé, hanem befelé ég.
terv:
1. megérteni az okát. (hogyan?)
2. mivel az élethelyzetem, a kiélhető készségeim és a vissza-visszatérő megfogalmazható vágy is az írás felé sarkall, egy előre meghatározott ritmus szerint heti többszöri írást tűztem ki célul. mintha csak dolgoznék. - megtapasztalás (érdekes, hogy ehhez az elhatározáshoz nagyon sokban hozzájárult a felismert érzés, hogy istennek írok, neki tetszően.)
3. figyelem, mi történik velem, figyelem, mit hozok létre.
4. önmegismerés
kedves sanyi, mit látsz ebből? kérlek, segíts.
Kedves Zrakosred!
Én ugyan nem vagyok Sanyi, csak egy "mániákus álmodozó". A hivatásoddal kapcsolatban szeretnék reagálni. A soraidban magamra ismertem. Úgy gondolom rettegsz attól, hogy lemaradsz valamiről, hogy nem élsz teljes életet, és hajlamos vagy a szélsőségek üldözésére.
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én a negatív szélsőségeket is kerestem magamban (befelé fordulás, depresszió), mert úgy gondoltam, hogy aki a mélypontot elviseli az legyőzhetetlenné válik.
Az álmodozó mindig egyedül érzi magát, tovatűnő ábrándokat kerget, melyeket szent eszmének tart, de hamar csalódás éri. A valóság mindig más.
Régen én is az okokat kerestem, felkavartam a múltamat a "nagy traumákat" keresve, ekkor kezdtem okolni a környezetemet. Szerencsére megtanultam Jézus igazságát, aki valami olyasmit mondott, hogy akinek az eke szarván a keze, az ne nézzen hátra.
Rájöttem, hogy egyszerűen csak gyenge vagyok, és nincs kitartásom. Tudom, hogy bármibe kezdek, ha túl sokat várok, már régen rossz. Semmi sincs ingyen. A spiritualitás sem. Nincs "megfelelő" irányzat, megfelelő technika vagy tanfolyam, ami gyorsan hat. Csak hosszú, kitartó munka van. Rájöttem, hogy nem baj, ha az ember elesik (sőt furcsa lenne, ha ez nem következne be), ha miután feláll ugyanarra indul tovább (max. 5°-os irányváltás:)). Így legalább jut valahová.
Nem lehet jól vagy rosszul élni, legfeljebb máshogyan, de amit az ember nyer a réven, azt elveszíti a vámon.
Én azt tanácsolom, hogy légy úrrá a belső viharaidon. Légy józanabb gondolkodású. Leplezd le az üres, szalmalángszerű fellángolásokat, és ne azok irányítsanak! Döntsd el, hogy mi az (vagy mik azok), amiért (vagy amikért) kitartóan tudsz dolgozni, és a többi lehetőségről mondj le. Ne szenvedéllyel küzdj, mert elégsz. Légy mértékletes, fogd vissza az indulataidat, próbáld optimálisra hangolni őket! Ne rohanj csak sétálj! Nehogy azt hidd, hogy bárki más bőrében jobban éreznéd magad!
Mostanában mindig azt mondom magamnak, hogy nincs más dolgom az életben, csak minden helyzetben megőrizni a nyugalmamat.
Üdv:
Balage
igen, kedves balage. köszönöm. nem gontoltam még át mélyen, amit írsz, de mégis megütött. egy kicsit. :-)
álmodozó. mindig is az voltam, gyerekkori technika. ha kívül nem boldog a gyerekkorod, bent az. és iszonyú színes és tág. felnőttem. azóta is színes és tág gyerekkoromat keresem, azt hiszem. erre gondolok a válaszod nyomán. s az én gyerekkorom, csupa tűz, csupa isteni és ördögi, csupa természet és kaland. bent.
nehéz elválasztani az álmodozástól, a valódi tapasztalatot. például az istenélmény, amit gyerekkoromban nem is neveztem annak. az volt-e? és így tovább.
még átgondolom, amit írtál, pontosabban, magamra vetítem. megkeresem a helyét. :-)
ami a sétát illeti. teljességgel egyetértek. a szenvedély csendesítését, lassítását.
olyan az én szenvedélyem, mint a tűz. nekiesik és el is égeti azt, amit megszeret, mielőtt még megismerné.
jó tapasztalás lesz, egy a megoldási kísérletek közül. parázslani hagyni csupán. és figyelni, mi lesz. megtapasztalni. úgy gondolom, hogy társakkal könnyebb lenne.
köszönöm.
ezt csak úgy kutyafuttában. még visszatérek a válaszodhoz.
üdvözlettel: zrakosred
kedves balage, köszönöm a válaszod, még egyszer. olvastam, olvastam, s éreztem, hogy igazad van. egyetlen egy érzés nem múlt el bennem csupán, de ezt nagyon nehezen tudom szóba önteni.
valami oka van annak, hogy ez van velem évtizedeken át, s annak is, hogy az alapprobléma és a viszonyom hozzá nem változik, hogy nem oldottam meg, pedig életem legnagyobb szenvedését jelenti. én nem érzem magam gyengének, holott nem vagyok kitartó, de nem az erőm fogy el. olyasmi ez, mint amikor az ember fél lábú, s mégis újra és újra nekikezd, hogy táncost, futót, távolugrót faragjon magából, küzd-inog-fölborul, küzd-inod-fölborul.
balage, a "másik lábam keresem". :-) azt, amelyiket önfegyelemmel (is) megtalálhatom, s ha meglesz, az önfegyelmem támaszkodhat rá biztonsággal. hiszen te is azt írtad: "szerencsére megtaláltad jézus igazságát". ez szerintem ugyanaz az az igény.
a gyökere egyébként a két általam elmondott folyamatnak bennem ugyanaz. s én ezt szeretném megtalálni, vagy valami olyan tapasztalást szerezni, hogy ezt gyógyítsam magamban. ehhez persze mindenképp az egyik út az, amit írtál a mértékletességről.
ezt a mondatodat ideemelem:
"Én azt tanácsolom, hogy légy úrrá a belső viharaidon. Légy józanabb gondolkodású. Leplezd le az üres, szalmalángszerű fellángolásokat, és ne azok irányítsanak! Döntsd el, hogy mi az (vagy mik azok), amiért (vagy amikért) kitartóan tudsz dolgozni, és a többi lehetőségről mondj le."
az én tervem épp ezt a szándékot fedi le. lehet, hogy ez egyszerű önfegyelem kérdése. de félek, megértés, megismerés nélkül az önfegyelem kudarcra van ítélve. mit fegyelmezzek? az álmaimat? a kitartásomat? az iszonyú sokfelé szenvedéllyel forduló érdeklődésemet? használjam az önfegyelmet önkorlátozásra? igen. de nem ez a cél. ez az eszköz. az egyik, azt hiszem. engem az érdekel, amit ha ezt és mást is megteszek, megtapasztalok, fölismerek. azt hiszem, az lesz olyan látás féle lesz, amire lehet támaszkodni. s ami az önfegyelmemet is megtámogatja.
s van itt még valami. a megvalósítás módja. hogy ne sziszifusz küzdelem legyen. ehhez is kell a folytonos megismerés, s talán más emberek ismeretei, akik előbbre vannak mint én, tisztábban látnak.
amit írtál, megfogadom. köszönöm neked.
zrakosred
Kedves Zrakosred!
Mielőtt túl komolyan vennél, el kell árulnom, hogy érlelődöm ugyan, de könnyen kihull a lábam alól a talaj. Úgy tekints rám, mint aki ott botladozik melletted az úton és az aktuális nézeteit osztja meg veled, amik folyamatosan változnak. Ma már másképp válaszolnék az írásodra.
Megértés nélkül semmit nem ér az egész, és az önfegyelem csak eszköz lehet, hogy mélyebbre láthassunk. Ez a csendes felszínű és a háborgó vizek esete. Nem kíméletlen vasfegyelemre gondolok. Én még ingadozom a túl nagy és a túl kicsi önfegyelem között. Nyilvánvaló, hogy aki álmodozó, az az is marad, és ennek hatalmas előnyei és hátrányai is vannak, mint minden másnak.
Szerintem mindenki ilyenné válik, aki rádöbben arra, hogy azok a dolgok, amik körülöttünk vannak nem elégítenek ki valamilyen megmagyarázhatatlan igényt. Az első felmerülő gondolat, hogy biztos én vagyok a hülye, mert senki nem érti meg hogy mi a gondom. (Igazából sem velem, sem a többiekkel nincs gond, csak másképp jár az agyunk.)
Erről jut eszembe, hogy olvastam egy regényt, az a címe, hogy A Hollókirály. Ebben van egy nő, akit minden éjjel elrabol egy tündér, mert egy ígéret szerint a fél életét vele kell töltenie. Ezt a nőt úgy átkozták meg, hogy egyszerűen senkit sem tud beavatni ebbe, mert amint elkezd beszélni, teljesen más szavak jönnek ki a száján. Sokakat próbált beavatni a titkába, de egyszerűen képtelen volt rá.
Ilyen érzés az, amikor az ember beszélni akar erről az igényről, és állandó értetlenség veszi körül. Aztán özönlenek a jó tanácsok, amiket minden igyekezetünk ellenére sosem tudunk betartani. Ekkor a bűntudat tisztító lángja a földhöz ver minket, majd a csönd következik, és azt várjuk, hogy végre kitárul előttünk a Mennyek kapuja és bebocsátást nyerünk. Aztán a béke minden igyekezetünk ellenére eltűnik és minden kezdődik előröl. Már kívülről tudom a forgatókönyvet. Én legalábbis így működöm. Nálam így néz ki egy ciklus. Határozottan azt érzem, hogy minden ilyen után más vagyok. Nagyobb távlatokban nézve haladok a nagyobb stabilitás felé. Már nem akkorák a kilengések, és elég tudatos vagyok hozzá, hogy a környezetem ne sérüljön. Olyan, mintha az erőimet megvadult lovaknak képzelném, melyek megfelelő irányítás nélkül, más-más irányba rohannának (ezek a szenvedélyek). Nem az a cél tehát, hogy elpusztítsam a lovakat, hanem hogy irányítsam, összehangoljam őket. Ehhez kell az önfegyelem, a türelem, az éberség, amire a sorozatos küzdelem hatására teszek szert. Szerintem nélkülözhetetlen a vívódás, és csak az nem vívódik, aki egy helyben áll.
A jótanácsok arra valók, hogy az ember rágódjon rajta egy ideig, aztán kidobja azokat a szemétbe, mert a megtanult (feltététel nélkül elfogadott) tudás mit sem ér. Az igazi tudás szavakban talán ki sem fejezhető, egyfajta belülről fakadó bölcsesség.
Csak azt kell szem előtt tartani, hogy a "Legyen meg a Te akaratod" vagy másképpen a taoista vu-vei felé törekedjünk.
Na, most megint jól elkalandoztam, de mindegy. Szóval ha megérint ebből valami, akkor elmélkedj rajta aztán felejtsd el. (Nem sértődöm meg:))
Mellesleg én jobban kedvelem az ilyen embereket, mint azokat, akik a nap 24 órájában 200%-on vannak. Azokkal sincs bajom, csak nem vagyunk egy hullámhosszon.
Üdv:
Balage
tudod, én azt keresem, aki én minden bűntudat és önfegyelemmel telített kudarc és újrakezdés mögött vagyok. azt, akihez "jézus beszél", aki képes "őt" meghallani. azt érzem, hogy ha eljutok önmagamhoz, ami szerintem ugyanaz, mint istenhez (hívjuk így) eljutni (lehet, hogy tévedek), akkor megtalálom azt az utat, hivatást, létet, aminek teljességgel oda tudom magam adni. arra is kiváncsi vagyok, hogy nem arra ébredek-e rá, hogy ez az igény téves, vagy tévesen hordozom. semmit nem tudok.
az irányítót keresem, ha már lovakról beszéltél. azt, ami irányt ad a lovaknak, vagy akiért a lovak hajlandóak egy irányba vágtázni.
a jótanácsod és a szempontod igenis komolyan veszem, mert a szándékom megvalósításához bizony hozzásegít.
köszönöm. :-)
zrakosred
Kedves Zrakosred!
Próbáld ki, hogy lefekszel az ágyra, ellazulsz és nem teszel egyebet, csak tudatosítod, hogy "Én vagyok".
Mindenféle érzések, emlékek, testérzetek, bizsergések jönnek majd elő, de te csak figyelj, egyszerűen csak légy éber, és tudatosítsd, hogy "Én vagyok". Nem a szavakon van a lényeg egy idő után már nem kell mondogatnod csak ha azt érzed, hogy magukkal ragadtak a képek és kezdesz kábulni (elaludni), vagy éppen el kezdtél vitatkozni magaddal. Felébredhet mindenféle bűntudat is, de te ne törődj vele. Tekints az egészre úgy mintha ez nem is veled történne, hanem egy olyan multidimenzionális moziban lennél, ami nem csak képeket és hangokat szolgáltat, hanem minden érzékedre hat. Érezd, hogy elkülönülsz. És ne mozdítsd meg a tested akkor sem, ha kellemetlen dolgot érzel. Egyszerűen csak különülj el mindattól ami nem te vagy, ne vitatkozz magaddal, ne kérdezz. Ne az élmény legyen a cél.
Te a Lélek vagy a mindentől különböző, amiről semmi nem mondható, csak az, hogy a Lélek nem ez, nem az, nem olyan stb.. Ezt ülve is végezheted, lényegében ez a Vipassana meditáció lényege. Ez rengeteg gyakorlást igényel, mert minél többet csinálod rájössz, milyen zajos a tudatod. Ez tipikusan keleti technika és a nyugati emberek számára idegen lehet. Az élettani hatása pedig az, hogy fokozhatja az ember előnyös és előnytelen tulajdonságait. Körültekintőnek kell lenni. Gondolom a szerzetesek azért élnek elvonultan.
Kaczviszky József szerint (a Kelet világossága című könyv) a jóga egyetlen célja a Lélek megkülönböztetése mindattól, ami nem a Lélek.
Ami nem a Lélek az nem is létezik, illúzió. Minden benyomás, gondolat, érzés, cél, küzdelem, jelenség egyszerűen minden, ami körüljárható és megismerhető. A Lélek a megismerő, és önmagát soha meg nem ismerheti, csak a tükröződéseit.
Maga a spirituális fejlődés is csak látszat. (Ezeket persze nem én találtam ki.)
Üdv:
Balage
Előtte kérj segítséget, védelmet nagyobb erőktől, az Istentől, amiben megbízol! És a végén mondj köszönetet!
Hasznos lehet, bár kicsit más szemléletű:
Choa Kok Sui Mester: Meditációs gyakorlatok a lélek feltárására
Ezt olvastam el életemben először ilyen témában, és néha ma is belelapozok.
Üdv:
Balage