Te legyél boldog, ne az Új Év! | Önmegvalósítás.hu

Te legyél boldog, ne az Új Év!

Hozzászólások

21 hozzászólás
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Ez egy Lélekpár-szerű kapcsolatnak tűnik.
2009. január 04. vasárnap, 18:12 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Nem akarnám belédbeszélni, de a történet, az érzések nagyon hasonlítanak az általam "Lélekpár-szerű" -nek hívott kapcsolatra. Ez azt jelenti, hogy a két léleknek igencsak dolga van egymással és akárhogyan is tiltakozik bármelyikük egoja, a vonzódás fennáll!

Ilyenkor az egyetlen dolog, amit a kapálózó, tudatlan ego tud tenni, hogy elzárja magát a kapcsolattartástól, ugyanis fél attól, hogy ha enged a vonzódásnak, akkor felborul a szépen megtervezett és már-már megvalósult élete!

Persze azt nem meri bevallani magának, hogy a legjobb ami életében vele történhet, ha enged a csábításnak és átadja magát a lelki vonzódásnak, belemerül a kapcsolat eksztázisába,...!
Sajnos, akiknél az egojuk irányítja az életüket, azok leggyakrabban így reagálják az ilyen helyzeteket! 

Amit Te tudsz kezdeni a helyzettel, az az, hogy:

  1. Gyakorlod a kötődés elengedését
  2. Megérted a lélek-kapcsolatok működését, és
  3. egy speciális, partner tudatosító gyakorlat segítségével próbálod fejleszteni az Ő tudatosságát.

A kötődés elengedés a Párkapcsolat csomagban van benne, a Lélekpár kapcsolatok és a partner tudatosítás pedig a Lélekpár csomagban található. A két csomag együtt kedvezményesen rendelhető.

 

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A bennünk levő nő és férfi nem feltétlenül nyitottak egymás felé
2009. január 04. vasárnap, 19:28 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Nekem volt tapasztalatom bőven ilyen kapcsolatokból, helyzetekből, és a "lezárás" soha sem oldotta meg a dolgot!

A megoldást nem a közeledésed vagy a távolságtartásod fogja adni, ezt csináld úgy, ahogy érzed!
A férfi, a Te férfi éned kivetülése, külső megnyílvánulása. Csak annyira lesz tudatos, amennyire a benned levő férfi éned tudatos, ahogy a benned élő férfi viszonyul (vagy iszonyul) a női énedhez.

Bizony, a bennünk levő nő és férfi, nem feltétlenül nyitottak egymás felé, ahogy például a felnőtt énünk sem mindig szereti a gyermeki énünket!
Ezért ezek kibékítése, a gátlások feloldása és kettejük egymásra találása a Te belső munkád lesz és ugyanezt fogod visszakapni a külső életedtől, ami a Te tükröd is egyben.

Ezt mind megtalálod a Lélekpár csomagban, azt pontosan az ilyen problémák kezelésére alkottam!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Túl sok benne a tanult megfelelni akarás, hamis erkölcsösség!
2009. január 04. vasárnap, 23:36 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Neki a saját félelmeivel kell megbirkóznia, amelyek akadályozzák abban, hogy azt válassza, ami jó Neki!
Ezek a félelmek nem hagyják, hogy szabadon döntsön, mert nem meri felvállalni a döntése következményeit, túl sok benne a konvenció, tanult megfelelni akarás, hamis erkölcsösség...
Ha ezeket felismeri és el tudja engedni, akkor megtalálja Önmagát, és fel meri vállalni azt, ami a szívében van!

Sok boldogságot kívánok Nektek, bár még addig rengeteg lelki munka vár Rátok!

Kedves Mirrmurr ! Próbáld más szemszögből nézni a
2011. január 03. hétfő, 12:57 | zoeya   Előzmény

Kedves Mirrmurr !

Próbáld más szemszögből nézni a történetet,ez is segíthet.Jött valaki az életedbe,aki által kibillentél
egy "helyzetből" és elkezdtél másfelé nyitni,más nézőpontból látni az életed.
A lélek gyakran folyamodik " külső" segítséghez,amikor magunktól már nem tudunk tovább lépni és bele-
süllyedünk egy élethelyzetbe.
Leszületésünkkor már adott,hogy kik azok az emberek,akik szerepet fognak játszani az életünkben,
adott esetben párkapcsolatit.Hurokkapcsolatoknak hívom őket,mert mindaddig visszatérnek amíg
nem tudjuk kölcsönösen lerendezni egymással szemben fennálló tartozásainkat.Sajnos ezek során általában az egyik fél sérül,mert szenvedés által tudja jóvátenni azt a hibát,amit előző életeiben elkövetett a másik ellen.Ha megtörténik a kiegyenlítődés "törlődik" belölünk a vágy és egy jó,baráti viszony alakulhat ki.Persze ehhez mindkét fél kell.Ezt a folyamatot felismerésekkel,elfogadással gyorsítani lehet,de mindenképpen megkell élnünk.
Most jön az időzítés,akkor lép be az életünkbe,amikor a lélek úgy látja,segítségre van szükségünk a tovább lépéshez.Ezt az adott pillanatban emberként nem biztos,hogy mi is így éljük meg,pl:egy viszonzatlan párkapcsolat.
Valamit elfogadni az életünkben úgy a legkönnyebb,ha annak megismerjük és megértjük az okát,ezzel lehetőséget teremtve magunk és adott esetben másoknak is a továbblépés utján.

Remélem segíthettem neked... Zoeya

döntésképtelenség évek óta + meg nem lelt hivatás évtizedeken át
2009. január 05. hétfő, 15:05 | zrakosred

2009-re a következő két célt tűztem ki
1. évek óta élek egy döntésképtelen helyzetben, amivel minden energiám felőrlöm lassan. kb. hat éve költöztem a két gyerekemmel egy helyre, bele a természetbe, egy aranyos kis házba. ez a hely azt a lehetséges spirituális és mindennapi idillt jelentette nekem a választás idején, amire vágytam, s amit anyaként és emberként naponta magamban megéltem. amikor a gyerekeim az iskoláskor felé kezdtek közelíteni, úgy öt éve, olyan intézményt választottam nekik, amely emberképét és pedagógiai szemléletét tekintve teljességgel összecseng azzal, ami szerint én éltem, gondolkodtam. csakhogy ez az intézmény, kb. útvonaltól függően 50-70 km távolságra van tőlünk. belevágtam. éveken át napi két és fél - három órát utaztam, hurcoltam a gyerekeket a másik helyiségbe a négy-öt órás intézményekbe, fáradt, feszült reggelek, délutánok, éjszakai munka, gyakran heti összesen nyolc-tíz óra alvás. így ment ez évekig. végül kicsit közelebb költöztem egy bérelt házba, innen már iskolabusz féle viszi őket, az út nem több, mint húsz perc, s nekem sokszor nem is kell megtennem. de bizonytalan lelkileg a helyzetünk. a bérelt ház, nem tud otthonunk lenni, s amint eljöttem a lakóhelyünkről olyan fájdalom vett erőt rajtam, amilyet még talán a régi gyermekkori otthonom felé sem éreztem soha. mint egy fájdalmas szerelem. gondolkodtam azon, hogy otthagyjuk az iskolát, s megyünk az egyszerű suliba a lakóhelyünkre, vagy otthagyjuk a házat, eladjuk, otthagyjuk a mezőt, a folyót, a színeket, a fényeket, s megyünk, egy objektíven nézve nem kevésbé jó helyre, ahol erdő, hegyek, s egy általunk vállalt közösség vár ránk. de a döntést évek óta nem tudom meghozni. fájdalommal jár. szokatlanul naggyal. nem értem, de hatalmában tart valami. sokszor órákat töltök azzal, hogy lerajzolom, hogyan fogom a házunkat a lakóhelyünkön felújatani, hogyan osztom be a napirendet, hogy az ingázást bírjam, sorolom magamnak az okokat, hogy miért lesz most könnyebb: hiszen most már mindkét gyerekem iskolás, van napközi, mégha nem is maradnak minden nap, stb. másik oldalról próbálom elképzelni, hogy költözünk, hogy ott lakunk az iskola környékén, milyen nagyszerű lesz gyalog járni, barátok közt lakni. tervezem a tennivalókat sorban, hogy ezt elérjem, a pénzt, az ottani életünket. de nem csinálok semmit, s dönteni nem tudok. fájdalmas őrlődés és otthontalanság és energiavesztés az eredmény. körülöttem sokan költöznek az iskola miatt, sokan. tudni kell azonban, hogy onnan, ahonnan nekünk kellene, mások sem költöznek az iskolához, hanem vállalják az ezzel járó nehézségeket. igaz, mások nem nevelik egyedül a gyerekeiket. ez a helyzet uralja a gondolataimat, az életemet, túl nőtt saját normális súlyán és óriási teherré lett. az alábbi tervhez hozzá tartozik, hogy folyton blokkolom a terveim megvalósítását, tehetetlen szorongásba torkollik sokszor a folyamat. célom, hogy ezt megértsem és megoldjam ebben az évben.

terv:
1. föltárni az okát a kialakult helyzetnek. (hogyan?)
2. visszamenni a lakóhelyünkre, s megtapasztalni, milyen egyirányba ingázni, két gyerekkel azonos időben, s a napközire is támaszkodni. figyelni
3. pénzt és figyelmet fordítani a házunkra
4. az iskola körül formálódó közösség felé nyitni, megtapasztalni őket
5. a lakóhelyünk közösségei felé nyitni, megtapasztalni őket
6. beosztani a pénzt, az elkészített költségvetést teljesíteni
7. megtapasztalni mi történik velem, ha mindezt megélem, figyelni
8. megérteni, ki vagyok én ebben a folyamatban, meglátni a helyzetet úgy, ahogyan most vak vagyok rá.

2. a másik cél nem évek óta tartó kínra irányul, hanem szinte vele születtem, de legalábbis gyerekkorom ót a kísér: ez a hivatás megtalálásának óriási vágya és a fájdalom a hiánya miatt. soha nem tudtam azonosulni egyetlen egy olyan szereppel sem, amit konkrét hivatásként meg tudnék nevezni. először hat évesen vont felelősségre szeretettel egy tanító, hogy ilyen tehetséget nem szabad elherdálni, kezdenem kell vele valamit, s én értetlenül hallgattam, de mélyen megmaradt bennem. aztán szinte mindenbe belevágtam az iskolás éveim alatt, könnyen ment minden és sikereim voltak, de az is igaz, ahogy kisiskolás koromban, amint kitűntem valamiben sokszor bűntudatom támadt miatta. mintha megbántottam volna a társaimat, amikor jobb voltam náluk. később ez eltűnt. szinte minden vonzott. a művészetek, a sport, a természettudományok, a spiritualitás. könnyen, gyorsan ment minden, amibe belekezdtem. párhuzamosan sok dolgot csináltam, aztán mindent mindig abbahagytam. semmi sem fedett le teljesen, zavarosak volt a szándék, a cél, a kép, ami hajtott. s azt hiszem, valóság idegen is. maradt a hiány égető fájdalma. középiskola után egyszerre akartam lenni orvos, színész, rendező, tornatanár, pszichológus, biológus, pap, író stb. a tanárok mögém álltak, hittek bennem. végül hisztériás rohamokat kaptam, elszökdöstem az iskolából, dühöngtem, depressziós lettem. és végül újságkézbesítő. :-) azóta eltelt húsz év. az egyetemen öt szakra jártam egyet sem fejeztem be, gyerekeim lettek, s amíg az anyaság extázisa elég volt, hogy spirituális magasságokba emeljen, ici-picit csitult a fájdalom, de visszatért. ugyanaz a döntés és elindulásképtelenség ural engem, mint az előző problémánál. s közben belül tűz van, ami nem kifelé, hanem befelé ég.

terv:
1. megérteni az okát. (hogyan?)
2. mivel az élethelyzetem, a kiélhető készségeim és a vissza-visszatérő megfogalmazható vágy is az írás felé sarkall, egy előre meghatározott ritmus szerint heti többszöri írást tűztem ki célul. mintha csak dolgoznék. - megtapasztalás (érdekes, hogy ehhez az elhatározáshoz nagyon sokban hozzájárult a felismert érzés, hogy istennek írok, neki tetszően.)
3. figyelem, mi történik velem, figyelem, mit hozok létre.
4. önmegismerés

kedves sanyi, mit látsz ebből? kérlek, segíts.

az álmodozó
2009. január 07. szerda, 9:03 | zrakosred   Előzmény

igen, kedves balage. köszönöm. nem gontoltam még át mélyen, amit írsz, de mégis megütött. egy kicsit. :-)
álmodozó. mindig is az voltam, gyerekkori technika. ha kívül nem boldog a gyerekkorod, bent az. és iszonyú színes és tág. felnőttem. azóta is színes és tág gyerekkoromat keresem, azt hiszem. erre gondolok a válaszod nyomán. s az én gyerekkorom, csupa tűz, csupa isteni és ördögi, csupa természet és kaland. bent.
nehéz elválasztani az álmodozástól, a valódi tapasztalatot. például az istenélmény, amit gyerekkoromban nem is neveztem annak. az volt-e? és így tovább.
még átgondolom, amit írtál, pontosabban, magamra vetítem. megkeresem a helyét. :-)

ami a sétát illeti. teljességgel egyetértek. a szenvedély csendesítését, lassítását.

olyan az én szenvedélyem, mint a tűz. nekiesik és el is égeti azt, amit megszeret, mielőtt még megismerné.

jó tapasztalás lesz, egy a megoldási kísérletek közül. parázslani hagyni csupán. és figyelni, mi lesz. megtapasztalni. úgy gondolom, hogy társakkal könnyebb lenne.

köszönöm.

ezt csak úgy kutyafuttában. még visszatérek a válaszodhoz.
üdvözlettel: zrakosred

válasz a válaszra :-)
2009. január 07. szerda, 12:14 | zrakosred   Előzmény

kedves balage, köszönöm a válaszod, még egyszer. olvastam, olvastam, s éreztem, hogy igazad van. egyetlen egy érzés nem múlt el bennem csupán, de ezt nagyon nehezen tudom szóba önteni.
valami oka van annak, hogy ez van velem évtizedeken át, s annak is, hogy az alapprobléma és a viszonyom hozzá nem változik, hogy nem oldottam meg, pedig életem legnagyobb szenvedését jelenti. én nem érzem magam gyengének, holott nem vagyok kitartó, de nem az erőm fogy el. olyasmi ez, mint amikor az ember fél lábú, s mégis újra és újra nekikezd, hogy táncost, futót, távolugrót faragjon magából, küzd-inog-fölborul, küzd-inod-fölborul.

balage, a "másik lábam keresem". :-) azt, amelyiket önfegyelemmel (is) megtalálhatom, s ha meglesz, az önfegyelmem támaszkodhat rá biztonsággal. hiszen te is azt írtad: "szerencsére megtaláltad jézus igazságát". ez szerintem ugyanaz az az igény.

a gyökere egyébként a két általam elmondott folyamatnak bennem ugyanaz. s én ezt szeretném megtalálni, vagy valami olyan tapasztalást szerezni, hogy ezt gyógyítsam magamban. ehhez persze mindenképp az egyik út az, amit írtál a mértékletességről.

ezt a mondatodat ideemelem:

"Én azt tanácsolom, hogy légy úrrá a belső viharaidon. Légy józanabb gondolkodású. Leplezd le az üres, szalmalángszerű fellángolásokat, és ne azok irányítsanak! Döntsd el, hogy mi az (vagy mik azok), amiért (vagy amikért) kitartóan tudsz dolgozni, és a többi lehetőségről mondj le."

az én tervem épp ezt a szándékot fedi le. lehet, hogy ez egyszerű önfegyelem kérdése. de félek, megértés, megismerés nélkül az önfegyelem kudarcra van ítélve. mit fegyelmezzek? az álmaimat? a kitartásomat? az iszonyú sokfelé szenvedéllyel forduló érdeklődésemet? használjam az önfegyelmet önkorlátozásra? igen. de nem ez a cél. ez az eszköz. az egyik, azt hiszem. engem az érdekel, amit ha ezt és mást is megteszek, megtapasztalok, fölismerek. azt hiszem, az lesz olyan látás féle lesz, amire lehet támaszkodni. s ami az önfegyelmemet is megtámogatja.

s van itt még valami. a megvalósítás módja. hogy ne sziszifusz küzdelem legyen. ehhez is kell a folytonos megismerés, s talán más emberek ismeretei, akik előbbre vannak mint én, tisztábban látnak.
amit írtál, megfogadom. köszönöm neked.
zrakosred

válasz balage üzenetére
2009. január 07. szerda, 21:50 | zrakosred   Előzmény

tudod, én azt keresem, aki én minden bűntudat és önfegyelemmel telített kudarc és újrakezdés mögött vagyok. azt, akihez "jézus beszél", aki képes "őt" meghallani. azt érzem, hogy ha eljutok önmagamhoz, ami szerintem ugyanaz, mint istenhez (hívjuk így) eljutni (lehet, hogy tévedek), akkor megtalálom azt az utat, hivatást, létet, aminek teljességgel oda tudom magam adni. arra is kiváncsi vagyok, hogy nem arra ébredek-e rá, hogy ez az igény téves, vagy tévesen hordozom. semmit nem tudok.

az irányítót keresem, ha már lovakról beszéltél. azt, ami irányt ad a lovaknak, vagy akiért a lovak hajlandóak egy irányba vágtázni.

a jótanácsod és a szempontod igenis komolyan veszem, mert a szándékom megvalósításához bizony hozzásegít.

köszönöm. :-)

zrakosred

Feliratkozás Hírlevélre