Mi a véleményed a Mingli párkapcsolati formáról?
Egy újfajta párkapcsolati forma, "módszer" van divatban, kialakulóban: a Mingliség. A Minglik a Szinglikkel ellentétben nem magányosak, nem egyedülállóak, hanem pont ez a lényeg, hogy párkapcsolatban élnek, de nem házasodnak össze, sőt az esetek többségében még csak össze sem költöznek, hogy megtartsák a saját személyes szabadságukat és függetlenségüket. Valakik még gyerekeket is így vállalnak és nevelnek... hogy közben szeretik egymást, de külön élnek... Szerinted?
Neked személy szerint mi erről a párkapcsolati és életformáról a véleményed?
Miért akarhatnak így élni emberek?
Neked szimpatikus?
Te szeretnél és tudnál így élni?
Egy cikk a témához, ha bővebben is szeretnél a Mingli-létről olvasni:
http://www.hirextra.hu/2009/06/02/ciki-szinglinek-lenni-legyel-te-is-min...
Köszönöm a kérdésekre adott hozzászólásaidat, és a véleményedet!
- Csizike blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
59 hozzászólásSzia Almás!
(Még mindig nagyon kiváncsi vagyok ám rá(d), hogy ki vagy Te...
Tudom, hogy ismerjük egymást, csak azt nem tudom, hogy mégis pontosan ki vagy Te.
Tippem, sejtésem azért van...
Felfeded nekem a kilétedet? Akár az email címemre is privátban?
Köszi, ha igen, ha nem... Csizike ;-)
Válaszolva a kérdésedre: igen én is válaszoltam a kérdésre... amit feltettem...
De ezt a kérdést Tinektek tettem fel és nem (csak) magamnak... így én tényleg abszolút a Ti válaszaitokra vagyok kíváncsi...
Hogy kinek mi a véleménye erről a felállásról...
Kiben milyen húrokat pendít meg...
Én most hol tartok?
Jó a kérdés.
Én is mingli vagyok...
Keresem az okokat...
Hogy miért nem akarok összeköltözni a barátnőmmel... és hogy vajon Ő miért nem velem...
Van ebben jó is, rossz is...
Mint mindenben...
Semmi sem csak fekete vagy fehér...
(Ahogy a bloghoz választott képen sem... ;-)
Pont ez a lényeg szerintem ezzel az egész kérdéssel: hogy
valamiből, vagy valakiből nem lehet csak a jót kapni, kivenni és élvezni...
A házasságkötéskor is így hangzik a kérdés:
Jóban-rosszban?
Egészségben-betegségben?
Stb.
Amikor minden fasza, ahhoz nem kell nagy erőfeszítés.
Akkor nem nagy érdem együtt maradni (hűnek maradni) és kitartani a másik mellett és áldozatokat hozni a Kapcsolatért és a Másikért...
A kihívás az a dologban, amikor minden szar...
És akkor is összetartani... és kiállni a Másikért és a Másik mellett...
Hogy velem mi van? Én most hol tartok ebben az egész folyamatban?
Kényelmesnek kényelmes a szitu... és próbálom élvezni az előnyeit mind a két oldalnak...
Megélni a Kapcsolatot, amikor arra van szükségünk és az van...
És örülni a csöndnek, nyugalomnak, békének és a magánynak, egyedüllétnek, amikor az a jobb és arra van szükségem...
De ugyanakkor mégis azt érzem, hogy ez nem jó így.
Hogy ez így nem az igazi...
És hogy mi hiányzik?
Talán a bátorság.
Talán az elkötelezettség.
Talán a felelősség... felvállalni az életemért, a döntéseimért...
És így most el lehet tinglitanglizni...
A feladathoz fel kell nőni...
Minden gyümölcs megérik egyszer és magától lepottyan a fáról -ahogy azt dr. Csernus a '10 parancsolatában' mondta- és ezt az érési folyamatot nem kell, nem érdemes sürgetni, siettetni, kikényszeríteni-akarni...
A Karácsonyt sem akarjuk Húsvétra előrehozni...
És fordítva...
Mindazonáltal számomra nagyon fontos a nyugalom, a Béke... hogy otthon végre tudjak lazulni, önmagam lenni, lazán és maszkok, álarcok és megfelelni vágyás, elvárások nélkül...
Hogy végre SZABADON azt csináljam, amihez kedvem van és ami jól esik...
Otthon már nem nagyon akarok alkalmazkodni, vigyázban állni, behódolni és megfelelni...
Illetve ha mégis, akkor csakis akkor, ha
"Amilyen az Adjon Isten!, Olyan a fogadj Isten is!"
Tehát: a másik is annyira figyelmes és odaadó velem, amennyire én vele...
Ha a dolog csak egyoldalú (az elvárások és a kötelezettségek is), akkor a mérleg megbillen, fejreáll és a dolog nem működik...
És akkor azt kár lenne erőltetni...
Mindenáron?
Nem kell Karácsony.
;-)
Majd, ha eljön az Ideje.
De akkor nagyon fogok örülni neki.
;-)
Csizike ;-)
Szia Csíz!
Még mindig úgy érzem, magad miatt nyitottad ezt a blogot, mert talán pont most jutottál oda, hogy azért mégsem egészen jó így különegyütt, együttkülön...
Talán már tudod, változtatni kéne, de nem mered...
Talán azzal, hogy azt remélted majd lesznek itt olyan "mindent elfogadok ahogy van" vélemények, akik megerősítenek abban, hogy nem baj az amit csinálsz, jó az úgy...
de hisz... neked már nem kell a más véleménye ebben, ha egyszer már érzed a válaszodat... Mond ki!
Nincs mitől félni ! Ez is "csak" egy lépés! Mindig bíztatsz a lépésekre, s kiderül, Te aki olyan sok mindenben lazán döntesz, ebben most mégsem megy ?
Én tőlem várhatsz nyugodtan az érésre... de láttam már fára fonnyadni, száradni télen gyümölcsöt... igaz van madár akinek ez is épp még jó egy falatnak.. (pl. meggyvágó :-) ) kép vége :-)
Még egy záró megjegyzés: amikor ezeket a sorokat írom Neked, megint úgy érzetem, hogy csak írom, ami szól valahonnan... nem egészen az én agyszüleményem... lehet csak közvetítem... de ettől nem azt mondom ez a frankó, ezt kell tenned... ettől ez még akkor is "csak" egy vélemény... szíves megfontolásra!
Szabadságnál már csak szeretetben megkötve lenni jobb. :-)
Tudod őt annyira szeretni ?
Akarod?
Ha most nem, akkor szerinted körülbelül mikor ?
Üdv: Almás (Jó a tipped, de mindegy! :-)
Szia Kedves Almás!
Igazad van abban, hogy rólam is szól ez a blog, ez a téma, ez a kérdés.
És valóban azért tettem fel ezt a kérdést, hogy minél több különböző, egymástól független véleményt "hallgassak meg" a témával kapcsolatban, hogy kinek mi a véleménye erről a jelenségről... (ami egyre sűrűbb, egyre elterjedtebb, egyre gyakrabb, egyre "normálisabb" és egyre elfogadottabb)...
Mert tényleg érdekel mások véleménye, aspektusa, megvilágításai...
Hogy ezek által a szavak által én is közelebb kerüljek az Igazság(om)hoz... és meglássak, felismerjek, felfedezzek valamit.
Ha csak egy szó van, amitől leesik a tantusz bennem valamivel kapcsolatban... már megéri... ;-)
De abban nagyon tévedsz, hogy én önigazolást keresnék és várnék el másoktól...
Ebben nagyon nagyot tévedsz...
Azt írod:
"Talán azzal, hogy azt remélted majd lesznek itt olyan "mindent elfogadok ahogy van" vélemények, akik megerősítenek abban, hogy nem baj az amit csinálsz, jó az úgy..."
Én nem reméltem semmit.
Az a rövid kis történet jutott eszembe erről, ami egyik híres írónkkal történt meg egy pár évtizede...
Írt egy művet, amit egy "hozzáértő" kritikus kielemezett egy újságban.
Leírta, hogy melyik szónál, melyik mondatnál mit gondolt (ő szerinte) az író...
Nagyobbnál is nagyobb baromságokat hordott össze...
És erre az író (akinek a nevében most nem vagyok biztos, hogy ki is volt pontosan, már rég tanultuk irodalomból...;-) meg csak annyit válaszolt ugyanannak az újságnak a következő számában, hogy:
"Gondolta a fene."
Tehát ez a baj, amikor megpróbáljuk kitalálni mások gondolatát... és belelátni a szavaikba, a céljaikba, a véleményükbe olyat is... ami abban benne sincs... benne sem volt soha... még csak a szikrája sem...
Ezek csak okoskodások...
És általában semmi közük sincs az Igazsághoz, a Valósághoz.
Szerintem jobban működő és pontosabb, hatékonyabb stratégia odafigyelni a másikra és meghallgatni... mint megpróbálni kitalálni a gondolatát.
Ne adjunk a másik szájába olyan szavakat, amiket Ő sohasem mondott, és sohasem akart kimondani...
Mint ahogyan gondolatokat sem kell a másik fejébe adni... Van ott éppen elég... ;-)))
Tehát, visszakanyarodva:
Én nem vártam el senkitől semmilyen véleményt.
Ez egy Szabad Világegyetem.
Itt mindenki azt mond (ír), amit akar.
És ez egy lehetőség, ahol ezt megoszthatja velünk... és a köz szolgálatába állíthatja.
"Közkinccsé teheti" szó szerint...
Ami egyeseknek lehet kincs, míg másoknak szemét... ;-)
És azt meg pláne és végképp nem akartam és akarom, hogy engem igazoljanak...
Sőt.
Ha lehet mondani, én pont azt vártam el -ha már annyira mindenképpen el kell várnom valamit is- és arra voltam kíváncsi, hogy mi szól mások ellene ennek a dolognak "Szerintetek" és mi benne a gáz, mitől gáz az egész, amennyiben az egyáltalán...
Mert, hogy mi a jó benne, azt ha valaki, hát akkor én pontosan tudom... hiszen ezért vagyok benne, ezért csinálom, ezért jó és felel meg valamilyen szinten... még ha ez így sem teljes és tökéletes... ;-)
Lehet, hogy ebben is az Aranyközép Út az, ami az Igazi.
A Tökéletes Arányok.
A Jut is-Marad is...
A Teljesség...
Hogy minden megvan és ott van, amikor kell, és olyan tökéletes arányban áll rendelkezésre...
Bár a rosszabbik oldalát is tudom és ismerem... Érzem a saját bőrömön és élem...
Mindemellett azt tényleg szeretném hangsúlyozni, hogy:
"Nem mindig azt kapod, amit szeretnél (és ami jól esik),
de mindig azt kapod, amire szükséged van (valamihez)."
És ez az álláspontom egy párkapcsolaton belül is igaz számomra.
A Párkapcsolat az egyik legerőteljesebb Önismereti Tréning...
Ha Tudatos vagy és Odafigyelsz Önmagadra, az Érzéseidre a különböző kényelmetlen szituációkban... amikor valami feszíti a határaidat, és elkezdi megrepeszteni a falaidat...
Nem a másik a hibás, vagy a hunyó...
A Párkapcsolatod a Te Saját Szemszögedből nézve mindig 100%-ig Rólad szól...
Ebben az értelemben (Önismereti, Személyiség-fejlesztő és Spirituális értelemben) a Másik ott sincs... benne sincs a kapcsolatban... nem is létezik...
Tulajdonképpen egy nem létező személy...
A Te Tanító Mestered...
Aki nem elméletben, hanem a Gyakorlatban Tanít...
Tehát konkrét Élményeket és Tapasztalatokat ad.
És ez az ami hatásos...
Nem a halott értelmetlen szavak... amik nem szólnak semmiről.
A Gyakorlat Él. Annak köze van az Élethez. A Lényeghez. A Valósághoz.
És ahogyan van Intenzív Megvilágosodás tréning is... ahol soha senki nem világosodik meg...
Ugyanúgy létezik a Szép Lassú Tudati Átalakulás...
Mert soha senki nem marad ugyanaz egy következő másodpercben.
Mindig hatnak ránk a dolgok... A velünk megtörténő események, szituációk.
És érünk, FEJLŐDÜNK általa.
Még ha lassan is...
De nem mindenki siet...
Valaki ráér, nyugis és türelmes.
Aki siet, az általában elsiet valamit... kapkod és feszült... ki akarja erőltetni a dolgokat...
Olyanokat, amiket nem lehet.
Én hiszek az olyan mondásokban, mint a
"Türelem rózsát terem."
és a
"Lassú víz partot mos."
Minden csak Idő kérdése...
A Pénz is... ;-)
De mint tudjuk... nincs Idő... ;-)
Igazán csak ez a Jelen Pillanat létezik.
Örökké.
Minden MOST van.
Nincs mire várni (vágyni).
Már MOSt ott lehetsz, ahová menni akarsz.
Csak érezd.
Nem a Cél a fontos, hanem az Út.
Az Út maga a Cél.
Ha menetközben jól érzed magad, és élvezed az Utat, az Utazást... már ott is vagy... máris megérkeztél...
Boldog lehetsz Itt és Most.
De csak Itt és Most lehetsz boldog.
Ha Itt és Most nem vagy boldog... soha és semmikor máskor sem leszel... nem lehetsz...
Csak Itt és Most.
Nincs mire várni...
Nem kell mit halogatni.
Itt és Most lépj be a Te Saját és Személyes Boldogságodba.
Ami senki más boldogságához nem hasonlít, és ami senki más boldogságával nincsen kapcsolatban...
Vagy mégis?
;-)
Visszatérve:
Szóval én tényleg arra voltam és vagyok kíváncsi -Tőlem teljesen függetlenül, mert hát nem kell személyeskedni... beszéljünk csak úgy általában, név nélkül... ;-)- hogy másoknak mit mond ez a dolog, milyen húrokat és véleményeket pendít meg a lelkükben és az Elméjükben... Egyet értenek-e vele, tudnak-e vele azonosulni és látnak-e benne fantáziát... vagy éppenséggel élet-idegen, és ha igen: miért... hol vannak ennek a dolognak a gyenge-pontjai... hol, mely pontokon instabil, billegő és kikezdhető az egész?
Mindenből lehet tanulni.
Minden egyes hozzászólásból és véleményből...
Mivel minden ember más, máshonnan jön, máshol tart most, és más aspektusból nézi, látja és szemléli a világot... mindenki felvethet valamilyen olyan szempontot... ami Neked abszolút hiányzik a látóképedből...
És ezt az "okosságot", "bölcsességet" vagy "igazat" a Másik megcsillantja a Számodra... akkor ez fényt is gyújthat a fejedben... mint a könyvek vagy az előadások, baráti beszélgetések és tanfolyamok esetében... Hiszen ezért figyelünk oda, kérdezünkés hallgatunk meg másokat.
Mert minden egyes vélemény és szösszenet egy-egy apró mozaik lehet a Teljes Egész Nagy Képhez...
Egy-egy ecset-rántás...
A Teljesség Egy Része.
Ezekre a kérdésekre nem a Másiknak adsz választ: hanem Önmagadnak.
Mert a válaszaid nem a Másikról szólnak (hiszen Őt nem is ismered, vagy ha mégis -kivételes esetben- , akkor sem annyira és úgy), hanem Rólad... mivelhogy Benned vannak, Belőled jönnek...
Így aztán Téged tükröznek valamilyen szinten... a Másikhoz semmi köze...
Úgyhogy a Válaszaidra úgy tekints, hogy az Magadnak egy üzenet...
Te ismerd fel Bennük Önmagadat.
Neked szólnak.
Te Önmagadnak üzensz...
Még ha a Látszat néha csalni látszik is...
Kedves Almás!
Hogy egy mégiscsak személyeskedjek Veled egy kicsit... ha már én mondtam, hogy ne személyeskedjünk... nekem szabad... ;-)
Szóval: még mindig szeretném tudni, hogy ki vagy.
Mert azt tudom, hogy Te személyesen is ismersz engem.
Légy szíves és áruld el, súgd meg nekem az emailcímemre.
De természetesen burkolózhatsz az incognito ismeretlen árnyába is... ha akarsz.
Most kérlek harmadszor, hogy legalább csak nekem "fedd fel önmagadat"...
Ha most sem hallod meg, vagy annyira titokban akarsz maradni... elfogadom... és többé nem kérlek erre...
De szeretném...
Dönts helyesen.
Vagy helytelenül.
A belátásod szerint.
Mellesleg az is érdekelne, hogy miért pont az Almás nevet választottad?
Az "almás" kifejezést a köznyelvben a "tárgytalan" dolgokra szokás használni...
Ami okafogyottá vált... mert esetleg valamiért nem frankó.
Miért választ magának ilyen nevet az ember?
Miért választottál magadnak ilyen nevet?
Neked mit jelent ez?
Mi van mögötte?
Számodra mit jelent, mit sejtet, mit mond és mit üzen?
Tényleg érdekel, kíváncsiságból...
Mert akárhányszor megláttam valahol a nevedet, ez mindig felmerül és megfogalmazódik bennem.
Várom leveledet.
Ha elárulod, hogy ki vagy... legközelebb ha találkozunk, meghívlak egy Almás Pitére... ;-)
Jó ajánlat?
Továbbra is: csizike1@gmail.com
Szeretettel:
Csizike ;-)
Szia Kedves Csíz !
Ígérem, ha legközelebb találkozunk, megmondom hogy én vagyok én. :-)
Az Almás nem a nem számít-ot jelenti... más az eredete, majd ezt is elmondom... :-)
Meg van a története annak is, miért nem írom le a nevem... Volt idő amikor vallottam hogy nem kell ál, bece vagy egyéb néven írni, hisz vállalom a véleményem. A véleményem ma is vállalom, de az interneten szerzett tapasztalatok kicsit változtattak. Érdekes, hogy ezt a névmegfejtést eddig senki nem mondta így, mint Te. Eddig inkább almás-süteményre asszociáltak, mint a nemszámít-ra. Miért ? Te miért így ? :-)
Köszönöm hosszú válaszkádat! :-)
Ha Te egyszer elkezdesz írni.... :-)
Bocsánat, ígérem soha többet nem akarom kitalálni a gondolataidat, de ezután is próbállak minél jobban megismerni, mert... miért is ? :-)) Ja, igen...
Hogy ne térjek nagyon el a témától:
A mingliség csak nagyon kívételes esetekben lehet szerintem jó megoldás...
De tudom ahány ember, annyi kapcsolat. Még csak az sem igaz, hogy ahány pár annyi kapcsolat, mert ugye egy kapcsolat a két félnek is jelenthet, jelent mást és mást.
Nem tudom, még elmélkednem kell rajta, hogy a párkapcsolatomban elegendő szabadságot kapok-e. Ezt most nem tudom pontosan, de lehet az időbeosztásunk miatt igen. S ha ez nem így lenne, lehet nem lenne olyan könnyű, olyan szép a kapcsolat, mint amilyennek most, így érzem.
De szabadságot ad az is, hogy nincs gyerekem. Szabadságot, meg egy adag öröm hiányát is. Ebben is van + és - is...
Azt hiszem bennem nincs nagy szabadságvágy. Meg vagyok elégedve a helyzetemmel. :-)
Üdv: Almás
Fontos és nagyon jó dolog a szabadság, nem hiszem, hogy lemondanék róla még egyszer. Igaz, én azt gondolom, nem is kell ezt megtenni, egy "szerintem jó" kapcsolatban. :)
Nem csodálkozom, hogy ebbe az irányba haladnak a dolgok. Elég ha azt nézzük honnan jövünk, és onnan mit hozunk magunkkal.
Felnőtt emberek azt tehetnek egymással, amit jónak éreznek, és amit a körülmények lehetővé tesznek számukra. A gond csak ott kezdődik, ha gyermekvállalásra adja a fejét az ember.
Mit akarunk továbbadni? Milyen személyiségű utódokat akarunk nemzeni? Gyermeknek szerintem nem szabadna ilyen kapcsolatba születnie. Legalább a személyiség kifejlődéséig /ideális esetben persze/ kell a meleg, és biztonságot nyújtó családi háttér.
És a Hiteles Szülői Minták, ahogyan azt Csernus doki mondaná, és írja is a "Ki nevel a végén? című új gyermek (és felnőtt?) neveléssel kapcsolatos könyvében... amit mindenkinek nagyon ajánlok a figyelmébe!
Abszolút ÉBRESZTŐ és TUDATOSÍTÓ!!!
Egy biztos: aki gyereket akar, és jól akarja nevelni, jó és TUDATOS életet szán Neki... az kösse fel a gatyaszárat! Ahhoz előbb a szülőknek kell Toppon lennie... és ahogy ma szét nézünk... ez nem is olyan kis feladat... Legalábbis nagyon kevesen vannak ott fent...
Ha az ember nem a lelki-nyomorát akarja tovább nemzeni, tovább szaporítani a nagy világban... másoknak is fájdalmat okozva ezzel... akkor VÁLLALNIA KELL A FELELŐSSÉGET! És ez már önmagában is egy eléggé nagy Felelősség.
Azt mondják:
Felelősség=Lehetőség.
És fordítva.
Csizike ;-)
Látom téged is "megfertőzött" Csernus... :) Engem is! :)))
Igen! Ráadásul nem is kicsit, hanem NAGYON!!!
A YouTube-on is van fönt Tőle/Róla egy-két rövid videó-szösszenet, 'esettanulmányok' is, érdemes megnézegetni őket...
A Ki nevel a végén? című könyve nagyon ott van a szeren, olyan értelemben, hogy ahogyan azt írtam ÉBRESZT és TUDATOSÍT. MINDENKINEK NAGYON AJÁNLOM!!! VALAMIBEN TÉGED IS FELÉBRESZT! VALAMIRE NEKED IS GARANTÁLOM, HOGY RÁNYITJA A SZEMEDET. UTÁNA MÁR NEM TUDSZ UGYANAZ MARADNI ÉS UGYANÚGY ÉLNI TOVÁBB... Hogy miért? Majd megtudod...! ;-)
Csernus legfőbb mondanivalója: VÁLLALD A FELELŐSSÉGET AZ ÉLETED MINDEN PONTJÁÉRT ÉS MOZZANATÁÉRT. Ne keress bűnbakokat, ne vetíts ki, ne bujkálj és ne menekülj... ne szégyeld magad, ne háríts, ne terelj, ne kamuzz... Egyszerűen csak VÁLLALD BE!
És az abszolút összevág azzal, amit a Legnagyobbak is mondanak és tanítanak:
Életed Forrása Te vagy.
Az Életedben minden egyes dologért a Felelős Te Vagy.
Te vonzottad oda, Te okoztad, Te Teremtetted meg!
Rajtad múlik. Tőled függ az Életedben Minden.
KEZD EL FELVÁLLALNI A FELELŐSSÉGET...
Csak így tudod rendbe tenni az Életedet...
És ha ezt még kiegészítjük Eckhart Tolle MOST hatalmának esszenciájával: hogy LÉGY JELEN, és a TUDATOSSÁGGAL SZEMLÉLD AZ ÉLETED MINDEN EGYES PILLANATÁT, BÁRMI LEGYEN IS AZ...
Akkor ez már egy nagyon nyerő páros...
Út a Boldogság felé...
;-)
Csizike ;-)
Kedves Csizike!
Remélem - többen reméljük - minél hamarabb boldog leszel.
Üdv!
Csernus nem fertőző, csak erős hatása van az ember véleményére.
Valahogy úgy tud megfogalmazni dolgokat, ahogy kevesen.
Kicsit meghökkentő, de nehéz lenne érvelni vele szemben . :-) Ez kicsit zavar benne... :-)
Szeretem a kérdéseit.
Érdekes emberszemlélete van.
+ 1 pont Dr. Csernus mellett. :-)
Üdv: Almás
u.i. : Juszt se Csízre reagáltam, hogy nehogy úgy nézzen ki, mindig bele kötögetek :-)
Ja, hogy ez nem is belekötés volt ? Akkor talán épp ezért... :-)
Ki ő? sosem néztem, sosem hallgattam, sosem olvastam tőle. /Csernus... van egy ilyen nevű szomszédom. :))/
Szerintem, ha valaki tanult pszichológiát, és nem kell, hogy feltétlenül nagyon elmélyedjen a témában, akkor tudja, hogy nagyon nem mindegy a személyiségfejlődés szempontjából, hogy hová születünk, és milyen minta, amit követhetünk. Ettől persze ő lehet nagyon okos, és tanult, ...nem tudom, de lehet, majd olvasok tőle valamit.
Visszatérve a kiinduló témához, egy ilyen kapcsolatba születő gyermek valószínűleg sosem tapasztalja meg, hogy milyen családban élni, így maga sem tudja majd kialakítani azt élete során. Így aztán nem is csoda, ha tele van a világ egyedül élő, de szabad emberekkel. ....és amikor nem lesz már más, csak az emlékek, ...mire megyünk azzal a nagy, nagy szabadsággal ...egyedül? :)
Fontos a személyes szabadság, de szerintem még mindig az a legjobb, ha egy kapcsolaton belül is megkapjuk az életteret a társunktól, mert attól, hogy felvállalunk valakit, és hozzá kötjük az életünket, még nem ez az élet, csak az élet része.
Valaki mellett kitartani, együtt megöregedni, szerintem ezt kellene mutatnunk, és továbbadnunk, mert ez manapság nem kis teljesítmény. :))
Kedves Ving-Vang :-)
Bocs, de előszőr így olvastam a neved, mert nem láttam az ipszilonjaid lábát :-)
Lehet élni Csernus-ismeret nélkül :P (Szerintem akkor is egyéniség. Tudom hogy más is tud olyasmit mint Ő. )
Más: Párkapcsolatban úgy alakítani, hogy megmaradjon az ember szabadsága, adja és kapja is ezt, elég érdekes feladat. Dolgozom rajta :-)
Szoktam mondani Páromnak, hogy összeKöltöztünk, nem összeNőttünk :-) Ezzel próbálom a szabadság fenntartásának természetességét vele megértetni. Vele és magammal is. :-) Vagyis egyéniségünket nem kell feladni, mert azzal magunkat adjuk fel, ehhez pedig egyfajta szabadásg szükséges.
De a szabadság itt sem szabadosságot jelent. Nem a megcsalásig fajuló vadkapcsolatról írogatok...
Üdv: Almás :-)
Ving-Vang? ..úgy se rossz, de én azért az egyensúlyt, a harmóniát keresem továbbra is, ezért a név.... :)
Csernus - csupán annyit írtam, nem ismerem, épp ezért nem is tudom megítélni.
Párkapcsolat - jól működő kapcsolatra csak elméletem van, a gyakorlat valóban más tészta, de a lényeg talán a törekvés, hogy tegyünk érte, ..minden nap egy kicsit. :)
Kedves Ying-Yang!
Szerintem abszolút igazad van.
A mai világban már azokért a teljesen hétköznapi és átlagos dolgokért is csodálok embereket... amiket pár évvel ezelőtt még uncsinka találtam...
Pl. ma már azt is egy különleges és szép dolognak tartom, ha vasárnap összegyűlik a család és együtt leülnek az asztalhoz és együtt, közösen elfogyasztják az Újházy tyúkhúslevest, a rántott csirkecombot rizibizivel és uborkasalátával...
Mert ma már ez is egy extra és különleges dolog...
Ha ezerkétszázadszor is fordul ez elő Veled... de ma mégis más, mint ezelőtt ezerszázkilnecvenkilencedszer... vagy 10 évvel ezelőtt...
Ez a mai világ ma annyira megváltozott és más... hogy ma minden más...
Úgy rá lehet csodálkozni a dolgokra... és még a legsablonosabb, legszokványosabb, legunalomigelcsépeltebb dolgokban is fel lehet fedezni az Egyszeri és Megismételhetetlen Különlegességet... Csodálatosságot...
Hogy az Élet micsoda Csoda, Ajándék, Kaland és Lehetőség...
Hogy ahogyan az Idő megváltozik... úgy a változatlan dolgok is Vele együtt változnak meg és válnak mássá, misztikussá, spirituálissá, egyszerivé és megismételhetetlenné... ÉLETTÉ...
Pár évvel ezelőtt pl. kifejezetten unalmasnak találtam, hogy a barátaimék nyugodt, csendes, bejáratott., olajozottan működő, kiegyensúlyozott, harmonikus házasságban éltek...
Ez olyan semmilyenek se tűnt...
Olyan futottak még kategóriának...
Aztán, ahogy telt múlt az Idő... rájöttem, hogy ez Nem Kis Teljesítmény... hogy micsoda nagy munka és Szeretet van egy-egy ilyen látszólag "unalmasnak tűnő" kapcsolat mögött...
Mert Szépen Élni egymással az sokkal nehezebb, mint csúnyán, zajosan, hangosan, balhékkal...
Még ha nem is olyan látványos...
Ez olyan egy kicsit, mint amikor egy háziasszony reggeltől estig teszi a dolgát, mos, főz ,takarít, az nem olyan látványos... nincs olyan nagy látványa, mert minden a helyén... így normális, így tökéletes... fel sem tűnik...
De ha 2 napra szabadjára hagyja... hogy a férje is meglássa már, hogy "mivel tudja el...tölteni az egész napját, az összes idejét"... az már elég "látványos"... az már rögtön feltűnik és szemet szúr...
Valahogy így lehet ez egy párkapcsolatban is és az Élet sok más egyéb területén is szerintem...
Ami nem túl látványos... amögött van a Munka... a Tettek... az Energia, a Lemondások és az Áldozat...
(merthát ahhoz, hogy valamit megteremtsünk, ahhoz áldozatos munka is kell... és le kell mondani az eredmény érdekében egy csomó minden másról... pl. a kényelemről, a semmittevésről és a lustulásról... bizony-bizony ki kell merészkedni a Jó Öreg Komfort-Zónából... ami a legnehezebb és a "legkockázatosabb" vállalkozás egy ember számára... Azért teszik csak olyan kevesen... És sokan inkább csak úgy elvegetálnak a langyos kakijukban tovább... még ha csípi is már őket... de nagyon... és kezd kihűlni is... és fáznak benne... ;-)
ÉS AMI A LÉNYEG:
Szerintem is az az ideális, főleg, ha gyermek-vállalás, gyermek-áldás is van egy párkapcsolatban, ha együtt él az egész család... egy párt alkotva anya és apa...
És valóban az az Ideális, ha a párkapcsolaton belül a két ember meg tudja adni egymásnak és önmaga számára is a SZABADSÁGOT és a FÜGGETLENSÉGET a kellő mértékben... hogy Szabadnak érezze magát és ne rabnak..., hogy szeressen otthon lenni, a párjával... és ne menekülni akarjon... bárhová, csak onnan el... minél messzebbre... még az sem baj, ha a munkahelyre... Sokan ott üdülnek... és jobban érzik magukat a munkahelyükön, mint otthon... És ez azért gáz... ;-)
Szóval: IGEN!
Élni és Élni hagyni...
Ez a Művészet egy párkapcsolaton belül...
És a kalickába zárt rab madár már nem énekel... egyre megkopik a szeme-fénye is, és megfakulnak a gyönyörű szép tollai is... Pont az veszik el a bezártságtól és a rabságtól, amiért a másik annyira belé szeretett... Ha nincs Szabadság, nincs Szárnyalás... Boldogság sem lehet...
Akkor esik jól visszajönni... ha elmentünk...
Mert mindenütt jó, de a legjobb otthon...
De ehhez az kell, hogy az a Másik fél is megadja a partnere számára a kívánt Szabadságot... a kapcsolaton belül... akkor lehet és érdemes is jól együtt élni...
Ha a Szabadság csak szikrájában is veszélyben... a legtöbb ember nem hajtja be a fejét a kalodába...
Főleg aki egyszer már megjött belőle...
Az legközelebb már óvatosabb lesz, és kétszer is meggondolja, hogy mibe lép bele...
Mert bele nem lépni könnyebb, mint kihátrálni belőle...
Bár mindent lehet, amit az ember akar...
;-)
Csizike ;-)
Mellesleg Csernus dokit nagyon ajánlom a Figyelmedbe (főleg ha még tényleg nem ismered... bár ez szinte hihetetlen... Melyik Földrészen élsz? ;-)))
A Youtube-on is látsz egy csomó rövid videó-beszélgetést Tőle... ajánlom, hogy nézd és hallgasd végig mindet... hidd el... érdemes lesz... www.youtube.com
De a könyveit is érdemes lapozgatni... A Nő, Ki nevel a végén? és most jelent meg a legújabb A Férfi.
(És vannak még a régiek is: Drogma, Bevállalja? stb...)
Ha Valaki, Csernus ott van a szeren...
Pontosabban már lejött róla... ;-)))
Csizike ;-)
A másik fontos dolog:
Felvetetted azt a kérdést, hogy hová születünk...
Ahogy nincsenek véletlenek, úgy ebben sem...
Úgy mondják a nagyok, hogy a Lélek Lélek-szinten amikor megtervezi és összerendezgeti az Előtte Álló életet... akkor mindent Ő maga választ ki Önmaga számára... a megtenni kívánt feladat szempontjából a legoptimálisabb embereket, helyeket, és körülméyeket mind-mind maga választja ki egy "Nagy Casting" alkalmával...
Te vagy a Saját Életed Rendezője...
Ha bármi bajod van a Produkcióval... Magadnál reklamálhatsz... ;-)))
Szóval: ha valakinek olyan szülei vannak, akik még maguk sem nőttek fel önmagukhoz és az élet Feladatához... az sem gond és probléma... mert Ő választotta ki a szüleit a megélendő feladatának a szempontjából a lehető legideálisabban... és legoptimálisabban...
Így a Szülőkkel Igazából Sosincs Gond...
Mint ahogy Senkivel és Semmivel.
Mindig minden értünk van, a feladataink megvalósítását és a Tudatosodásunkat, a Végső Célunk elérését, megvalósítását és beteljesítését szolgálja...
Sokszor ez a valami minél rosszabbnak, kínosabbnak és kellemetlenebbnek tűnik... annál jobban...
Minél jobban kihoz valami vagy valaki a Komfort-zónádból... annál nagyobb erejű és jelentősebb lehet az áttörés, amit a Lélek-fejlődésedben élhetsz át...
Ezért világosodnak meg olyan kevesen a Hawaii szigeteken a tengerparton henyélve és koktélt szürcsölgetve...
Mert az nem művészet, az nem mutatvány... abban semmi kihívás és erőfeszítés nincs...
A Szüleit sosem kell hibáztatnia senkinek semmiért...
Mint ahogyan a gyerekeit sem...
Mindig mindenből a lehető legjobbat, a legidálisabbat kapjuk... a lelki Fejlődésünkhöz, és a Feladataink Megéléséhez, Megvalósításához, a Sorsunk beteljesítéséhez...
Így aztán egy elviselhetetlen anyós nagyobb részben járulhat hozzá a boldogságod megtalálásához és eléréséhez, mint 2 mézes-mázas...
A fejlődés néha fáj és kellemetlen...
De ami nem öl meg, az megerősít...
Az életedben minden és mindenki a lehető legideálisabb a Számodra.
Az összes körülmény, szituáció és ember... aki és ami körbevesz...
Ez az a pont, ami a legideálisabb ahhoz, hogy megéld azt, amit kell...
Ezért fölösleges kimenekülni egy szituációból (pl. külföldre)... ahelyett, hogy megélnéd... és megpróbálnád kihozni belőle a legjobbat...
Amíg zavar és bánt valami, amíg szenvedsz valamitől... addig azt az élet úgyis újra és újra az Utadba hozza, a Te érdekedbe, hogy megoldjad végre... és túlhaladhasd... hogy tovább léphess.. egy nagyobb boldogsági szintre...
A Szüleid is csak eszközök és segítők... hogy rajtuk keresztül is szembesülj dolgokkal és megélj történéseket, szituációkat, és felszínre hozzák belőled azokat az Érzéseket, amik benned vannak...
Ha felvállalod a Felelősséget... az Egész Életedért fel kell vállalnod... szőröstül, bőröstül...
Mindenért... és Mindenkiért...
Nem hibáztathatsz senkit...
Nem róhatsz fel senkinek semmit...
Tudnod kell, hogy az Életedben mindennek Te vagy az Okozója, a Teremtője és a Forrása...
Csak az térhet vissza Hozzád, ami Tőled indult el útjára... mint a bumeráng...
ha valami olyan ér, aminek nem örülsz különösebben... ezt is magadnak köszönheted...
Egyszer valamikor és valahogyan az összes negatív történést és szituációt is Te indítottad el, okoztad, teremtetted meg a Saját Életedben...
Mivelhogy csak Ott tudsz Teremteni...
A másikéban Te is csak egy statiszt(ik)a vagy... akit Ő, mint Rendező mozgat... kénye-kedvére.. sokszor tudat alatt is... hogy megélje végre azt a Nagy Csodát, amiért leszületett erre a Földre...
Szeretettel:
Csizike ;-)
Én is úgy gondolom jónak, hogy a gyerek békés és egész családban nevelkedjen fel.
Csak hogy ezt nem mi döntjük el hanem a gyerek, amikor úgy dönt hogy leszületik. Ha az a dóga :), hogy félcsaládba, vagy mondjuk 75%-os családba szülessen, esetleg egy szülővel nőjön fel, akkor szerethetnénk mi megélni elmulasztott gyerekkorunkat azáltal, hogy egyészséges családi körülmények között kivánjuk felnevelni őt, az élet másfelé fog tartani.
Felvetésed kapcsán elgondokoztam valamin. Miért van az, hogy egyre több pár küzd a gyerekáldásért, miközben egyre több egyszülős csemete van. Nem lehet, hogy ez most igy van jól, még ha nekünk nem is tetszik?
Üdv!
Hédi
Jáááj...ez a kiválasztom a szüleimet, meg én akartam, hogy a faterom alkoholista legyen, verje az anyámat, aki emiatt felakassza magát...stb, stb. mindíg is gyanús volt nekem...
De biztos így van jól, még ha nekünk nem is tetszik...
Elgondolkoztál már azon, hogy az általad leírt helyzetben élő gyerekek miért nem szállnak ki?
Üdv!
Elgondolkoztam rajta. Azért van tele a Csellengők.
És főleg azon, ami szerintem a legfontosabb ebben a szituációban:
hogy
MIÉRT KERÜLTEK ODA?
EZ KIN MÚLOTT?
ÉS MI AZ ÉRTELME, A CÉLJA?
KELL-E ŐKET SAJNÁLNI?
Kell-e például az Auswitzban Hitler által megkínzott és deportált zsidók közül egyet is akár sajnálni?
Szerinted vannak Véleltnek?
Szerinted egy ember Véletlenül kerül Auswitzba és éli át azt a szenvedést, fájdalmat és borzalmat?
És Szerinted Hitler és a többi SS tag, és az összes végrajtó-kiszolgáló személyzet, akinek a kezéhez vér és erőszak tapad... vissza fogja-e ezt valaha is, valamilyen módon is kapni?
Értük voltak-e azoknak az embereknek?
Vagy ellenük?
Segítettek-e nekik valamiben, valamit megélni, valamit letudni és valamit lerakni?
Vagy gátolták-e Őket valamiben is?
És Júdás például azzal, hogy Jézust elárulta...
Segített-e neki és az Egész Emberiségnek valamiben? Tehát Érte, Értünk volt-e?
Vagy nem?
Még egyszer kérdezem:
Szerinted Van, lehet olyan, hogy Véletlen?
Bármi is?
Az Életed legapróbb, "legjelentéktelenebb"(nek tűnő) mozzanata is?
Vagy minden Véletlen.
Vagy semmi sem az...
Véletlenül lehet élni?
Véletlenül lehet megszületni?
Véletlenül lehet pont oda születni, és abba a családba ahova?
Véletlenül lehetnek azok a szüleid akik, és bánhatnak úgy veled, ahogy?
És mi van, ha Rajtuk keresztül is Te bánsz magaddal valahogy...?
Isten Egy.
És Te vagy Isten.
Akkor van olyan, hogy MÁS?
Ki árt kinek?
És ki segíthet kinek?
Amit adsz (vagy okozol), azt Másnak adod?
Szeretettel:
Csizike ;-)
ja és még valami fontos a Véletlenekkel kapcsolatban:
Ha az életemben bármi is véletlenül történik velem, akkor azért nem én vagyok a felelős (de akkor ki?)... hiszen az tőlem teljes mértékben független...
És ez már megint a Felelősség fel nem vállalása...
Csernus szerint érzelmi értelemben csak az tekinthető felnőttnek (és nem biológialag), aki vállalja a Felelősséget.
Ha Tiéd Minden Felelősség... akkor nincs Véletlen...
Ha van Véletlen, akkor lehet kifelé hárítani a Felelősséget, és bűnbakokat keresni...
De akkor ki fogja megoldani az Életed Problémáját helyetted?
Ha Neked nem érdeked, (és az Számodra kevés motiváció a munkához, a megoldáshoz, hogy ez a te Életed, ez a Te Boldogságod) akkor kinek lenne az... és miért?
ha Te nem foglalkoznál magaddal... más meg aztán főleg miért tenné...?
Mikor mindenkinek éppen elég a saját dolga is...
Csizike ;-)
Hát igen...minden átalakul...még a hagyományos házasságmodellt sem kíméli az idő.
Hogy jó-e vagy nem, tök mindegy, ha sokan csinálják, elterjed.
Ugyanis még mindíg az UTÁNZÁS dominál! Tehát ha mondjuk a Józsi haverom 3 év után megnősül, és nem hal bele, akkor én is elveszem a Jucit, aki már 10 éve mossa a gatyáimat, mellesleg van két gyerekünk.
Mert marhajó, hogy független vagyok, bármikor leléphetek, de azért csak kényelmes, hogy valaki megfőzi hétvégén a kaját, ráadásul el is mosogat.
A többiről nem is beszélve...
Ez az átalakulás egy elég hosszú ideje tartó folyamat egyik állomása (PL. feminizmus; a háború miatt a nőknek is dolgozniuk kellett, aztán megtetszett nekik...sajnos..., nem beszéve atyáink generációjáról, akik érdekes követendő mintákat mutattak azzal, hogy ugye egyik nap a bontóperről ki, másik nap az anyakönyvezetőhöz be... stb)
Szóval próbálgatjuk, hogy lenne jó, hogy ne kelljen elöteleződni, de azért a kényelem is megmaradjon, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle.
Vannak tradicionális dolgok, amik helyett még sajnos senki nem talált ki jobbat...na talán majd most...mindenesetre nehéz lesz úgy, hogy felmerül az obligát kérdés: "akkor ma ki viszi le a szemetet?"
Transzsexuális pasi két gyereket is szült már! Nyugateurópában már van ahol meleg párok is fogadhatnak örökbe gyereket. Lehet, hogy lejárt a gatyamosós "tradicionális" modell ideje? Sőt az is lehet, hogy egyesek visszasírják még az elköteleződést? De az is elkpzelhető, hogy ki fog derülni, nem is a csajoknak annyira fontos, hogy kötelékben éljenek..............
Üdv!
Mit is mondhatnék erre? Megyek, átoperáltatom magam!
:)
Nem olvastam el az összes hozzászólást, csak néhányat. Csak pár napja hallottam arról, hogy létezik kifejezés arra, amiben én is élek a párommal. Mingli. Szóval ezek szerint én egy 44 éves mingli férfi vagyok. Eddig nem tudtam, csak éltem boldogan azzal akit szeretek. Igaz nem egy lakásba, de csak 10 percre Tőle. Mindennap együtt vagyunk, sokszor együtt is alszunk, segítek neki a gyereknevelésbe, ő is segít nekem az én gyermekem nevelésében. Együtt járunk nyaralni, társaságba, szórakozni, kirándulni, de nekem is van lakásom és neki is. És ez így nagyon jó. Hogy miért? Mert a találkozásaink ugyanolyan izgalmassak, mint első alkalommal, várom, hogy hívjon, várom, hogy mehessek és, hogy jöjjön. De mellette megvan a függetlenségünk. A gyerekei szeretnek, de nem kell azzal a tudattal élniük, hogy én az új apukájuk akarok lenni, így sokkal könnyebben elfogadnak.
Ha egyszer össze is költöznénk, azt csak úgy tudnám elképzelni, hogy a közös lakásban is mendenkinek meg van a saját kuckója, szobája és a gyerekek már nem élnek velünk.
És mindezt nem azért tesszük, mert nárcisztikusak, karrier vágyók, sérültek vagy félénkek lennénk, hanem mert így érezzük jól magunkat. Évek óta.
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni, vagy tőled Csizike vagy a többi olvasótól.
A tv2 kiscsatornáján (Fem3), a Boszorkánykonyha műsor szerkesztésével foglalkozunk és szeretnénk a műsorunkba a mingliségről beszélni, mivel manapság ahogy Te Csizike is mondod egyre nagyobb divatja van ennek a fogalomnak.
A mi műsorunkról annyit kell tudni, hogy Gombos Edina és Némethy Marcsi vezetik és mindenféle témát feldolgozunk ami a hölgyeket érinti és érdekli.
Ha tudtok olyan hölgyet vagy Urat aki mingli és szívesen bejönne a műsorunkba egy 5-10 perces beszélgetésre akkor minél előbb jellezetek kérlek :)
Köszönöm szépen
Üdvözlettel: S. Flóra
Én világéletemben ilyennek képzeltem a párkapcsolatot, nem is terveztem mást, csak eddig nem tudtam, hogy ennek van valamilyen neve.
Sose értettem meg azokat, akik össze akarnak költözni. Sose szerettem családban élni, gyerekként kegyetlenül szenvedtem tőle. Akkor lettem először boldog, amikor külön költözhettem.
Ha végiggondolod, azt hiszem az emberiség 11 vagy 18%-a él az európai modell szerint, nem jut eszembe a pontos szám.
Más kultúrákban látogatóházasság van és/vagy több partner, több házastárs. És a párválasztás nem ér véget a fiatal korban, épp ellenkezőleg: felnőttként KEZDŐDIK el ennek véget nem érő sora.
Ezek sokkal testhezállóbbak nekem.