Az élet kirakósai :)
Anita mondta nekem valamikor, hogy a nagy bumm előtt sok kis bumm van. A felébredés előtt sok kis felismerés. Én is valami hasonlót éltem át a közelmúltban már másodszor. Mármint ilyen gondolati szinten volt már pár, amire azt hittem, hogy hú ezt most nagyon megértettem, és tudom és juppí, de ez volt a második olyan, ami olyannyira intenzív volt, hogy olyan érzésem volt, szétrobbanok. Belülről öntött el a forró bizsergés, és egy pár pillanat erejéig kontrollálhatatlan boldogságot éreztem, és nem tudtam mit csinálni, mint nevetni :D
Kicsit kifejtem. Szóval nálam ilyen ciklikus időszakok vannak az életemben, megfigyeltem. Minden jól megy, aztán valamin elkezdek stresszelni, és ez ha nem figyelek eléggé, elindít egy olyan lavinát, hogy hónapokig őrlöm magam a megoldáson és próbálom összerakni a képet. Elméből persze. Naná... Persze szoktam meditálni, de amiről itt sokan beszélnek, hogy meditálással megtalálni ilyenolyan gyökereket, olyan nekem még sosem volt. Én meditálni mindig csak úgy cél nélkül szoktam. Elkap egy pillanat, amikor egyszer csak azt mondom, hogy na most egy picit álljunk csak meg, és akkor kikapcsolok egy kicsit. Akárhol. Metrón, menet közben valamerre, bárhol. Amikor elkap, akkor valahogy elfelejtem minden anyagi kötelezettségemet, nem nagyon foglalkoztat, hogy épp előtte nagy rohanásba vagyok. És akkor az úgy feltölt egy időre. De ez így rövidtávú. A ciklikus állapotok ettől függetlenül hosszú távon megmaradnak. Minden ciklusnak megvan a maga témája úgymond. Szóval ha összekapcsoljuk a gondolatokat, meg az eseményeket, amik befolyásolják, akkor azok igaz nagyon tág, de egy "témakörbe" tartoznak az életemben. (Lehet ezt is túlmagyarázom, és amúgy mindenkinél így van:D) Szóval a lényeg az, hogy minden ilyen hosszabb ciklus végén már valami olyasmit érzek, hogy egy hatalmas puzzlet akarok kirakni, aminek már csak egy darabja hiányzik, és azt annyira keresem, hogy persze, hogy nem találom. És eddig általában tényleg nem találtam az utolsó kirakóst. Csak mindig jött valami kívülről, ami egyszer csak elvonta a figyelmemet az egészről, és kicsit észhez térített egy időre. De most nem jött semmi ilyen. Most másodjára olyan dolgot éltem át, ami gyökeresen megváltoztatott, és tényleg feljebb emelt egy kicsit belül. Voltaképpen ez is meditáció volt, de ugyanúgy nem céllal, és ez még csak nem is tartott időben se tovább egy pillanatnál. Megint épp őrlődtem a sok gondolat között, hogy mégis mit kéne tennem, és mi lehet az utolsó kirakós darab, és amikor már meglehetősen pocsékul éreztem magam, egyszer csak elkapott a pillanat. Hogy na most akkor álljunk csak meg egy kicsit. És abban a pillanatban, ahogy kifújtam a levegőt, majd belélegeztem a következőt, az elmém egy pillanat alatt kiürült és megértettem valamit. Hogy ez a hatalmas puzzle már rég ki van rakva, az egyetlen, ami hiányzik az konkrétan én vagyok, minden ott van a helyén, csak én nem. Mármint az igazi én. Az Önvalóm. Az elmém persze ott volt, és erőlködött nagyon, hogy kirakja a képet, csak mivel az ego mindig többet akar, így a már kész kirakós után is kereste az utolsó darabot, de mivel elmével az Önvalót nem lehet megtalálni, persze hogy nem találtam. Amint képes voltam az elmém nélkül az egész fölé kerülni megértettem, hogy magam köré építettem a kirakóst és ugyan az elmémben ott vagyok, de tudatosan nem vagyok jelen. És ez az egy dolog hiányzott, hogy teljes legyen a kép. Azzal, hogy az elmémmel lefoglaltam magam mindig és azzal akartam kirakni a képet, meggátoltam Önmagam, hogy jelen lehessek ebben az egészben. Amint ez tudatosult bennem, valami hihetetlen élményem volt. Nem is megyek bele, mert szerintem nem tudnám úgy leírni, ahogy éreztem. Ehhez a szavak kevesek. Pedig micsoda egyértelmű, és milyen durva, hogy ezek a felismerések valójában ilyen apró kis igazságok. Az első is hasonlóan egy kis apróságnak hangzik, amit még gyerekkorunkban tanultunk meg a mesékből, de anélkül, hogy megtapasztalná az ember ténylegesen önmagában, ezek csak üres szavak. Lehet beszélni róla, de igazából pont meggátol abban, hogy átéljük magunkban. Viszont ha átéljük, onnantól mindig olyan változást hoz az életbe, hogy hihetetlen. Azóta az a témakör, ami arra az időszakra vonatkozott, azt hiszem kijelenthetem, hogy teljesen kipipálva. Azzal, hogy észrevettem, hogy minden lehetőség adva van, csak én magam nem vagyok jelen, egy csapásra úgy mozgásba lendült minden, hogy fel sem fogom. Egyszerűen nincs is időm arra, hogy elméből közelítsem meg a dolgokat. Állás, lakás, programok, mindenben olyan lehetsőgeim adódtak pusztán abból kifolyólag, hogy nem zártam ki önmagamat a helyzetekből, hanem tudatosan jelen voltam bennük ahelyett, hogy mindent túlanalizáltam volna, és mindenféle problémagombolyagokat halmoztam volna fel. Szóval most egy kirakóst úgy érzem kiraktam. Kíváncsi vagyok, mikor jön a következő :D
- spiritosaurus blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
28 hozzászólásAmint bezárunk egy ajtót, rögtön kinyilik egy újabb.
Ahogy megoldottnak vélünk egy feledatot, újra jön egy következő megoldtatlan kérdés.
De ez igy van jól.
Nekem ez igy tökéletes.
A kulcsok benne vannak a zárban, csupán el kell őket forditani, persze ez attól is függ, hogy mennyire, milyen fokban áhitjuk a megoldást.
Ahány ember, annyi válasz, annyi újabb és újabb megoldás, ezért is ilyen teljes ez az életnek nevezett csoda.
Addig tart egy megoldás, mignem rá nem jövünk egy jobbra.
Ezek itt magánvélemények, mostanában olyan jó gondolni és érezni EGYSÉG-ben.
Szeretlek Benneteket
Késztetés-leirom,mert, ha nem .....
MINDENKINEK ESZMÉLETLEN JÓKAT KIVÁNOK, MÉG AZOKNAK IS, AKIK NEHEZEN FOGADJÁK EL.........
Te mondd meg nekem mi a jó! :-))
De komolyra fordítva a szót, maga a csoda, ahogy látja az ember, ha belülről rendet rak, milyen gyorsan és sokszor milyen váratlan formában reagál az Univerzum, vonzza be az ember a megoldásokat.
A belső rendrakásban pedig nagy segítség maga ez a közösség, másik ember látja azt, amit én nem...
Egy fontos tanulság, minél inkább elutasítasz dolgokat, minél inkább kizárod az életedből, annál inkább dolgod van vele...
Jó, hogy leírtad...
Én is jövök rögtön megmártózni a Szeretet-Patakodban:-))) Köszönöm!
Ölellek:
szeklice
Drága Szeklice
De jól eltaláltad, tényleg egy hatalmas patak.
Gyönyörű, tiszta kék vizzel, de oly tágas, hogy Mindenki elfér benne, sosem apad, mindig csodajó, kellemes, benne mártózom Én is naponta....
És teljes szivemből azt kivánom, hogy megtaláljuk azt, ami igazi boldog békességet hoz Bennünk.
Tudom azt is, hogy minél többet mondom és irom, annál jobb.
Szeretlek Benneteket
Amikor lätom a puzlle-t hogy mekkora menyisegü resz vär meg kirakäsra,es rätekintek
arra amit mär kiraktam belöle elfog a ketsegbeeses mert amit mär kiraktam nagy lelkesedessel,
csak szänalmas hangyänyi töredeke az EGESZ-nek.
S lätom magam ahogy en is egy apro kis pont vagyok a ,,nagy kirakotäblän",s a mozgäsom is
csak alig eszrevehetö a terepen.
Ha nem csak az orromig lätok beleszedülök,es szänalmas vänszorgäsnak lätom
mindazt ami olykor a menyekbe repit,amit akkor erzek ha megtalältam egy egy
darabjät a puzlle-nek,amit fejlödesnek elek meg.
Most ezt elem meg.Elfäradtam ugy erzem.
De nem szeretnem elvenni senki kedvet a kirakosditol!
Majd ha megpihentem beszällok ujra a jätekba igerem!
Erika Szeretettel!
http://www.youtube.com/watch?v=6zQaJnmBAOQ
Töltekezz most abból Erika, hogy szeretünk... :-)
Aranyos Vagy!
Az a helyzet hogy tul magasra szälltam.
A szärnyaläs elvezeteben annyira elmerültem hogy egyszer csak kinyitottam a szemem
es akkor olyan viläg tärult elem amitöl szedültem.
De ez termeszetes.
Igy müködik.Egyre tägitom önmagamnak a lehetösegeket.
Mindig kicsit magasabbra szällok,ami szämämora meg ismeretlen.
Aztän visszajövök egy olyan szintre ami mär szämomra termeszetes.
S most ereszkedem.
Nem fogjätok kitalälni mivel! ;)))
Tenyleg!
Ti milyen modon hozzätok vissza magatokat a nehezebb,durväbb szintekre?
Erika Szeretettel!
Hát nem találtam ki.
Tényleg mivel ereszkedsz?
És mért ereszkedsz,még azt nem értem,ha elértél egy magasabb szintet,mért nem tartod meg.
Biztos te tudod,csak érdekel miért ereszkedsz vissza.
Tudod nekem józan paraszti ésszel nem áll össze ,hogyha vissza lépek mindig valamennyit,akkor hogy tudok haladni.
Szóval itt akadtam meg.:)))
Ja ,és én is szeretlek,de ezt te már úgyis tudod.:)))
hogy ne kelljen visszaereszkedni, én most úgy csinálom, hogy dobálom kifelé a ballasztot és akkor magától emelkedik a léghajó. Vagyis pucolom a tudatalattit, múltkor olyat találtam például, hogy az Emberlét-fájdalma, annak pláne örültem, hogy kidobálhatom, nem elég a magam nyomora, mondtam is az egómnak, ezt már vigye inkább Krisztus :-)
A szakirodalom a "lélek sötét éjszakájának" nevezi a süllyedést, megtapasztalsz egy magasabb szintet és vissza zuhansz. Nem tudom én sem, Erika, hogy mire céloztál. Erőfeszítéseket az emelkedésért teszek, a zuhanás meg egyszerűen megtörténik.
Elképzelem a helyzeted, ebben segítenek az általad elmondottak....
Amikor idegen országban próbálod kialakítani/élni az életed, nehéz dolgod lehet.
Elveszíted a régi külső sarokpontjaid, újakat kapsz.
Új környezet, új emberek... állandó alkalmazkodás, befogadás. Ez állandó készenléttel jár. Megvisel.
Ehhez bátorság kell! Erő!
Benned ott van a dinamizmus Erika.
De hogy ki ne merülj, most azért van ez az állapotod. Érted van mindegyik "szinted".
Mi meg mint "régi sarokpontjaid"- közben is szeretünk.
szeklice
,,ez a hatalmas puzzle már rég ki van rakva, az egyetlen, ami hiányzik az konkrétan én vagyok, minden ott van a helyén, csak én nem. ''
Szerintem itt van a kutya elásva.
Spiridino már megint rájött valami nagyon régi igazságra,amit hajlamosak vagyunk újra és újra elfelejteni,
és futjuk a felesleges köröket... újra és újra.
...hanem inkább egy hatalmas labirintus, ahol gyakorta ismerős, néhányszor már megjárt helyekre tévedek, és néha egy-egy pihenőben megtalálni vélem a teljesség, boldogság érzését. Most éppen egy ilyenben ejtőzöm.
Nagyon szép ez a szoba, minden eddiginél szebb. Nincs is kedvem tovább menni, de majd az Élet meghozza a maga döntéseit, ahogy az lenni szokott... :)
Kedves Szeges!
Olvasva soraidat, egy Reményik-vers sorai jutottak eszembe, megkerestem...
Kegyelem
Először sírsz, azután átkozódsz.
Aztán imádkozol,
aztán megfeszíted körömszakadtig maradék erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal,
s a lehetetlenség konok falán zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz,
s ha újra eszmélsz mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
szótalanul, gondolattalanul mondod magadnak:
Mindegy, mindhiába:
a bűn, a betegség, a nyomorúság,
a mindennapi szörnyű szürkeség
tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés.
S akkor - magától - megnyílik az ég,
mely nem tárult ki átokra, imára.
Erő, akarat, kétségbeesés, bűnbánat
- hasztalan ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
s egy pici csillag sétál szembe veled.
Olyan közel jön szépen mosolyogva,
hogy azt hiszed: tenyeredbe hull.
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán,
csak úgy - magától - friss gyümölcs terem.
Ez a - magától - ez a kegyelem.
Szeretettel:
szeklice
Lehet hogy nem äbräzoltam kellöen erthetöen.
Semmi rosszat nem lätok abban ha az ember kepes magassägokba emelkedni es
ereszkedni a melysegekbe.
Csak pillogok mivel vältottam ki ekkora együtterzest Bennetek!
De jo tudni megis hogy vagytok nekem!:))))
Csak az van hogy most nincs kedvem 260-al repeszteni,most inkäbb setakocsikäzäsra
vägyom,de ez nem jelenti azt hogy mär nem tudok szäguldozni ha akarok.
Kedves Szeklice!
Talän probältäl nevet adni a ,,gyereknek"...? ;)
Märmint meglätni az okät a nemletezö rosszkedvemnek? :)
A külföld es haza csak a kepzelet tünemenye.
Persze igen is van jelentösege a materiälis vilägban!
De!
Az en otthonom nem helyrajzi szempontokbol meghatärozott ideologia.
Vagy otthon erzem magam mindenhol,vagy sehol.
En vagyok a vilägom egyedüli megalkotoja.
Ami visszahoz a földre.:kaja,pia,szex
S ma felfedeztem meg valamit!
Monika show! ;)))
Erika Szeretettel!
az volt hogy nem a Mónika show-val kezdted... :-)
De áruld el, hogy a szex az miért mélységbe ereszkedés? Más földi halandót inkább a mennyországba repíteni szokott...
Nem akartam hosszú lére ereszteni a hozzászólásomat,de mégis hozzá tennék valamit.
Értem ,amit mondasz,de az jutott eszembe,hogy ez olyan mint a hegymászás.
Megmászol egy bazi nagy csúcsot,és mikor felérsz szétnézel. Atya Isten,szédülsz,tériszonyod van,
de baromi jó ott fenn, olyan közel vagy Istenhez /talán azért is szédülsz/,de lassan elmúlik a tériszonyod is ,
annyira fenséges,amit látsz és érzel,és legszívesebben ott maradnál örökre,de szép lassan le kell ereszkedned a hegyről,viszont az élményt MEGTARTOD,BENNE MARADSZ,kitartod,nem engeded elveszni,
és ez lesz alap a következő hegymászásodhoz a még magasabb csúcshoz,hogy még közelebb légy az éghez.
Így értettem,hogy lejöhetsz persze,de amit ott elértél azt meg kell tartani.Ilyen értelemben nincs visszalépés.És lehet ,hogy így is zajlik nálad is dolog,csak ezzel az ,,elfáradtam''-mal vezettél félre minket.
Merthogy azzal kizárnád azt amiről itt próbálok beszélni.
Bingo! ;))))
Ez a pelda nagyon tetszik nekem Eva!
Hozzätennek meg valamit.
Lejövök a hegyröl elvegyülök a tömegben es en is olyan vagyok amit fentröl lättam.
Aprocska.Picike.
De!En mär lättam azt amit a tömegben nem vehettem eszre.
S tudom hogy van rä lehetösegem hogy bärmikor ujra megmässzam azt a hegyet!
Viszont ha tapasztalni akarok fizikai testben akkor le kell jönnöm a hegyröl,es belevetni
magam olykor fäjdalmas,es olykor gyönyörökkel teli forgatagba,az eletbe.
Mert a hegytetön olykor nagyon magänyos az ember...
Erika Szeretettel!
Mikor majd a Hegylakó és a Völgylakó összeér Benned, nem lesz több hullámvasút, Erika.
Szeretettel:
szeklice
Ez nagyon nagy,Szeklice! Gratula:)))
A hegylako vagyok aki fentröl nezi a tömeget.
De ugyanakkor ott vagyok a tömegben.
En vagyok a tömeg,a forgatag a lärmäzäs,
es a csend is en vagyok.
Repülök ha eppen ahhoz van kedvem.
S onnan lätom a vilägom,miközben ö nem lät engem.
Süvitek felfele egyre sebesebben,
es aztän leszällok ha a magassäggal mär beteltem.
En vagyok az öröm es a bänat.
A jo es a rossz is en vagyok.
En vagyok a tolvaj es a pandur.
A zseni es az eszelös.
Aggastyän es apro kisgyerek.
S en vagyok aki täncot lejt a felhök felett.
S en vagyok az is aki földön fekszik,es piszokban fetreng.
A hullämvasut jo hasonlat mäskülönben.
Csak összeäll az a kirako!
Jo hogy sokan resztveszünk benne! ;)
Erika Szeretettel!
Gyere drága röpdöső kolibrim, engedd magad megölelni:-)
/A lelked az Sas!.../
szeklice
Erika ezt elmentettem.
/no comment,két váll :))) /
Én Vagyok a Kezdet és a Vég?
:)
Söt!
A veg es a kezdtet! ;)))
Azt mondanám erre Erika,hogy ha le is kell jönnöm a hegyről,de megmaradok abban az ,,érzésben'',
ki tudom tartani,és elvegyülök a tömegben,azt veszem észre,hogy nincs is tömeg,mert nincs elkülönülésem
tölük,mert olyan ismerős mindegyik,mintha én lennék.Nem érzem a másságukat,minden a helyén van.
És főleg nem vagyok aprócska,picike.Mert tulajdonképpen csak én vagyok,mert nem érzem a másságot.
Azt mondtad ,hogy Bingó,de mégse tudtam átadni,mert:
-azt a hegyet már nem kell megmásznod,épp ez a lényeg
-szerintem a hegytetőn vagy igazán egy, Istennel,tehát nem lehetsz magányos
-ez a magány dolog inkább félelemből fakadhat...
Egyszer mondtam neked ezt a generációs dolgot,hogy a megélésben számít az a 25 év köztünk,hogy ugyanazt hogyan éljük meg.
32 -éves koromban tuti,hogy ugyanazt írtam volna amit te most.Ezért értelek,de azért mondom az én verziómat,mert szerintem az a továbblépés. A hegymászásnak ez lenne a lényege,benne maradni egyfajta
egységállapotban.
:)
Igen, Éva:-)
Köszönöm, amit írtál.
szeklice