Karácsony | Önmegvalósítás.hu

Karácsony

A második válásom után, úgy gondoltam, hogy talán jobb lenne az élet egyedül. 4 évet éltem, teljes önmegtartóztatásban. Aztán, jött valaki, aki megtetszett, s bár közölte, nem akar párkapcsolatot, de ezt tudomásul vettem, és felmentem hozzá. Tényleg szuper volt. Én nyitott voltam rá, hogy legyen közöttünk több is, de nem erőltettem, nem ért csalódás sem, mert tudtam magam mihez tartani. Időnként telefonon beszéltünk, üzeneteket váltottunk. Néha úgy éreztem távolodna, néha úgy, hogy közeledne. A megismerkedésünk, másfél éve történt, és kb. 4-5 alkalommal találkoztunk.

Lassan végére érünk az ezévi karácsonyi őrületnek, mindenki megvette az ajándékokat és kezdünk ráhangolódni az ünnep valóban jó részére.
Van, akinek öröm az ajándékozás, másoknak hatalmas feszültség, hogy mit vegyen, jót vegyen, jusson mindenkinek...
Szerencsére egyre többen mondanak le a vásárlási láz adta idegeskedésről és beszélik meg szeretteikkel, hogy nem kell a rengeteg boltban vásárolt cucc, inkább magunkat, szeretetteli jelenlétünket adjuk egymásnak!

De a szeretet ünnepe nem csak a vásárlás miatt okozhat stresszt, vannak, akik magától az ünnepi együttléttől is irtóznak, mert ilyenkor kell találkozni azokkal a rokonokkal, akiket egész évben kerülnek vagy akikhez fájó (gyerekkori) emlékek kapcsolódnak. 
Valahogy kezelni kell az ilyen helyzetet is!

Az még sincs jól, hogy évről-évre stresszt okoz a legszebb ünnep!

A legjobb az lett volna, ha már hónapokkal ezelőtt elkezded feldolgozni az emlékeket, fájdalmakat, félelmeket. Ha ezt nem tetted meg, vagy nem elég hatékony technikát választottál, akkor most bizony már tele vagy stresszel!
Mit lehet még ilyenkor tenni?

A karácsonyi készülődés közepette érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon mit is jelent a Karácsony, mit ünnepelünk ilyenkor?
Habár kisgyerekkorunk óta azt halljuk, hogy Karácsony a szeretet ünnepe és ekkor született Jézus, azonban ez nem így van.

Jézus születését még a korai keresztények sem tudták pontosan, sokáig január 6.-án ünnepelték azt. Majd 325-ben az egyházfők úgy döntöttek egy zsinaton, hogy tegyék át az ünnepet a konkurens római vallás Mithrász-ünnepére, így segítve a kereszténység állam vallássá válását.

De akkor mit ünnepelünk december 25-én?

Mithrász-ünnepén (Ő a felkelő nap istene), a téli napforduló után pár nappal ünnepeljük a fény születését a sötétségből.

Közeleg a karácsony, a legszebb ünnepünk, a szeretet ünnepe.
Azért, hogy valóban békés és szeretetteli élménnyé váljon számunkra, fel kell készíteni a lelkünket.

2009. dec. 18. 18:00
2009. dec. 18. 20:00
Kezdődik: 2009. dec. 18. péntek 18:00
, előadás, Palacskó András

Belépő: 1.500 Ft

Pár hete álmodtam egy karácsonyfát, arany és fehér színvilággal, harmóniával, békés összhanggal és életemben először kedvem volt előkészíteni és megvalósítani azt.
Két napom is ráment a karácsonyi díszek felkutatására, de megérte, mert sikerült közel azokat a színeket és hangulatot megteremtenem a díszítésben, amit megálmodtam. Így most, ha csak rápillantok a fára, utána percekig nem tudom levenni róla a szememet!
A karácsonyi ajándékaikat leszállító barátaink már látták a fát és szerintük is fantasztikusan

karacsony_unnep.jpg

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok Neked és a szeretteidnek!
Beköszönt a Karácsony, készülődünk az ünnepre, karácsonyfát állítunk és az ajándékok után rohangálunk. A rohanás közben elszáll a pillanat, ami miatt ez az ünnep létrejött, mégpedig hogy magunkba nézzünk és megtaláljuk a belső szépséget, a belső szeretetet és adjunk belőle azoknak, akik fontosak nekünk!

P1010044.JPG

Leült, gondolkodott, Margó jutott az eszébe, a barátnője. Margót tizenöt éves kora óta ismerte.
Három olyan barátnője volt akivel megoszthatta a titkait. Írisz akit az oviból ismert, de csak később lettek igazi barátnők, mikor a számvitel mélyebb rejtelmeit próbálták elsajátítani, rémálmaiban sem jöjjön elő.
Petra egy új barátság volt, úgy hat éve, egy egészen másfajta tanfolyamon ismerte meg és azóta megosztják egymással, örömeiket, gondjaikat, titkaikat, vele sok tekintetben

Tartalom átvétel