félelem | Önmegvalósítás.hu

félelem

Sziasztok,
Valahogy soha nem tudtam érvényesülni és igazán beilleszkedni a közösségekbe, a társadalomba, a világba és lassan börtönnek kezdtem érezni az életemet, ami lassan meggyőződéssé formálódót.
Így aztán életem felénél járva, elmagányosodva, túl pár keserű és vidám dolgon arra jöttem rá, hogy már félek.

Félek attól, hogy állástalan leszek (voltam már az), igaz, jelenleg ennek semmi jele. Ezért félek attól, hogy nem tudok megélni a jövőben.

Úgy gondoltam itt a legmegfelelőbb helye a kérdésemnek és a rövidke felvezető történetemnek,tekintve,hogy ennek a dolognak valami alapjául szolgál. Kényszeresen félek amióta csak az életemet tudom. Ha épp valamitől nyugtom van,valami más miatt pörgök feleslegesen. Például volt egy párkapcsolatom,nem régiben,amiben nagyon féltem attól,hogy mikor hagynak el,mikor veszítem el azt a lányt. Be is következett.

Nem is tudom hol kezdjem...
Valahogy teljesen megváltozott minden. Nehéz elmagyarázni. És nem tudom mi történik. Már jó ideje hogy tart ez a bizonyos "dolog", és egyre csak erősödik. Régebben visszahúzódó és csöndes lány voltam, de mára ennek a szöges ellentéte. Jó, erre lehet van magyarázat, mégpedig az hogy tinédzser lettem. De egyszer csak elkezdtem... érezni valamit.

felelemszeretetc.jpg

Talán elsőre kicsit ellentmondásosnak tűnik a cím, de épp azon gondolkodtam, hogy vajon a félelemnek milyen szerepe lehet az életünkben. Úgy gondolom igenis hasznos és szükséges. Ide sorolnám azt is ha valakiben félelmet keltünk.

Tartalom átvétel