A helyes döntés | Önmegvalósítás.hu

A helyes döntés

Hozzászólások

28 hozzászólás
szeklice képe
Édes Anyánk!
2011. július 24. vasárnap, 10:22 | szeklice

Itt vagyunk MELLetted: a Gyermekeid. Méhedben ringatóztunk, melledből a Napot szívtuk, két kezed melegében fürdőztünk. Hozzád szaladtunk aztán biztonságért minden kicsi erőpróbánk után.
S Te adtad-adtad meleged.
Egyszer csak éreztük, hogy rebben a szemed, egyre többször megtörik benne az a mély fény, kezed bizonytalan-tétova, aggódik értünk...Láttuk, ahogyan Édesapánk is furcsa mosollyal a szája szegletében beszél hozzánk. Beszéltetek hozzánk, de nem mondtatok semmit arról, mi történik Bennetek.

Csak azt látjuk most is, hogy Anya itt van, mindent elővarázsol, mindenről gondoskodik....és azt látjuk, hogy Apa máshol van, mindenhová elvisz minket, mindent megvesz nekünk.
Tudjuk, hogy Anya és Apa már másképp szereti egymást, hiszen minket is másképpen szeretnek.
De mi szeretnénk továbbra is szeretni az Anyukánkat és az Apukánkat.

Kérünk Drága Anya, segíts nekünk! Beszélj velünk sokat! Mondd el, mi vont Nap-mosolyodra gond-felhőket? Miért nem beszélsz velünk erről? Miért hiszed azt, hogy meg kell óvni minket Magadtól, attól a Gyönyörű Meleg Lénytől, aki a legdrágább nekünk?
Kérünk, mondd el nekünk, mi fáj Neked, mi aggaszt, mitől félsz, mit szeretnél?
Bújj ide mellénk....tudod...mi is odabújtunk a melledre, amikor szoptattál minket.

Kérünk Anya beszélj nekünk Magadról...mindenről beszélj. Mesélj a gyermekkorodról nekünk!
Milyen volt, amikor kicsi lány voltál? Hasonlítunk Rád? Neked is mesélt magáról a Nagyi?

Ölelj át minket őszinte szavaiddal, ne félj attól, hogy nem értjük meg azokat. Szeretünk.

Itt várunk Téged, nézz csak a szemünkbe...s mesélj!

Gyermekeid /bőrébe bújt szeklice/

Meginterjúvoltam a családot
2011. július 24. vasárnap, 11:57 | csaesz   Előzmény

Megkérdeztem a gyerkőcöktől, szeretnék-e, ha többet beszélnék magamról, érzéseimről gondolataimról nekik, van-e emiatt hiányérzetük.
A lányom látványosan bemenekült a fürdőbe, útközben a "Neeee!"..felkiáltással. :-) Szerinte így is be nem áll a szám, pont elég, isten ments, hogy több legyen. A fiam mosolyogva mondta, hogy ő szeretne többet hallani. Megkérdeztem tőle, hogy mi érdekli, mire ő megkérdezte (kicsit átköltöttem, szó szerint talán mégsem írom ide a kérdését), hogy melyik napszakban szoktam székletet üríteni a WC-ben? Szerinted??? :-)
Én úgy döntöttem, rendben van ez a kérdés minálunk! :)

szeges képe
Hááát, ha úgy döntöttél...
2011. július 24. vasárnap, 12:49 | szeges   Előzmény

...akkor biztosan rendben van ez a kérdés...

Lehet, hogy most dől a tétel, miszerint: amint bent, úgy kint? :-)

husztisanyi képe
Te vágynál több őszinte érzelem megosztásra a családodtól?
2011. július 24. vasárnap, 13:02 | husztisanyi   Előzmény

Vagy, amit meditációban tapasztaltál, az a Te kivetítésed volt a gyermekeidre és valójában Te vágytál-vágynál több őszinte érzelem megosztásra a családodtól?
Vagy, a gyermekeid felszíni énjét kérdezted ma és Ők nem tudtak a szívük mélyéről válaszolni, mert már kiestek abból a tudatlan állapotból. Majd ha megjelenik a pasi, akkor pár év múlva a szemedre vetik, hogy miért nem beszélted ezt meg velük előtte?! Még Te leszel a hibás, az Ő érzelmi életükért, nem?! Bevállalod? ; )

Látod, itt sincs más megoldás, mint hogy az Ő fájdalmukat meghagyod nekik, Te pedig foglalkozol a saját életeddel!

Domoszlai Katalin képe
Elképzelhetőnek
2011. július 24. vasárnap, 13:30 | Domoszlai Katalin   Előzmény

tartok egy olyan kivetítést is, ahol Szeklice belső gyermeke az, aki anno nem tudta őszintén megosztani az érzelmeit a szüleivel... Nagyon fontos lenne azt a kérdést megvizsgálni, miért nem saját magadért élsz?

husztisanyi képe
Nyilván mindannyiónknak dolga van ezzel, azért vagyunk itt.
2011. július 24. vasárnap, 13:33 | husztisanyi   Előzmény

Nyilván mindannyiónknak dolga van ezzel, azért vagyunk itt.

Domoszlai Katalin képe
Igen, mindannyian gyerekei
2011. július 24. vasárnap, 14:13 | Domoszlai Katalin   Előzmény

vagyunk a szüleinknek és a többségünk már szülő is. Vannak mögöttünk párkapcsolatok, feldolgozatlan problémák. Van mit tudatosítani, megoldani bőven.

Örömmel láttam a facebookon, hogy a másik önmegvalósító, akinek a télen Sanyi szintén azt mondta, nincs már akadály a párkapcsolat bevonzásához kitette a ♥ jelet, kapcsolatban :-)

Ezt most nem tudom, nekem írtad-e vagy Szeklicének, de igen, én
2011. július 24. vasárnap, 18:12 | csaesz   Előzmény

Ezt most nem tudom, nekem írtad-e vagy Szeklicének, de igen, én örülnék több érzelem megosztásnak, főleg a fiamtól, aki ezen a téren jobban bezárkózik. Ez nem is afféle vágy, amit valami hiányérzet generál, hisz attól, hogy nem mondják ki, még nagyjából tudom, mik dolgoznak bennük. Inkább azt gondolom, hogy könnyebb lenne később az életük, ha ki tudnák mondani az érzelmeiket. Példát tudok csak mutatni és ennyi szerepet szánok ebben a problémában magamnak. De a meditációmnak nem volt ilyen része, ami erre a témára irányult volna, Szeklice írt ilyen tartalmú hozzászólást. Ezért nem értelek igazán.
Meg a többi részt sem értem. Nem szándékozom az engedélyüket kérni, hogy lehet-e pótapukájuk, ha erre gondoltál... Most már tudom, hogy mélyen, az ő lelkükben is ez a helyes útirány, és innentől kezdve teljesen nyugodt vagyok: tudom, hogy a felszíni fájdalmakat majd nekik kell feldolgozniuk.

Igen, rendben van!:)) Ne terheld a gyerekeket olyan témával, ami
2011. július 24. vasárnap, 13:27 | szildiko1   Előzmény

Igen, rendben van!:))
Ne terheld a gyerekeket olyan témával, ami a felnőttekre tartozik. Sokan mesélhetnének arról, hogy a szülők miként tették az ő vállukra a problémáikat. Hány emberrel kell a családállításon foglalkozni, akik ilyeneknek voltak kitéve.
A gyerek az gyerek. Te meg felnőtt vagy. És gratulálok a gyerekeidnek a válaszhoz! :)) Szeretnének gyerekek maradni.

szeges képe
Szerintem pedig...
2011. július 24. vasárnap, 13:52 | szeges   Előzmény

...azzal, hogy ŐSZINTÉN beszélsz a gyermekeiddel a vágyaidról, elképzeléseidről azzal, semmiféle terhet nem raksz rájuk.
Sőt!
Pontosan azzal állítasz közétek nehezen lebontható falat, amikor előkészítés nélkül állítod őket egy új helyzet elé, csak mert ez a téma nem a gyerekekre, hanem a felnőttekre tartozik.
Aztán hadd cipelje, amíg él...
Vagy majd a családállítás megoldja. Ugye? :)
Bárcsak velem, velünk beszéltek volna őszintén a szüleim a köztük feszülő problémák mélyebb okairól, aminek következményei az egész eddigi életemre és testvéreim életére is kihatással voltak, vannak...

Domoszlai Katalin képe
Az én szüleim
2011. július 24. vasárnap, 14:08 | Domoszlai Katalin   Előzmény

sem beszéltek a problémák okairól, mivel fogalmuk sem volt róla, hogy mik a mélyebb okok!

Nehéz is lett volna nekik mélyebb összefüggést meglátni a materialista világnézetükből. Ha kommunikáltak volna is, akkor is csak a hiedelmeikről és a téveszméikről tudtak volna beszámolni.

Viszont anno hét évesen rám testáltak egy döntést, amibe beleroppantam. Viszont én választottam őket a szüleimnek, és arra a gyerekkori összeomlásra is szükségem volt. A leszületés előtt kiszámolható volt hogy negyven éves korom tájékán a meditációt fogom probléma megoldásként használni. Hát szükség is volt problémákra a fejlődéshez. bár néha irigykedem azokra akik a "langyos lábvízről" számolnak be, az ellustulásról, viszont belátom, az én utam jóval több szélsőséges helyzettel tarkított viszont éppen ezért sokkal gyorsabb is.

Nálam még senki sem járt azzal a gonddal, hogy apám, vagy anyám
2011. július 24. vasárnap, 14:52 | szildiko1   Előzmény

Nálam még senki sem járt azzal a gonddal, hogy apám, vagy anyám nem a vállamon sírta el a bánatát. De az ellenkezőjével már igen.
"Mindkettő nekem mondja el a gondját, és tőlem várja a megoldást. Pedig én nem tudok segíteni, mindkettőt egyformán szeretem. Hogyan is tudnék beleszólni. Ha megtenném, valamelyik pártjára kellene állnom, és ezáltal úgy érezném, hogy hűtlen vagyok a másikhoz. Mintha ketté kéne szakadnom."

És ha tudod a mélyebb okokat, mivel lenne jobb? Vagy miben lenne más?

szeges képe
Talán kialakulhatott volna...
2011. július 24. vasárnap, 15:22 | szeges   Előzmény

...egy megértő, szeretetteljes, bizalmi kapcsolat mindkettőjük felé, és talán jobban megértettem volna, hogy miért kellett apám, anyám és testvéreim nélkül (négy gyerek négyfelé) felnőnöm, pedig csak néhány saroknyira laktam Tőlük.
És akkor talán már az életükben kimondhattam volna őszintén, szívből, hogy nem haragszom rájuk, megértem az akkori viselkedésük mozgatórugóit...

Egyébként ez a blog szerintem nem arról szól, hogy Csaesznek a gyermekei vállán kéne-e kisírnia a bánatát, hanem hogy miként fogadtassa el velük az esetleges jövőt...
Elég-e, ha meditáció közben próbál a lelkükbe férkőzni (nem kétlem, hogy szeretettel), vagy úgy közelíti meg a kérdést, hogy Ők is tudjanak róla, élőszóban, elmagyarázva, szintén szeretetteljesen.
Csaesz a jelek szerint már döntött, és ez az Ő szabadsága...

félreértettél...
2011. július 24. vasárnap, 18:14 | csaesz   Előzmény

nem arról szól a blogom, hogy miként fogadtassam el a gyerekeimmel az esetleges jövőt...:)

szeges képe
Igen, biztosan félreértettelek...
2011. július 24. vasárnap, 18:27 | szeges   Előzmény

...mert nekem az jött le belőle. Úgy tűnik, igen könnyű félreértelmezni egy írást. (Legalábbis nekem!)

Hát ez van.
Bocs! :)

Igen szeges, ez a jó kifejezés: talán. Persze ebben a témában
2011. július 25. hétfő, 10:48 | szildiko1   Előzmény

Igen szeges, ez a jó kifejezés: talán.

Persze ebben a témában azoknak a tapasztalatai a mérvadóak, akik viszont átélték a szüleik őszinteségét. Vajon őket jobban megértette-e a gyerek? Bizalmi kapcsolat alakult-e ki náluk?

szeges képe
Magam körül...
2011. július 25. hétfő, 13:01 | szeges   Előzmény

...most éppen a párom és gyerekeinek mintáját látom, azt a tökéletes összhangot, bizalmat, amit csak a szeretetteljes őszinteség, és a megértés produkálhat.
Nem véletlenül adott olyan tanácsot, amilyet, mert Ő megélt és meg is oldott egy hasonló történetet szerintem sokkal súlyosabb helyzetből, amelyben csak a saját tudatosságára számíthatott...

Ami a történet engem érintő hozadéka, a Párom gyermekei gond nélkül fogadtak annak a harmonikus körnek a részévé, amelyben eddig csak Ők éltek...

És ott vannak sajnos a másik oldal mintái is, a saját gyerekeim, akik egészen másfajta hozzáállást tanúsítanak, amiről viszont már egyértelműen tudom, hogy egyrészt az én hibám, másrészt az Őket ellenem fordítani akaró anyjuk hozzám viszonyulása...

Vagy fél éve beszélgettem egy férfivel, aki hasonló helyzetben
2011. július 26. kedd, 9:54 | szildiko1   Előzmény

Vagy fél éve beszélgettem egy férfivel, aki hasonló helyzetben él, mint te. Egyszer csak azt mondta: "Bűntudatom van, amiért a saját gyerekeim nem kapják meg azt, amit adni tudnék." Arra gondoltam, hogy mindenképpen rendeznie kéne a volt feleségével és a gyerekeivel a kapcsolatot, mert úgy viselkedett, mint aki nem érdemli meg a boldogságot.

Nem tudom, hogy jól tettem-e, de nem ajánlottam fel a segítségemet - bár tudta mivel foglalkozom, - mert nem tudtam eldönteni, hogy segítséget kér, vagy "csak" őszintén akart valakivel beszélni.

Michaelita képe
a helyes döntésről
2011. július 24. vasárnap, 11:45 | Michaelita

Nagyon szépen és meghatóan leírod a folyamatot, hogy min mentél és mégy keresztül.

Nagyon megértem és átérzem, amit írsz, mert hasonló fordult elő a saját életemben is.

Egy fiam van, 10 éves volt, amikor elváltunk. Ő elfogadott volna (tisztes távolságból) egy hozzám illő társat, csak én nem tudtam ezt megtenni, mert a szívem mélyén egy olyan szentnek tűnő belső elkötelezettségféle élt több mint 10 éven keresztül, amit akkor nem is értettem és nem is ismertem fel.
Ha ezt valaki nekem elmondja, vagy megjósolja a válásomkor, akkor nem hiszem el neki. Sőt így utólag visszanézve is nagyon hihetetlennek tűnik.
A válásom után pár évvel jártam Jhosi Bharatnál és azt hoztam fel neki, hogy a Fiam miatt nem tudok új kapcsolatot létesíteni, mert féltem őt. Ő erre számmisztikából kihozta, hogy a Fiam olyan feltétel nélkül szeret, hogy elfogad engem társsal és társ nélkül, bárhogy. S menet közben kiderült, hogy ez igaz is volt.
Az derült ki, hogy a lelkemnek egy része egy olyan szentnek tűnő kötelékként fogja fel a volt házasságomat (12 évet), amit nehezen tudtam elengedni, bár nem is tudtam róla.

Az is kiderült még, hogy nekünk el "kellett" válnunk, hogy én a spirituális utamra rátaláljak és önmagam felé befelé elinduljak.

Most 18 év távlatából összegezve azt mondanám, hogy a helyes döntés az, amivel a szívem, lelkem, szellemem összhangjával vágyom és amire bennem és az igaz társamban megérett a helyzet.
A maga idejében megjelenünk egymás életében, mint mikor 2 mágnes nem is tud mást tenni, csak vonzani egymást.

S a gyerekem? A gyerekem pedig - ezt már megtanultam - ugyanúgy viszonyul hozzám, mint én őhozzá: elfogadja a döntésemet és azt nézi, hogy az nekem jó-e és boldog vagyok-e tőle, vele. Sőt igazából a legnagyszerűbben segít tudatosítanom azt, hogy tényleg a szívem mélyéről hoztam-e a döntésemet.

Érzéseim szerint ez is olyan, mint egy csomó más dolog, ami kapcsolatos a mágiával: ha már nem várjuk, csak lazán elfogadjuk az élettől azt ami ránk vár akkor hamarabb bekövetkezik. Míg ha a várakozás izgalmában élünk, akkor ezt az időpontot mintegy késleltetjük (nem csak érzésben, hanem a türelmetlenségünk miatt az időben is).

Másokkal törődni meg azért nem tanácsos (bár ezt elég nehéz kikapcsolni), mert az életemben azt éltem meg, hogy a legnehezebb élethelyzetek váltak a legnagyobb tanítóimmá... s pl. ma már nemhogy megbocsátottam, hanem még hálás is vagyok a volt férjemnek, amiatt, hogy elváltunk. Az életet néha hosszú távon kell nézni, s hosszú távon a kényelmetlen helyzetek erősítenek meg legjobban.

Én így éltem meg ezeket a dolgokat, de majd érzed, hogy számodra mi a követhető és helyes, csak bátran támaszkodj a belső hangodra, a belső megérzéseidre, s kitartás bármi is jön eléd, mert a végén hasznos és jó lesz minden érintettnek (akik igazán és önzetlenül szeretnek)

Hogyan látja ezt egy ,,praktikus'' ember?
2011. július 24. vasárnap, 14:29 | Éva.

Engem mindig lenyűgöznek csaesz meditációi.Most viszont erről a problémáról az jutott eszembe,hogy mit csinálnak ilyenkor azok az emberek,akik nem tudják ezeket a problémáikat ilyen tiszta és eredményes meditációkkal a felszínre hozni,és ezen az úton megoldást találni?

Én úgy tapasztaltam,hogy amikor eljutnak addig a pontig,hogy biztosak már a férfiban,csak a családdal kéne már valahogy megismertetni,elfogadtatni,akkor szépen fokozatosan teszik ezt.
Közös programokat csinálnak. Először persze az otthonukon kívül /ez fontos/,közös kirándulás ,vidám park,egyebek,ahol gyerekek jól érezhetik magukat,és megismerhetik, közelebb kerülhet hozzájuk az az ,,idegen'':)
Minél több ilyen közös program után már a gyerekek fogják javasolni,hogy miért nem hívjuk meg ,,Őt'' ebédre, vacsorára? És amikor először ott alszik az újdonsült ,,barátjuk'',reggel már cinkosan nevetgélnek a konyhában:)))

Szóval meg van ennek a folyamata,hogyan lehet elnyerni a gyermekek bizalmát,hogy már a végén nekik legyen nélkülözhetetlen az új ,,barátjuk'',aki aztán idővel majd családtaggá is válhat.
Ha pedig jó a viszony a volt férjjel,akkor szerintem meg lehet ezt beszélni,hogy az ember szeretne közös programokat csinálni valakivel. Normális esetben még össze is barátkozik a két férfi,és ez a jó megoldás,mert akkor nincs féltékenykedés,rivalizálás.
Én ugyan nem voltam még ilyen szituációban,de láttam nagyon jó megoldásokat,és persze rosszakat is,mi tagadás.

Csaesz úgy látom te önfeláldozó típus vagy,és nagyon is megértem az aggodalmaidat.De gondolj arra is,hogy egyszer majd ha visszanézel az életedre,és arra kell majd rájönnöd,hogy ilyen áldozatot senki sem várt volna el tőled,és feleslegesen hoztál ,,áldozatot'',mert azzal mindenkinek nem hogy jobb ,de csak rosszabb lett. Neked is,meg a gyerekeknek is.
Láttam én férfi minta nélkül felnőni gyerekeket,és hidd el nagyon megsínylik.Az hogy az apjukkal időnként találkoznak az kevés,a ,,férfi minta'' nap mint nap kell,mind a fiú- ,mind a lány gyereknek. Neked meg egy szerető pár.
Minek vonnád ezt meg magatoktól ?

szeklice képe
S a gyerekből egyszer felnőtt lesz...
2011. július 24. vasárnap, 16:17 | szeklice

http://www.youtube.com/watch?v=0djQcl8L-aU&feature=related

...s az Életmeséjét vagy érti, vagy nem érti....mindenesetre éli.

szeklice

Eddigi konklúzióim
2011. július 25. hétfő, 9:38 | csaesz

Kedves Mindenki!

Szeretném leírni, mit váltottak ki belőlem a hozzászólásaitok, mindezt köszönetképpen, és a példamutatás nem titkolt szándékával is (he-he)

Első körben elképedve néztem ki a fejemből, majd ezt felváltotta a meg nem értettek szomorúsága, egyfajta kirekesztettség-érzés. Így érezhette magát Tarzan is, aki az őserdőből először a városba merészkedett, vagy egy ufonauta, aki leszáll a Földre elvegyülni az emberek közé. Szóval még ezzel az érzéssel is dolgom van, de ezt félretettem egyenlőre a kispolcra.

Aztán arra gondoltam, hogy egész biztosan számomra sem véletlen, hogy a blogomban szereplő három példából így rácuppantatok a gyerekekről szólóra, míg a másik kettő említést sem kap. Ez mindenképpen jelzi, hogy dolgom van még ezzel, valami nincs a helyén.

Bár gyermekeim bőrébe bújt Szeklice levele a mostani kapcsolatomra a gyerekekkel teljesen kivetítésnek tűnt, de amikor megnyíltam arra, hogy valami üzenetet biztosan hordoz a számomra, bizony előjöttek 3-4 évvel ezelőtti emlékek, amikor még valóban így működtem, és ami ezek szerint még mindig nincs feldolgozva bennem. Egyetértek Ildikóval, hogy nem használhatjuk a gyerekeinket lelki szemetesládának, mégis fontosnak tartom, hogy a saját érzéseinkről beszéljünk nekik őszintén, ezzel nem rájuk támaszkodva. Lehet úgy is. Saját tapasztalatomból arra jöttem rá, hogy a gyerekek - mint valami éles radarok - úgyis veszik a családban keletkező feszültségeket, és ezek elhallgatásával csak tetézzük a szorongásukat.

Aztán feljött egy régi, fiatal lány korombeli fogadalmam, miszerint az én gyerekeim egész biztosan nem lesznek elvált szülők gyerekei, olyan apát fogok választani nekik, akivel tutira boldogan élek, míg meg nem halok, és így a gyerekeknek is egy boldog gyermekkor jut majd osztályrészül, nem olyan, mint amilyen nekem volt. Bár szerintem már elég jól látom, az okokat, hogy miért pont a volt férjemet választottam gyermekeim apjának, és miért kellett elválnunk mégis, és tudom, hogy minden pont úgy történt, ahogyan történnie kellett - mégis bánt, hogy nem sikerült betartanom ezt a fogadalmat. Szóval ezt is fel kell oldani.

Találtam a külön költözésünknél egy olyan mozzanatot, egy hazug ígéretet, ami végül is nem az enyém volt, hanem az apjuké, mégis - mivel apjukra nem számíthatok, hogy ezt rendbe hozza a kislányom lelkében - késztetést érzek, hogy én valahogyan könnyítsek ezen a lelki sérülésen. Bánt, hogy akkor én sem mondtam el az igazat, hanem csak hallgattam, mert nem tudtam, helyes-e, ha tisztán lát a lányom, de ezzel besározom előtte az apját. Ebben még mindig tanácstalan vagyok, mi lenne a helyes.

Aztán Kati kérdése - miért nem saját magamért élek - is megér egy misét, de ehhez mélyebbre kell mennem, most még csak a felszínen kapargatok.

Szóval, köszönöm.

Eszti, az utolsó részhez szeretnék hozzászólni: semmit ne mondj
2011. július 25. hétfő, 12:00 | szildiko1   Előzmény

Eszti, az utolsó részhez szeretnék hozzászólni: semmit ne mondj a gyereknek, amivel besározod az apját. Én időnként elcsodálkozom, hogy az emberek, ha felnőttek, mennyire nem képesek átérezni a gyerek reakcióit bizonyos eseményekre. Egyszerűen, helyezkedj a gyermek szerepébe, és halld, amit mondanál a lányodnak úgy, mintha neked mondaná édesanyád. Milyen érzés lenne?

Az az igényed, hogy a gyerek "tisztán" lásson, önző igény, és arra vonatkozik, hogy melléd álljon lelkileg, sajnáljon, megértsen, és ezzel lelki támogatót találj benne, - "együtt a közös ellenség ellen". Ha a gyerekre figyelsz, azt tapasztalhatod, hogy neki arra van szüksége, hogy a történtek mellett is nyíltan és őszintén szerethessen mindkettőtöket.

Unokanővérem apja alkoholista volt, sokat verte a családot, elitta a pénzt, az életük tele volt nélkülözéssel, és fájdalommal. Elváltak a szülők, viszont amikor az apa már olyan beteg volt, hogy etetni, mosdatni kellett, ki volt aki mindezt megtette? A lánya. Ekkor vált világossá, hogy az apa mindig apa marad, bárhogy is viselkedik, bármit is tesz. (Én ezt tudatosan alkalmaztam az életemben)

A gyerek meg fog haragudni rád, ha az apja "ellen fordítod". Bármennyire is igazat fogsz mondani róla. Ez a te igazságod, nem a gyereké. Ő ugyanúgy szereti mindkettőtöket .

Néha nekem is fáj, hogy a gyerekek nem látják az "igazságot", - az én igazságomat - (ez meg az történt, ezért, meg azért, - de ilyenkor az jut eszembe, hogy én választottam az apjukat, és azért az eredménye, a gyerekek, igencsak kielégítő. :)) És az apjuk nélkül nem lettek volna ők. Vagyis neki köszönhetem a létezésüket.)

Ez az ára.

Utóirat: Vagy önigazolást keresel, és azt gondolod, hogy lányod egyetértésében ezt meg is találod.

Konkrétan
2011. július 25. hétfő, 15:24 | csaesz   Előzmény

Ildikó, amikor apjukkal bejelentettük a külön költözést, a lányom nagyon kikészült, nem bírta abbahagyni a zokogást. 6 éves volt, és szerintem az az előtti egy év elhallgatásainak feszültsége is kirobbant akkor belőle. Nem is hagyta abba addig, amíg apjával valamit nem sutyorogtak együtt, akkor hirtelen elapadtak a könnyei és teljes megkönnyebbülés lett úrrá rajta. Még csodáltam is a volt férjemet, hogy így ért a gyerekhez, így meg tudja vigasztalni. Fél év múlva mondta el a lányom, hogy "Apa úgyis vissza fog jönni" Mire én megkérdeztem, hogy ezt honnan veszed? "Ő mondta. Kérdeztem, hogy mennyi időre megy el, és azt mondta, hogy két évre, utána visszaköltözik majd hozzánk" Teljesen biztos volt ebben, bízott apja igazában. Ott nem mondtam el neki, hogy ez nem igaz, ne ringassa ebben a hitben magát. Ez bánt azóta is, a hallgatásom. Apját persze kérdőre vontam és javasoltam neki, hogy beszélgessenek el erről, de ő nem emlékezett semmire, azt mondta, ő ilyet nem ígért. Ebben az esetben mit javasolsz?

Gondolom az a cél, hogy a kislány ne ringassa magát hiú
2011. július 25. hétfő, 16:30 | szildiko1   Előzmény

Gondolom az a cél, hogy a kislány ne ringassa magát hiú reményekbe. Sajnos, minden jó szándékunk ellenére ez szinte lehetetlen, a gyerekek legtöbbször reménykednek abban, hogy a szüleik újra együtt lesznek. Ez gyakran olyan mély remény, hogy ők maguk sem ismerik el.

A legtisztább megoldás az, ha az apa beszélne erről a gyerekkel, még ha nem is emlékszik (vagy nem akar) emlékezni rá. Nem arról, hogy a lányka rosszul emlékszik, hanem arról, hogy mindketten sajnáljátok, hogy így történt, nem így akartátok, de sajnos az élet ezt hozta. És tudja, hogy a gyerek álma ....., de ez már nem fog bekövetkezni. Szeretitek egymást, mint barátok, de nem úgy mit férj és feleség. Valami ilyesmi. Sőt, akár ketten is ott lehettek, de az apa beszéljen elsősorban, mert ezt ő "szúrta" el.

Ha nem hajlandó, akkor végső esetben te is beszélhetsz lánykáddal, de mindenképpen úgy, hogy: apa akkor így gondolta, így szerette volna, nem számított rá, hogy másképp fog alakulni az élet. Tudom, hogy nehéz és fájdalmas, még szerencse, hogy ő már nagylány, és .....stb
Mondhatsz példát is: emlékszel, amikor azt terveztük, hogy elmegyünk az állatkertbe, mert nagyon szerettük volna, de eleredt a zápor, és úgy alakult, hogy végül itthon kellett maradnunk, Erre sem számítottunk, mint ahogy ....stb, stb.

Az nagyon fontos, hogy se a gyerek ne tartsa hibásnak magát - nemrég beszélgettem valakivel, aki azt mondta: "akármi történik, gyerek mindig vádolja önmagát"- (ezt valahogy gyengíteni kell,) és mást se hibáztasson. Ők elhiszik,hogy így alakult, és ha ezt hitelesen tudod kommunikálni - vagyis te sem okolod sem magadat, sem a volt férjedet, akkor ez átmegy, a gyerek elfogadja, és megnyugszik.
Így történt, és kész.

Lehet, hogy a kislány sírni fog egy darabig, de ha megfelelő volt a kommunikáció, akkor hamar elfogadja a helyzetet. De előbb neked kell ezt megtenned.

Pusz.

szeges képe
Hány éves most...
2011. július 26. kedd, 8:53 | szeges   Előzmény

...a Kislányod, Csaesz?

Letelt már a két év?

jah, meg akartam írni...
2011. július 26. kedd, 21:37 | csaesz   Előzmény

hogy tegnap estére összeálltak bennem a dolgok, és beszélgettem ezekről a gyerekeimmel, amiket írtál. Jól sikerült a beszélgetés, minden O.K. ! :)

Michaelita képe
a saját tapasztalataim
2011. július 27. szerda, 10:21 | Michaelita

Ez a meg nem értettek szomorúsága lélekrész nagyon ismerős:)
Gyógyíts magadban, ahogy csak tudod... vagy legalább is én nem tudok jobb módszert hozzá.

Mivel hasonló dolgokon én is keresztülmentem, csak azt tudom leírni, amit átéltem, megtapasztaltam.

A Fiamat nem próbáltam befolyásolni a válásunk után, mégpedig több okból: szereti az apját, szüksége van az apai mintára, szüksége van arra, hogy tisztelettel tudjon ránézni és fájna neki, hogy olyasmivel szembesíteném, amikre lélekben még nem készült fel.
Ezért hagytam, hogy számára derüljenek ki a dolgok.
Nem biztos, hogy jól tettem, mert most miután 30 évesen kiismerte az apját és a manipulációit alig hajlandó beszélni vele. Ez valahol fájó számomra, de nem hiszem, hogy tudok mit tenni ellene.
Ami pozitív hozadék: nem hagyja, hogy az apja elmarja mellőle a barátait, barátnőit. Nem hagyja, hogy az apja által belésulykolt ízlések, gondolatok, érzelmek vezessék, hanem saját ízlésének, gondolatainka, érzéseinek a megismerésére és megélésére törekszik. Lélekben elveszítette az apja tiszteletét és megnyert helyette egy teljes életet és sok más igazibb/igazabb ember szeretetét. Olyanokét, akik élik is azt, amit mondanak (nem csak prédikálnak, mint az apja).
Szomorú, hogy ilyesmi előfordul az én összetartó nagy családhoz szokott kis lelkemnek, de végül is az élet a sokszínűségről szól, talán ezt a lehetőséget is el/be kell fogadnom, mint egy lehetőséget.

Csaesz Kedves!
Nagyszerűek a gyerekeid, hogy így meg lehet velük beszélni dolgokat. Ez nagy összetartó erő a családon belül, úgy tapasztalom.