Mennyire tartós egy ilyen változás? És mi van, akkor ha egy illető (nem pont ő, akiről szó van a cikkben) a kapcsolat után visszakerül egy olyasmi életstílusban, mint a kapcsolat előtt, akkor a korábbi félelmei, falai újra előjönnek?

Szerintem eddig is ott volt a mélyben.

A mag szétesése után szárba szökkenés .
A parázs fellobbanása .
A szerelem: Isten szemében való tükröződésünk gyönyörűsége.
A fraktál kibomlása , nem sejtett mélységek , magasságok csábítása.
A határtalanság megsejtése .
A hologram átvilágításakor plusz interferencia az interferenciában .
Gyönyörködés a másikban , magunkban,a felfoghatatlanban,a csodában .
A véges kétségbeesett szétáradása ájulásig a végtelenségben.
A szerelem a teremtés kicsiben , amikor a lehetőségek sivatagjában a langyos szeretetesőn átcikáznak a vágy villámjai , és az addig lapuló , érő , ( látszólag ) semmiből elkezd burjánzani az élet .
Ha lelkünk már a felszínt súrolja , akkor a szerelem a ravasz , és meghúzásakor ( ; az addig a görcseink által leföldelt energia elsöpri a félelem őrkatonáit , és ) magába szív a fény . Namaszte : felacso

Ami elvarratlan szál volt az eddigi életében, azt a szerelem sem hozza helyre. Sőt, gyakran felerősíti!
Ha szerencséje van, és nagyon figyel, olyan embert kapott maga mellé, aki megmutatja a hiányosságait, és aki által fejlődni tud. Ha tudatos, ha figyel, ha őszinte önmagához.

Ha elfogadja köszönettel, ajándékként ezt a kapcsolatot, sok öröme lehet benne, és nagy fejlődési lehetősége. (mindkettőjüknek)

Az nem lehet, hogy a szerelem csak kihozta belőle azokat a tulajdonságokat, amik már amúgy is benne voltak, csak nem volt tudatában?
Nem ennyire extrém módon, de amikor elváltam az első férjemtől, a válás előtt a kapcsolatban és utána is még egy darabig tele voltam félelemmel, aggodalmaskodással teltek a napjaim még jó egy évig. Aztán jött a második férjem és kinyíltam. Nagyon sok dologban megváltoztatott és a félelmeim jó részét sikerült elengednem mellette és szerintem viszonylag rövid időszak (1-2 hónap) alatt. Persze később bebizonyosodott, hogy még így is maradt bennem sok dolog, amivel dolgozni kellett magamon. De mégis, szerintem sokat köszönhetek annak a szerelmes időszaknak a fejlődés szempontjából is.

Mivel a Blog címe gyökeres változás,ezért itt teszem fel a kérdésemet:

Ha már a félelmekről és az elvarratlan szálakról van szó,akkor szeretném megragadni az alkalmat,és
megkérdezném,hogy hogyan kell elfogadni és/vagy elengedni azokat a személyiségrészeket,amelyeket
árnyékszemélyiségként felfedezel magadban?
Ezt már egy ideje szeretném tudni,mert én nem látom a megoldást,és gyökeeresen csak így tudok megváltozni.
Köszönöm a válaszokat

... megtörtént pontosan MA 7 hónapja ez a gyökeres változás!
2011 június 4.-én volt az első randink egy szép, nyári szombaton !
A boldogság életvidámmá, optimistábbá, nyitottabbá (és még sorolhatnám a pozitív jelzőket)
tett minket.

Véleményem szerint (bár csak magamból kiindulva, szóval lehet tévedek), ez valójában csak a külső szemlélő számára tűnik gyökeres változásnak. Azokat a bölcsességeket nem a szerelem hozza elő. Honnan tudja a külső szemlélő, hogy csak azért, mert valaki csendes, visszahúzódó, még nem bölcs? Valószínű addig is tudta azokat, amit most, csak nem kötötte a külvilág orrára. Nyilván most sokkal boldogabb, ez olyan erőket szabadít fel benne, ami a kommunikációs készségét erősíti. De ez még nem gyökeres változás. Vagyis a belső én számára nem. Az állapotában tényleg, hiszen sokkal boldogabb. De nem az egész ember alakul át.
Én is pár hónapja találtam meg a boldog szerelmet. Ő tényleg lelki társam, és egészen boldog vagyok. Nem próbál elnyomni, mint előtte már előfordult, szabadok és boldogok vagyunk egymás mellett, nincsenek hülye játszmák. És nagyon szeretem, úgy ahogy van. :)
Ez bennem is felszabadított olyan energiákat, hogy erősebb vagyok, de attól olyan, mint eddig, ugyanazokat gondolom, mint eddig, és néhány problémám is megvan, mint eddig. És ez így rendjén van. Ha minden probléma eltűnni látszódna a szerelemmel, azt jelentené, függője vagyok a szerelemnek, akkor meg már nem is szabad. Boldog vagyok nagyon, de szoktam sírni is magamban, esetleg rosszul lenni a munkahelyen, ha épp nincs idő pihenni, enni, stb, meg más dolgok, amik egyelőre szenvedést okoznak, és tökéletes sem vagyok. Csak éppen sokkal éberebb vagyok lelkileg, de ez azért is lehet, mert közben tapasztaltam is. Persze rengeteget segít a boldogság, és pontosan a világ felé való kommunikációt, a dolgok könnyebben való áramlását segíti. Nem akad el úgy az energia, mint előtte, ami olykor kisebb zavarokat hozott létre. De ez nem gyökeres változás a szellemi részemben.
A gyökeres változás az, hogy nagyon boldog vagyok, de a belső énem maradt ugyanaz. :) Nagyon-nagyon szeretem a szerelmem. :)

Szerintem igen is lehet gyökeres változás az ember életében, ha a két összeillő ember találkozik egymással.
Erre van 2 jó példám is.

Filozófiai iskolába együtt jártam I-vel. Végtelenül csendes, szolid, visszahúzódó és túlérzékeny, de intelligens lány volt. A túlérzékenysége szinte képtelenné tette még az ismerkedésre is.
S akkor találkoztak a párjával, aki hosszú idők türelmes munkájával és sok-sor szerettettel támogatta mind lelkileg, mind érzelmileg. Persze mindketten dolgoztak a saját személyiségük éretté tételén is.
S I valóban gyökeresen megváltozott, de nem csak átmenetileg, hanem véglegesen, mert mindennek már 12 éve, s azóta van egy tündéri, boldog, felszabadult kisfiuk is. S az akkori I. mára egy kiegyensúlyozott, nyitott, napsugaras egyéniség, akinek mindenkihez van egy kedves szava vagy mosolya (ügyfélszolgálatos munkakört lát el).

M. fiú létére is zárkózott, amolyan jól megvagyok egyedül tipus volt, egy elég nehéz betegséggel, amit csak szteroiddal is másfél év alatt lehetett gyógyítani.
Gy. is elég zárkózott volt, bár megértő és mosolygós. A reggeli ébredések nagyon rosszul mentek és nem volt kedve a szemét sem kinyitni.
Amikor ketten találkoztak az mindkettőjükön valóban gyökeres változást eredményezett. M. nyitottá és beszédessé vált és igényelte a párja társaságát. Betegségéből hamarosan kigyógyult. Gy. is megnyílt és sokat beszélt párjának kisebb-nagyobb ötleteiről, gondolatairól. A barátnője meglepődve vette észre a változást, hogy nemhogy kelteni nem kellett, de reggel magától és mosolygósan ébredt (volt miért felébrednie). Most is jól megvannak együtt és igénylik egymás társaságát, támogatását, bár eltelt 4 és fél év.

Én is meg szoktam változni egy kis szerelemtől, annak ellenére, hogy nyitott személyiség vagyok szerelem nélkül is:)

Úgy gondolom, hogy a figyelem és a szeretet ereje csodákat képes tenni az életünkben, ha van merszünk és bátorságunk megnyílni, önmagunkat, a jobbik felünket adni.
Valószínűnek tartom, hogy a mélyben eleve ott van az a bölcsebb, tudatosabb énünk és az iránta való sóvárgás vezet el hozzá bennünket.
S igen, nagyon nagy ereje van a külső hatásnak - a megfelelő személytől, a megfelelő érettségi szintünkön, a megfelelő időben, de ez csak kívülről nem megy. Kellenek hozzá a saját "laza erőfeszítéseink", igyekezetünk, adni tudásunk, megnyílni tudásunk, szeretni tudásunk és mindaz a képességünk, hogy legyőzzük a kételyeinket, a félelmeinket, az aggodalmunkat és csak a jó belső hangokra hallgassunk.

Hát én ezt megéltem, a velejéig, öt éve kezdődött... Az a tapasztalatom, hogy igen, a szerelem ereje a legnagyobb felszabadítóerő, talán az az egyetlen poláris erő asztrális), amely képes kiemelni a posványból, a saját poklából az embert, hogy meglássa a fényt (a szeretetet). A drogokat itt nem számolom, én a természetes erőkről beszélek.

Ugyanakkor az is, hogy ilyenkor ez nem csak a szerelem ereje. Ezt azért tudom, mert szenvedélyes és konzervatív típus révén, voltam egypárszor nagyon nagyon szerelmes, és azok a kapcsolatok mégsem emeltek olyan módon fel, mint az a bizonyos egy.

Amikor elmeséltem egyszer évekkel később eg pszichológus, hipno-terapeuta ismerősömnek (nőnek) azt az élményt, amit akkor átéltem (és közben keservesen sírtam, hogy hova lett), azt mondta megdöbbent arccal:"Edit, ez nem a szerelem. Ez az ősélmény, önmagunkkal való találkozásunk ősélménye."

Azóta sok év eltelt, és rájöttem: abban az élménben ez a két dolog összekapcsolódott, és valószínűnek tartom, hogy azért kellett így lennie, mert csak a szerelem katalizáló ereje tudott fizikai és lelki mély-zuhanásomból annyira kiemelni, hogy a víz fölé emelhessem a fejem, ahol megtaláltam azt, akit még soha: önmagam, és a szeretetet.

A baj az volt, hogy nem voltam elég tudatos, hogy ezt a helyzetet kezeljem, és a volt párom sem (gyógyító, meg tanító létére: beware of the underdeveloped teachers.. :), és megtörtént az, ami a legrosszabb: a szerelemhez és őhozzá, a szerelmem tárgyához kötöttem azt az élményt, ami ott ért.

Amire az itt felhozott példánál szeretném felhívni a figyelmet az az, hogy nem önmagában ez a tény vetett a poklok poklára, bár elég súlyos, alapvető tévedés, és nagyban felsokszorozta a szenvedésem mértékét. :) hanem az, hogy a szerelem poláris volta miatt, törvényszerűen fordul az energia )))))))))))))

Úgyhogy ebben a helyzetben mindenképpen nagyon fontosnak és segítőnek tartom, ha az az ember, aki átéli, nagyon sürgősen igyekszik elválasztani és tudatosítani magában a történéseket, és még véletlenül sem tulajdonít SEMMIT a szerelemnek vagy a szerelmének.

Ez egy kegyelmi állapot, a szerelem hatalmas ereje összekapcsolódik az önmagunkról való tudás megszerzésének vágyával (a szellem talán megelégelte azt az utat, amit eddig járt, szólt a szív, hogy emelkedni kell, és behívta a hatalmas és lángoló érzelmek erejének segítségét ahhoz, hogy feltörje a sémákat). de a szerelemnek MINDIG megvan a böjtje, mert duális. Éppoly mélyre akar vetni, amilyen magasra emel. Ez a természete.

Ennek kér írja van: az előbb említett tudatosítás, és elválasztás, és figyelése azoknak a folyamatoknak, változásoknak, mik RÓLUNK szólnak, és mi hívtuk be, és emellett az, hogy ha mégis elér a csalódás, a depresszió, a kiábrándulás és fekete-öves társai: nos, akkor szívvel elfogadni, és alázattal az élet felé fordulva megtanulni azt, amire tanít. Azért működik, mert ezzel is az az igazságot szolgáljuk, nevezetesen azt, hogy mi vagyunk jó értelemben véve a világ közepe, és ezt a dolgot segítségnek, a fejlődésért vonzottuk be.

Ez az élmény az életem legfrenetikusabb élménye volt, a legnagyobb ősrobbanás, amit el tudok képzelni, az egész környezetemet, az egész életemet, az élethelyzetemet, az egészségemet, a szemléletemet, az érzelmi világomat, a gondolkodásomat és még ki tudja mit megváltoztatta, talán még a szívemet is :) Az új élet eljövetelének előszele volt.

Mindamellett eltörpült amellett az élmény mellett, amit a kórházban, a halál többszörös érintésében éltem át, a mikor az egóm valahogy kikattant, és csendben lett végre egy jó ideig: a tökéletes BOLDOGSÁG, amihez a világos semmi nem kellett, amiből semmi nem tudott elvenni semmit, és senki nem tudott hozzáadni semmit. Akkor, ez a szerelmem, akiért és aki miatt meg tudtam volna halni, akit soha nem voltam képes elengedni és ő sem engem a szerelemben, a vágyban, újra halálosan belém szeretett, mint az elején és el akarta kezdeni az egészet elölről...., szóval ő és a szerelem semmilyen módon nem érintett meg többé oly módon, hogy megfogott volna, hanem óriási hálaérzés töltött el a szeretetteli és szerelemes jelenléte alatt és akkor is ha távol volt. És ez mindenkivel így működött.

Úgyhogy kérem szépen, lehet, hogy most kissé népszerűtlen leszek a szerelmesek közt :), de szeretetteljes figyelmeztetésnek szánom, hogy a hasonló élményeket jó, ha megtanuljuk hálával és alzattal fogadni, tudatosítani ezerrel, és kihasználni mindent amit a fejlődésünkhöz ad, és elengedni, minél gyorsabban. Annál kevesebb szenvedést okozunk magunknak és a szerelmünk tárgyának. elengedés alatt természetesen a toszta szeretetben való megélést értem.

Hát, ez jó munka lesz, minden jót kívánok hozzá!

Namaszte

U.I. : A dologhoz az is hozzátartozik, hogy ilyen erejű összetalálkozást általában olyan személyiségű emberrel élünk meg, akit a szellemtudományok és az ezotéria a "kiegészítő" párnak, szellemi duálnak, az árnyékfeled megmutatójának, képviselőjének hív, ami persze nem jelenti azt, hogy csak egy van belőle, sőt, szerintem annyi, amennyire szükségünk van a fejlődésünk közben. De a többi típusú találkozás :), nem tud ekkora erejű lenni, ehhez azonban meg kell érni, ha jól, ja rosszul (én már a halál közelében voltam akkor), mert olyan sok a tudatosítani való, és olyan mély, hogy azt csak szélsőséges helyzetben vagyunk hajlandóak felvállalni - általában. és tisztelet a kivételnek, akik már gyakorlottak az önismeret tanulásában.

Velem is pontosan ez történt!
Csodálatos, és soha többé nem akarok visszabújni a csigaházamba!!!
:D

Na igen,de mi lesz akkor ha a szerelem el múlik,MERT EL MÚLIK,ez teljesen biztos. Nyílván ennek hatása függ az ő kondicionáltságától. Lehetnek tartós hatásai,és lehet amiben vissza zuhan,ezt ki számitani nem lehet,mert az ő elméjének eddigi tartalmától,és akkor majd a pillanatnyi állapotától lesz függő.