Úgy gondolom, hogy az egó kialakulása szükséges ahhoz, hogy egyedülálló, független énekként ismerhessük meg önmagunkat (és az Isteni megismerés is így működhessen rajtunk keresztül).
Ebből következően az egó az legalább annyira a védelmünket is szolgálja, mint amennyire gátol bennünket.

Igen, amíg gyerekként még emlékezünk arra a világra, amelyből jöttünk, addig sokkal kevesebb az életünkben a szenvedés. Olyan mintha a szenvedés és a félelem a tanulási folyamatokkal és önmagunk bekorlátozásával lépne be az életünkbe. S amint összeszedjük a bátorságunkat és merünk nyitni a világ felé és mindent beengedünk, ami be akar jönni az életünkbe, ugyanúgy megszűnik a szenvedés nagy része is.

Amint merünk résztvenni az élet minden kihívásában és egynek érezni magunkat akár a Mindenséggel, akár a nagy ürességgel: akkor kezdjük el lassacskán megérteni azt, hogy kik is lehetünk és miért is jöhettünk erre a csoda szép bolygóra, miért is születtünk e sok sebből vérző de csodás kis országba/kishazánkba.

Örülök neki hogy éppen most és éppen ide születtem és nagyon örülök neki, hogy Ti is itt vagytok Velem! Köszönöm!

Én úgy látom, hogy annyira komplex és sok összetevős ez az egész témakör, hogy erről még nagyon sokáig beszélgethet(ünk)nénk itt egymással... de megpróbálom mégis a lényegét leírni:

Nagyon úgy tűnik nekem, hogy a mostani fiatalabb korosztályban vannak már olyanok, akik nagyon jól kezelik a párkapcsolati élethelyzeteket. De az legyen akár férfi, vagy akár nő, egy biztos, hogy nem lehet "langyos", hanem neki is és a társának!! is be kell vállalnia, hogy mind tettekben, mind lelkiekben, mind szellemiekben kész teljes szívvel részt venni a kapcsolatban. Ők azok, aki a kapcsolatban helytállnak bármeddig is tart/tartott az. S ők azok, akik a kapcsolatokon keresztül fejlődnek és érettebbé is válnak.

Vannak olyanok, akik hosszú évekig jó (vagy viszonylag jó) kapcsolatban éltek, fejlődtek és egyszer csak társ nélkül maradnak. A lelki sérülésüktől és az emberi érettségüktől függ, hogy ebből hogyan tudnak kijönni és képesek-e még a továbbiakban is igazi társai lenni bárkinek.

Vannak, akik mintha vállalnák a kihívásokat, de - talán önmaguknak sem feltétlenül derül ki - a felelősséget mégis átengedik/áttolják a másik nem térfelére. Velük jól el lehet lenni egy ideig, amíg ki nem ismeri az ember őket, s utána döntéshelyzet következik, hogy beérjük-e velük, vagy tovább keresgélünk.

Vannak olyanok is, akik önmaguknak sem jelentenek jó társaságot, hogy lehetnének igazi társai másoknak :(

Igen, való igaz, hogy sok türelem és kitartás kell, sok-sok döntési helyzet, hogy mi az amivel inkább kiegyezünk: az egyedüllét vagy a társas kapcsolaton belüli magány, ha nem a megfelelő társunk mellett vagyunk. Ezt mindenki magának kell hogy eldöntse, magának kell a választ megtalálnia.

Jó esetben vannak az életünkben szeretetkapcsolataink, amelyekben - a keresgélés ideje alatt is - feloldódhatunk, amelyekből vigaszt, erőt, támogatást meríthetünk, hogy az életünk azért mégis némileg egyensúlyban maradjon és ne érezzük magunkat értéktelennek a hiányzó felünk nélkül sem.

S ezek a párkapcsolati problémák nem csak a spirituális érettségünkkel függnek össze, hanem sokkal inkább az emberi fejlődésünkkel, a felelősségvállalásunkkal, az emberi felnőtté válási/érési folyamatainkkal.

Sok mindent elárul rólunk az, amikor szerelmesek vagyunk. Akkor simán visszacsúszunk egy gyerekkori/gyereklelkű állapotba. A párkapcsolatok elején ez a szerelmi állapot elárulja, hogy társunk mennyire gyereklelkű, vagy mennyire érett személyiség, s mi eldönthetjük, hogy felvállaljuk-e a felnőtté érés folyamatában az ő támogatását, vagy milyen más lehetőséget választunk.

Szomorúan látom még, hogy a régi beidegződések, régi minták még mindig hatnak: a nők magától értetődően kell hogy helytálljanak az életben és a férfiak közül kevés az, aki ugyanezt, vagy közel ugyanezt képes felvállalni (ők nem is sokáig maradnak társtalanul :)

Aminek nagyon örülök, az pedig az, hogy ezt a problémát már nem kell sokáig így érzékelnünk, mert vannak már olyan fiatalok - képesek voltunk olyan korosztályt felnevelni - akik ezt már nagyon jól megoldották és mindent a helyén kezelnek.

S ami igaz az igaz, hogy mindeközben - a mai világ nem túl kedvező körülményei között - próbálunk önmagunkkal békében és harmóniában élni, a saját belső visszásságainkat is igyekszünk megismerni és feloldani, a saját belső egyensúlyi helyzetünket is harmonikusan kiegyensúlyozni.
Szóval be kell, hogy lássuk, hogy akár társsal, akár társ nélkül értékesek és szerethetőek vagyunk és bátrak, hogy ilyen társadalmi és történelmi körülmények között magunkra vállaltuk az önmagunk megismerését és a saját felnőtté válási folyamatunk folyamatos kezelését.
Szóval, ne csak a problémákat lássuk, hanem tudjuk azt, hogy csodás lények vagyunk, akik bátran vállalják az önmagukon végzett munka minden velejáróját.

Jó volt olvasni Benneteket és a téma is jó :)

Engem az gondolkodtatott el, hogy nem csak a felszínen, hanem mélyebb szinteken miért is kell ez nekünk, hogy bárhogyan is (akár meglopva, akár másként) érezhessük magunkat...?

Ha csak a hozzánk hasonlóakkal találkoznánk, akkor nem igazán fejlődnénk spirituálisan.
Arra is szükségünk van, hogy - ha tetszik, ha nem - nagyon más emberekkel is összehozzon a sorsunk, mert tőlük még többet tanulunk és rajtuk keresztül még jobban megérezzük a saját én/Én határainkat, a valódi én/Én magunkat.
Rajtuk keresztül nyerhetünk több és mélyebb önismeretet, önbecsülést, mindaddig, amíg erre már nem is lesz szükségünk.

Nagy tanítóink ők, akiket azért vonzottunk be az életünkbe, hogy egy ponton elhatározásra juthassunk, hogy "Na mostmár elég, ezt a leckét megtanultam, jöhet a következő!"

Köszönöm ezt az írást!

Nagyon igaz, helytálló és nagyon nekem (is) szóló!

Igazság szerint én úgy érzem, hogy ez nem csak rajtam múlik sok esetben, mert van aki(k) mellett ezt nehezebb betartanom, de mégis szükséges, van akik mellett meg nincsen jelentősége egyáltalán semmi ilyesminek, ezért akár Ő is lehet az első 3 helyen :)

Az elején nem könnyű erre rászokni és ehhez tartani magam, de remélem ez később könnyebben és természetesebben fog menni :)

Szép napot/hetet kívánok Mindannyiótoknak!